dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

művésszé.” 429 A tudományos megismerés és a művészi intuíció csak együtt vezethetnek el az
abszolútum mind jobb megközelítéséhez. A végtelen progresszió a költő-filozófus jelenen
túlmutató prófétájának szerepét követeli meg. Schlegel a romantikus költészetet „progresszív
egyetemes poézis”-ként határozza meg: „A romantikus költészet progresszív egyetemes
poézis. Rendeltetése nem csupán az, hogy a költészet valamennyi, egymástól különválasztott
műfaját újraegyesítse, és a poézist a filozófiával és retorikával kapcsolatba hozza. E költészet
szándéka és feladata poézist és prózát, zsenialitást és kritikát, műköltészetet és természeti
költészetet hol összevegyíteni, hol eggyéolvasztani, a költészetet elevenné és társassá, az
életet és a társadalmat költőivé tenni, a szellemességet poétizálni, a művészet formáit a
műveltség legkülönfélébb témáival megtölteni-telíteni, és a humor rezdüléseivel átlelkesíteni.
[…] A romantikus költészet a művészetek között az, ami az elmeél a filozófiában, és ami az
életben a társaság, az érintkezés, a barátság és a szerelem. […] A romantikus költésmód az
egyetlen, amely több mint egyfajta módi, egy válfaj: maga a költészet ez, mert bizonyos
értelemben minden poézis romantikus, annak kell lennie.” 430 A romantikus poézis, amely az
abszolútum megragadásának egyetlen eszköze, a reflexió közegébe tartozik, ezért mindig csak
időtlen folyamatszerűségében ragadható meg. A reflexió hatványozása során az önmagát
elgondoló gondolkodás az univerzum tükörképévé válik.
„Minden poézis a poézis poézise.” E lakonikus meghatározás megértése azok számára,
akik tisztában vannak a szellemi létezés belső organizmusával, nem okozhat nehézséget –
olvashatjuk August Wilhelm poézisről írott tanulmányában. 431 A poézis közege ugyanaz a
közeg, amelyben az emberi szellem képessé válik az elmélyült, filozófiai gondolkodásra,
amelyben tehát képzeteit szabadon összekapcsolja, majd kimondja. E közeg a nyelv közege.
A nyelvnek azonban csak közvetítő, instrumentális szerepe van: külsővé teszi a belsőt, a
filozófus vagy művész szellemében zajló belső folyamatot, annak eredményét tárgyiasítja. Ez
minden elméleti és művészi tevékenység, így a költészet, de magának a transzcendentális
filozófiának a sémája is. 432
429 Uo. 320. o. 302. fr.
430 Uo. 280. skk. o. 116. fr.
431 A. W. Schlegel [1994]. 95. skk. o.
432 Uo.
118