dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

Schlegel 1797 nyarán Berlinből a következőket írja bátyjának: „ebből a művészeti iskolából
Wackenroder a legkedvesebb számomra, sokkal zseniálisabb, mint Tieck; noha ez utóbbi
nyilvánvalóan messze értelmesebb”. Behler szerint ezzel egyiknél az élettapasztalat
hiányosságaira, míg másiknál épp azok túlzott bőségére kívánt utalni. Egy év múlva
Wackenroder tragikus hirtelenséggel meghalt. Tieck visszaemlékezéseiben így számol be
erről: „Meghasonlott önmagával és természetével, elege volt a jelenéből, nem táplált
reményeket a jövőt illetően. E törékeny alkat könnyedén elviselhette volna terheit, ha
megbékélt volna velük; e kínzó ellentétben kell keresnünk az okokat. […] Az adatott neki,
hogy önmagában zajló harcok és viták közepette élje meg a legnagyobb művészi
elragadtatást, ahogy azt kifejezésre is juttatta, majd pedig meghalt. Élete rövid volt, és
fájdalmakkal teli; mégis csendes, tiszta és művészi hittel teljes, mint valamennyi régi
mesternek, akiknek képeiről önnön lelkük köszön vissza.” 420
Friedrich Schlegel testvérével, August Wilhelm Schlegellel és barátjával, Novalisszal
folytatott „együttfilozofálás” során alakítja ki művészetfilozófiai koncepcióját. Jacobi hatása
nyomán valamennyien az én kettős természetéből adódó konklúziókból indulnak ki. Ezek
szerint az én önmagában egyesíti a végest és a végtelent, és noha önmagát véges lényként érti
meg, valódi létét önmagán kívülre, a végtelen abszolútumba helyezi. Az én nem ismerheti
meg az abszolútumot, mégis arra törekszik, hogy visszataláljon eredetéhez. A tökéletes
önazonosságot azonban nem érheti el, és ezzel együtt le kell mondania a tökéletes tudás
lehetőségéről is. Ezért kerülhet előtérbe az intuitív belátás, amelyet Schlegelnél a
kinyilatkoztatás alapoz meg, amelynek a művészet a médiuma: a művészet a reflexió
közegében végtelen folyamatként az abszolútumot közvetíti. De Schlegel koncepciójában a
káoszból születő művészi intuíció nem nélkülözheti az ész és a rendszer ellensúlyát. Az érzés
épp úgy nem választható el teljesen az észtől, ahogyan a művészet sem a filozófiától. 421
A szubjektum tud önmagáról, és ez a tudás az előfeltétele annak, hogy önmagát énként
tudatosítja. Ennek az önreflexív tudásnak egy előzetes egység a feltétele, amellyel nem
kerülhetünk sohasem közvetlen episztemikus viszonyba. Ezért ezt az önmagunkról való
420 Behler [1992]. 167. sk. o.
421 Frank [1998]. 91. skk. o.
115