dolgozat - Pécsi Tudományegyetem

még mindig nem elégséges ahhoz, hogy ezzel az én=én azonosságot megmagyarázzuk. Ennek
a szubjektumnak tudnia is kell, hogy objektuma vele magával azonos. 373 A szubjektum ennek
az azonosságnak az ismeretéhez nem vehet igénybe egy harmadik instanciát, hiszen az én
reflexióelmélete szigorúan ragaszkodik ahhoz a követelményhez, hogy az én önmagát egyedül
önmagában ragadja meg, az önmagára való visszahajlás során. Felmerül tehát a kérdés:
hogyan tudható az öntudatról, hogy pont önmagát ragadta meg az én reflexiója során
létrehozott én-objektum esetében Ez nyilván csak úgy lehetséges, ha már előzőleg tudott
önmagáról. Mert csak ez a tudás teszi számára lehetővé, hogy azt mondhassa, „amit
megragadtam, az én magam vagyok”. Ha viszont ezt előzetesen tudja magáról, akkor már az
én=én tudásának állapotában van, és ennek következtében a reflexió-elmélet előfeltételezi a
feladott probléma megoldását. 374
Fichte elsőként ismerte fel ezt a körkörösséget, és levonta belőle a szükséges
következtetést: „Az a reflexió, amely önmagunkra vonatkozik, az önmegfigyelés, melynek
közvetítésével az Én-re vonatkozó tudományt létre akarjuk hozni, maga is egy aktus. Ez az
aktus szellemünk legkülönösebb aktusa, a legfelső aktus, amelyet a rendszer alapjává akarunk
tenni. E reflexió (vagy reflektáló eljárás) érvényessége az, amit a tudománytan kifejtése során
meg kell vizsgálnunk és igazolnunk kell. Ez tehát egy valódi kör az igazolásban: már
kezdetektől fogva fel kell tennünk bizonyos szabályokat követő reflektáló eljárások
érvényességét, és e feltételezett érvényességből kiindulva kell igazolnunk az érvényességet
magát, és ennek szabályait. E körből semmiképp sem tudunk kilépni.” 375 Minden reflexióban
ugyanis az én önmagát külsővé, tárggyá teszi, vagyis képzetet alkot önmagáról; az én,
amelyről képzetet alkotunk, nem-énné válik. Aki belekerül ebbe a körbe, és az ént csak és
kizárólag objektumként gondolja el, téved.
Fichte szerint a reflexió-elmélet végső eredménye egy én-szubjektum; ezen alapul az
első alaptétel. A fentiek értelmében ezt legfeljebb olyan erőként, aktivitásként vagy
tevékenységként gondolhatjuk el, amely képes hatást gyakorolni önmagára. A
szubjektivitásról mint tényszerűen fennálló aktualitásról csak a tárgyszférában beszélhetünk.
373 „Miként az a szegény Ernst Machhal történt, aki Bécsben felszállván a villamosra, a másik oldalon egy
»lezüllött iskolamestert« látott egyazon ütemben felszállni, anélkül, hogy felfogta volna, önmagát látta a
tükörben.” Idézi Frank[1998]. 45. o. vagy Frank [2005]. 86. sk o.
374 Henrich [1963]. 12. skk. o.
375 Fichte [1996]. 153. sk. o. Magyarul: Fichte [2004]. 341. o.
104