2006. évi 1. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

Boros János: Pragmatizmus és demokratikus jogalkotás
mokratikus gondolkodásmód, amelyet méltán nevezhetünk
az emberiség gondolkodástörténete egyik
legnagyobb átalakulásának. A pragmatizmus kialakulásáról
van szó, mely csak azokat az eszméket fogadja
el igaznak, melyek a világban való történésekkel
igazolhatók, és csak azokat a szándékokat fogadja
el morálisaknak, amelyek legalább is törekszenek
a lehetõ legnagyobb jó megvalósítására.
E gondolkodásmód elsõ nagy képviselõje Ralph
Waldo Emerson (1803–1882), aki Amerikát kvázi vallásos
tisztelet tárgyává teszi. A „Gondolkodó ember”,
a „cselekvõ lélek” az, amelyik Istenre szegezve tekintetét
képes a világot teljesen átformálni. Mi, emberek
a Teremtõ munkatársai vagyunk, ráadásul az
egyetlen Lélek mozgat mindannyiunkat, hogy jobb
világot hozzunk létre. Amerika, vagy ami ezzel számára
egyenértékû, az ígéret földje, vagyis a demokrácia
megalkotása az egyéni felelõsségre és aktivitásra
alapozott vallási esemény, amelyrõl elmondhatja,
„Nemzet születik most elõször, mivel minden
tagja az Isteni lelket érzi magában, mely ott munkál
valamennyiünkben” 7 – ahol az Isten Lelkének
közvetítõje és hordozója Amerika. A dolgok hatásuk
mértékében valóságosak, az ember tettei szolgálnak
az igazság és az igazságosság forrásaiul. 8
Emerson az elsõ olyan alkotmányozás utáni gondolkodó,
aki vallásos szóhasználatával megnyitja a
filozófiát a világban való alkotás, a világ átalakítása
felé. A pragmatizmus, e gyakorlati filozófia elsõ
nagy filozófusa Ch. S. Peirce (1839–1914), akitõl a
mozgalom neve is származik. A pragmatizmust a
bibliai „gyümölcseitekrõl ismeritek meg õket” elvre
alapozza, és a helyes gondolkodást soha véget nem
érõ, gyümölcsözõ folyamatnak tekinti. 9
A pragmatizmus alapmûvét W. James (1842–
1910) írta meg, aki egyben az irányzat elsõ nagy
népszerûsítõje is. A pragmatizmus szerinte arra ad
lehetõséget, hogy véget vessünk az értelmetlen metafizikai
disputáknak, 10 a fogalmakat pedig gyakorlati
következményeik szerint értelmezzük. 11 A fogalom
a görög „pragma” kifejezésbõl származik, amely
cselekvést jelent. Peirce-re hivatkozva hangsúlyozza,
hogy hiteink valójában cselekvési szabályok, egy
gondolat jelentéséhez elegendõ, ha meghatározzuk,
milyen módon kell eljárnunk, és ez az eljárásmód
adja hitünk egyetlen jelentésességét. 12 James állítja,
„nem lehet valahol olyan különbség, amely nem
eredményez különbséget máshol – nem lehet olyan
különbség az absztrakt igazságban, amely nem fejezi
ki magát a konkrét tényben és az ezzel a ténnyel
kapcsolatos eljárásban”. 13 A pragmatizmusban minden
egyes szavunkat konkrét értékére [cash value] kell
felülvizsgálnunk, hiszen csak igaz hiteket és helyes
nyelvhasználatokat érdemes megtartanunk. Eszméink
összefüggõ egészet alkotnak, és csak azoknak
van értelmük, melyek koherens módon illeszkednek
a többihez, és következményeikben is harmonizálnak
egyéb tapasztalatainkkal, más eszmék következményeivel.
Az eszméknek a világban való eligazodást
és életünk jobbá tételét, az igazságot és a
társadalmi igazságosságot kell szolgálniuk, minden
egyéb eszme fölösleges és elvetendõ. Az igaz eszmék
nem elmélkedések tárgyai, hanem olyanok, amelyeken
„lovagolni tudunk”, amelyek egyik tapasztalati
helyrõl elvisznek bennünket egy másik tapasztalati
helyre, ezáltal munkát takarítva meg nekünk. 14 Az
igazság egyben a jó egy formája 15 , hiszen jó nekünk
az, ha a világgal, a társadalommal való kapcsolatunk
segíti életünket és javítja környezetünk állapotát és
környezetünkkel való kommunikációnkat. „Nem
kellene valaha is inkább hinnünk azt, ami számunkra
jobb, hogy hisszük”, teszi föl a kérdést James. 16
Mindebbõl látható, mennyire demokratikus a pragmatizmus,
melynek „szokásai annyira változatosak
és rugalmasak, forrásai annyira gazdagok és vég
nélküliek, és következtetései annyira barátságosak,
mint az anyatermészeté”. 17 A társadalmi rossz fogalmát,
mely a modern korban a politikai elnyomásban,
a politikai pártoskodások vég nélküli acsarkodásában,
a társadalmon belüli mesterséges árkok „ásásában”,
és a társadalmi erõforrások kisajátításában manifesztálódik,
a pragmatikus gondolkodók egyszer s
mindenkorra maguk mögött kívánják hagyni. A modern
demokrácia lehetõséget ad az így értelmezett
társadalmi rossznak a társadalom testébõl való radikális
kimetszésére: a rosszat „teljesen ki kell dobni,
ki kell hajítani és túl kell lépni rajta, segíteni kell
egy olyan mindenség létrehozásában, amely még helyét
és nevét is elfelejti”. 18 A pragmatizmus a megvalósíthatóság,
az egyéni felelõsség, az aktivizmus
filozófiája, mely képviselõi szerint a leginkább felel
meg a demokráciának. Szerintük a pragmatizmus a
nyitott, a minden ember felelõsségét, szabad véleményét
lehetõvé tevõ és beszámító nyitott társadalom,
a demokrácia gondolkodásmódja, mely folyamatosan
a társadalom, a politikai kommunikáció és
az élet javításán fáradozik.
E filozófia nagy klasszikusa, akit a demokrácia filozófusának
is neveznek, John Dewey (1859–1952). 19
Szerinte a demokrácia, melyet a modern korban
elõször az amerikai alkotmánnyal sikerült megalapítani,
az emberiség fejlõdésének végpontja. Az emberek
egyenlõségén, felelõsségén, kölcsönös tiszteletén,
a szolidaritáson alapuló politikai konstrukció meghaladhatatlan.
A politikusok, gondolkodók feladata
e társadalom biztosítása, tagolása, és mûködésének
elõsegítése. Dewey az amerikai alkotmányt tartja a
modern demokratikus gondolkodás, sõt a modern filozófia
alapiratának. A filozófusokat, társadalomtudósokat,
jogászokat, gazdászokat az alkotmány ol-
9
JURA 2006/1.