2006. évi 1. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

Juhász László: A bírói határozatok írásba foglalásának kialakulása a magyar jogban
35
Végül – lezárva a határozat fogalmával kapcsolatos
kérdéskört – a Pp. kommentár megfogalmazását
idézem: „Az ítélet, mint eljárási cselekmény
a bíróság akaratkijelentése, egyben olyan
hatósági aktus, amelyhez meghatározott joghatások
fûzõdnek. 7
§-a elõírta, hogy a bíróságok az ítéleteiket a „Magyar
Köztársaság nevében” hozzák meg, majd 1949-tõl,
az Alkotmány elfogadásától kezdve a „Népköztársaság
nevében.” 1989. október 23-a óta a bíróságok
a „Magyar Köztársaság nevében” ítélkeznek. (1989.
évi XLII. törvény) 11
2. A preambulum
A preambulum kitüntetett helyet foglal el az ítéletben,
saját története van, ezért célszerû történeti kialakulásával
külön foglalkozni. Az ítélet preambu luma
a bírói hatalom forrására utal. 8 Ebbõl következik,
hogy a peambulum mindig az uralkodó politikai elitnek
a hatalom forrásáról alkotott elképzelését tükrözi,
s ez az oka annak, hogy a peambulum szövege
a történelem során oly sokszor változott. Már a feudalizmus
idején kiadott ítéletlevelek is utalnak arra,
hogy az ítélet meghozatala kinek a megbízásából
történt. Például az 1238-ban kelt ítéletlevél azt tartalmazza,
hogy a bíró „Béla király úr parancsából”
hozta meg ítéletét.
Az 1479-ben kelt ítéletlevél indítása a következõ:
„Mi Mátyás isten kegyelmébõl Magyarország,
Csehország stb. királya …. mi bizonyos bárókkal,
ítélõmesterekkel és országunk választott nemeseivel
törvényszéket tartánk.” 9
Az ítéletlevelek megfogalmazásai hosszú évszázadokig
fennmaradtak, s még a XIX. század közepén
hozott bírói határozat is hasonló rendelkezést tartalmaz:
„Mi I. Ferdinánd isten kegyelmébõl ausztriai
császár Magyar- és Csehországnak e néven V. királya
stb. … ezennel emlékezetül adjuk, hogy Kir. Törvényes
Táblánk 1843. évi július 14-én bírói széket ülvén
… XY sommás perét megvizsgálván és bírálván
a következõ ítéltetett légyen.” 10
A dualizmus kezdetén a bírói hatalom gyakorlásáról
szóló 1869. évi IV. tc. 2. § mondta ki elõször,
hogy a bírói hatalom „õfelsége a Király nevében” gyakoroltatik.
Elõször csak a fellebbviteli törvényszékek
határozataiban, majd 1872-tõl valamennyi ítélet
preambulumában fel kellett tüntetni. A sommás eljárásról
szóló 1893. évi XVIII. törvényczikk 121. §-ában
már kifejezetten elõírta, hogy az ítéletet „õfelsége a
Király nevében” kell meghozni. Az 1911. évi I. tc., a
Plósz-féle Pp. ugyanezt az elõírást tartalmazta.
A történelmi változásokat követve az 1920. évi
I. törvénycikk 7. §-a értelmében a bíróságok a bírói
hatalmat „a Magyar Állam nevében” gyakorolják,
amely 1930-ban úgy módosult, hogy az ítélet
preambulumaként a „Magyar Szent Korona nevében”
kellett az ítéleteket meghozni. (1930. évi
XXXIV. törvénycikk) Az 1946. évi I. törvénycikk 18.
3. Történeti áttekintés
A bírói ítéletek írásba foglalása kialakulásának története
nem választható el a bírói szervezet történetétõl.
Ezért a történeti áttekintésnek ki kell terjednie a bírósági
szervezet kialakulására is, mert a szervezet és a
határozati forma között szoros összefüggés található.
„Habár a jogsérelmeknek magán- vagy vérboszszú
útján orvoslását még Szent László törvényei is
megengedik, mégis már az õsalkotmány idejében találkozunk
jogvitákat eldönteni hivatott bírákkal. A
nép (törzs), amelynél volt a bírói hatalom, rendelte ki
õket, ezek a Gyulák és a Harkák. És midõn késõbb a
törzsek egy közös vezérség, fõvajdaság alatt egyesültek,
e mellett is ilyen nevû bírákat említenek. Felettük
maga a nemzet állott, mely hogy a nemzetgyûlésen,
a községben, különösen fontos ügyekben, kivált az
egész nemzet ellen elkövetett árulás eseteiben ítélt,
a kútfõk többször említik.” 12
A királyság létrejöttével a bírói hatalom a néprõl a
királyra szállt, aki a bíráskodást részben az udvarban,
illetve a megyéket járva gyakorolta. István király az
ítélkezéssel kapcsolatban a következõket írja fiának:
„Ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd
az igaz ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet,
türelmes légy. Valahányszor, kedves fiam, ítéletet
érdemlõ ügy kerül eléd, vagy valamely fõbenjáró
ügy vádlottja, türelmetlenül nem viselkedjél, esküvel se
erõsködjél hogy megbünteted; bizony ez ingatag lenne és
mulandó, mert a bolond fogadalmat megszegi az ember;
és ne is ítélkezz te magad, nehogy királyi méltóságodban
a hitvány ügyben forgolódva folt essék, hanem az efféle
ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az õ megbízatásuk hogy
a törvény szerint döntsenek.” 13
Az ítélkezést kezdetben a király személyesen, majd
pedig különbözõ közegei (nádor, országbíró, kancellár,
személynök, tárnokmester, vajda, bánok) által
gyakorolta. Az 1435. évi II. törvénycikk tartalmaz
egy felsorolást arról, hogy ebben a korban kik ítélkeztek,
s ebben az idõben már esküt kellett tenniük,
amelyben megfogadták, hogy „gazdagnak és szegénynek,
megválogatása nélkül és minden kérést,
jutalmat, kedvezést, szeretetet meg gyûlölséget hátratéve
és távoltartva, igaz és való törvényt és igazságot”
fog tenni.
Jellemzõ volt erre az idõszakra, hogy a király és
közegei sohasem bíráskodtak egyedül, mindig más
JURA 2006/1.