2006. évi 1. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

10
vasásába, hatástörténetébe és értelmezésébe kellene
tanulmányaik elején bevezetni.
A demokrácia önmagát kormányzó társadalom,
ahol egyenrangú emberek megegyeznek az együttélés
formáiról, módozatairól, intézményeirõl. Nincsenek
felsõbb- és alsóbbrendû emberek, és semmiféle
kívülrõl hozott teológiai, koloniális vagy kulturális
elvet nem lehet elfogadni a „jó” társadalom megalkotása
és mûködtetése alapelveként. A demokrácia
számít az emberi képességek kibontakoztatására, a
kreativitásra, elvárja, hogy az erõforrásokat mindenki
magában keresse és szabadítsa föl. Ha ezt mindenki
megteszi, és egyben felelõsséget is vállal közösségéért,
akkor egyre szélesebb körben fog elterjedni
a Dewey által hangoztatott tétel, mely szerint
„a demokrácia az egyéni élet személyes módja”. 20 A
demokráciában a politikai intézményeket nem mint
örök, megváltoztathatatlan és sorsszerû instanciákat
kell elgondolni, hanem mint olyanokat, amelyek
az emberek mindennapi életének meghosszabbításai,
és amelyek arra hivatottak, hogy megkönynyítsék
és mûködtessék az együttélést: „Ahelyett,
hogy saját készségeinket és szokásainkat bizonyos
intézményekhez alkalmazkodókként fogjuk föl, meg
kell tanulnunk, hogy az intézmények szokásosan
jellemzõ személyes attitûdök kifejezõdései, kivetítései
és kiterjesztései”. 21 Ez természetesen nem jelenti
a társadalmi intézmények folyamatos átalakítását
és megkérdõjelezését, hiszen igényeink, életmódunk
sem alakul át és nem kérdõjelezõdik meg nap mint
nap. De jelenti azt, hogy a demokráciát és intézményeit
csak felelõs polgárok mûködtethetik, akik tudatában
vannak intézményeik eredetének, akik uralják
intézményeik mûködését, ahelyett, hogy azok uralnák
õket, és akik folyamatos éberséggel vesznek részt
az intézmények javításában, kritizálásában vagy átalakításában
– amikor a közösségi életükben bekövetkezett
változások azt követelik, és ha e változások
ügyében konszenzusra is képesek jutni.
A Dewey által feltételezett perszonális demokrácia
annyira stabil, mint maga az ember. Nincs szükség
külsõ kényszerre ahhoz, hogy az ember fenntartsa
önmagát, és ha a környezet olyan, az ember készségesen
együttmûködik másokkal önmaga és mások
fenntartásában. Dewey értelmezése szerint az amerikai
társadalom erejét, és példaszerûségét az emberiség
számára éppen azt adja, hogy semmi másra
nem támaszkodik, mint az önmagát fenntartó emberre.
Kiemeli, a demokrácia „életmód, amelyet az
emberi természet lehetõségeibe vetett, mûködõ hit
irányít. … Ez a hit alaptalan, és jelentés nélküli, hacsak
nem egy olyan emberi természet képességeibe
vetett hitet jelenti, amely minden emberi lényben
megvan, tekintet nélkül fajtájára, színére, nemére,
születésére és családjára, anyagi vagy kulturális
Boros János: Pragmatizmus és demokratikus jogalkotás
színvonalára. Ezt a hitet törvénybe lehet iktatni, de
papír marad, ha nem ad erõt neki az emberi lények
egymás iránti, mindennapi eseményekben és viszonyokban
megnyilvánuló attitûdje. Komolytalanságra
vezet, ha, miközben a nácizmust leleplezzük türelmetlensége,
kegyetlensége és gyûlöletkeltése miatt,
mi magunk más személyekhez való viszonyainkban,
mindennapi sétáink és beszélgetéseink során
faji, bõrszíntõl függõ vagy más osztály-elõítélettõl vezettetjük
magunkat. … Az emberi egyenlõségbe vetett
demokratikus hit annak hite, hogy minden ember,
függetlenül személyes adottságainak mértékétõl
és fokától, minden emberrel egyenlõ lehetõségekre
jogosult saját képességeinek kifejlesztése érdekében.
… Annak hite, hogy minden ember képes a saját életét
irányítani mások kényszerítése vagy beavatkozása
nélkül, feltéve, hogy a helyes feltételeket biztosítják.
22 Ha biztosítjuk a formális demokráciát, az emberek
nem csak önmagukról, de magáról a demokráciáról
is gondoskodni fognak. Nincs szükség gondoskodó
államra, hiszen ez a pragmatikusok szerint
fából vaskarika. Mivel az emberek tartják fönn az államot,
egyrészt pénzügyileg adóikkal, másrészt törvényalkotásra
és megegyezésre irányuló törekvésükkel,
ezért teljesen értelmetlen lenne gondoskodó államról
beszélni. Gondoskodni magukról és egymásról
csak azok az emberek tudnak, akik az államról is
gondoskodnak.
A stabil demokrácia feltétele a demokráciára
való nevelés, az elemi iskolától fogva. Ez azonban
nem indoktrináció, hanem minden ilyen ellentéte.
A demokratikus nevelés ugyanis arra tanít, hogy
természettõl fogva mindenki egyenlõ a törvény elõtt,
és mindenki felelõs is a közös társadalomért és annak
törvényeiért. Õszinte kommunikációra, egymástól
tanulásra, türelemre tanít, arra, hogy amellett, hogy
mindenki természeténél fogva gondoskodik önmagáról,
és ennek során saját eszét használja, használja
azt arra is, hogy a másik emberért és a közösségért
felelõsséget vállaljon. Ha a társadalom egészét erre
tanítják, akkor várhatóan nagyobb számban lesznek
meggyõzõdéses demokraták, akik számára fontos annak
a társadalomnak a védelme és fenntartása, aminél
jobbat nem csak nem találtak ki, hanem aminél
jobbat nem is lehet kitalálni. A szabadság nem csak
az egyéni morál feltétele, hanem a felelõs személyek
által fenntartott demokráciáé is. Dewey mindezt így
fejezi ki: “Minden, ami korlátozza a szabadságot és
a kommunikáció teljességét, olyan sorompókat helyez
el, amely csoportokba és klikkekbe osztja az embereket,
egymással szembenálló szektákba és frakciókba,
és ez által aláaknázza a demokratikus életmódot.
A szabad vélemény, szabad kifejezés és szabad
gyülekezés polgári szabadságának puszta törvényes
garanciája nem sokat ér, ha a szabad kom-
JURA 2006/1.