Katherine Applegate - Szívzűrök 03 - Nina nem mondja el

Katherine Applegate - Szívzűrök 03 - Nina nem mondja el
Mind együtt nőttek fel egy apró szigeten. Azt hiszik, mindent tudnak egymásról..., de csak most
kezdenek rájönni az igazságra.
Először Zoey szűrte össze a levet Lucasszal, és Jake rájött. Azután Claire szakított Bennel, hogy
Jake-kel járhasson, de végül egyedül maradt. Most Nina boldog, mert mindig is Bent szerette, és
most végre felvirradt az ő napja. Csakhogy nem jöhetnek össze, ha Nina nem mondja el.

Katherine Applegate
Nina nem mondja el
regény
Könyvmolyképző Kiadó
Szeged, 2007

Írta: Katherine Applegate
Eredeti címe: Nina won't tell
Eredeti kiadás: Macmillan Children's Books, London, UK
Copyright © 1994 by Daniel Weiss Associates Inc. and Katherine Applegate
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
A borítót tervezte: Helga Petra
ISBN 978 963 9708 94 5
Tizennégy éves kortól ajánljuk
© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2007-ben
Cím: 6701 Szeged, Pf. 784
Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139
E-mail: info@konyvmolykepzo.hu
Felelős kiadó: A. Katona Ildikó
Műszaki szerkesztő: Balogh József
Készült a Generál Nyomdában, Szegeden
Felelős vezető: Hunya Ágnes
Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát
is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár
elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem
sokszorosítható.

Michaelnek

Zoey Passmore
Vajon kit tartok szexinek Hát ez könnyű kérdés. Nyilvánvalóan Lucast.
Majdnem lefeküdtem vele, ez tehát elég válasz a kérdésre.
Meglehetősen szokatlan körülmények kötött történt. Az apja ki akarta
dobni otthonról, és Texasba akarta küldeni, ami – ha a földrajz nem is a
legerősebb oldalunk – elég messze esik Maine-től. Egyébként már azon a
fonton voltunk, amikor az ember azt gondolja: Ó hát tényleg megteszem
De akkor megjelent Claire, és mindent elmagyarázott Lucas apjának, és a
pillanat elmúlt.
Hálás vagyok Claire-nek az időzítésért. Kimondottan hálás. Legalábbis
azt hiszem.
Viszont abban elég biztos vagyok, hogy Lucas nem.
Ha azonban őszinte vagyok, akkor azt kell mondanom, hogy igen,
szerintem Lucas szexi. Nagyon szexi. Persze Jason Priestley is az,
mégsem fekszem le vele a közeljövőben.

Claire Geiger
Hm. Összetettebb kérdés, mint gondolnánk. Sok pasi van, aki kifejezetten jóképű, de
akit mégsem találok szexinek. Elsőre Marky Mark jut az eszembe (Mark Wahlberg
színész - a ford.). Vagy Jason Priestley. Úgy értem, elég helyesek, de hogy szexik
lennének Az is igaz, hogy ugyanakkor vannak olyanok, mint Christian Slater, aki nem
éppen egy szépfiú, de elég szexis.
Ideális esetben a pasi egyszerre jóképű és szexis. Lucas is ilyen. Régen a barátom
volt. Benjamin is ilyen. Nem is régen még ő is a barátom volt. Jake Nos, Jake más. Nem
olyan helyes, mint Benjamin, nem olyan lehengerlőén szexi, mint Lucas.
Mégis valami megmagyarázhatatlan módon vonzódom hozzá. Talán azért, mert úgy
döntött, hogy lapátra tesz. Talán azért, mert hátat fordított nekem. Talán szeretem a
kihívást. Lehet, hogy ezt találom szexinek.

Aisha Gray
Sokat emlegetik a kémiai egyezést. Hogy létezik valami automatikus,
kontrollálhatatlan vonzerő: két ember között szerepet játszanak a feromonok és a
hormonok. Sózzuk az egészet, a „monok”-ra. De szerintem ez túl egyszerű magyarázat.
Mentség azoknak, akik nem akarnak felelősséget vállalni az érzéseikért.
Személy szerint nekem az a véleményem, hogy az szexi, akivel közös az érdeklődési
körünk, és aki tisztelettel bánik velünk. Legyen okos, jó legyen a humorérzéke, és legyen
nagyra törő.
Ez mind igaz Christopherre. Ezért volt józan és indokolt döntés, hogy bár eleinte nem
akartam, aztán mégis randizni kezdtem vele. Tudtam, hogy tisztelettel bánik majd velem,
hogy jó a humorérzéke, és elég okos és becsvágyó. Már csak azt kellett kiderítenem, hogy
egyforma-e az érdeklődési körünk.
És amikor a kompon hazafelé tartottunk az első randinkról, felfedeztük, hogy van egy
közös témánk: a csókolózás. Ezt aztán addig űztük, míg a többi utas el nem takarta a
gyerekei szemét. Biztos zavarba jöttem volna, ha nem tudom, hogy az egészért
nyugodtan okolhatom a „monok”-at.

Nina Geiger
Hogy ki szexi Mindjárt megmondom. A seinfeld-i George. Ó, igen, az a köpcös,
hájas, kopasz pasi. Ó, igen! Szeretném, ha a plakátja a szobám falát díszítené, és
nem lenne rajta más, csak egy alsónadrág meg egy mosoly. Hé, hé, bébiiii!
Na jó, nem mondtam komolyan. Szerintem az a pasi nem szexi. Viszont Paul
Shaffertől tisztára beindulok.
Hé, ez is vicc volt!
Kíváncsiak vagytok az igazságra Na, szóval az a helyzet, hogy én nem így
gondolkodom. Nem nézem, hogy egy pasi szexi-e.
Na, de lányok…
Bocsi. Oké, akkor most megmondom a tutit. Őszintén, igazán őszintén nekem
Benjamin tetszik. Egyszer randiztunk eddig. Legalábbis azt hiszem, randi volt. Ő
persze azt hitte, hogy arra az estére a sofőrje vagyok. Meglep, hogy a végén nem
adott borravalót.
Gondolom, ez azt jelenti, hogy ő sem tart szexinek. Ami részemről oké. Nem
érdekel az ilyesmi, nem mintha prűd volnék vagy ilyesmi, de amit Benjamin iránt
érzek, inkább lelki. Egészen máshogy gondolok rá, nem is tudom, szóval mintha
együtt volnánk, tudod… na jó, nem világos a magyarázat, tudom. Sebaj jöhet a
következő kérdés.

Első fejezet
Felharsant a füttyszó, és elnyomott minden más hangot. A komp erőlködött, remegett, és
vidámabb kékeszöldre kavarta a sötét vizet. Elhátrált a mólótól, aztán esetlenül elfordult a már
lemenőben levő naptól, és a hideg, olajos torkolaton túl a sziget felé fordította tömpe orrát.
Nina Geiger elővette táskájából a piros-fehér Lucky Strike-os dobozt, kihúzott egy szálat, és a
szája sarkába biggyesztette. Mélyen beszívta a levegőt, és elégedetten fújta ki.
A mögötte levő padon ülő fiatalember a válla fölött előrehajolt.
– Kérsz tüzet – A kezében sárga műanyag öngyújtót szorongatott.
– Kösz, de nem dohányzom – préselte ki a szavakat Nina a cigaretta mellett, aztán a mellette ülő
nyúlánk szőkéhez fordult, és megjátszott felháborodással jelentette ki: – Ez a pasi meg akar ölni!
Zoey nem nézett fel a könyvéből. Nina előrehajolt, és Zoey mellett Aishára nézett.
– Zoey-nak mi baja
– Tanul – felelte Aisha egy vállrándítás kíséretében. Lehunyta a szemét, a fejét hátradöntötte,
hogy élvezze az arcát fújó hűs szellőt. Fekete fürtjei úgy repkedtek és ugráltak, mintha elevenek
volnának.
– Szükségtelen tanulnia – mondta Nina Aishának.
– De muszáj – motyogta Zoey.
– Nekem kell tanulnom – heveskedett Nina. – Algebrát. Még csak három hete járunk suliba, és
máris négyhétnyi lemaradásom van.
– Ki tanítja az algebrát – kérdezte Aisha, és résnyire nyitotta az egyik szemét.
– Miss Lehr.
– Miss Lehr óráira nem kell tanulni – jelentette ki Aisha.
– Neked talán nem kell algebrát tanulnod, de nyugodt lehetsz, hogy nekem igen – felelte Nina. –
Az algebránál nincs mellébeszélés. A történelemnél lehet halandzsázni, az angol a maximális vaker
tárgy, de a matek nem, az vagy így van vagy úgy.
– Aishának igaza van – mondta Zoey, de továbbra sem vette le a szemét az ölében fekvő
könyvről. – Engem tavaly tanított. Négyes fölé a legrosszabb jegy, amit kaphatsz tőle.
– Majd én bebizonyítom az ellenkezőjét – mondta Nina.
Zoey végre felnézett, és kék szeme derűs pillantással szegeződött a barátnőjére.
– Nem figyelsz, Nina. Miss Lehrnek rögeszméje az önbecsülés. Minden csakis arról szól. Részt
vett valami szemináriumon, ahol arra tanították, hogy a diákoknak szükségük van az önbecsülésre,
de hogy tehetnél rá szert, ha meghúznak algebrából Ezért aztán mindenkinek jó jegyet ad.
– Nem lehet!
Aisha úgy emelte fel a kezét, mintha esküdne.
– Úgy éljek!
Nina felkacagott. – Azt mondod, hogy szúrjak el minden dolgozatot…
– És négyes fölét kapsz – vágta rá Zoey. – Ha csillagos ötöst akarsz, ahhoz egy kicsit meg kell
erőltetned magad.
Nina elgondolkodott.
– Várjunk csak. És mi lesz, ha azt mondom Miss Lehrnek, hogy ha nem kapok ötöst, romokban
hever az önbecsülésem
Zoey és Aisha összenéztek.
– A fenébe is – morogta Aisha.
– Erre nem gondoltam – ismerte el Zoey.
A komp most már teljes sebességgel kavarta a vizet, és középiskolásokkal, szatyrokkal
megrakott, hazatartó bevásárlókkal és összehajtott újságjaik fölé hajló korai ingázókkal megrakva
az öblön át a sziget felé tartott. Chatham Islandre huszonöt perc volt a menetidő.

Nina látta, amikor a nővére, Claire feljött az alsó fedélzetről. A lépcsőnyílásban először hosszú,
fényes fekete haja tűnt fel, aztán lépésenként rajzolódott ki az alakja, ami a weymouth-i diákok
felénél izgatott remegést váltott ki. Na jó, a pasik háromnegyedénél, helyesbített magában Nina.
Claire Ninára nézett, aztán elkapta a tekintetét, és bizonytalanul körülnézett a fedélzeten, hogy
hova üljön. Ninába egy pillanatra belehasított az együttérzés, de aztán kitörölte magából. Claire
tudott magára vigyázni.
Jake McRoyan az előfedélzet korlátjának dőlt, az arca elgondolkodó és zárkózott volt, futballtól
széles válla meggörnyedt. Zoey testvére, Benjamin hátul ült, rajta volt a fejhallgató, és Ray Ban
napszemüvegén át vakon tekintett a világba, miközben egy Snickers csokoládét majszolt.
Szegény Claire, gondolta különösebb szánalom nélkül Nina. Megpróbál egy biztonságos,
semleges helyet keresni a húga és a volt barátai között.
Zoey oldalba bökte Ninát. Ő is észrevette Claire-t.
– Ugyan már – mondta. – Nem halsz bele, ha kedves vagy a nővéredhez.
Nina grimaszt vágott. Zoey reménytelenül jószívű lány, gondolta. De Zoey a kedves, figyelmes,
rendes Benjamin mellett nőtt fel, mint az egyetlen testvére, míg Nina a Tökéletes Claire, a
Hókirálynő kíméletlen zsarnokságát szenvedte el. Aki a Korai Szupermell Bajnoka. Claire, a
Makeszmentes. Claire, a Tökéletes Ízlésű, aki sosem vett fel olyan holmit a suliba, amitől egy rakás
ember undorral fordult volna el. Claire, aki biztos eladta a lelkét az ördögnek, mert amennyire Nina
meg tudta állapítani, nem rendelkezett ezzel az árucikkel…
– Gyerünk, Nina – nógatta Zoey azon a dorgáló hangon, amit Nina annyira utált.
Nina Zoey-ra mordult, aztán odakiáltott.
– Hé, Claire!
Claire szokása szerint kimérten, és kissé szkeptikusan jött oda. – Igen
– Van kedved csatlakozni hozzánk – kérdezte Nina, és az ujjával húzta szét boldog mosolyra a
száját.
Claire égnek emelte a tekintetét.
– Hát idejutottam! Szánakoztok rajtam.
– Á, dehogy – mondta sietve Zoey.
– Dehogynem – vágta oda Nina. – Még senki sem látott sajnálatra méltónak, elveszettnek és
fiútlannak.
Claire leült Nina mellé. – És persze élvezitek – jegyezte meg szárazon.
– Szó sincs róla – mondta komolyan Zoey.
Aisha egy úgy-ahogy mozdulatot tett a kezével.
– Nyugodtan fogadhatsz rá, hogy élvezzük – mondta Nina. – Én legalábbis élvezem.
– Hogy vagytok most Jake-kel – kérdezte Zoey. – Úgy értem, tulajdonképpen azóta az éjszaka
óta nem beszéltünk.
Claire vállat vont, a tekintete szokatlanul szomorú volt. – Mindent elmondtam neki. Azt felelte,
hogy tűnjek onnét.
Aisha és Zoey várakozás teljesen néztek rá.
– Ennyi – tette hozzá Claire.
– Hát te aztán remek mesélő vagy – jegyezte meg Nina. – Valósággal életre keltetted a pillanatot.
– A szobájához mentem. Aludt, ezért hangosabban kopogtattam. Végül felébredt, én meg
elmondtam az igazat – sorolta egyszerűen Claire. – Azt mondtam: „Figyelj, Jake, tudod, az elmúlt
két évben Lucast okoltad, hogy fának vezette a kocsit a balesetben, amiben a bátyád meghalt
Nahát, tudod, mi az ábra Most már mindenre emlékszem, és kiderült, hogy én vezettem! Én
mentem neki a fának. Meglepetés!” – Megcsóválta a fejét. Könnyed hangvétele keserű lett. – Azt
válaszolta, hogy többé nem akar beszélni velem. Így már elég életszerű a pillanat
Nina lesütötte a szemét.
– Sajnálom.
– Én is – felelte Claire élesen. – Sajnálom, ami két éve történt, sajnálom, hogy nem emlékeztem,
sajnálom, hogy Lucas szenvedett. Egyébként hol van Még előtte is megalázkodhatnék egy kicsit.
– A nevelőtisztjénél. Még járnia kell hozzá, amíg a jogi helyzetet el nem rendezitek –

világosította fel Zoey.
– Remek – jegyezte meg Claire. – Még egy dolog, amit sajnálhatok.
– Nos – mondta Nina, mert nem jutott jobb az eszébe.
– Tudod, mi azért még mindig a barátaid vagyunk – nyúlt át Zoey Nina előtt, hogy Claire karjára
tegye a kezét.
– Komolyan – erősítette meg Aisha is. – Ami két éve történt, már a múlté. És csak azért, mert
egy héttel tovább tartott, míg eldöntötted, hogy helyesen cselekedj, ettől még nem fordulunk
ellened. Nem arról van szó, mintha valaha is Jeanne d'Arc-nak tekintettünk volna.
– Tudjuk, milyen nehéz volt – tette hozzá Zoey. – És tudom, hogy Lucas klasszul áll hozzá.
Nina legnagyobb meglepetésére a nővérén őszinte meghatottság látszott. Claire némán bólintott,
és félrenézett. Nina egy percig attól félt, hogy elsírja magát. Megrendítő eshetőség volt.
– Na jó, akkor minden megbocsátva, minden elfelejtve – mondta vígan Nina. – Akkor nem
maradt más, mint egy nagy ölelkezés.
Claire kétkedő pillantást vetett Ninára.
– Akkor hát mind barátok vagyunk, igaz – csillant fel reménykedőn Zoey szeme. – Úgy értem,
szigeti szolidaritás meg ilyesmi.
– Örülök, hogy nem utáltok, gyerekek – ismerte el Claire.
– Sosem gyűlöltelek – mondta Aisha. – Mire rájöttem, mi folyik, már le is csengett.
– Én továbbra sem bírlak, Claire – tette hozzá segítőkészen Nina.
Claire arcán megjelent ritka, fagyos mosolyainak egyike. – Testvérek vagyunk, Nina. Senki sem
várja, hogy kijöjjünk egymással. Bár apa valószínűleg ezt kívánja tőlünk, legalábbis egy darabig.
– Hogy érted – kérdezte Nina. – Jobban ismer minket annál.
– Tudom. Csak addig, míg Elizabeth néni és Mark bácsi itt lesznek.
Nina érezte, hogy megdobban a szíve. A szájából kihullott a meggyújtatlan cigaretta, és
végiggurult a szürkére festett acélfedélzeten.
– Miről beszélsz – fakadt ki.
– Apa nem említette Őszi természetjáráson vesznek részt Vermontban és New Hampshire-ben,
aztán idejönnek hozzánk egy hétre. Mi bajod, fuldokolsz
Nina rájött, hogy keze a gallérját markolássza. Kényszerítette magát, hogy meglazítsa a
szorítását.
– Felveszem a cigit – mondta halkan. Lehajolt, hogy felvegye a leejtett szálat, de remegett a
keze. Mély lélegzetet vett, és visszaült.
– Jól vagy – kérdezte Claire.
– Remekül – felelte erőltetett vidámsággal Nina. – Remekül.
– Nos – mosolygott Nina apja Claire-re az elegánsan megterített vacsoraasztal másik végéből. –
Hogy lehet, hogy mostanában nem fordul meg nálunk vacsoravendégként Benjamin
Nina gúnyosan felvihogott, és lesütötte szemét a tányérjára. Claire gyilkos pillantást vetett rá.
– Benjaminnal úgymond különváltak az útjaink – felelte.
– Gondolom, én tudom meg utoljára – mosolygott bánatosan Mr. Geiger, aztán elkomolyodott. –
De nem… a miatt a dolog miatt, ugye
A dolog miatt, gondolta végig Nina. Így nevezik ettől fogva az autóbalesetet, és Wade McRoyan
halálát, Claire emlékezetkiesését, Lucas téves bebörtönzését, és Mr. Geiger próbálkozását, hogy
eltitkolja az igazságot. A dolog. Velős.
– Nem, apám – vett egy kanál levest a szájába Claire. – Csak úgy… megesett.
– Hát igen – szólalt meg Nina. – Úgy tűnik, Benjamin folyamatosan részeg volt az elmúlt két
évben, de most hirtelen kijózanodott, rájött, hogy Claire-rel járt egész idő alatt, és rögtön szakított is
vele.
– Kár – mondta Mr. Geiger, és csak egy szórakozott pillantást vetett Ninára. – Mindig is
kedveltem Bent. Csodálom azért, ahogy megbirkózik a világtalanságával. Soha nem panaszkodik,
nem merül önsajnálatba. Többnyire el is felejti az ember, hogy nem lát.
– Tudom, apám – szakította félbe türelmetlenül Claire. – Mindig is ilyen fiút szerettél volna.

– Csak azt mondom, hogy fantasztikus fiatalember – erősködött Mr. Geiger.
– És Jake McRoyanról mi a véleményed – ragadta meg Nina a lehetőséget. Claire olyan
pillantást vetett rá, amitől a forró láva is jéggé dermedt volna.
– Rendes gyerek – vont vállat Mr. Geiger. – Úgy hallom, kerüli a bajt. Az apja józan üzletember,
kiválóan vezeti a kikötőt. Miért, vele jársz
– Én nem – felelte Nina.
– Nina még csak tizenhat – mondta édeskésen Claire. – Nem igazán érdeklik a pasik, bár az
iskolában minden második alsós már jár valakivel.
A szúrós megjegyzés célba talált, de Nina megpróbálta nevetéssel elütni.
Janelle, a házvezetőnő jött be, leszedte a levesestányérokat, és feltálalta a tőkehalat burgonyával.
– Claire mesélte, hogy Elizabeth néni esetleg látogatóba jön – szólalt meg hirtelen Nina, és
igyekezett úrrá lenni a hangja remegésén.
Az apja rágás közben bólintott. – Még nem tudják biztosan, de nagyon úgy fest. Jut eszembe…
Janelle!
– Igen – torpant meg az asszony az ajtóban.
– Szellőztesse ki a két vendégszobát, és minden eshetőségre számítva készítse elő a hét végére.
– Ehem – felelte Janelle. Nina senki mást nem ismert, akinek a szájából rajta kívül a régi maine-i
válasz hangzott volna el.
– Mindkettőt – kérdezte Claire.
Mr. Geiger zavartnak tűnt.
– Az emberek, amikor megöregszenek, néha úgy találják, hogy jobb külön hálószobában aludni.
Ha jönnek, használjátok a fürdőszobámat, bár Isten mentsen tőle, és hagyjátok meg nekik a másik
fürdőszobát.
– Add Elizabeth néninek a homlokzati hálót – javasolta Nina. – Tudod, ahonnan látni a
világítótornyot meg a többit.
Mr. Geiger a fejét csóválta.
– A testvérem korán kelő, és a hátsó hálószoba kap reggeli napot. Egyébként is, ha nem adom
Mark bácsikátoknak a jobbik szobát még azt hiszi, a kárára döntöttem így. A fejébe vette, hogy nem
kedvelem. Azért rendezkedett be védekező magatartásra, mert mindig több pénzt kerestem nála.
– És akkor – Nina nem tágított. – Kit izgat, mit gondol Különben is jobban szeretem Elizabeth
nénit. Neki járna a jobb szoba. Végtére is ő a vérrokon.
– Kit érdekel, melyik szobában laknak – ráncolta össze bosszúsan a homlokát Claire. – Neked
mit számít
– Csak igyekszem pártatlan lenni – jegyezte meg morcosan Nina. Befejezte a vacsoráját, és
eltolta a tányért. – Kihagyom a desszertet. Iszonyú sok a házi feladatom.
Nina távozott az ebédlőből, és felkapaszkodott a lépcsőn az első emeletre. A hátsó hálószoba tőle
balra volt. Nina benyitott, aztán bekukkantott. Szépen berendezett szoba volt, de vendégháló lévén
sterilnek tűnt; semmi személyes tárgy vagy egyéb jel nem utalt arra, hogy lakik itt valaki.
Becsukta az ajtót, és lassan, körültekintően lemérte a távolságot az ajtótól indulva, a nyitott
lépcsőfeljáratot megkerülve végig a folyosón a saját szobája ajtajáig. Tizenhat, legrosszabb esetben
tizenhét lépés.
Aztán átment a másik vendégszobához, és benézett. Kétség sem fért hozzá, hogy ez a szebb
szoba, a két hatalmas ablakból a sziget legészakibb csúcsára és a sziklás szigetecskén épült
világítótoronyra nyílt kilátás.
Megfordult, és lemérte, mekkora a távolság az ajtajáig. Egyenes vonalban pontosan nyolc lépés.
Hát ez a különbség, gondolta: tizenhét lépés, miközben el kell haladnia az apja hálója előtt, meg
kell kerülnie a lépcsőt, és Elizabeth néni feltételezett hálója előtt is el kell mennie. Ha viszont Mark
bácsi az elülső szobát kapja, akkor csak nyolc lépés, szép egyenes vonalban, és senki előtt sem kell
elhaladnia.
Nina bebújt a szobájába, és az ajtógombra meredt. Régimódi gomb volt, amit átlátszó üvegből
készítettek, alatta kulcslyukkal, amit a ház kétszáz éves múltja során számtalanszor átfestettek. De
Nina még sosem látta a kulcsot. Nagy valószínűséggel egy évszázada veszhetett nyoma.

Becsukta az ajtót. Mark bácsi nem jön ide. Az apja szerint csak felmerült az eshetőség, hogy útba
ejtik őket. Remek, akkor hát a pozitív kifejletre koncentrál: Mark bácsi nem jön. Elizabeth nénivel
majd telefonálnak, és bejelentik, hogy nem jött össze. Így lesz. Így kell lennie.

Nina háza
Első emelet
Balkon
■ ■ ■ ■
Második emelet

Második fejezet
Claire vacsora után elment otthonról. Volt ugyan leckéje, de túlságosan lefoglalta más, hogy arra
tudjon összpontosítani.
A „más” valójában csak egy volt: Jake.
Végigsétált a Lighthouse Roadon, és élvezte a kellemes szelet, ami az északi part egymásra
dobált szikláira söpörte ki a hullámokat, amelyek hangosan, finom vízpermetet szórva öntötték el a
köveket. A világítótorony ütemesen végigpásztázó fénye a permetfelhőt ezüstösen világította meg,
mielőtt továbbkúszott volna a sötétségben.
Claire-ben csalódást keltett az időjárás. New England felett mintha megrekedt volna a hatalmas,
nagynyomású front, és ameddig a szem ellátott, tiszta volt az ég. Claire szerette az időjárási
ingadozásokat, kivált azokat a szélsőségeket, amik Maine-ben ősszel és télen adódtak. De
nemsokára biztosan megjönnek a viharok, gondolta.
A Lighthouse Road kanyarulatait követve délnek tartott, elhaladt a sziget egyetlen kis
benzinkútja mellett, maga mögött hagyta az apró vasáru-kereskedést, a kereskedelmi kikötőt és a jól
megvilágított, üres kompkikötőt.
Még nem döntötte el, merre megy. Élt benne egy tétova remény, hogy összefut Jake-kel, és ha
már „véletlenül”, fesztelenül összefutottak, ráveszi valahogy, hogy beszélgessenek. Ez lenne a
feltétlen szükséges első lépés.
Észrevette, hogy Zoey és Aisha kint ülnek Passmore-ék vendéglőjének a teraszán: üdítőt ittak, és
unatkozó képet vágtak.
Claire megtorpant. Igaz, hogy aznap reggel puszit váltottak, és kibékültek, de ahol Zoey
felbukkan, gondolta, onnan Lucas sem lehet messze, és arra még nem volt felkészülve, hogy
könnyedén elcsevegjen Lucas Cabrallal.
Claire diszkréten átvágott az Exchange Streeten, a cukorkát és emléktárgyakat árusító üzletek
utcáján, amely nyaranta a turistákat szolgálta ki. Sokan már bezártak télre, kirakataikat
bedeszkázták, ajtóikat rács védte, az emeleti ablakok sötéten ásítottak.
Több háztömbnyi vargabetűt kell tennie, ha nem akarja feltűnően kikerülni Zoey-t és Aishát,
feltéve, ahogy e percben ismerte el magában, az úti célja Jake háza.
Tényleg ez volna a célja És mit tegyen: kopogjon be, és tegyen úgy, mintha mi sem történt
volna Mit mondjon Hogy megbánta
A kerülőút átvezetett a városon, és Claire végül a Dock Streetnél jutott ki, ami megkerülte a
városi strandot, ezt a nyugalmas, keveset használt homokos partszakaszt a porrá őrölt kagylókkal és
a partra sodort hínárral. A kikötőben vitorlások horgonyoztak, mint kísértetek a sötétben. A
keresztúthoz ért, és egy pillanatig nem tudott dönteni. Mehet tovább Jake háza felé, vagy jobbra
fordulhat, hogy kimenjen a hullámtörőhöz.
Meghallotta a fiú lépteit a homokon, majd a kavicson, mielőtt kigondolhatta volna, mit is
mondjon. Megfordult, és akkor pillantotta meg, amikor felemelte a tekintetét, és meglátta. Jake egy
vászontáskát vitt a vállán, a kezében pedig egy doboz Budweiser volt.
– Á – csak ennyit mondott.
– Szia, Jake! – köszönt Claire.
Úgy tűnt, mintha Jake összeszedné a bátorságát, hogy keményen odamondogasson neki, de az
erőfeszítés nem vezetett eredményre.
– Hát… szia, Claire! – viszonozta.
– Jake – kezdte Claire. – Talán beszélgetnünk kellene. – Ennél közhelyszerűbbet nem is
mondhatott volna, de nem tudta, hogy fogalmazza meg másként.
– Neked talán igen. Én sört akarok inni.
– Sört kortyolgatva akarsz végigmenni az úton – kérdezte Claire, pedig igyekezett, hogy ne úgy

eszéljen, mint Jake anyja.
– Jobb, mint sört iszogatva vezetni, ahogy ezt neked is tudnod kell, Claire. – Kurtán felnevetett a
saját viccén. – Ami azt illeti, leülök a hullámtörőre, és ott iszom meg.
Claire egy pillantást vetett a hullámtörő hosszú betontömbjére. A hullámok, amik az északi
partot ostromolták, még erőteljesebben csapódtak a gátnak. Nem lett volna veszélyes Jakere nézve,
ha józan.
– Mit szólnál, ha veled tartanék – próbálkozott Claire. – És nem is kell beszélgetnünk…
– Hát, nem is tudom, Claire – vonta fel gúnyosan a szemöldökét Jake. – És ha véletlenül belöksz
a vízbe Az apám nagyon kiborulna. Senki sem maradna, aki továbbviszi a nemes McRoyan nevet.
Claire lehajtotta a fejét.
– Gondolom, ezt érdemeltem.
– Nem, inkább azt, hogy pár évet lehúzz a javító-nevelőben – vágta rá hidegen Jake. – De Lucas
ezt kapta. Wade pedig meghalt… – A hangja kicsit megremegett, de úrrá tudott rajta lenni, és
kétszer olyan csípősen folytatta. – Lucas börtönbe került. És Claire, aki valójában a kocsit vezette,
gond és baj nélkül sétált el a helyszínről. Egy kicsit talán beverte a fejét, de csak annyira, hogy azt
mondhassa, elvesztette az emlékezetét. Szerencsés Claire!
Elfurakodott mellette, és a hullámtörőhöz vezető kis bekötőútra lépett.
– Jake! – kiáltott utána a lány.
Jake látszólag megfeledkezve róla gyalogolt tovább.
– Jake! – kiáltotta hangosabban. – Hát nem tudod, mennyire fontos vagy nekem
A fiú megállt, és lehorgasztotta a fejét, mintha a gondolataiba merülne. Claire visszafojtotta a
lélegzetét. Aztán Jake felhajtotta a sörét, megcélozta és a szemetes felé dobta az üres dobozt, aztán
elővett egy újat a zsákjából, és kinyitotta.
– Nagy a hullámverés, Jake – figyelmeztette Claire. – Hadd jöjjek veled!
– Elleffess, Claire! – kiáltotta Jake, és továbbment. Claire utánanézett. A fiú még mindig
magabiztosan lépkedett. Még nem rúgott be. De a zsákja méretéből ítélve tudta, hogy előbb-utóbb
így lesz. És még a Jake-hez hasonló erős és ügyes úszók is halálra zúzzák magukat, ha a tenger
ellenállhatatlan ereje és a mozdíthatatlan hullámtörő közé kerülnek.
Nem is szólva arról, ha mindez akkor következik be, amikor részegek.
Megvárta, míg Jake eléri a hullámtörő végét, és lezöttyen a nedves betonra: sötét, görnyedt
figura, akinek körvonalait csak a város halvány fénye, és a szaggatottan felragyogó zöld jelzőlámpa
rajzolták körül.
Elindult felé a hullámtörő mentén, és hallótávolságon kívül megállt. Leült egy száraz helyre, és
az órájára nézett.
Fantasztikus. Ennyit a ma esti házi feladatról. Kénytelen egy pasira vigyázni, aki szívből gyűlöli.
De miért – kérdezte magában gúnyosan Claire. Miért teszi ezt Mint Aisha is mondta, nem
éppen Jeanne d'Arc.
Mert nem akarja, hogy baja essék.
És miért izgatja, hogy mi lesz Jake-kel Mert bűntudata van Mert úgy érzi, tartozik neki
Mert kezdi megszeretni
Vagy ez mind együtt
Jake nekifogott a harmadik sörnek, Claire pedig elnyúlt a betonon, és felnézett a tiszta, csillagos
égre, és vihart kívánt, vagy bármilyen más egyértelmű, könnyű választ.
– Biceg az asztal – reklamált Aisha. – Szólj majd a szüleidnek!
Zoey a papírszalvétájával törölte fel a Pepsit, amit Aisha kilötyögtetett.
– Nem az asztallal van a baj – mondta. – A kővel kirakott járdával. Egyenetlenek a kövek.
– Ó! – nézett le Aisha az asztal alá.
– Különben is miért panaszkodsz Az üdítő ingyen van, mivel a tulaj jó barátnője vagy!
Passmore-ék étterme előtt a járdán ültek, a három kitett asztal egyikénél. A másik két asztalnál
senki sem ült. Nem volt nagy forgalom, a szülei már pár órája hazamentek, a konyhát Christopher
Shupe-ra bízták, az étterem és a bár felügyeletét pedig Zoey-ra. Az egyetlen vendég egy pár volt,

akik annyira törzsvendégnek számítottak, hogy maguk tölthették ki a sört, és nyilvántarthatták,
mennyivel tartoznak. Az étteremből kihallatszott a CNN, a tévéből.
– Ki panaszkodik – kérdezte Aisha. – Mindig szívesen megtakarítok ötven centet.
– Mennyit – kérdezett vissza Zoey. – És szerinted melyik világegyetemben kerül ennyibe Az
üdítőért egy dollár 25-öt kérünk, és egy dollár 75-öt a turistaszezonban.
– Akkor gondolom, extra hálásnak kell lennem – jegyezte meg Aisha.
– Hohó, ki van itt
Zoey felnézett, és látta, hogy Christopher lép ki az ajtón fehér szakácskabátban és a sortjára vett
pecsétes kötényben.
– Chatham Island szépsége, világklasszisa és bája – folytatta a fiú. – Ja, és te is itt vagy, Aisha.
Aisha kihalászott egy jégkockát a Pepsijéből, és hozzávágta. Christopher könnyedén elugrott
előle, és futó csókot nyomott a lány szájára.
– Hol van Lucas – kérdezte Zoey-t.
– Még nem jött be a komp – felelte a lány.
– Jaj, haver – nyögött fel Christopher. – Azt mondod, még nincs hét óra Ennek az estének
sosem lesz vége. Már mindent előkészítettem, kicseréltem a fritőzben az olajat, és felmostam a
termet. Ha nem lesz nagyobb a forgalom, az apád kénytelen lesz csökkenteni a munkaidőmet.
– Ősszel mindig ilyen – nyugtatta meg Zoey. – De amint beáll a hideg, nő a forgalom, mert az
emberek nem akarnak átmenni a szárazföldre.
– Christopher még nem esett át a maine-i tél örömein – vigyorgott Zoey-ra Aisha.
– Azám! Nem ártana beszerezned egy hosszú nadrágot. Elég hűvös szokott lenni. – Zoey látta a
hullámtörő mögül kibukkanó komp erős jelzőfényeit, ahogy a kikötőben horgonyzó vitorlások
árbocai között meg-megcsillannak. – Már itt is van – kiáltott fel. A nyakát nyújtogatta, mert azt
remélte, hamar megpillantja Lucast, de a fiú csak pár perccel később jelent meg, amikor a komp
már kikötött.
Átvágott a fényesen megvilágított téren, és elindult az utcájukon a házuk felé. Nem sejtette, hogy
Zoey lent várja.
– Idehívjam – kérdezte Christopher.
– Légyszi – kérte Zoey. – Utánamennék, de nem hagyhatom el a pénztárgép közvetlen közelét.
Christopher elfutott, és gyorsan utolérte Lucast. Kényelmes tempóban jöttek vissza.
Christopher volt a magasabb – pár hüvelykkel – és a testesebb, pár kilóval. Ruganyos, nyugtalan
energia hajtotta, mint egy nagyra nőtt kiskutyát, aki folyton kerget valamit. Úgy tűnt, mintha
mindig mindent és mindenkit szemügyre venne, mint egy komoly vásárló, aki sietve felméri a
terepet, elemez, beáraz, és azon tűnődik, mennyit tud elvinni. Zoey belátta, miért tetszik Aishának:
határtalan önbizalom, intelligencia és humorérzék jellemezte.
Lucas megfontoltabban lépkedett, okosan beosztotta az energiáját. A világot válogatósabban
vette szemügyre. A tekintete bejárta, ami elé tárult, szemlélődött, elutasított, aztán jöhetett a
következő tárgy. És mindig azt sugallta, hogy fesztelensége csak megjátszott, valójában mindig
éber és figyelmes. Gyakran látszott komolynak, mintha fontos dolgokon járna az esze, amikről csak
ő tud. A mosolya, ha ritkán felvillant, lassan, bánatosan jelent meg a szája sarkában, amitől –
legalábbis Zoey szemében – ellenállhatatlannak tűnt.
– Chatham Island férfias szépsége, stílusa és izomereje – mondta Aisha, amint hallótávolságon
belül értek. – Ja, és látom, te is visszajöttél, Christopher.
Christopher nevetett, és megfenyegette az ujjával.
– Képzeld csak, Zoey, mi történt! – újságolta Lucas. – Szabad vagyok! A nevelőtisztem azt
mondta, kézenfekvő, hogy megsemmisítik az ítéletemet, így nem akarja, hogy továbbra is raboljam
az idejét.
– Jaj, de jó! – kiáltott fel boldogan Zoey, azzal felugrott, és átölelte Lucast.
– Megsemmisítik – ízlelgette Christopher a szót. – Remekül hangzik. Igyekszem majd használni.
Semmisíts meg!
Lucas szájon csókolta Zoey-t, amibe a lány egészen beleborzongott; ez az izgalom semmit sem
csökkent az együtt töltött hetek alatt. Néhány másodperc múlva elhúzódott, és a fejével Aisha meg

Christopher felé vágott.
– Takarjuk el a szemünket – érdeklődött Aisha.
– Szerintem helyes pár – gúnyolódott Christopher. – Mindketten olyan édesek!
– Pofa be, Christopher – szólt rá békésen Lucas, aztán lehunyta a szemét, és ismét megcsókolta
Zoey-t.
– Tudjátok – töprengett fennhangon Aisha –, ti ketten olyan szépek vagytok együtt. És
nemsokára itt a szalagavató meg minden, hogy szerintem sima ügy, hogy ti lesztek a szalagavató
bálkirálya és -királynője. Jelképnek sem akármilyen: Lucas ezzel igazán visszatérne a közösség
kebelébe. Csak pár tucat szavazatot kellene összeszednetek.
– Kizárt, hogy versenybe szállhatnék – húzódott el Zoey Lucastól. – Emlékszel, amikor a
diáktanácsba jelentkeztem, és negyedik lettem Beavis mögött
– De lekörözted Buttheadet – emlékeztette bátorítóan Aisha.
– El ne felejtsem az egyetemi jelentkezési lapjaimra rávezetni – nevetett Zoey. – Egyébként sem
tartozom azok közé, akik szeretik, ha többször is sárba tapossák őket.
– Ugyan már – mondta Aisha. – Rajzfilmes idiótákat nem jelölhetnek bálkirálynak és
bálkirálynőnek, ezért komoly esélyed van.
– Bocs – vágott közbe határozottan Lucas –, de nem leszek semmilyen király vagy királynő.
– Á, ne szerénykedj – ugratta Christopher. – Tudom, hogy vágysz rá! A hatalom és a dicsőség…
– Aha – hagyta rá Lucas –, akkor figyeld az időjárás-jelentést, és amint jelentik, hogy piros hó
esett, máris szívesen jelentkezem a bálkirályságért folyó versenyre.
Zoey szobájában Lucas a manzárdablakhoz hajolt, és az idézetek falát olvasta, ahova Zoey sárga
Post-it-eken ragasztotta ki az aranyköpéseket.
– Van valami új és mélyenszántó – kérdezte könnyedén.
Zoey kicsit zavartan mosolyodott el. Jake-et, amikor még együtt jártak, sosem érdekelték
különösebben a velős idézetei. És a barátai is csak legyintettek rá, mint Zoey egyik bogarára.
Lucas átfutotta a Post-it-et:
A világ komédia a gondolkodóknak,
de tragédia az érzőknek.
– És te melyik vagy – hátrált egy lépést.
Zoey a hajába túrt, azután vállat vont. – Ezt próbálom kideríteni.
Lucas átölelte a derekát, és magához húzta, majd könnyedén megcsókolta. – Ezt most érezted
vagy gondoltad
– Ezt – kérdezett vissza Zoey. – Gondoltam.
Lucas újból megcsókolta, de ezúttal hosszabban, szenvedélyesebben, míg Zoey le nem hunyta a
szemét, és a nyakát átkarolva magához nem húzta.
– Éreztem – suttogta elfúló hangon Zoey.
– Akkor ez tragikus csók volt
– Mindenesetre komikus nem volt – figyelmeztette Zoey.
Lucas kétkedve nézett rá.
– És milyen lenne egy komikus csók
Zoey ismét magához húzta, az ajkát az övére szorította, és hirtelen hangosat, gúnyosat
cuppantott.
Lucas elugrott, és nevetve dörgölte a száját.
– Ilyen lenne egy komikus csók – jelentette ki Zoey, aztán hagyta, hogy Lucas az ágyra húzza.
Egymás mellett feküdtek az ágytakarón.
– Az efféle ostoba viccre inkább Ninától számítanék – mondta Lucas. – Amennyiben a fiúkat
szeretné.
Zoey az oldalára fordult.
– Hogy érted ezt Nina szereti a pasikat.

Lucas vállat vont.
– Tudod, hogy értem. Nina nemigen jár senkivel. Már akkor sem izgatták a fiúk, amikor
lecsuktak.
– Hát az biztos, hogy nem leszbi – vette a védelmébe Zoey. – Már ha erre gondolsz. Nem mintha
számítana, ha az. Nekem legalábbis nem számít. Egyébként akkoriban még csak tizennégy volt. Sok
lány még nem randizik abban a korban.
– És azóta randizik
Zoey kiült az ágy szélére.
– Talán egyszer-kétszer randizott – ismerte el feszengve.
– Nagyon csinos lány – mondta Lucas elgondolkodva. – Én persze nem néztem rá olyan
szemmel, de amikor elvitte Benjamint Portlandbe a hangversenyre, és szépen kiöltözött, egész
meglepődtem.
– Szerintem Nina nem tartja magát vonzónak – felelte Zoey. – Mindig azt hajtogatja, hogy Claire
használta fel a családi mell- és szépségkvótát. Azt hiszem, csak kisebbségi komplexusa van.
– Lefogadom, hogy sok srác járna Ninával, ha esélyt adna rá. De tudod, milyen. Olyan
baszogatós.
– Baszogatós – ismételte meg undorral a szót Zoey. – És ez mégis mit jelent
– Semmit – felelte ártatlanul Lucas. – Csak egy pasi, akinek megfordul a fejében, hogy elhívja
valahova, esetleg attól tart, hogy Nina lelövi.
– Lehet, hogy meg is tenné. – Nina szerelmi életének a hiánya olyan téma volt, amit Zoey
ösztönösen került. Aisha egyszer kérdezte róla, és Zoey rögtön leszerelte. – Nem szeretek mások
magánéletében kutakodni.
– Te vagy a legjobb barátnője – emlékeztette Lucas. – Ő nem kutakodik a tiédben
Zoey érezte, hogy elvigyorodik.
– Mi az – kérdezte Lucas.
– Semmi – felelte Zoey, de a vigyor egyre szélesebb lett. – Oké, igazad van. Tényleg
kíváncsiskodik. Kérdezett rólad, Jake-kel összevetve.
Lucas hirtelen bizalmatlanná válva ült fel.
– Hogy érted, hogy én kontra Jake
– Személyes dolgokat kérdezett.
– Mint például
– Ó… hát tudod – ugratta Zoey.
– Nem én – felelte a fiú olyan komolyan, hogy Zoey felnevetett. – Mint például
– Hát… tudod…, szóval, hogy Jake-kel összevetve hogy csókolsz.
– Hogy lehet ilyesmit összehasonlítani
– Nina is ezt kérdezte.
Lucas gyilkos tekintetet vetett rá.
– Elárulod, hogy mit kérdezett
– Magánbeszélgetés volt – felelte Zoey.
– De engem érintett – válaszolta Lucas csaknem elkeseredetten. – Nem beszélhetsz ki a
barátnőiddel, nem beszélhetsz… ilyesmiről!
– Miért nem Éppen most akartál rávenni, hogy adjam ki Ninát.
– Az más – legyintett lekezelően Lucas. – Mit mondtál neki
– Nekik – helyesbített Zoey. – Mit mondtam nekik. Aisha is jelen volt.
– Hát ez egyre jobb!
– De tényleg, a java túl kínos lenne, hogy megismételjem. Olyasmiről volt szó, hogy amikor
csókolódzunk, te… tudod…, szóval akkor te mit csinálsz, és én mit csinálok, meg ehhez hasonló.
És aztán arról beszéltünk… á, nem érdekes.
– Aha! Ne feledd, hogy a pasik is dumálnak maguk között – figyelmeztette Lucas.
– El tudom képzelni – mondta közönyösen Zoey.
Lucas hirtelen odavetődött, és elkapta a derekánál, azután ledobta az ágyra, és csiklandozni
kezdte az oldalát.

Zoey visítani kezdett, és szabadulni igyekezett, de Lucas erősebb volt.
– Azt felelted, hogy én vagyok a legjobb – faggatta Zoey-t.
Zoey levegő után kapkodott.
– Mindjárt bepisilek! – kiáltotta.
– A te ágyad! Azt mondtad, hogy én vagyok a legjobb – kezdte újra a támadást Lucas.
– Igen, igen, igen! – sikoltotta Zoey.
Lucas rögtön abbahagyta a csiklandozást.
– Akkor rendben van. – Az arca csak centikre volt Zoey-étól. – És mit mondtál, hogy mit
szeretsz legjobban
– Nem emlékszem! – mondta Zoey. – Vegyük át még egyszer, és igyekszem megjegyezni.

Nina
Egészen más voltam tizenegy éves koromban. Azok akik most ismernek,
valószínűleg rá se ismernének a tizenegy éves énemre.
Akkoriban az izgatott legjobban, hogy megjön-e valaha is a menzeszem. Zoey-nak
persze már megjött, mivel egy évvel idősebb nálam, és úgy járt-kelt, mintha KÉSZ NŐ
volna. A semmibe bámult, és sóhajtozott, és amikor megkérdeztem, min sóhajtozik,
csak elmosolyodott és azt felelte „Jaj, Nina, fiatal vagy még, ahhoz, hogy megértsd…”
És Claire már háromévesen ilyen volt, szóval.
De mialatt a nővé váláson töprengtem, az anyám haldoklott. A mai napig bánt,
hogy csak magammal voltam elfoglalva, miközben az anyám szenvedett. És tudom,
hogy soha, de soha nem jut úgy az eszembe, hogy ne fogna el a sírás, és ne érezném,
hogy a halála kitépett belőlem valamit, aminek sosem gyógyul be a helye.
Ezért küldött el az apám Elizabeth nénihez és Mark bácsihoz. Azt mondta, jót tesz
majd a környezetváltozás meg hasonlók. Azt hiszem, igaz, hogy anyám és én közel
álltunk egymáshoz, ahogy Claire és apa is. Nem mintha Claire is nem volna egy roncs.
Remélem, soha többé nem látom a nővéremet ilyen feldúltnak. A legborzasztóbb az,
amikor az ilyen hűvös, érzelemmentes és önmagukon uralkodni tudó típusok hirtelen
elvesztik az önkontrolljukat.
Szóval, végül is két hónapig voltam távol.
Nem sokkal a hazatérésem után megjött az első menzeszem. Úgy képzeltem, ez a
büntetés azért, ami a nagynéném és a nagybátyám házában történt Máskor
büntetésnek éreztem azért, mert nem tudtam az anyámat megmenteni. Abban
azonban egészen biztos voltam, hogy büntetés, mert éreztem, hogy ezt érdemlem.
Mint említettem, egészen megváltozva jöttem haza a nagynénémtől és a
nagybátyámtól. Olyan volt, mintha az igazi énem sosem tért volna haza. Visszatérő
álmaim voltak, ugyanazok újra meg újra. Némelyik olyan ismerős volt, hogy meg is
számoztam őket. A hármas számú, a négyes számú, és így tovább. Nem voltak
Kellemes álmok, inkább olyanok, amelyek rányomják a bélyegüket az ember egész
napjára.
Az anyám hiányát mindennap érzem.
És hiányzik a régi énem, amilyen azelőtt voltam.

Harmadik fejezet
Benjamin Passmore és Chatham Island többi középiskolása reggelente a hét negyvenes komppal
mentek át a szárazföldre, ami öt perccel nyolc után ért be Weymouth-ba, így pontosan huszonöt
percük maradt a kikötőből a Mainsail Drive-on felfelé kapaszkodva az iskolába érni. Kapkodás
nélkül sikerült mindig beérniük.
Negyedmérföldes távolság volt, és nyolc utcán kellett átkelni. Benjamin lépésekkel mérte ki
mindegyik távolságot. Ennyi meg ennyi lépés a Groton sarkától az Independence-ig, ennyi, hogy
átérjen a túloldalra, aztán ennyi az Independence-től a Commerce-ig. Mindent összevetve Benjamin
több mint harmincsaroknyi távolságot memorizált, amióta évekkel ezelőtt elvesztette a látását, így
már magabiztosan közlekedett North Harborban, Chatham Island egyetlen városában, és Weymouth
egyes részein. Volt olyan környék, amit úgy ismert, hogy már nem is volt szükség a tudatos
számolásra. Az otthonához hasonlóan ismerőssé váltak. Más környéken szinte tudat alatt képes volt
számolni.
De ezen a reggelen közbejött valami. Benjamin fülét megütötte egy hátramenetbe kapcsolt
nehézjármű éles csipogása.
– A fenébe – káromkodott halkan a bajusza alatt. A Mainsail és az Independence sarkán állt. A
dízelmotor robajából és a kipufogógáz olajos bűzéből ítélve a jármű helyzetét éppen magával
szemközt ítélte meg.
Benjamin összpontosított, és nemsokára ismerős hangot hallott közeledni a háta mögött. Aisháét.
És amint számított is rá, nem sokkal később Zoey-ét.
Nem szerette igénybe venni a húga segítségét, de akadt olyan eset, amikor nem volt más
választása.
Amikor tudta, hogy Zoey már elég közel ért, abba az irányba mosolygott, ahol sejtette, és vállat
vont.
– Ha nem tévedek, pontosan huszonkét lépésnyire vagyok egy földmozgató géptől.
– Igen. Úgy látom, talán egy vízcső tört el, vagy valami hasonló – felelte Zoey. – Iszonyú a
felfordulás. Szerintem nem lenne jó ötlet itt átkelned. Csövek és sár mindenütt.
– Igazad lehet – értett egyet Benjamin.
– Menjetek csak, gyerekek – mondta Zoey. – Én majd kerülök Benjaminnal.
– Majd én elkísérem – szólalt meg Nina hangja. Felbőgött egy traktor, és Benjamin orrát gázszag
csapta meg.
– Szia, Nina – köszönt rá Benjamin. – Nem hallottalak.
– Tudom – mondta Nina. – Szokatlan, nem Menjetek csak előre, Zoey. Tudod, hogy soha nem
sietek a suliba. A látványosságok felé kerülünk.
Benjamin kinyújtotta a bal karját, és érezte, hogy Nina megfogja a könyökét. Nina máskor is
vezette már, ismerte a módját.
– Viszlát – köszönt el Benjamin a többiektől.
Nina bal felé indult végig az Independence-en, és átfurakodott Weymouth kora reggeli, nyüzsgő,
ingázókkal teli forgalmán.
– Nem kellett volna – szólalt meg Benjamin. – Általában Zoey-ra maradok.
– Tudom, hogy nem szereted megkérni a húgodat – felelte Nina.
– Tényleg – mosolyodott el Benjamin. – Honnan tudod Zoey is ezt gondolja
– Á, dehogy. Egyszerűen csak tudom – válaszolta a lány. – Mindig olyan furcsán viselkedsz,
amikor segítséget kell kérned tőle. Zavarba jössz, vagy tudom is én.
Benjamint feszélyezte Nina válasza.
– Nem vagyok zavarban – mondta a kelleténél házsártosabban, ezért szelídebben folytatta. –
Csak éppen nem akarom, hogy Zoey rám áldozza az életét, és a vezetőm legyen. A saját életét kell

élnie.
– Tudom – mondta Nina.
– Á, szóval ezt is tudod – kérdezte Benjamin.
– Hát persze. Hiszen ezer éve ismerjük egymást, Benjamin.
– Hm. Csak nem vettem észre, hogy megfigyelsz. Idegesít – vallotta meg Benjamin.
– Szeretsz rejtélyeskedni – jegyezte meg Nina.
– Mi ez Nina Freud negyedórája Inkább Zoey-t kellett volna választanom.
– Sarokhoz érünk. Hatodik utca. Itt most át kell mennünk. Jobbra fordulj.
– Oké.
– Piros a lámpa.
– Tudom. Hallom a kocsikat, ahogy elmennek előttünk. Ott pedig… – mutatott balra – a kocsik
arra várnak, hogy zöldre váltson a lámpa. Valószínűleg egyedül is elboldogultam volna. Csak egy
tér három oldalán kell végigmenni, aztán ismét becsatlakozunk a Mainsailbe, igaz
Nina felsóhajtott.
– Még szerencse, hogy nem várom meg, hogy hálás légy. Sokáig kellene várnom.
Benjamin elvigyorodott.
– Bocs, kölyök. Hálás vagyok.
– Gyere. Járdaszél. Kérhetek valamit
– Hogy mondhatnék nemet Biztos megforgatnál, és hagynád, hogy egyedül bóklásszak a
forgalomban.
– Nem szeretem, amikor kölyöknek nevezel. Járdaszél, lépj fel.
Benjamin fellépett a járdára, a cipőorra megakadt egy résben, és pár lépést botorkált, mire
sikerült visszanyernie az egyensúlyát.
– Hé, ez izgalmas volt. – Elindult, a botját kis ívben lengette, de az igazi iránymutatást a
belekapaszkodó Ninától várta.
– Miért ne hívjalak kölyöknek Mindig is így szólítottalak.
– Mert már nem vagyok az – fakadt ki hevesen Nina.
– Á! Jó, rendben, ha ezt akarod. Az a baj, hogy az egyetlen kép, amit rólad őrzök az
emlékezetemben, akkorról való, amikor tizenkettő voltam, akkor te úgy, mennyi is lehettél, kilenc
vagy tíz Kölyök voltál még. A hajad rövidre volt vágva, hajráfot viseltél, és azt hiszem
fogszabályzót is.
– Így képzelsz magad elé Fogszabályzóval és rémes frizurával Jézusom, de szomorú! –
sóhajtott fel Nina. – De a későbbi pattanásaimról legalább lemaradtál, ezért nem mind rossz.
– Fogalmam sincs, most hogy festesz – ismerte el Benjamin. – Egyébként arról sincs, hogy
mások külseje mennyit változott az elmúlt hét évben. – Nevetett, hogy enyhítsen a hangulaton. –
Tudod, fura volt, amikor Claire-rel jártam. Az, akivel csókolództam, úgy tíz lehetett. Néha elég
bizarr volt.
– Nagy szerencséd, hogy mire Claire tíz lett, már majdnem húsznak látszott – mormolta Nina.
– Mindegy. – Benjamint Claire nevének említésekor elfogta a szomorúság, és most küzdött
ellene. Nem telt el még sok idő a szakításuk óta. Még nem tette túl magát rajta. És abban sem volt
biztos, hogy egyáltalán túl akarja-e magát tenni.
– Mellesleg már évek óta nem vagyok gyerek – folytatta Nina.
– Komolyan És mégis, mi az a pont, amikor az ember megszűnik gyerek lenni
– Tizenegy – felelte Nina.
Benjamin úgy érezte, mintha egy csipetnyi keserűség vegyült volna a válaszába.
– Tizenegy Miért éppen ez
– Jó kérdés.
Igen, kifejezetten dühösnek vagy sértettnek, vagy hasonlónak hangzik.
– Helyes, akkor nem hívlak többé kölyöknek. De nehéz nem úgy gondolnom rád, mint egy
fogszabályzós kölyökre.
– Már nincs fogszabályzóm.
– Mindjárt gondoltam.

– Fordulj ide. Gyere, zöldet kaptunk, járdaszél, lelépés. Most szép egyenes a fogsorom. Ügyesen
eszem a csöves kukoricát.
– Igyekszem frissíteni az emlékezetemben tárolt képet. Fogszabályzó le, egyenes fogsor fel.
– Lépj fel. Hagyjuk a sulit, és szórakozzunk helyette – javasolta váratlanul Nina.
Benjamin felnevetett. – Hát persze, Nina! Nagy mulatság lenne, ha egész nap a könyökömnél
fogva rángatnál.
– Az lenne.
– Édes kölyök vagy.
– Nem vagyok kölyök.
– Jó reggelt kívánok az iskola diákjainak. Íme, a reggeli bejelentések.
Zoey felpillantott az iskolarádió dobozára, aztán Aishára, aki két padsorral arrébb ült. Aisha egy
másik lánnyal beszélgetett, így Zoey újból a könyvébe – egy puhafedelű történelmi románcba –
mélyedt, amit reményei szerint egy nap majd ő is írni fog. A könyv eredetileg öt centi vastag volt, a
színes borítón a hősnő, akinek telt keble majd' szétfeszítette mélyen kivágott ruháját, egy hosszú
szőke hajú, félmeztelen férfit szorított magához. Mivel az egész könyvet nehéz lett volna könnyen
elrejteni, Zoey kitépett egy harmincoldalas részt, és bedugta a biológiakönyvébe.
– …nagyra értékelnék minden felvilágosítást, amely arra a személyre vagy személyekre
vonatkozik, akik a második emeleti fiúvécé dugulását okozták… – folytatta monoton hangon az
igazgató, Mr. Hardcastle.
Zoey zajt hallott maga mellett, és amikor felpillantott, Claire éppen a saját padjából a mögötte
levő üres helyre surrant. Zoey azonnal becsapta a könyvét.
– Késő, Zoey – súgta előre a válla felett Claire. – Tudom, hogy egy történelmi-romantikus
regényt olvasol.
– Nem én – hazudta gépiesen Zoey.
– Pocsékul hazudsz – jegyezte meg undorral Claire. – Nem kéne próbálkoznod, csak ha hajlandó
vagy előtte kicsit gyakorolni.
– ...Más téma: átvizsgáltuk az iskola irányvonalát, kikértük az iskolatanács véleményét is, és az
iskola hivatalos álláspontja továbbra is az marad, hogy egyetlen diák sem dohányozhat az iskola
területén. És ez vonatkozik, ismétlem, vonatkozik a meg nem gyújtott cigarettára is. Remélem,
ezzel sikerül véget vetni…
Zoey elvigyorodott. Úgy látszik, Nina megint vesztett egy fordulót. Hallotta, hogy Claire
felsóhajt.
– Nem lehet elválni a testvérünktől – motyogta maga elé.
– Nina igazán eredeti – mondta Zoey. – Büszke lehetnél rá.
– Nina csak különc, Zoey. És szégyellhetned magad, hogy ilyen ócska könyveket olvasol. Mit
gondolna rólad Miss Rafanelli, ha tudná, hogy ilyesmit olvasol Valószínűleg csalódást okoznál
neki. Ha belegondolok, milyen nagy véleménnyel van rólad, szörnyű nagyot csalódna benned. A
szíve szakadna meg, hogy a legjobb diákja lovagok által megbecstelenített szüzekről meg
hasonlókról szóló történetekkel mérgezi magát. Csak azt remélem, sosem jön rá az igazságra.
Zoey fél fordulatot tett, és hátranézett. Claire gondosan őrizte az ártatlanság látszatát, ami biztos
jele volt annak, hogy valamiben sántikál.
– Ó! – Zoey előtt kezdett a helyzet megvilágosodni. – Te zsarolsz engem!
– Aha – felelte Claire.
– Mit akarsz
– Szeretném elkérni az angolóra témájához írt jegyzeteidet. Nem jutottam hozzá az olvasáshoz.
– Nem írtad meg a leckédet, és most az enyémet akarod kölcsönkérni – bámult rá hitetlenkedve
Zoey Claire-re. – De mit izgat Jóval több sem ingatja meg az ötösödet.
Claire zavartnak tűnt.
– Oké, igazad van. De Jake sem írt leckét. És angolból elég rosszul áll.
– Azt akarod, hogy adjam oda neked a leckémet, hogy aztán Jake-nek adhasd
– Tudom, elég mókásan hangzik, nem

Zoey ismét előrefordult. El tudta képzelni, miért nem írt leckét Claire és Jake. Bár ez már nem rá
tartozik. Jake-kel szakítottak, akkor meg mit izgatja, ha Claire és Jake tapizással töltötték az estét
Vagy bármi mással.
A lehetőség komor ráncokat varázsolt a homlokára. Kételkedett benne, hogy Claire azt csinálta
Jake-kel, bár ez sem rá tartozott. Ismét hátrapillantott.
– Szóval adjam oda a házi feladatomat, mert te meg Jake… mit tudom én, mit csináltatok
– Semmit sem csináltunk – válaszolta Claire. – Az igazság az, hogy azt figyeltem, hogy issza le
magát sörrel a hullámtörő végén, és közben azon törtem a fejemet, hogy elég erős vagyok-e ahhoz,
hogy kihúzzam a vízből, ha beleesik.
Zoey kétkedve vonta fel a szemöldökét.
– Jake nem iszik.
– Változnak az idők – mondta Claire. – Azt hiszem, nagyon feldúlták a történtek. Valószínűleg
csak most az egyszer fordult elő. Majd túljut rajta. Ismered Jake-et.
– Tényleg ismerem, és ezért is olyan nehéz elképzelnem ezt a jelenetet.
– Oké – mondta Claire. – Ha nem hiszel nekem, akkor szenvedélyesen szeretkeztünk hajnalig.
Varázslatos volt. Asszonnyá tett.
Zoey a bajsza alatt morgott, aztán beletúrt a háromkapcsos füzetébe, és kihúzta a házi feladatot.
Hátranyújtotta Claire-nek.
– Óra előtt kérem vissza.
– Rendben.
– De nem tettétek, ugye – kérdezte Zoey.
– Nem – kérdezett vissza Claire kacéran.
– Nem – nyugtatta meg magát Zoey.
– …a bálkirály és a bálkirálynő jelölésének leadási határideje az iskolanap vége. Még egyszer
kérek mindenkit, hogy ne adja meg képzelt személyek, zenészek, énekesek, állatok, rajzfilmfigurák
vagy elhunytak nevét.

Negyedik fejezet
Claire a lelátó közepe táján letette a doboz diétás kólát az előtte levő deszkára, aztán lecsapta
maga mellé a könyveit. Igyekezett úgy kibújni a harisnyanadrágjából, hogy senki se vegye észre.
Ha az idő továbbra is ilyen unalmasan napos marad, felszedhet egy kis őszi barnaságot, gondolta.
Gombóccá gyűrte a harisnyáját, és a táskájába tette, aztán hátradőlt, kinyújtotta a lábát, jó pár
centivel feljebb húzta a szoknyáját, és lerúgta a cipőjét.
A füves-saras pályán a focicsapat éppen a nyújtógyakorlatokat végezte. Alaktalan egyenruhát
viseltek, a sisak mellettük hevert a földön. Jake egy szörnyű macskajajos fejfájás óvatosságával
mozgott.
Lehet, hogy még nem vette észre, hogy itt van, de Claire tudta, hogy előbb-utóbb felfigyel majd
rá.
Amikor az órák közti szünetben elkapta a folyosón, és átadta Zoey sietősen átírt jegyzeteit, Jake
nem sokat mondott. De biztos elolvasta, mert később helyes válaszokat adott az órán a tanárnő
kérdéseire. És nem látszott idegesnek, amikor utána röpdolgozatot írtak.
Claire látta, hogy Jake elnyúlik a földön, és a kézélével dörgöli a szemét. Claire csak egyszer
volt életében tökrészeg: azon az éjszakán, amikor fának hajtott. Azóta nem csábította az alkohol. És
ameddig ismeretei terjedtek, Jake sem rajongott soha az italért. Hirtelen érdeklődését a bátyja
halálát kísérő események felelevenítése váltotta ki.
– Hé, Claire!
Aisha kapaszkodott fel fürgén a lelátóra, hosszú lábán szinte táncolt.
– Szia, Aisha! Mit keresel itt
Aisha lezöttyent mellé.
– Ugyanazt, amit te. Úgy teszek, mint egy elmaradott, ostoba tyúk, aki arra pazarolja az idejét,
hogy pasikat nézzen, akik peckesen ide-oda mászkálnak, és a macsót játsszák.
Claire akarata ellenére is elmosolyodott. Körülnézett, és a pálya legtávolabbi sarkában
megpillantotta Christophert, aki a szedett-vedett futball házi csapatot segített edzeni.
– Innen alig látni.
– Nem akarom, hogy azt képzelje, csak azért jöttem, hogy őt nézzem – bólintott Aisha.
– Ó!
– Így is az eget verdesi az önbizalma.
– Akkor meg minek vagy itt – kérdezte jogosan Claire.
– Mert vagy húsz különféle állása van, ezért ha munka közben nem látom, akkor egyáltalán nem
látom – fakadt ki hirtelen Aisha.
– Ez van, ha az ember olyannal kezd, aki nem jár az iskolába – jegyezte meg Claire, bár nem
nagyon érdekelte Aisha gondja. Jake éppen ekkor nézett felé, habozott, aztán elkapta a tekintetét.
– Ti ketten megint együtt vagytok, vagy még mindig, vagy ki tudja, mi a helyes kifejezés –
kérdezte Aisha, és Jake-re nézett, aki feltette a sisakját, és a csapat többi tagjával beállt a megfelelő
alakzatba.
– Én és Jake
– Nem, te és Tom Cruise. Persze, hogy te és Jake.
Claire vállat vont. Nem szerette, ha a magánéletéről faggatták. Kivált arról a részéről, amit maga
sem értett teljesen.
– Nem vagyok benne biztos.
– Csak feltételeztem annak alapján, hogy itt ülsz, és nézed, ahogy edz…
– A lábamat napoztatom – feszengett Claire.
Aisha egy darabig semmit sem szólt, míg végül Claire megfordult, és látta, hogy Aisha
elgondolkodva, tűnődő pillantással méregeti.

– Mi az – kérdezte Claire támadólag.
– Semmi – védekezett Aisha. – Csak arra gondoltam, hogy elég szokatlan helyzet lehet ez
számodra.
Claire eltökélte, hogy nem kéri meg Aishát, magyarázza már el, mire gondol, de az eltökéltségét
kikezdte a bosszúság. – Rendben, ki vele, Aisha!
– Mindössze azt akarom mondani, hogy amióta csak ismerlek, mindig a pasik lihegtek a
nyomodban, és epekedően meregették a szemüket. És nem fordítva történt.
– Soha ne használd velem kapcsolatban az epekedő szót! – vágta oda hidegen Claire.
– Akkor talán a viszonzatlan szót használjam, úgy, mint viszonzatlan szerelem – folytatta
Aisha.
– Bosszantani akarsz – meredt rá dühösen és keményen Claire. – Mert elég ügyesen csinálod.
– Én nem izgatnám magam azon, amit mondok – felelte minden elfogultság nélkül Aisha. –
Komolyabb dolgok miatt kéne aggódnod.
– És mi lenne az
– Például az, hogy itt jön Jake. – Aisha drámaian remegtette a szempilláját.
Claire a másik irányba kapta a fejét, és látta, hogy Jake nagy léptekkel felé tart. Ösztönösen a
hajához kapta a kezét, és hátravetette a fürtjeit.
– Diszkréten visszavonulok – közölte Aisha –, de nem túl diszkréten. – Néhány sorral feljebb
ment, és kicsit balra telepedett le.
– Mit keresel itt – kérdezte Jake, amikor hallótávolságon belül ért. Levette a sisakját, és hidegen
mérte végig Claire-t.
– Napos a délután – felelte Claire. – Kicsit kiültem a napra.
Jake rászegezte a mutatóujját.
– Nem akarlak itt látni. A csapatban a fiúk még téves következtetésre jutnak.
– És mi lenne az, Jake
– Nézd, Claire, vége. Te meg én Vége. Azt hiszed, képes vagyok folytatni veled most, hogy
megtudtam az igazságot
Claire komolyan fontolóra vette a kérdést. – Szerintem azt tehetsz, amit csak akarsz, Jake.
– Miért nem választasz egy másik pasit, Claire – A csapat felé intett. – Legalább két tucat pasi
van, aki boldogan járna veled. Lars az anyját is eladná Szaddam Husszeinnek, ha
megpróbálkozhatna nálad. Vagy menj vissza Benjaminhoz, nem mintha neki ezt kívánnám, mert
Benjamin jó gyerek. De engem felejts el, rendben
– Nem – felelte Claire.
Jake felszaladt a lelátón, és megállt előtte. Nagy teste eltakarta előle a napot. – Mi ez Azt
hiszed, gondoskodnod kell rólam, kompenzálnod kell azért, mert megölted a bátyámat
– Nem öltem meg Wade-et – mondta halkan Claire. – Mindhárman részegek voltunk.
Bármelyikünk vezethetett volna. Ha nem én ülök ott, akkor Wade vezetett volna. Akkor kit
hibáztatnál
Jake nem fakadt ki úgy, ahogy Claire számított rá, hanem kegyetlenül felkacagott.
– Nem ezt mondtad, amikor mindenki azt hitte, hogy Lucas vezetett! Azt mondtad, hogy
megérdemli, hogy két évre javítónevelőbe csukják. És amikor kijött, azt mondtad, hogy ki kellene
tiltani a szigetről.
Claire behúzta a nyakát Jake támadása hallatán. A lábát is maga alá húzta, és összekuporodva, a
pillantását elfordítva ült.
– Tudom. Tévedtem.
Jake hangosan felnevetett.
– Hát ez a nagyszerű benned, Claire! Azonnal megváltoztatod a véleményedet, ezért mindegy,
hogy alakul, neked valahogy mégis mindig igazad van. Amíg meg nem szerzed, amit akarsz.
– Sok mindent tanultam az utóbbi időben, Jake. Talán sokat okosodtam.
– Kényelmes megoldás.
– Akkor hát képmutató vagyok. Hívj, aminek akarsz. Szerelmes vagyok beléd.
Jake egy lépést hátrált meglepetésében.

– Szerelmes – Egy pillanat szünetet tartott, hogy összeszedje magát, és hitetlen arckifejezést
öltsön. – Jó ötlet.
– Így igaz – nézett a szemébe Claire.
Jake egy másodpercre megingott. Az arckifejezése ellágyult, aztán mégis megkeményítette
magát.
– Még ha az is, nem érdekel.
– Tudom, hogy igen – erősködött Claire.
– Nincs szükségem rád, hogy figyelj, amikor leiszom magam, és nincs szükségem arra, Claire,
hogy fedezz, amikor nem készülök az órára. És egyébként sincs rád szükségem – fejezte be Jake,
aztán sarkon fordult, és átment a pályán.
– De igen – mondta Claire a fiú távolodó hátának.
Nina a tárolóban talált rá a dobozra, egy légmentesen zárt, szürke, vízhatlan műanyag csőre.
Felvitte a szobájába, és letette az ágya végébe.
Ellenőrizte, hogy magára csukta-e az ajtót, aztán keresett egy szál cigarettát, és a szájába dugta.
A doboz teteje könnyen lejött, és Nina szeme elé tárult a sok összevissza hányt fénykép. Itt
gyűjtötte azokat a képeket, amelyek nem kerültek be a két nagy, bőrkötéses családi
fényképalbumba. Azokat a képeket gondosan válogatták ki, de egyiken sem szerepelt az, amire
Nina kíváncsi volt.
Kiemelt egy maroknyit, és kiterítette őket az ágyon; némelyik színes, mások nagyon régi, feketefehér,
szemcsések, cakkozott szélűek voltak. Volt, amelyik nem is fénykép volt, hanem képes
levelezőlap olyanokról, akikről csak homályosan tudta, kicsodák, és amelyeket olyan helyekről
küldtek, ahol sosem járt.
De a legtöbb képen olyanok voltak, akiket ismert. Többet is talált az apjáról és az anyjáról: a
Grand Canyonban kapták le őket, és annyira fiatalok voltak a képeken, hogy cseppet sem menő
tiniknek látszottak. Nina átnézte a képeket, külön kis halomba rendezte az anyjáról készülteket,
kezdve a gyerekkorával egészen a haláláig. Furcsa, de minél tovább nézte a képeket, annál kevésbé
emlékeztették saját elhalványuló emlékeire, és annál inkább emlékeztették valakire, valaki másra.
Akit nem egészen tudott hova tenni.
Azokon a képeken, amelyeken az apja egyedül volt, mindig komolynak látszott. Katonai
egyenruhában, a háta mögött összefont kézzel, élére vasalt nadrágban, takaros hadnagyi csíkokkal.
Vagy öltönyben, vagy még később fehér ingben és nadrágban, fesztelen megjelenést sugallva.
Mindig úgy állt ott, mintha akarata ellenére fényképezték volna le. Csak akkor mosolygott és érezte
jól magát, ha Nina anyjával együtt vették le. Volt egy kép, amin Nina tekintete különösen sokáig
időzött, amelyen a szülei együtt voltak, és köztük két kislány, akik láthatóan egymást püfölték a
padlón. Egyikük sem nézett a gyerekekre, egymásra azonban igen: felvont szemöldökkel, egyforma,
szeretetteljes derűvel néztek össze, és talán még egy kis büszkeség is keveredett a pillantásukba a
lábuknál verekedő két kölyökkel kapcsolatban.
Nina félretette ezt a képet.
De még mindig nem fedezte fel, amit keresett. Kihalászott egy újabb maréknyit: újabb képek
Claire-ről, aki olyan komoly arcot vágott, mint az apjuk, még kisgyerekként is; komoly, töprengő,
távolságtartó kisgyerek volt.
– Nem sokat változtál, ugye – kérdezte, és fanyarul Claire képére mosolygott. Már akkor is kint
álltál az udvaron, és felbámultál a felhőkre Lenéztél mindenkit már akkor is, amikor csak hatvan
centi magas voltál Lefogadom, hogy így volt!
Aztán a kezében tartott képek közül lehullott egy: egy vézna, szürke szemű kislányé,
fogszabályzóval, ruhában, amiből kilátszott hosszú lába, göbös térde, az egyiken ragtapasz
díszelgett. Egy hajtincset csavargatott az ujja köré. Nina megfordította a képet. Nina, a tizenegyedik
születésnapján – ez állt rajta tintával.
Hátradőlt a párnájára, és két kézzel tartotta maga elé a fényképet.
– Hát így őrzött meg Benjamin az emlékezetében! – mosolyodott el szomorkásán. – Nem vagy
éppen Claudia Schiffer, kölyök – mondta a képnek.

A tizenegyedik születésnapja. Két hónappal az anyja halála előtt. Részt vett rajta az anyja is
Vagy kórházban volt Nina nem emlékezett.
A fényképen látható kislány szemét vizsgálta. Hetyke, kihívó tekintetet látott.
– Azt hiszed, tied a világ, mi – suttogta.
Bárcsak az a kislány tudta volna, mi vár rá. Már csak hónapok voltak hátra az anyja haláláig. És
azon túl már csak kis idő, míg elküldték hosszabb tartózkodásra a nagynénjéhez és a nagybátyjához.
Az ő érdekében.
– Bárcsak tudtad volna, kis Nina – suttogta.
Felkelt, és a szekrényajtajára tett egész alakos tükörhöz sétált. Megállt előtte, és az arcához
tartotta a fényképet.
Nina egyszerre nézte a mostani tükörképét és a múlt apró tanújelét.
– Elhagytad a fogszabályzót – kezdte. – Kicsit teltebb lettél, amire sosem számítottál. A lábad
sem olyan fogpiszkáló vékony, de most már borotválnod kell.
Rájött, hogy a meg nem gyújtott cigaretta még mindig a szája sarkában fityeg.
– És szert tettél néhány rossz szokásra. És persze megszabadultál a Barbie-babáktól, így
gondolom, kvittek vagyunk.
Az öt évvel ezelőtti szemébe nézett. Aztán vissza a tükörbeli szemébe. Megállapította, hogy még
mindig hetyke, még mindig kihívó. Fanyarul elmosolyodott. Nem sokat változott azóta.
Azután elhalványult, és végleg eltűnt a mosolya.
– Csakhogy most egy kicsit szomorúnak látszol, Nina – mondta.
Az éjjeliszekrénye fiókjába tette a fényképet. Majd, ha legközelebb ismét olyan álma lesz,
előveszi, és megnézi.

Nina
Megint az álom, amit a kettes számúnak hívok.
Először is érezni kell, már ha világos, mire gondolok. Ott, ahol ok és okozat nem
olyan világosak, mint a való életben. Ahol váratlanul vagy nagyon lassan történhet
bármi. Ahol mindent tudunk anélkül, hogy tudnánk, hogyan.
Az álmomban minden olyan komor. Mint amikor a tévében egy régi fekete-fehér
filmet nézünk, és teljesen lecsavarjuk a fényerősséget szabályozó gombot úgy látom
magam, mintha valaki más volnék abban a szobában. Sokkal fiatalabb, legalábbis
eleinte. Az anyám leguggol, a ruhámat igazgatja, és megpróbálja egyenesre állítani
azt a nevetséges masnit, aztán tisztára törli az arcomat, és rám szól, hogy
mosolyogjak, és húzzam ki magam.
Mialatt ez történik, a kislány a ruháját húzogatja, és elrontja, amit megigazgatott
rajta az anyja. A hajával játszik, kócosan és rendetlenül hagyja. És azon nyavalyog,
hogy nem akar így kiöltözni. Nem akarom!, mondja olyan brühühüs hangon.
A következő pillanatban a kislány már idősebb, de még mindig azt a nevetséges
masnis ruhát viseli. Bizonytalanul megy át egy elsötétített szobán, ahol csak két
figyelő, mereven bámuló szemet lát. Fél, de nem mer megállni, mert a szemek azt
parancsolják, hogy jöjjön közelebb. Gyere ide. Gyere, és adj egy kis cukrot.
És azután a lány – aki én vagyok – megint másutt van. Ágyban fekszik. Olyan
érzése van, mintha bepisilt volna, mert meleg és nedves alatta a lepedő. Bűntudat
gyötri: mi lesz, ha rájön A nevetséges masnival játszik, és a fejére húzza a takarót. A
masni varázsmasni, láthatatlanná teszi.
Aztán felébredek. Bűntudat és szégyen gyötör, de valami meghatározhatatlan
gyönyör halvány emléke is kísért, és ez benne a legrosszabb.
Lassan eltűnnek az érzések. Kis idő múlva elalszom, és nem álmodom többet.

Ötödik fejezet
– Jaj, ne! – furakodott ki Zoey a tömegből. – Ettől biztos kiborul.
Eltávolodott a névsortól, amit az igazgatói iroda közelében levő faliújságra ragasztottak ki.
Mások tülekedtek a helyére, hogy elolvassák a kifüggesztett neveket. Zoey rossz előérzettél nézett
végig a folyosón, de az órák előtt nyüzsgők között lehetetlen volt felismerni Lucast. A folyosókon
hangosan pletykáló, kiabáló, heccelődő, aggódó gyerekek jöttek-mentek, álltak kettes, hármas,
négyes csoportokban a nyitott szekrényajtók körül, bementek és kijöttek a mosdókból, a
falikutaknál tolongtak. A lépcsők mintha embertömeget szállító lassú futószalagok lettek volna,
amin diákok mentek le és fel, néha megálltak, visítottak, egy mozgókép, amit hajjal és mintás
övekkel, unalmas könyvekkel és élénk színű műanyaggal, eldobott, elkapott és elejtett tárgyakkal
festettek. A falakon plakátok, a halványkék salakbeton falakra ragasztott, különféle csapatoknak
szóló buzdítások voltak.
A szorosan egymáshoz préselődő testek közül kivált Lucas. Nem az, akit Zoey e percben látni
akart.
– Hé, Zo! – kiáltott oda, és elmosolyodott. – A zajos középszer tengerében a nyugodt szépség
szigete vagy.
Zoey bizonytalanul mosolygott vissza.
– Milyen költői vagy ma reggel.
– Miért ne lennék Úgy hallom, az utolsó üres óra elmarad, mert gyűlés lesz. Nem lesz ma
franciaóránk. Pas de français, chérie.
Zoey idegesen pillantott a névsor felé.
– Ühüm. Nem tudod véletlenül, miért tartanak gyűlést
Lucas vállat vont.
– Valószínűleg a szokott dolgokért. – Az ujjain számolta. – Egy: drogellenes lelkimasszázs,
amire nincs szükségem, vagy kettő: piaellenes kirohanás, amire szintén nincs szükségem, vagy
három: szexellenes előadás, amiben másnaponként szoktál részesíteni. – Elvigyorodott, hogy
jelezze, csak viccel. – Vagy diákönkormányzati morál-emelő, jobbak-vagyunk-mindenkinéléljenezzük-meg-a-brokikat-féle
összejövetel.
– Részben lelkesítő gyűlés – ismerte el Zoey. – És be akarják mutatni a bálkirály-bálkirálynő
jelölteket.
– Ez pedig az éljenezzük-meg-a-dinkákat kategóriába tartozik – jelentette ki Lucas.
Zoey-nak megrándult az arca.
– Jaj, bocs, ne haragudj, Zoey! – mondta gyorsan Lucas, odalépett hozzá, és megölelte. – Persze,
ha kedved van hozzá, akkor egészen más a helyzet. Te sosem leszel dinka. Nem lett volna szabad
ezt mondanom. Nem baj, ha jobban lelkesedsz az iskolai dolgokért, mint én. Remélem, te győzöl.
Komolyan! Erről van szó, nem Úgy értem, te is a jelöltek között vagy, igaz
– Ami azt illeti igen. De erre nem saját magunk jelentkezünk. És egyébként is ahhoz, hogy
felkerülj a jelöltek listájára, legalább egy tucat szavazatot kell, hogy kapjál.
– Látod Legalább tizenketten tudják, hogy milyen nagyszerű vagy. A fenébe is, hogy erre nem
jöttem rá előbb, mert akkor én lehettem volna a tizenharmadik.
– Lucas…
– Igen
– Nem én vagyok az egyetlen a névsorban.
– Hát hogyne, vannak mások, akik a bálkirálynői címre vágynak.
– És a bálkirályira.
– Bocs, de azok a pasik tényleg dinkák – szögezte le Lucas. – Más, ha egy lány csinálja. De egy
fiú Hogy bálkirály legyen Miért nem tetováltatja mindjárt a homlokára, hogy dinka, és ezzel

kész
– Öt pasi szerepel a listán – világosította fel Zoey.
– Öt szegény, tökkelütött…
– Te vagy a sorban a harmadik – bökte ki gyorsan Zoey.
Lucas furcsán meredt rá.
– Nem én.
– De igen.
– Bálkirály Én
Zoey bólintott.
– Nem.
– De igen.
– Megölöm Aishát. Biztos ő volt. Ő emlegette, milyen remek ötlet volna. Hol van – fordult
meg, és a tekintetével a tömeget pásztázta.
– Tizenkét szavazat kell hozzá – emlékeztette Zoey.
– Tizenketten így szóltak magukban: Hoppá, tudom már, majd Lucas Cabralt jelölöm Imádni
fogja! Á, igen, Lucas mindig is arra vágyott, hogy a Faszfejek Koronázott Királya, a Lúzerek Ura
legyen.
– Kitüntetésnek kell tekinteni – mondta Zoey.
– De én nem tekintem annak – fortyant fel Lucas. – Nem tartozom közéjük! Kívülálló vagyok,
lázadó, beilleszkedni nem tudó. Istenem, hát ezek semmit sem értenek Tudod, mit mondanának a
volt zárkatársaim, ha megtudnák, hogy indulok a bálkirályi címért Ilyesmit Jake szokott csinálni.
– Ő is rajta van a listán – erősítette meg Zoey. – És miért van rendben, ha én csinálom, ez miért
klassz, de miért méred magad más mércével
Lucas láthatóan összezavarodott.
– Hogy miért más – kérdezett vissza, hogy az időt húzza.
– Úgy van, miért más
– Mert te lány vagy – kérdezte Lucas tétován.
– Á! – szegezte rá vádlón az ujját Zoey.
– Rossz válasz. Na, várj csak. Én én vagyok, te meg te. Te az a fajta vagy, aki bálkirálynő kell,
hogy legyen. Én meg az a fajta, aki barbár kell, hogy legyen.
Élesen felsivított a csengő, és elnyomta a monoton mormolást. Amikor elhallgatott, több száz
torokból egyszerre szakadt fel a nyögés.
– Órára kell mennem – jegyezte meg hidegen Zoey.
– Dühös vagy rám Az vagy, ugye
– Nem. Csak kicsit megbántott.
– Ajaj, az még rosszabb.
– Majd megpróbálom túltenni magam rajta.
Lucas megragadta a kezét, amikor Zoey elindult, és magához vonta. Megpróbálta megcsókolni,
de Zoey még neheztelt rá.
– Miért csókoljalak meg – kérdezte.
Lucas vállat vont. – Mert jólesik
Zoey gyilkos pillantást vetett rá. Aztán futó csókot nyomott a szájára. – Még most is megbántott
vagyok – mondta.
– Én viszont jobban érzem magam – kiáltotta utána Lucas.
– Gyerünk, Harcosok, gyerünk! Gyerünk, Harcosok, gyerünk – kiabálta Zoey.
– Gyerünk, Harcosok, gyerünk! Gyerünk, Harcosok, gyerünk – mondta Aisha kevésbé lelkesen.
– Blah-blah-blah, blah-blah-blah – nyámmogta Nina.
Claire egy könyvet olvasott.
– Tudtam, hogy ezt teszi – füstölgött Zoey. Félig felemelkedett a lelátón, és az egymáshoz
préselődő gyerekek tömegét fürkészte. A nagy, régi és kissé büdös tornateremben már folyt a
lelkesítő gyűlés, és Lucasnak nyoma sem volt. – Meglépett a gyáva – tette hozzá. – Reménykedik,

hogy elkapják azért, hogy lógott az utolsó óráról, és kizárják a jelölésből.
– Bárcsak eszembe jutott volna, hogy az egészről lógjak! – morogta komoran Nina. – Már
megint kezdik…
– Legyőzzük, legyőzzük, újra-újra legyőzzük őket! – harsant fel Zoey és Aisha kiáltása mintegy
végszóra.
– Csorba késsel kasztráljuk őket – kiabálta Nina, mire többen is hátrafordultak, és dühösen
rábámultak. – Kinyomjuk a szemüket, és úgy kapjuk be, mint az osztrigát!
Claire felpillantott a könyvéből, fájdalmas tekintetet vetett rá, és kicsit megrázta a fejét.
– Győzd le Camdent, győzd le Camdent, győzd le Camdent – kezdődött a kántálás, aztán a kórus
mind ritmikusabban és delejesebben ordított.
Nina ökölbe szorított kézzel pattant fel.
– Pusztuljon mindenki, aki Camdenből való! Halál a camdeniekre! Mészároljátok le őket, mint a
disznókat! Ők a gonoszság megtestesítői, akiknek írmagját is ki kell irtani! Felejtsétek el a futballt,
bombát a mocskos állatoknak! A gyerekeiket rabszolgasorba hajtjuk, az asszonyaikból szajhát
csinálunk! A férfiaikból igavonó állat lesz!
– Szia, Nina. Ugye, te vagy az
Zoey megfordult, és a bátyját pillantotta meg négy sorral feljebb, aki láthatóan jól szórakozva
nézett Nina irányába. Nina mintha elpirult volna.
– Szia, Benjamin! – kiáltott fel a fiúnak.
– Szerintem nem veszed elég komolyan – feddte meg hamis helytelenítéssel Benjamin.
– Csak igyekszem beleélni magam a fasiszta-barbár-fundamentalista iskolaszellembe –
magyarázta Nina.
A felzúduló hangorkán elnyomta Benjamin válaszát. Zoey lehúzta maga mellé Ninát.
– Feszélyezlek, mami – nyafogta Nina.
– Nem, de most következnek a jelölések – mondta Zoey, és még egyszer körülnézett, hátha látja
Lucast. Aggodalmában az ajkába harapott. Micsoda seggfej! Hát nem éri fel ésszel, hogy legalább
tizenketten éreztek iránta annyi szeretetet, hogy rászavazzanak Nem látja be, hogy a
diákönkormányzat ezzel ismeri el, hogy nem az a bűnöző, akinek mindenki hitte
– Ugye, Lucas azt hiszi, hogy én hoztam ebbe a helyzetbe – kérdezte Aisha.
– Majd kiheveri – morogta Zoey.
– Okvetlen mondd meg neki, hogy nem én voltam – kötötte a lelkére Aisha.
– Elmondom, ha még egyszer az életben szót váltok azzal a görénnyel – ígérte Zoey.
– Ó, istenem, az igaz szerelem… – sóhajtozott Nina.
– Amekkora mákom van, Jake nyeri a bálkirályi jelölést, én meg a királynőit, és akkor… – Zoey
a panasz végét magába fojtotta, amint látta, hogy Claire felemeli a fejét.
– Aha, erre már felfigyelt! – ujjongott Nina. – A királynak és a királynőnek táncolniuk kell, igaz
Lassúzni, ha nem tévedek És egy nagy ünnepélyes csókot váltaniuk
– Ünnepélyes csók nincs – jelentette ki Claire.
– Tényleg – játszotta meg a döbbentet Nina. – Akkor gondolom az sem igaz, hogy a királyi
párnak vissza kell vonulnia a tanáriban levő díványra, és egy kis királyfit vagy királylányt kell
összekamatyolnia
Claire fensőbbséges, hűvös mosollyal nézett rá.
– A királynak és a királynőnek hivatalosan plátói a kapcsolata. Ezt jól ismered, nem, Nina Se
csók, se romantika
Zoey és Aisha feje Nina felé fordult, mert várták a következő visszavágást, de Nina nem szólt
semmit, csak egy grimaszt vágott.
Ez aljas húzás volt Claire-től, gondolta Zoey. Most komolyan megbántotta Ninát. Viszont az is
igaz, hogy Nina magának köszönhette.
Nina felrántotta a táskáját, kikapott egy cigarettát, és dacosan a szája sarkába biggyesztette.
– Mint tudjátok, a jövő héten lesz a szalagavató – lépett oda Mr. Hardcastle a mikrofonhoz. A
bejelentést hatalmas éljenzés követte. – Ez pedig azt jelenti, hogy meg kell választanunk a bálkirályt
és a bálkirálynőt a házigazdák szerepére.

– Mr. Hardcastle legyen a királynő! – üvöltötte egy hang.
– Le a kalappal – mondta elismerően Nina. – Kár, hogy nem nekem jutott az eszembe.
– Mindegyikre öt-öt jelöltünk van…
– Nincs itt – szögezte le Zoey. – Nem jön el.
– Amikor felolvasom a neveket, kérem, hogy az illető jöjjön le, hogy megnézhessük…
– Ne ess hasra – súgta oda Aisha. – Rossz benyomást keltesz.
– Tad Crowley…
– Nem ezzel a pasival csókolództál egyszer egy partin –firtatta Aisha. – Amikor Jake-kel
összevesztél vagy ilyesmi
– Nem csókolództam vele, csak egyszer csókoltam meg – mondta Zoey.
– .. .Louise Kronenberger…
– K-burger! – sikoltott fel Nina. – Lehetetlen! Lemosod a pályáról, Zoey.
– Csak azok szavaznak rá, akikkel lefeküdt – somolygott Aisha.
– Akkor viszont komoly versenytárs lesz – tette hozzá Nina.
– .. Jake McRoyan…
Claire felpattant, és tőle szokatlanul erőteljes támogató rikoltást hallatott, amihez többen is
csatlakoztak.
– Most már meg is halhatok – bámult fel a testvérére Nina. – Már mindent láttam. Hogy egyesek
mire nem képesek a romantikáért!
– A te esetedben semmire! – vágott vissza Claire.
Jake elindult lefelé a tömegben, hogy a fényes padlón végigmenve kezet rázzon Tad Crowleyval.
– …Kay Appleton…
– Jaj, csak őt ne! – jajdult fel Aisha.
– Miért, nem kedveled – kérdezte Zoey.
– Olyan álságos! Mindig maga a megtestesült kedvesség és derű, de egy pillanat alatt igazi
barrakuda válik belőle.
– .. .Lucas Cabral
Zoey a nyakát nyújtogatta, hogy jobban lásson. A lelátón az egyetlen mozgó pont Kay volt, aki
lefelé igyekezett.
– Lucas Cabral – ismételte kérdő hangsúllyal az igazgató. – Nem jött ma iskolába Akkor
egyelőre átugorjuk. Nézzük a következő királynőjelöltet: Zoey Passmore…
Zoey felállt. Még mindig bosszantotta Lucas viselkedése, de megpróbált az alkalomhoz illő
mosolyt kényszeríteni magára.
– Zoey Passmore – hitetlenkedett Aisha. – Ugyan ki jelölhette
– Á, iszonyú egy hárpia – kontrázott Nina.

Hatodik fejezet
Nina rosszkedvűen bámulta a komp felső fedélzetét. Ami a vele egykorú utasokat illette, a
fedélzet áthághatatlan határokkal elválasztott területekre oszlott. Az egyikben Zoey és Lucas állt, és
Zoey a tőle megszokott diszkrét, visszafogott módon, fojtott hangon vitatkozott. Nem messze
onnan, a kettes zónában Christopher és Aisha álltak egymáshoz közel, halkan beszélgettek, és
időnként csókolództak.
A hármas zónában volt Claire. Ninának nem került erőfeszítésébe, hogy elkerülje; ez már
mindkettőjüknek vérévé vált.
Claire eleinte Jake mellett állt a hajó orrában a korlátnál, de Jake félreérthetetlenül otthagyta, és
leült. Claire ugyanolyan félreérthetetlenül követte, és most néhány méterre ült tőle ugyanazon a
padon. Nem szóltak egymáshoz. Claire olvasott, Jake pedig morcosan bámult maga elé, de úgy tűnt,
Claire erkölcsi győzelmet aratott.
Csak Benjamin ült, és Nina állt egyedül.
Máskor biztos habozás nélkül leült volna mellé. Végtére is barátok voltak. De aznap a fedélzet
területi megosztása olyan volt, hogy ezzel a lépéssel túl sokat árult volna el magáról. Mindenütt
szerelmespárok voltak, még akkor is, ha Claire és Jake is valamiféle átmeneti állapotban voltak,
még ha Zoey meg Lucas veszekedtek is.
Mégis lányok voltak fiúkkal, akiket szerettek. Ez volt a megszokott elrendezés. Fiúk és lányok,
ahogy az életben többnyire elő szokott fordulni. És ha most odamenne, és leülne Benjamin mellé,
nem úgy nézne ki, mintha a barátnőjeként próbálna viselkedni
Claire egyszer már ugratta azzal, hogy szerelmes Benjaminba. Minden bizonnyal csak ugratta;
Claire nem sejthette, milyen közel jár az igazsághoz.
Akkor hát igaz – kérdezte magától Nina. Szerelem, amit Benjamin iránt érez De miért tenné
Benjamin kétségtelen sosem lát benne barátnál többet.
Kedveli, ez igaz. De vajon úgy érez-e iránta
Lopva szemügyre vette a fiút, aki fülhallgatóval üldögélt, és valószínűleg olyan zenét hallgatott,
amit Nina nem ismerne fel, nem hogy élvezne. A szemét örökösen a legsötétebb napszemüveg
mögé rejtette.
Nina csak néhányszor látta a szemét, amióta Benjamin elvesztette a látását. Sötétbarna volt, és
normálisnak tűnt, csak éppen a tekintete nem irányult semmire, mindig egy kicsit a tárgyak mellé
nézett. Napszemüvegben jobban tudott színlelni, akkor nem vette senki észre, hogy bármennyire is
igyekszik, hogy az ember szemébe nézzen, valójában a semmibe bámul.
– Szeretnél-e, ha látnál – suttogta, és észre sem vette, mit tesz, amíg meg nem hallotta a
szavakat, amiket kimondott.
Szeretné-e A fiúk meg a lányok ezt érzik egymás iránt. Ezt teszi Lucas, amikor megpróbálja
felvidítani Zoey-t. Ezt teszi Aisha és Christopher is.
Megpróbálta elképzelni: Benjamin odahajol hozzá, az ajka az övé felé közeledik.
Az egyetlen alkalom, amikor egy fiú megpróbálta megcsókolni és megérinteni, Nina
gyakorlatilag eltaszította.
Rádöbbent, hogy a kezét tördeli, az ujjait csavargatja. Leengedte a karját, és fesztelenül a
korlátnak dőlt. Jól van. Szuperül érzi magát. Egyébként is kit izgat, mit gondolnak róla mások
Lehet valakit szeretni úgy, hogy ne akarja legalább, hogy megcsókolja Lehetséges ez Mert
Nina határozottan így érzett.
Elképzelte, hogy megmondja Benjaminnak, hogy szereti. Még azt is elképzelte, valahogy, hogy
Benjamin viszontszereti. De a gondolat, hogy olyan pillantással néz rá, mint amivel a fiúk a nővérét
nézik, vagy a legjobb barátnőjét… Attól a pillantástól felfordult a gyomra. Ez az igazság, gondolta:
rosszullét fogja el, és a lelke rejtett zugából feltörnek az emlékek. Benjamin persze nem nézhet így

á, sem máshogy. Egyáltalán nem nézhet rá. És meg sem csókolhatja, hacsak Nina nem akarja. És
meg sem érintheti… Nem érintheti meg, csak ha Nina felszólítja erre.
Zoey durcásan csücsörítette a száját, a fejét büszkén felszegte, és színlelt közönnyel nézte a
közeledő szigetet. Ha Lucas seggfejként akar viselkedni, ám tegye. Legyen az. Ha úgy akar tenni,
mintha túl jó volna ahhoz, hogy az iskola szerény dolgaiba bonyolódjon, nem baj, akkor legyen túl
jó. Nem próbálja meg semmire sem rábeszélni.
Ha meg akarja sérteni azokat, akik jelölték, és jóformán pofon akarja őket vágni, akkor ez nem
az ő gondja.
Aztán észrevette Ninát, aki egyedül állt a korlátnál. Talán Nina hozzáállása mindent összevetve
sokkal jobb. Itt van Zoey, aki boldogtalan egy pasi miatt. Claire, aki szintén boldogtalan egy pasi
miatt. Aisha elég boldognak látszik, de háromból egy nem a legjobb arány.
Nem mintha Nina e pillanatban nagyon boldognak tűnne, gondolta. Valami piszkálja. Egész nap
túl harsány, túlságosan furcsa volt. Túlságosan Nina.
Lucas megmoccant mellette a padon, és ismét magára vonta Zoey figyelmét.
Micsoda seggfej! Még ennél is rosszabb, hogy úgy tesz, mintha biztos megnyerné a nevezést.
Ami egyáltalán nem olyan biztos, amikor az egyik jelölt Jake, akinek rengeteg barátja van a suliban.
Nagyon népszerű.
Mi több, elég valószínű, hogy ő nyeri. És ha a lányokét Zoey nyeri, akkor elég fura helyzetben
lesz, mert a volt barátjával együtt uralkodik.
Zoey arcán lassan szétterült a mosoly. Vajon Lucasnak megfordult a fejében ez a lehetőség
– Úgy hiszem, igazad van, Lucas – sóhajtott fel. – Tiszteletben tartom, ha nem akarsz benne
részt venni.
– Tényleg – hunyorított rá gyanakvóan Lucas.
– De mennyire – felelte Zoey. – Nem lesz olyan rémes. Először is valószínűleg úgysem nyerek.
Másodszor, ha nyerek is, feltehetően Jake nyer a fiúknál, és akkor olyan lesz, mint régen. Ő meg én
együtt. Én és Jake. Együtt.
Lucas közönyösen nézett rá. – Ügyes húzás.
Aisha élvezte Christopher ajkának érintését. Oké, hülye volt, hogy olyan sokáig küzdött ellene.
Kész beismerni a butaságát. Az igazság az, hogy kezdettől fogva vonzódott Christopherhez. És csak
azért állt ellen, mert nem akarta, hogy Christopher biztosra menjen. Szerette volna megértetni vele,
hogy nem a sors rendelése folytán kerültek össze, csak azért, mert mindketten feketék egy
liliomfehér szigeten, az ország egyik legfehérebb államában. Azt az elvet védte, hogy nem a sors
dönt, hanem ő.
Nagy ügy. Elvek.
Felmosolygott rá, Christopher pedig visszamosolygott. Mormolt valami kedveset, amit Aisha
viszonzott.
Aztán megint csókolództak.
Vajon tudja, mit érzek most iránta Kíváncsi vagyok, nem vigyorog-e gúnyosan magában, hogy
„mindvégig tudtam, hogy képtelen vagy ellenállni nekem” Elég nagy az egója, hogy így gondolja.
De kit érdekel És ha igaza volt Jó neki. Örülök.
Vajon kezdek szerelmes lenni
Nem. Ez még nem szerelem. Túl korai lenne. A szerelem sokára alakul ki, amikor két ember kezdi
megismerni és tisztelni egymást, és egyforma dolgok iránt érdeklődik.
Ez csak…
Christopher megint megcsókolta.
…nagyon kellemes.
Aisha csókolódzás közben kinyitotta a szemét, és meglepetten látta, hogy Christopheré is nyitva
van, és másfelé néz.
Aisha elhúzódott, és követte Christopher pillantásának az irányát. Nem messze ült Benjamin. És
mögötte nem sokkal egy csinos nő, aki az Allworthy Island és a szárazföld között ingázott. Húsz-

egynéhány volt, és felhúzta a szoknyáját, hogy feltört lábát megdörgölje.
Aisha bizonytalanul felvonta a szemöldökét.
Christopher ártatlanul nézett vissza rá.
– Kíváncsi voltam, mit hallgat Benjamin.
– Nem azt a nőt nézted
– Milyen nőt
Claire a könyvére meredt, de egy szót sem olvasott. A figyelme kizárólag Jake-re irányult, aki
tőle nem messze ült. Jake a tengert nézte, nem mozdult és a pillantását sem mozdította, előrebámult,
hogy ne kelljen ránéznie.
Szánalmas, gondolta Claire. Bolondot csinál magából. Soha életében nem mászott rá senkire.
Nem is kellett, mert a pasik törték magukat utána.
Így kell lennie.
Akkor meg miért teszi ezt
Lopva Jake-re pillantott. Igaz, jóképű. De a többi barátja is az volt. És soha nem viselkedett
volna így, ha Lucasról van szó, még amikor együtt jártak, vagy akár Benjaminról lett volna szó.
A fene vigye Jake-et. Ha nem akarja, hát vigye el az ördög. Megérti a célzást. Korábban sosem
kellett megértenie, de nem vak. Jake még csak nem is homályosan célozgat. Világosan megmondta,
hogy szedje a sátorfáját. Kopjon le.
Még soha nem mondott neki ilyet senki. Dühítő. Eddig mindig ő ejtette a pasikat, és nem
fordítva történt.
Ezért akarja mindenáron visszaszerezni Jake-t, mondta magában. Nem hagyja, hogy az övé
legyen az utolsó szó. Nem! Visszaszerzi, aztán ő ejti.
Ennyi az egész: mindössze a büszkeségéről van szó. Egy kis bűntudattal vegyes büszkeségről.
Vagy erről, vagy pedig arról, hogy tényleg beleesett; olyan szerelmes, mint amilyennek Jake
előtt vallotta magát.
Ez esetben szánalmasan viselkedik.
Nina a felső fedélzetről a kikötőhídra vezető lépcsőn szorongott; mögötte Lucas és Zoey álltak,
aztán meg Benjamin. Zoey és Lucas udvarias fegyverszünetet kötöttek.
A sor valamiért elakadt.
– Jaj, istenem, miért kell várnom egy hosszú iskolanap végén – morogta maga elé Nina.
– Előbb az élőhalottakat teszik ki – magyarázta halkan Lucas. – Egy nagy csoportot láttam lent.
– Időseknek hívjuk őket, Lucas, nem élőhalottaknak – helyesbített Zoey.
– Bárkik legyenek, pipás vagyok tőlük – mondta Nina.
– Hova sietsz – érdeklődött Zoey.
– Valaki meghalt lent – szűrődött le hozzájuk fentről Aisha hangja.
– Nem, de ez lesz a vége, ha nem jutok le erről a lépcsőről! – kiabálta Nina. Egy üzletasszony
visszanézett rá. – MES – magyarázta Nina.
– Azt hittem, szerinted a menstruáció előtti szindróma nem mentség – mondta Zoey. – Nálam
sosem ismered el.
– Ha rólad van szó, nem is – válaszolta Nina. – Csak ha rólam van szó.
– Így tisztességes – bólintott Zoey.
– Később aztán előveszek egy nagy tűzerejű lőfegyvert, felmászom a tetőre, és miközben valami
összeesküvésről hadoválok, leszedem a járókelőket.
– De mielőtt megtennéd, olvasnál nekem egy-két órát – kérdezte Benjamin.
A sor végre lassan megindult a lépcsőn.
– Hát persze, Benjamin – felelte Nina. – Csak előbb hadd ugorjak haza, és vessem le ezt a földig
érő, briliánsokkal kirakott Naomi Judd ruhát, és vegyek fel valami kényelmesebbet – nézett le Nina
a laza sortjára és a nő, többréteges felsőjére.
– Ne ejts át! – rótta meg Benjamin. – Tudom, hogy a brillek nem igaziak.
Nina kiszállt, és elindult a házuk felé. Claire is arrafelé ment, de fél sarokkal mögötte.

Egyiküknek sem jutott soha az eszébe együtt menni.
Belépett a nagy, szépen díszített ajtón, aztán bekukkantott jobbra, az apja könyvekkel telezsúfolt,
sötét dolgozószobájába, de az apját nem találta ott.
– Van itthon valaki – kiabálta, különösebb kíváncsiság nélkül. A kiáltására nem jött válasz.
Janelle-nek szabadnapja volt, az apjának vagy meg kellett várnia a következő kompot, vagy
vízitaxival kellett átjönnie.
Nina az antik tölgyfa kabátakasztóra tette a könyvekkel telerakott táskáját, aztán a folyosón
egyenesen a konyhába ment. Az iskolai ebédhez döglött marhát adtak, amit Nina nem evett, így
most ki volt éhezve egy kis döglött mogyoróvajra.
Észrevette, hogy az üzenetrögzítő kettőt pislog. Két üzenet.
– Előbb az evés – jelentette ki. A hűtőben málnadzsemet talált. Megkent egy szelet kenyeret
mogyoróvajjal és a dzsemmel, és éppen beleharapott, amikor meghallotta a hazatérő Claire
neszezését.
– Van itthon valaki – kiáltotta Claire.
– Csak én.
– Rajtad kívül.
– Csak én és a szendvicsem – felelte Nina, és másodszor is beleharapott a szendvicsbe.
– Ellenőrizted már a rögzítőt – kérdezte Claire.
– Csináld csak – motyogta tele szájjal Nina.
Claire lenyomta a gombot, és megszólalt egy gépi üzenet utolsó néhány, csonkított változata:
– ...reméljük, él ezzel a ritka lehetőséggel, hogy most válthat az AT&T-re. Ne feledje, a váltás
ingyen van. Köszönöm.
A csipogó hang után a gép játszani kezdte a második üzenetet.
– Sziasztok, van otthon valaki Ha van, kérem, vegyétek fel. Rendben, feltételezem, hogy mind
elmentetek…
– Ez azt is megmagyarázza, miért kapcsoltuk be az üzenetrögzítőt – morogta Nina.
– ...A lényeg az, Burke, hogy ha ez a te rögzítőd, akkor itt Elizabeth beszél. Tudatni szerettem
volna veletek, hogy Markkal vasárnap érkezünk, valószínűleg késő délelőtt, ha nincs nagy
forgalom. Nagy örömmel várjuk, hogy viszontláthassunk a lányokkal együtt. Viszlát!
– Szét akarod marcangolni azt a szendvicset – kérdezte Claire rosszallóan.
Nina lenézett a kezében tartott mocsokra: összenyomta a szendvicsét, a málnazselé és a
mogyoróvaj az ujjai között csorgott ki. Bedobta a szemétbe, és kezet kezdett mosni a mosogatónál.
– Jól vagy – kérdezte Claire.
– Szuperül – felelte Nina.
Claire felsóhajtott.
– Remek. Rokonok. Na jó, úgysem lehet kibújni alóla.
– Nem kedveled őket – kérdezte váratlanul Nina.
Claire vállat vont. – Rokonok. Ami azt jelenti, hogy azt hiszik, joguk van feltenni egy rakás
ostoba, személyes kérdést, és unalmas történetekkel traktálhatnak.
– Úgy értem, tényleg nem szereted valamelyiket Elizabeth nénit vagy…
– Mark bácsit – segítette ki Claire. – Nem volt velük sose bajom. Elizabeth néni olyan, mint apa
rossz ruhában és humorérzék nélkül. Mark bácsi meg csak unalmas. De legalább nincsenek
gyerekeik.
– Miért – kérdezte Nina, miközben a gondolatai egymást kergették.
– Mi miért
– Miért nincsenek gyerekeik – noszogatta Nina, mintha ez volna a világon a legfontosabb
kérdés.
– Honnan tudjam – kérdezte Claire, és frusztrált pillantást vetett a testvérére. – Talán nem
szeretik a gyerekeket, vagy az egyiküknek valami testi problémája van. Vagy talán még várnak.
– De már túl öregek.
– Elizabeth néni még csak negyven. Még lehet gyereke.
– Mennem kell – mondta Nina. – Olvasnom kell Benjaminnak.

– Üdvözöld a nevemben! – mondta Claire kicsit vágyakozva.
– Oké – mondta Nina. – Máris indulok. – Kirohant a házból, és meg sem állt, míg a körhöz nem
ért. Ott lerogyott a hűs márványemlékmű tövébe, és igyekezett levegőhöz jutni. A szíve vadul
kalapált.
Jön. Nem hitegetheti továbbra is azzal magát, hogy téves riasztás volt.
Nem olvashat most Benjaminnak, mert a fiú biztos meghallja a hangján, hogy valami baj történt.
Rákérdez, vagy szól Zoey-nak, hogy kérdezze meg, és Zoey kíváncsiskodni fog.
De Zoey nem tudhatja meg. És más sem.
Mark bácsi nemegyszer mondta, és Nina bele is törődött. Senki sem hinné el.

Nina
Á, igen, a hármas számú álom. Ez az, amiben többször is részem volt. Iszonyú
zavarba ejtő, amilyenek az álmok szoktak lenni. És nagyon különös. Gondolom,
mindössze annyit mondhatok rá, hogy szerencsére csak egy álom.
Úgy kezdődik, mint a kettes számú: az anyám öltöztet, rám adja azt a helyes kis
ruhát, aminek az elején az a nevetséges masni van. Csak most egy felnőtt partira
öltöztet, ahol én vagyok a felvonultatott helyes kislány.
Az én szempontomból ez nem annyira parti, és annyiból áll, hogy rettenetesen
magas felnőttekre nézek fel, akik úgy tornyosulnak fölém, hogy szinte nem is látom a
fejüket. Mintha eltűnnének a ködben.
Nem tudom, említettem-e, hogy ez egy nagyon ködös álom. És sötét is, mint egy
szemcsés régi fénykép. És a felnőttek mind magasak, mint az óriás vörösfenyők vagy
ilyesmik, csak nyúlnak a magasba, amíg szinte már összehajlik fent a pici fejük.
Nagyon különös érzés fog el, mintha részeg volnék. Egy rémítő ruhát viselő
tizenegy éves részeg. Minden forog, mint egy régi Batman-film újravetítésekor, egy
olyan filmen, amelyen mindent csak egy bizonyos szögből látunk.
Az álomban elfáradok, de annyira, hogy szinte képtelen vagyok továbbmenni. És
akkor pillantom meg a széket.
Felmászom rá, de olyan magas, mintha egy hegyre másznék fel, de aztán egyszer
csak ott ülök, és a lábam lelóg, messze a föd felett harangozom vele.
És akkor jön a kínos rész.
Hirtelen ráébredek, hogy a magas, vörösfenyő emberek mind engem néznek a
baltás-gyilkos, vérre-áhítozó-vámpír szemükkel. Majd keresztüldöfnek a tekintetükkel,
én meg érthető módon zavartan feszengek.
És akkor jövök rá, hogy érzem a popsim alatt a széket.
És a következő pillanatban látom, hogy nincs is rajtam az a hülye ruha. Meztelen
vagyok, és ettől elsírom magam, mint egy kisbaba.
És tudom, hogy nem lett volna szabad elmennem a felnőtt partira, több eszem is
lehetett volna, és azt is tudom, hogy ezért súlyos büntetést kapok, mert az én hibám,
hogy ott vagyok. Az én hibám, hogy buta vagyok.
Amikor felébredek, a hányinger kerülget.
És szó sincs arról, hogy ne érteném az álmot, mert értem én, nagyon is jól. És a
többit is. Tudom, mit jelent, bár azt kívánom, bár ne így volna. Tudom az okát.
Tudom. És ismerem az álmokat és a valóságot.
Csak azt nem tudom, hogy űzzem el bármelyiket is.

Hetedik fejezet
– Új. Polinéziai Meglepetésnek hívják – mondta Nina, és végighúzta a villáját a nyálkás
trutyiban, ami másnap a tálcáján feküdt. – Szerintem disznóhúsból, és vagy babcsírával, vagy fehér
kukaccal készült.
– Kösz, hogy felkavarod a gyomromat – jegyezte meg Aisha.
– Végzősökként a kimerítő és fölényes tudásotok alapján áruljátok el, mivel főznek inkább a
polinéziaiak: babcsírával vagy kukaccal – kérdezte Nina Zoey-t és Aishát.
– Miért nem hozol ebédet, ha mindennap csak reklamálsz – kérdezte Claire, és leült az utolsó
üres helyre.
– Hagyománytiszteletből – vágta rá rögtön Nina. – Szeretek panaszkodni az ételre. – Feszes kis
mosolyt kényszerített az arcára, bár a nővére hangját olyannak érezte, mintha valakinek
megcsúszott volna a körme a táblán.
– Mi a baj a hapsikkal – tűnődött Zoey hirtelen témát váltva. – Lucas talán belehalna, ha részt
venne ezen a bálkirályi nevezésen
– Te meg miért jársz pasikkal, ha folyton csak panaszkodsz rájuk – kérdezte Nina a nővérét
utánozva.
– Olyanok, mint az étel, gyermekem – felelte halk, elfúló hangon, a haját hátravetve és a szemét
a világi bölcsesség kútfejének paródiájaként összehúzó Aisha. – A szükséges rossz.
Claire gúnyos pillantást vetett Ninára. – Egyesek egész jól megvannak nélkülük. Egyféle
kiéheztetéses fogyókúra.
– Egyesek meg mindent felfalnak, ami a szemük elé kerül – felelte Nina dühösebben, mint
akarta.
– Egy-egy – jelentette ki Aisha. – Döntetlen.
– Szerintem minden pasi legalább részben seggfej – közölte Zoey.
– Á, ennél rosszabb a helyzet – világosította fel Aisha. – Minden pasi többnyire seggfej.
– Á, csak nincs zűr a paradicsomban – kérdezte tőle Nina, aki örült, hogy elterelheti magáról a
figyelmet. A lába idegesen ugrált az asztal alatt, és képtelen volt megállítani. Felhúzott volt és
robbanásig feszült. Nem aludt jól éjszaka.
– Nincs gond – felelte Aisha. – Minden rendben Christopher és én közöttem.
– Köztem – javította ki Zoey.
– Mi köztem – értetlenkedett Aisha.
– Christopher és köztem.
– Nem lehet – vitatkozott Aisha.
– De igen. Köztem.
– Ki nem tojja le, Zoey – támadt neki Nina. – A lényeg, hogy minden rendben, nem
– Izé, sziasztok.
A négy lány egyszerre fordult egy magas, kissé ijedtnek tűnő fiú felé.
– Szia, John! – köszönt vissza Zoey.
– Izé, hm, szia, Zoey! Szia, Claire! Szia, Aisha! – A fiúnak arca megrándult, mintha fájdalmai
volnának. – Szia, Nina!
Nina gépies félmosolyt erőltetett az arcára. John Blount egy padnyira ült tőle angolon.
– Mi az ábra, John Éppen egy érdekes nyelvtani fejtegetés közepén vagyunk.
– Izé… hm… válthatnék veled pár szót
– Hogyne, időnként leereszkedem a kisemberekhez, és személyesen is szóba állok velük – felelte
Nina.
– Izé, átjönnél oda – kérdezte John.
A nyögés mélyről szakadt fel Nina torkából. A jelek egy kínos szituációra mutattak. És a mai

nap igazán nem volt erre alkalmas.
– Senki se nyúljon a Polinéziai Meglepetésemhez. – Felállt, és pár lépéssel odébb követte Johnt,
miközben a józan esze ellenére is abban reménykedett, hogy csak a házi feladatát akarja elkérni.
– Ma este, izé, focimeccs lesz – kezdte John, és a zsebe mélyére süllyesztette a kezét.
– Kösz, hogy elárultad, John.
A fiú felnevetett, aztán elpirult.
– Volna kedved, izé, velem jönni
Nina összerándult: sajnálta magát és a fiút is. Utált nemet mondani, nem mintha olyan gyakran
kellett volna.
– Bocs, John, de az igazság az, hogy nem készültem oda.
– Semmi gond – felelte a fiú sietve. – Csinálhatunk mást is.
– Kedves tőled, hogy felajánlottad, de azt hiszem, nem – mondta Nina, és érezte, ahogy
végigszalad rajta a pánik elektromos kisülése.
– Ó!
– Nézd, aranyos vagy, hogy elhívtál, oké
– Tehát azt mondod, hogy nem akarsz velem járni
– Azt hiszem, így is fogalmazhatunk – hagyta rá Nina.
John arca eltorzult a dühtől.
– Azt hiszed, mert az apád gazdag, én már nem vagyok elég jó neked – támadt Ninának, a
hangja egyre élesebb lett. – Vagy, mert Zoey az igazi barátod – kiabálta, aztán megfordult, és
elment. Nina egy darabig utánabámult, mert nehezére esett szembenéznie a barátnőivel, akik
kétségkívül hallották John búcsúsértését.
Mély lélegzetet vett, hogy megacélozza a szívét, és visszament hozzájuk. Nehézkesen ült a
helyére.
– Mit is mondtunk a pasikról – takarta el a szemét. – Hogy seggfejek
– Pedig egész rendes fiúnak tartottam eddig – jegyezte meg mérgesen Zoey.
– Rendes srác – szögezte le Nina. Az idegessége és a páni félelme elmúlt, és undor töltötte be a
helyüket, amiért így intézi a dolgait. – Szerintem csak azt hitte, le akarom járatni.
– Ha el akar hívni, számolnia kell azzal a lehetőséggel is, hogy a válasz esetleg nem – tette hozzá
Aisha.
– A teljes bizonyossággal – javította ki Claire.
Nina vadul szúrta bele a villáját a Polinéziai Meglepetésbe.
– Figyeljetek, nem beszélhetnénk másról John rendes tag, én voltam a hibás.
– Már hogy lettél volna! – háborodott fel Aisha. – Mondd meg te, Zoey!
– Nem volt joga, hogy neked essen – értett egyet Zoey.
– Igent is mondhattam volna, és akkor nem így válaszolt volna, igaz Tehát ez is az én hibám –
mondta Nina. Megforgatta a villát, és az ajkába harapott. Legszívesebben ököllel belevágott volna
valamibe. A fenébe az igazgatóval: cigire volt szüksége. A táskájában kezdett turkálni.
– El sem hiszem, hogy ezt a feminizmus előtti hibáztassuk a nőt-baromságot hallom –
mérgelődött Aisha. – Mi lesz a következő Hogy a te hibád, mert a miniszoknyáddal elcsábítottad
– Nem viselek szoknyát – morogta Nina, aki még mindig a cigarettát kereste.
– Csak egy példa volt arra, milyen ostobaságokat beszélsz – dühöngött Aisha, és lenézően
legyintett. – Hörcsög-fiúnak nem volt oka, hogy ezt mondja. És nem lett volna szabad Zoey-t
belerángatnia.
– Bocs – szabadkozott Zoey-nak Nina.
– Reménytelen eset vagy – mondta Aisha. – És Zoey is. Szerencse, hogy nem jársz senkivel,
Nina. Komolyan mondom, még a végén azt hinnéd, hogy a te hibád, hogy az első randin nem
ugrasz valakivel ágyba. Jogod van nemet mondani anélkül, hogy egy pasi csúfolna.
– A fenébe is, nem beszélhetnénk másról! – Nina hirtelen kifakadása többméteres körzetben
mindenkibe belefojtotta a szót.
– Uralkodj magadon, Nina – szólt rá halkan Claire.
Nina felpattant. A széke nagy döndüléssel esett a padlóra.

– Te uralkodj magadon, Claire! Az egész senkire sem tartozik, megértettétek És egyikőtök se
mondja meg, mit tegyek, csak egyszerűen hagyjatok békén! Ez nem… Ez az én gondom, világos
– Oké, Nina – mondta Zoey azon az óvatos hangon, amit az emberek elmebetegekkel és
megvadult kutyákkal szemben használnak. – Ugyan már, hisz nem akartunk felizgatni…
– Nem izgattam fel magam – mondta Nina, és hirtelen üresnek, leeresztettnek érezte magát. –
Viszlát a kompon!
Megfordult, és otthagyta őket. A könnyeivel küszködött, amíg olyan helyet talál, ahol szabadjára
engedheti őket.

Nyolcadik fejezet
Claire egy másik ruhát is hozott, amit az esti futballmeccsen akart viselni. A tanítás utáni
rendezvények az időben hozzájuk nem igazodó kompjáratok miatt mindig is gondot jelentettek a
szigeten lakó diákoknak. A meccsek rendszerint fél hétkor kezdődtek, vagyis Claire-nek a négyórás
járattal kellett volna hazamennie, ami négy huszonötkor futott be a kikötőbe, haza kellett volna
rohannia, lezuhanyoznia, átöltöznie, és rohanvást elérnie az öt tízeset a szárazföld felé. Így aztán
általában inkább magával vitte a váltást a randikra meg a meccsekre, és a női öltözőben vette át,
ahelyett, hogy negyvenöt perc alatt lélekszakadva otthon átöltözött volna.
Amikor belépett az öltözőbe, nevetést és beszélgetést hallott: Zoey és Aisha éppen átöltöztek.
Zoey a haját szárította, és igyekezett túlkiabálni a zajt.
– Úgy érted, Jake azt mondta neki, hogy kopjon le – ismételte meg Zoey. – A saját füleddel
hallottad
– Úgy éljek! – kiabálta Aisha. – Szerdán, az edzésen.
Claire besurrant egy sor öltözőszekrény mögé, és várt.
Zoey kikapcsolta a hajszárítót.
– Tessék Szerdán És csak most mondod el, pénteken Péntek délután Néha kétségbe kergetsz,
Eesh. Sosem lesz belőled igazi pletykafészek! Nina nyolc másodpercen belül továbbadta volna.
– Eszembe sem jutott. Lefoglal a saját életem.
– És még mindig töri magát utána – csodálkozott Zoey. – Most először fordulhat elő ilyesmi
Claire-rel. Általában elég egy pasira néznie, hogy az elélvezzen.
– Nem ismerem olyan régen, mint te.
– Nekem elhiheted. Még csak hatodikos volt, amikor tizedikes fiúk ostromolták.
– Hú! Hadd szagoljam meg ezt a kölnit. Egyébként nem értem, miért őrülnek meg érte a fiúk.
Nagyon finom. Hadd fújjam be magam!
– Lássuk csak. Tökéletes az alakja, gyönyörű a haja, csodás az arca. Nagyon okos, és
rejtélyesnek tudja beállítani magát, tudod, a titokzatos sötét szem, meg ahogy jár, és többi.
– Ezenkívül egy dög – nevetett Aisha. – Christopher azt mondja, ezért kedvel.
– Szerintem nem az – mondta Zoey. A hangja elgondolkodónak tűnt. – Csak a saját világában él.
Nagyon… mi is a megfelelő kifejezés…
– Felsőrendű Arrogáns Beképzelt Leereszkedő Ne így csináld a szemöldöködet. Nézd csak,
így… könnyebb.
Claire fanyarul elmosolyodott. Mindig hasznos hallani, hogyan látják mások, gondolta.
– Jaj, a fenébe, ez fájt!
– De jobban megy – tanította Aisha.
Claire visszasettenkedett az ajtóhoz, aztán zajosan benyitott, és hagyta, hogy becsapódjon a háta
mögött. Zoey és Aisha rögtön elhallgattak.
– Sziasztok! – köszönt Claire.
– Szia, Claire! – köszönt vissza Aisha. – Éppen rólad beszélgettünk.
– Remélem, csupa jót – jegyezte meg szelíden Claire.
– Miért, van talán rossz is
– Találkoztál Ninával – kérdezte tőle Zoey.
– Hazament – felelte Claire.
– Azt hittem, talán a változatosság kedvéért megfordul a fejében, hogy eljöjjön a meccsre.
Claire felvonta a szemöldökét. – Az ebédnél látott jelenet után aligha hiszem.
– Azon nem kellett volna felizgatnia magát – jegyezte meg különösebb meggyőződés nélkül
Zoey. – Senki sem vette észre. Az emberek különben is számítanak arra, hogy Nina meglepő
dolgokat művel. Ezért nem kellene feszélyeznie magát.

– Dehogynem – felelte Claire. – Nem mintha beképzelt vagy leereszkedő akarnék lenni, de
szerintem nem ártana megtanulnia, hogy bánjon a másik nemmel.
Elégedetten látta, hogy Zoey és Aisha zavartan összenéznek.
– Talán nem szereti a pasikat – vetette fel Aisha.
– Eesh! – feddte meg Zoey.
– Nézd, engem nem izgat. Nyitottan gondolkodom – válaszolta Aisha. – Csak éppen azt
mondom, hogy lehet, hogy Nina meleg.
– Nem az – vetette közbe Claire. – Csak szokatlan.
– Biztos vagy benne – erőltette Aisha. – Ti ketten nem álltok egymáshoz közel. Lehet, hogy
előtted is titkolja.
– Sok lányt ismerek, akik nem járnak senkivel – mondta Zoey.
– Ne vedd a védelmedbe, Zo! – nevetett Aisha. – Még akkor sem feltétlen érted repes, ha
leszbikus! Bár…elég meghitt a kapcsolatotok!
– Úgy beszélsz, mint egy pasi, Aisha – jegyezte meg Claire. – Valahányszor nemet mondasz
egynek – bármire! –, azzal a zseniális elmélettel állnak elő, hogy meleg vagy. Az viszont soha nem
fordul meg a fejükben, hogy ők a görények.
– Nem minden pasi görény – vágott vissza Aisha. – De Nina mindig elutasítja őket. Volt már
olyan kapcsolata, ami egy randinál hosszabb ideig tartott Beszélt valaha is arról, hogy tetszik neki
egy pasi
– Nézd, Nina az Nina – heveskedett Zoey. – Joga van olyannak lenni, amilyen.
– Nem meleg – szögezte le Claire. – Tehát megnyugodhattok. És szerintem van egy pasi, aki
tetszik neki.
Claire-nek nagy örömet szerzett, hogy Zoey és Aisha is rámerednek, és leesik az álluk.
– Ki az – tért magához Aisha.
– Nekem elmondta volna – tette hozzá Zoey.
Claire elmosolyodott.
– Nézzétek, elmondtam, amit lehetett, anélkül, hogy pletykáltam volna. Mert azt nem akarjátok,
ugye, hogy a háta mögött kibeszéljem a testvéremet
– És akkor miért nem jár ezzel a fiúval – furdalta Aisha oldalát a kíváncsiság.
Claire vállat vont.
– Egyoldalú a dolog. Szerintem a pasi nem is tudja, hogy Nina létezik.
– Szegény – mondta Zoey elgondolkodva.
– Hát, a viszonzatlan szerelem előbb vagy utóbb mindenkivel előfordul – jegyezte meg
könnyedén Claire. Elfordította a csapot, és vizet kezdett paskolni az arcára. – Még azokkal a
lányokkal is, akiknek tökéletes az alakjuk, és rejtélyességbe burkolódznak.
– Naná, hogy kihallgatta a beszélgetésünket. Csak játszott velünk – morgott Aisha. – Szerinted a
rejtélyességbe burkolódzás olyan kifejezés, ami csak úgy az eszébe jut Most aztán biztos azt
gondolja, hogy arrogánsnak találom.
– Rólam meg azt hiszi, hogy nagyon okosnak tartom, az alakját meg tökéletesnek. Azt képzeli,
hogy féltékeny vagyok rá! – siránkozott Zoey.
Kiléptek a tornateremből, és Aisha az órájára pillantott.
– Még van időnk, elüthetjük valamivel. Nincs kedved bemenni a belvárosba
– Mehetnénk a szüleim kocsijával, és elugorhatnánk a bevásárlóközpontba – javasolta Zoey.
– Nálad a kulcs
– Persze. Bármikor elvihetem a kocsit, ha biztosan tudom, hogy a szüleim a szigeten vannak.
Csak odaszólok anyámnak, aztán már irány is a garázs, és pár órát vásárolgathatunk.
Tizenöt perccel később már hajtottak is a bevásárlóközpont felé.
– Mit gondolsz, Claire igazat mondott Nináról – firtatta Aisha. Nem akarta túlságosan erőltetni
a dolgot, mert tudta, Zoey mennyire a szívére veszi.
– Claire-nél sosem lehet tudni – válaszolta Zoey.
– Nina elmondta volna neked, ha odavan valakiért – morfondírozott Aisha.

– Nina képtelen titkot tartani – értett egyet Zoey. – De ezzel az erővel azt sem tudná titkolni, ha
meleg volna. Én személy szerint azt gondolom, hogy Nina csak… eredeti.
Aisha bólintott, de nem nagy meggyőződéssel, miközben a bevásárlóközpont parkolójában
helyet kerestek.
– Az ott üres hely – kérdezte Zoey.
– Nem. Mozgássérült.
– És az…
– Motorosoknak.
– Úgy – fordult be gyorsan egy üres helyre Zoey. – Figyelj, az ott nem Christopher
Aisha a Zoey mutatta irányba nézett. Néhány parkoló autó mögött megpillantotta Christophert,
aki éppen kisétált a látómezejéből. Aisha gyorsan kinyitotta a kocsi ajtaját, és felállt, hogy
utánakiáltson. De aztán mégsem tette.
Zoey is kiszállt.
– Ott van – mutatta. – Látod
– Igen – felelte Aisha, és a tekintete találkozott Zoey értetlen pillantásával. – És látom a lányt is,
akit követ. – A lány szőke lófarka egyenesen a popsijáig ért, ami félig kilógott egy Daisy Dukes
nadrágból.
– Csak egy irányba mennek – mondta Zoey.
– És most – Christopher egy vonalba ért a lánnyal, és mosolygott. A lány visszamosolygott, és
mondott valamit, amit Christopher nevetéssel fogadott.
– Csak köszön neki – magyarázta Zoey.
– Hát persze. Gyere. De maradjunk le.
– Követni akarod – szörnyedt el Zoey. – Kémkedni akarsz utána
– Szó sincs róla. De azért jöttünk ide, hogy benézzünk a boltokba, és ha már úgyis arrafelé
megyünk…
– De nem kémkedünk
– Nem.
– De azért elővigyázatosak leszünk, hogy meg ne lásson minket – kérdezte Zoey.
– Nagyon gyors a felfogásod, Zoey, bárki megmondhatja. – Aisha elindult, de a parkoló kocsik
takarásában maradt, és figyelte Christophert, aki kinyitotta a bevásárlóközpont üvegajtaját, és
előreengedte a lányt.
Christopher és a lány eltűntek az épületben. Aisha Zoey-val egy perccel később lépett be
mögöttük. Christopher és a lány jó pár méterrel odébb álltak. Aisha megmarkolta Zoey karját, és a
telefonautomaták sora mögé rántotta.
Óvatosan kikukkantott. Christopher mosolya megváltozott, többféle érzést fejezett ki. De ennél
is rosszabb volt, hogy a lány a hajával játszott: előrehúzta a groteszkül hosszú lófarkat, mintha meg
akarná mutatni Christophernek.
Aisha visszaugrott a telefonok mögé.
– Láttad
– Nem néztem – súgta oda Zoey.
– A lány a hajával játszik és mosolyog – közvetített Aisha.
Zoey elfintorodott. – A mocsok.
Zoey óvatosan kikukucskált.
– A lány már elment – suttogta. – Christopher a pénzkiadónál áll, és pénzt vesz ki.
– Biztos, hogy a lány elment – kérdezte Aisha.
– Nem láttam.
– Ellenőrizd még egyszer – kérte Aisha.
– Oké. – Zoey még egyszer kinézett. – Most már mindketten elmentek.
– Valószínűleg utánament – jegyezte meg keserűen Aisha.
– Szerintem semmi sem történt. Talán csak ismeri valahonnét. Különben is a lány lépett le előbb,
nem Nem lehetett köztük semmi.
Aisha összehúzta a szemét.

– Na, persze.
– Nézd, Eesh, nem lehetsz féltékeny, ahányszor Christopher a másik nem egy képviselőjével szót
vált.
– Úgy vigyorogtak, mint a vadmajmok, és a lány a hajával játszott! – fakadt ki Aisha. – Nem
vagyok vak.
– Talán csak ez a szokása.
– És Christophernek is talán szokása lányokat felszedni a bevásárlóközpontban. – Aisha az
ajkába harapott, és hiábavalóan igyekezett megnyugodni, és gátat vetni a lelkéből feltörő
irracionális haragnak.
– Beszéltetek már arról, hogy együtt jártok – tudakolta Zoey.
A kérdés meglepte Aishát.
– Nemigen mondtunk bármit is – ismerte el. – De feltételeztem…
– Beszélj vele ma este a meccsen – tanácsolta Zoey. – Tisztázzátok. Talán csak arra van
szüksége, hogy egyenesen kimondjátok, hogy monogámok lesztek. Beszélj vele, mielőtt felhúzod
magad, oké
– Rendben, beszélek – mondta Aisha –, de attól még mindenesetre fel is húzom magam.

Kilencedik fejezet
Claire átöltözött, távozott a tornatermi öltözőből és a weymouth-i kikötő aranyos kis boltjai felé
vette az irányt, ami North Harbor áruval jobban ellátott, nagyobb változata volt. Az egyikben vett
egy pár ezüst fülbevalót, a másikban majdnem megvett egy szvettert, de végül lebeszélte magát
róla. Azután az órájára nézett, és úgy döntött, eszik egy falatot; vagy most kap be valamit, gondolta,
vagy kénytelen beérni azzal a hot doggal, amit a csapatlelkesítő klub árul a meccsen.
Végigsétált a hűvös, forgalmas, macskaköves utcákon, és Big Mikey-hoz tartott, ebbe a kissé
rossz hírű, de olcsó étterembe, ami a weymouth-i középiskolások egyik iskola utáni törzshelye volt.
Big Mikey a pult mögött állt: elégedetlen, kissé félelmetes képet vágott. Claire leült a neonnal
szegett pult másik oldalán egy bárszékre.
– Szia, Big! – köszönt.
– Á, a bankár lánya! – morogta a férfi, és kis mosolyra húzta a száját. – Mivel szolgálhatok
– Libamájpástétommal!
– Bocs, de épp most fogyott ki.
– Oké, akkor egy csirkehúsos szendvicset kérek salátával – rendelt Claire.
– Aha – morogta megint Big Mikey, aztán jelentőségteljes pillantást vetett a sarokba.
Claire követte a pillantását, de nem látott semmi érdemlegeset.
– Az utolsó bokszban – vetette oda a szája sarkából Mikey.
Claire ismét odanézett, de abból a szögből, ahol ült, semmit sem látott. Tehetetlenül emelte fel a
kezét.
– Mi az Valamit látnom kellene
– Jake-et és egy másik srácot.
Claire meglepődött: egyrészt azért, hogy Jake itt van, és hogy olyasvalaki, mint Big Mikey,
tudja, hogy ez Claire-nek fontos.
– Na és – mondta közönyösen.
– Nagy kólát rendeltek. És most már vagy egy órája azt isszák.
– Na és – ismételte meg türelmetlenül Claire.
– A kóla még nem fogyott el, de folyton felbukkan az asztal alól egy kis papírzacskó.
Claire egy másodperc alatt rájött, mire céloz a férfi. És amikor megértette, megdöbbent.
– Azt akarja mondani, hogy Jake iszik De hiszen ma este meccse van!
– Igen, és húsz dolcsim bánja, ha a sztárhátvéd olcsó rumtól dülöngél. Márpedig azt isznak, idáig
érzem a bűzét. Arról nem is beszélve, hogy a boltomnak is rossz híre megy, ha betéved egy zsaru,
és arra a véleményre jut, hogy kiskorúaknak adok el alkoholt.
Claire megeresztett egy káromkodást a bajsza alatt.
– Szerintem is – értett egyet Big Mikey, és megcsóválta a fejét. – Azt hinné az ember, hogy azok
után, ami a bátyjával történt… – Nem fejezte be a mondatot, csak zavartan sütötte le a szemét. –
Bocs, nem gondoltam végig.
– Ő sem – hagyta rá Claire. – A fenébe. Gondolom, azt szeretné, ha elvinném innét
– Magam is erre készültem – ismerte el Big Mikey –, de talán békésebb, ha maga csinálja.
Claire ismét káromkodott, de ezúttal csak magában. A fenébe is, mégis mit képzel Jake Pár
órával a meccs előtt berúg De ha jobban megnézzük, mit képzel, hogy leissza magát, meccsel vagy
anélkül
Mély lélegzeteket vett, hogy összeszedje magát.
– Kifizetem a vacsoráját, ha úgy hajtja végre, hogy nem törnek tányérok.
Claire lemászott a székről, és a bokszhoz sétált. A másik srác Dave Voorhies volt. Jake-kel
morózusan hajoltak két kóla fölé, amiknek gyanúsan világos volt a színük.
– Szia, Jake! Dave.

Jake felkapta a fejét. A tekintete kicsit bizonytalan, de még éles volt. Helyes, akkor talán még
nem rúgott be nagyon, gondolta Claire.
– Az ördögbe is, ha nem Gyilkos Claire az! – szólalt meg kötekedő hangon.
Claire-nek nagy önuralmába került, hogy ne reagáljon. Nem segít a helyzeten, ha dühös lesz,
gondolta.
– Arra gondoltam, Jake, talán nem ártana elindulni a suliba. Tudod, ma este van a meccs…
– Tudom, a meccs, Claire, Claire, Gyilkos Claire.
Összemosta a szavakat; lehet, hogy részegebb, mint gondolta, állapította meg Claire. Hideg
mosollyal nézett le rá.
– Ha nem tudnád, te is játszol azon a meccsen.
Jake megjátszott döbbenettel csapott a homlokára.
– Nahát!
– Pedig ez a helyzet – erősítette meg Claire.
– Tudod – hajolt előre Jake Dave felé –, igazán nagyon kedveltem, érted
– Megértem – vigyorgott kétértelműén a részeg Dave Claire-re.
– Ne merészeld! – förmedt rá élesen Jake.
– Nem tettem semmit!
– Láttam, hogy néztél rá – mondta Jake. – Meséltem neked valamit. Tudod… – ragadta meg
Dave karját –, ő… tudod, igazán kedveltem, csak hát, tudod, mit művelt És akkor most hogy
tehetném – dőlt hátra. – Hogy
Részeg, ébredt rá Claire. Méghozzá nagyon. Két órával a meccs előtt.
– Ne légy ilyen ostoba, Jake. Kirúgnak a csapatból, ha részegen állítsz be a mérkőzésre.
A fiú könnyes, dacos tekintettel nézett fel rá, de Claire látta, hogy valahol kezd feleszmélni.
– Nem vagyok részeg.
– De mennyire, hogy az vagy, haver – erősítette meg Dave. – Mindketten azok vagyunk.
– Tényleg – Jake úgy tett, mintha kellemesen meglepő hírt hallott volna.
– Az edződ kirúg majd – magyarázta Claire. – Végzős vagy, tehát biztos nem akarsz kiesni a
csapatból.
– Mit érdekel
– Érdekel, és kész – sóhajtott fel Claire. – Rendben
– Fütyülsz rám – jelentette ki kereken Jake. – Csak bűntudatod van.
– Tévedsz, Jake – válaszolta határozottan Claire, és igyekezett megfeledkezni Dave pislogó,
zavaros tekintetéről. – Nagyon is fontos vagy nekem. Azért vagyok itt, hogy segítsek, mert törődöm
veled. Ha nem hiszed, a te dolgod. De most szeretnélek kijózanítani és felkészíteni a meccsre.
Jake szomorúan ingatta a fejét, aztán merev tekintetét Claire-re emelte.
– Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon szép vagy.
– Mondták már – felelte szárazon Claire.
– Ideje mennem, hogy felkészüljek a meccsre – közölte Jake hirtelen támadt, részeg
határozottsággal.
– Menjünk! – fogta meg a karját Claire, és kisegítette a bokszból. Jake megingott, és majdnem
visszatottyant a helyére, de végül felállt, ám továbbra is imbolygott.
– Forró zuhany, aztán hideg – javasolta Big Mikey a pult mögül. – És rengeteg folyadék, az
kihajtja belőle az alkoholt, és megakadályozza a kiszáradást.
– Gyerünk, Jake – sürgette Claire, és az ajtó felé vezette. – Így ni. A legjobb, ha egyik lábadat a
másik elé teszed.
Claire felvezette Jake-et a dombra az iskolához. Az ég alja már rózsaszínbe hajlott nyugaton, és
baljós árnyék vetült az iskolaépület gótikus utánzatú homlokzatára.
Jake morcosan, de mintha kevésbé bizonytalanul baktatott volna mellette; szakadt róla az
izzadtság, ahogy az alkohol végigkúszott a szervezetén. Az épület sarkánál jártak, amikor kitépte
magát Claire kezéből, és berohant a bokrok közé. Claire elfordította a tekintetét, és megpróbált
süketté válni a véget nem érő, undorító öklendezés iránt.

Jake végül előkerült: sápadt volt és feldúlt.
– Valamit ehettem – védekezett elhalóan.
– Ühüm – felelte Claire, és újból megfogta a karját, aztán a tornaterem felé terelte. A hátsó ajtón
mentek be, hogy elkerüljék az esetleg elől lófráló gyerekeket. Hátul csak egy kisebb társasággal
találkoztak, kicsi, rémült tekintetű elsősökkel, akik egy marihuánás cigit adtak körbe. Claire nem
vett róluk tudomást. Jake-kel elérték a tornaterem hátsó ajtaját.
– Női zuhanyozó – tanácsolta Claire. – Néhányan a csapatodból már talán a fiúzuhanyozóban
vannak. A lányoké most biztos üres.
– Nagy kár – tréfálkozott erőtlenül Jake.
Óvatosan elosontak a fényesen megvilágított kosárlabdaterem mellett, és bementek a női
öltözőbe. A zuhanyozót tanítás után már csak a szigeti gyerekek használták, és Claire jól tudta,
hogy ők már mind elmentek. Sötét volt, ezért felkapcsolta a villanyt, és megnyugodva látta, hogy
valóban nincs ott senki.
Claire a zuhanyhoz kísérte Jake-et, ütközésig csavarta a csapot, és ellenőrizte, hogy elég forró-e
a víz.
– Vetkőzz le, és zuhanyozz le.
Jake pocsékul játszotta el az élvhajhászt. – Vissza akarsz élni a helyzetemmel – kérdezte.
– Nézd, Jake, e percben végtelenül undorítóan nézel ki – nyugtatta meg Claire. – Izzadsz, mint a
ló, bűzlesz a hányástól. Vetkőzz le, és állj be a zuhany alá. – Az öltözőbe ment, a saját szekrényéből
előhalászott egy törülközőt és egy szappant, és letette őket a padra. Aztán elővett egy kis kék
üvegnyi Listerine-t (szájvíz – a ford.).
Megkereste Zoey szekrényét. A szeme sarkából látta, hogy Jake meztelenül áll a zuhany alatt, de
küzdött a késztetés ellen, hogy kielégítse a kíváncsiságát, és igyekezett arra összpontosítani, hogy
eszébe jusson Zoey születésnapja. Kipróbálta a számzáron a számokat, és a zár azonnal kinyílt.
Zoey szekrényében addig keresgélt, míg talált egy kis üveg Murine-t (műkönny – a ford.), és rálelt a
vitaminokra, amiket Zoey tornaóra előtt szokott bekapni. A Murine-t és a vitaminokat a törülközőre
tette.
– Hozok pár dolgot, Jake – figyelmeztette a fiút. – Fordulj el.
Jake-en nem látszott, hogy hallotta volna, de amikor Claire közelebb ment, a fiú a fejét a
csempének támasztotta, és úgy festett, mint aki rögtön elesik.
– Tessék. – Claire a fiú szemére összpontosított. – Csapvízzel vedd be őket.
Jake kinyújtotta a kezét, és engedelmesen lenyelte a vitamint.
– Tessék, a szappan. Camay, nem találtam férfiasabbat. Bocs. Hoztam törülközőt, szájvizet, és
ott egy kis Murine a mosdóknál. Annyi vizet igyál, amennyit csak bírsz. Megvárlak kint, és
vigyázok, hogy senki se jöjjön be.
Jake némán bólintott.
Claire sarkon fordult, és kiment a tornateremből. A falnak dőlt, és csak most érezte, hogy izzad.
Hosszan, reszketve fújta ki a levegőt.
Nagy szerencse, hogy nem bámult rá, és vihogni sem kezdett. Mindenesetre elég jól kezelte az
első találkozását egy Ádám-kosztümös fiatalemberrel. Szakmai hidegvérrel viselkedett, mint egy
ápolónő.
Bár egyes képek az emlékezetébe vésődtek.
Tizenöt perccel később nyílt az öltöző ajtaja, és Jake lépett ki az előbbi ruhájában, sápadtan, de
elevenen. Lesütötte a szemét.
– Sok vizet ittál – kérdezte Claire.
– Literszám.
– Helyes. Az alkohol kiszárítja a szervezetedet.
– Hány óra van – kérdezte Jake.
– Negyed hat.
– Negyvenöt perc múlva be kell öltöznöm – jegyezte meg idegesen a fiú.
– Enned kellene valamit, ha úgy érzed, nem hányod ki – javasolta Claire.
Jake passzívan bólintott.

– Jobb, ha nem Big Mikey-nál – vetette fel Claire. – Gyere. Szótlanul mentek néhány sarkot, és
egy kis étteremben kötöttek ki, ahol Claire buggyantott tojást, pirítóst, sok narancslevet és kávét
rendelt, és végül Alka-Seltzert adott neki, hogy mindez benne is maradjon. Evés közben a fiú
kezdett magához térni. Lassan visszatért a szín az arcába. A mozdulatai határozottabbak,
keményebbek lettek. A tekintete tisztán csillogott.
– Kérsz még valamit – kérdezte Claire.
Jake megrázta a fejét.
– Azt hiszem, most már menni fog. Még tompa vagyok, a százszázalékostól még messze, de már
nem esem hasra. Legalábbis úgy érzem.
– Azt hittem, a futballnak éppen ez a lényege.
Jake nem mosolygott, hanem a kávéjába bámult.
– Az edző elhúzta volna a nótámat, ha ilyen állapotban jelenek meg – motyogta. – Én… szóval
köszönetet kell, hogy mondjak, Claire. Köszönöm. Tényleg.
– Szívesen. Nem gond – felelte Claire, és hirtelen elöntötte az érzés a lelkét.
– Én… nézd, nem tudom még, mi lesz velünk, rendben De ettől függetlenül megmentetted a
bőrömet.
Claire megengedett magának egy huncut mosolyt.
– Igazán jó bőr…
Jake felnyögött, de már nyomokban érezhető volt régi jó természete.
– Kérlek, ne emlékeztess. Soha.
– Jake – kezdte Claire, és kis szünetet tartott. – Miért ittál
A fiú vállat vont.
– Dave-nél volt egy üveggel.
– Régebben sosem ittál – mondta Claire a lehető leggyengédebben.
– Rossz hetem volt. Rossz pár hetem.
Claire megfogta a fiú asztalon nyugvó kezét. Jake kicsit megszorította Claire kezét, aztán az
ajkába harapott, mintha megbánta volna.
– Mennem kell – jelentette ki. – Komoly bemelegítésre van szükségem. Igyekszem kiizzadni
magamból a maradékot.
– Viszlát a meccsen! – búcsúzott Claire.
– Én leszek az, aki hasra esik. – Jake felállt, előhalászott a farmerzsebéből pár gyűrött dollárt,
hogy kifizesse a cehet.
– Én meg az, aki éljenez, amikor elesel – vágta rá Claire.

Tizedik fejezet
– Már jön is – súgta oda Aisha a szája sarkából.
Zoey és Lucas ültek mellette a zsúfolt, lármás lelátón. A naplemente után alkony szállt a
stadionra, ami a reflektorok valószerűtlen, kékes ragyogásában tündöklött. A piros mezek feketének
látszottak a fényben, és ahova nem ért el, áthatolhatatlan sötétség honolt, és elrejtette a játékosok
arcát a sisak takarásában.
– Nem látom! – kiabálta túl Zoey a hirtelen támadt hangzavart. – Nem, várj csak, most már
látom! Téged keres.
– Biztos – aggódott Aisha. Hamisan örvendező mosolyra vonta a száját, és integetni kezdett. –
Christopher! – kiáltotta, aztán halkabban hozzátette: – Itt jön az álnok kígyó.
– Ne ítéld el túl korán – figyelmeztette Zoey.
– Valami gond van – figyelt fel Lucas.
– Á, dehogy – mondta Zoey. – Semmi, ami egy olyan embert érdekelhetne, aki messze felette áll
a hétköznapi iskolai ügyeknek, amelyek az olyan kisszerű elméket, mint Aisha és jómagam,
lekötnek.
Lucas felsóhajtott, savanyú képpel ingatta a fejét, és ismét a játékot figyelte.
Christopher a lelátón üldögélő, beszélgető, éljenző vagy evő gyerekek, szülők és városiak között
furakodott feléjük. Szélesen rámosolygott Aishára, aki az őszintétlenség jeleit kereste az arcán.
– Szia, Christopher! – köszönt Zoey.
– Szia! – emelte fel a kezét üdvözlésképpen Lucas.
Christopher futó csókot nyomott Aisha szájára.
– Az eredmény – kérdezte Lucastól.
– Null-null – mondta Lucas. – De a mi nullánk reménykeltőbben fest.
Aisha arrébb csúszott, hogy helyet csináljon maga mellett Christophernek.
– Mivel töltötted a délutánt – kérdezte vidáman.
Christopher megvonta a vállát.
– Mindenfélével. Elmentem a fizetési csekkemért, amit az újságkihordásért kaptam. Most olyan
gazdag vagyok, hogy vehetek neked egy hot dogot, ha kérsz. Vagy egy csilit.
– Kösz, de nem – hárította el Aisha. – Mentél még valahova, miután felvetted a csekket
– Igen, igen, nem, nem, vigyázz! – ordította hirtelen Christopher. Jake lent a pályán megszerezte
a labdát, és öt métert futott vele, mielőtt szerelték.
– Hú, ez biztos fájt – szisszent fel együttérzően Lucas.
– Szóval csak felvetted a csekkedet – erősködött Aisha.
– Hm. Zoknit vettem. Kábé ez volt a nap fénypontja.
– Tényleg – Aisha feszült érdeklődést mutatott. – Zoknit
– A hátvédjük megpróbál áttörni a résen, hogy elkapja a középhátvédet – jegyezte meg
Christopher.
– Aha – helyeselt Lucas.
– És hol vetted a zoknit – kérdezte Aisha.
A Camden-szurkolók üvöltése a pálya túlsó feléről üvöltést váltott ki a helyi hívekből.
– Mit kérdeztél – ordította Christopher.
– Hogy hol vetted azt az istenverte zoknit! – kiabálta torka szakadtából Aisha.
Christopher szkeptikusan nézett rá.
– Miért
– Mert kíváncsi vagyok. Zoey-val mindkettőnket furdal a kíváncsiság, hogy hol vetted, mert
szeretnénk tudni, hol van egy jó bolt – magyarázta Aisha.
– Igen – erősítette meg nem túl meggyőzően Zoey. – A zokni… imádjuk a zoknit. Nekem van

vagy húsz pár otthon, különféle színekben meg ilyesmi.
– A belvárosban vettem – mondta Christopher. – Tudod, azon a helyen, aminek a kirakatában
egy hullám formájú neon van.
– A Spinnersnél – kérdezte Aisha, és fortyogni kezdett benne a düh.
– Ott.
– A bevásárlóközpontba kellett volna menned – mondta Aisha. – Rengeteg szuper zokniüzletük
van. Olcsóbbak, mint a Spinners.
– A bevásárlóközpont mérföldekre van – vont vállat Christopher. – Nem akartam olyan messzire
menni, hogy ötven centet spóroljak egy pár zoknin.
Hát ennyi, döbbent rá Aisha. Hazudott. Leplezetlenül. Érezte, hogy Zoey keze szolidaritásból
titkon megszorítja a karját.
Aisha tanúja volt, ahogy Christopher összefutott egy lánnyal. Aztán a fiú hazudott a
találkozásukkal kapcsolatban. Ami azt is jelentheti, hogy számos más lánnyal is szokott flörtölni. És
valószínűleg velük kapcsolatban is kész hazudni.
De az is lehet, hogy az egész nem jelent semmit. Talán ismeri valahonnan azt a lányt, és csak
köszönt neki. Talán elfelejtette, hogy ma járt a bevásárlóközpontban.
Úgy van, Aisha, gondolta. Ha nagyon igyekszel, előállhatsz valami légből kapott magyarázattal.
– És te mit csináltál ma – kérdezte Christopher. – Remélem, valami izgalmasabbat, mint a
zoknivásárlás.
– Nem – mormolta Aisha. – Azt hiszem, te jobban szórakoztál.
Jake odalent elkapta a labdát, és az ellenfél térfele felé futott. A weymouth-i középiskola
szurkolói megbolondultak. Csak Aisha maradt ülve. Végigülte a két másik negyedet, de félidőben,
amikor a weymouth-i középiskola jelentősen vezetett, mind a mosdók és az étel-ital standok felé
indultak.
Zoey és Lucas elváltak tőlük – még mindig megjegyzéseket tettek egymásra a szalagavatói
jelölések miatt. Christopher kézen fogta Aishát, és behúzta az üres padok sötétjébe. Felettük a
deszkán léptek dobogtak.
– Egész nap nem volt lehetőségem, hogy megcsókoljalak – ölelte át Aishát.
A lány erőltetetten mosolygott.
– És egész nap rám gondoltál
– Minden percben – fogadkozott a fiú. – Minden másodpercben.
– Azért biztos akadt közben egy-két perc, amikor másra gondoltál.
Christopher felemelte a kezét, mintha hivatalosan esküdne.
– Kiscserkész becsületszavamra.
– Voltál cserkész
– Nem én – vigyorodott el Christopher, és Aisha fölé hajolt. – A lány kelletlenül csókolta meg.
Könnyű lett volna rávenni, hogy ismerje be az igazságot. Zoey-val együtt látták, és a tény, hogy
tagadta, hogy a bevásárlóközpontban lett volna, szintén azt bizonyította, hogy titkol valamit. A
hosszú lófarkas lányt Egy másikat, akivel később találkozott Most rögtön kihúzhatná belőle az
igazat. Találkozik más lányokkal is Továbbra is találkozik más lányokkal
– Ennél jobbat is tudok – mondta halkan Christopher. A kezével hátrahajtotta Aisha fejét, és a
lány hagyta. Az ajkára szorította a száját, és Aisha hagyta. És amikor Christopher ajka szétnyílt,
szétnyílt Aisháé is.
Kikényszeríthetné belőle az igazságot. De mi lesz, ha nincs ínyére a válasza Ha Christopher
számára csak egy a sok közül Hogy viselné el, amikor Christopher ilyen rövid idő alatt az egyetlen
lett számára
A Geiger-ház homlokzatán egy erkély futott végig. Az erkélyre vezető ajtó félúton volt Nina és a
között a szoba között, amiben nemsokára a nagybátyja lakik. Nina ritkán ment ki ide. Bár csak az
elsőn volt, Nina mégis félt a magasban. De most kióvakodott, és idegesen méregette a fehérre
festett, sraffozott korlátot. Ha nyugat felé nézett, látta a ház előtti kert fáin át a tengert, és az öblön
túl Weymouth fényeit. A fényes pont, ami úgy ragyogott, mint egy földre hullott csillag, a stadiont

jelezte, ahol most Zoey és Aisha drukkolnak.
Az erkélynek abba a végébe ment, ami a szobájához a legközelebb volt, és a korláthoz tapadva
ellenőrizte, hogy belát-e az ablakon.
Nehézség nélkül belátott: elé tárult az ágya nagy része, a távolabbi szekrényajtó, a komódja.
Visszament a szobába, leengedte a redőnyt, aztán ismét kiment az erkélyre, és ellenőrizte az
eredményt. Ezúttal semmit sem lehetett látni, csak egy halvány fénycsíkot. Ez legalább rendben,
gondolta. Ha leengedi a redőnyt, elbújhat.
Bement az erkélyről, és becsukta az ajtót. Aztán az ágyához ment, és kiöntötte az Ace vasárubolt
reklámszatyrának tartalmát. Vett egy réz reteszt, amihez vákuumos, kemény műanyag tokban
mellékelték a csavarokat, és egy Philips csavarhúzót. Gondosan elolvasta a zár hátoldalára írt
utasítást, aztán feltépte a tokot. A csavarok kigurultak, és kénytelen volt a paplanja redői közül
elővadászni őket.
Amikor mindet megtalálta, ismét az ajtóhoz ment, és letérdelt, hogy alaposabban szemügyre
vegye a domború, festett faborítást. Odatette a reteszt, ahova szánta, és a másik kezével
hozzáillesztette a kis ellenoldali pántot. A retesz két fele nem illeszkedett. Legalábbis nem
tökéletesen.
Csalódottan meredt az ajtóra. Úgy látta, hogy a gond abból adódott, hogy a domború faborítás
kiállt az ajtó síkjából. Felcserélte a kettőt, de így sem volt jó. Ha felszereli, megsérti az ajtótokot.
Kár, hogy nem járt technika órára, gondolta. A szerszámok nem voltak az erősségei.
Leballagott a konyhába, és a fiókban keresgélt, hátha talál valami hasznavehetőt. Aztán a
pillantása egy késre esett. Recés élű kés volt, nagyon éles, rövid pengével; nyolc centinél nem volt
hosszabb. Óvatosan a hátsó zsebébe dugta, és újra felszaladt az emeletre.
A faborításhoz ment, és a recés késsel kivágott-kikapart egy akkora darabot, hogy felszerelhesse
az ellenoldali pántot, és annyira kimélyítette a rést, hogy egy síkban legyen az ajtóval. Csaknem
húsz percbe telt, mire a retesz a helyére került, és becsavarta a réz csavarokat.
Becsukta az ajtót, és többször is kipróbálta a zárat. Egy kicsit akadt, de némi erőlködéssel a
reteszt gond nélkül át tudta tolni a pánthoz.
Egy nagyon elszánt embert biztos nem gátolna meg abban, hogy bejusson. De útját állja, és
kényszeríti, hogy zajt csapjon. Komor elégedettséggel bólintott. Márpedig itt, az ő házában biztos
nem akar majd zajt csapni.
Nina összesöpörte a faforgácsot és a fűrészport, ami munka közben a földre hullt, és a szemétbe
dobta. Aztán felkapta a kést, hogy visszavigye a konyhába.
De amikor megérezte a tenyerében a fekete műanyag nyelet, megtorpant. Vonakodva nézett le az
éles, kíméletlen pengére. Használná-e valaha is
Használta volna évekkel ezelőtt, ha akkor eszébe jutott volna
Valószínűleg nem. Nem olyan fajta.
Leült az ágya szélére, kezében a késsel. Kihúzta az éjjeliszekrénye fiókját, és elővette azt a róla
készült régi fényképet. Egy hang azt súgta, hogy nem viselkedik racionálisan, hogy mindez
szükségtelen. Senki sem lenne olyan ostoba, hogy megpróbálja… itt, a saját házában elérni, amikor
az apja a folyosó végén levő szobában alszik.
Nina nevetett, a hang kurta és keserű volt, amikor az ártatlanabb, félelmet még nem ismerő
lányra nézett. A racionalitás örökre elveszett, az első alkalom után.
– Milyen ostoba voltál, azt sem tudtad, mi folyik – mondta a fényképnek.
Az első alkalom olyan ártatlan volt. Csak egy kérés, hogy üljön a nagybátyja térdére a ház
nappalijában. És aztán ártatlan kérdések következtek. Kedveli Mark bácsit Hát persze, felelte Nina.
Nagyon kedveli Hogyne, felelte a kislány. Helyes, mert a bácsi is nagyon kedveli őt.
És az a véleménye, hogy Nina nagyon csinos, ifjú hölgy. Egy nap a fiúk megőrülnek majd érte,
egy nap a nyomában koslat mind. Á, dehogy, felelte Nina. És miért nem Csak, vonta meg a vállát
Nina.
Claire sokkal csinosabb, mondta a bácsinak.
Igen, értett egyet a bácsi, de Claire nem olyan kedves, mint Nina. Nina kedves, ugye Kedves
akar lenni azokhoz, akik szeretik, és úgy gondolják, hogy csinos. Nem

Helyes, mondta a bácsi. Adj egy kis csókot a bácsinak, kérlelte. Ennél ügyesebb is tudsz lenni.
Adj a bácsinak egy igazi csókot. Így Tetszik Jólesett
Nina ráébredt, hogy remeg a keze. A padlóra ejtette a kést.
Igen, felelte az állát leszegve a hányingerrel küszködve.
Jólesett
Igen. Igennel válaszolt. És azt a gyönge pillanatot követték a többiek. Attól az igentől az ő hibája
lett minden, az ő bűne. Ezt mondta a bácsi azokon az estéken, amikor a nappalijukban ült, és nem
vett tudomást a feleségéről, aki cserébe róla sem vett tudomást, és égő, rezzenetlen tekintetét Ninára
szegezte. Azokon az estéken…, amikor abban a valóságban élt, ami később a lidércnyomása lett.

Tizenegyedik fejezet
Christopher megvárta, míg mind felszállnak a hazafelé tartó kompra, aztán valami ürüggyel
félrevonta Lucast.
– Oké, mi az ábra – támadt neki Christopher.
– Hogy érted – bámult rá meghökkenten Lucas.
– Úgy, ahogy Zoey és Aisha egész este bántak velem – nézett Christopher a sötét fedélzeten át,
hogy ellenőrizze, a két lány még mindig hallótávolságon kívül van.
Lucas vállat vont.
– Zoey tegnap óta a miatt az ostoba szalagavató jelölés miatt szekál. Valószínűleg azt érezted
meg. Semmi köze hozzád, haver.
– Nem erről van szó. Aisha egész este hárított. Dühös, és nem tudom, miért.
– Megkérdezhetnéd – hívta fel a figyelmét Lucas.
– Nem hiszem – ejtette előre a vállát Christopher. – Zoey említette, hol jártak ma délután
– Talán igen. – Lucas töprengve ráncolta a homlokát. –Vagyis rémlik valami, de nem…
– Járt a bevásárlóközpontban
– Ami azt illeti, igen. Legalábbis az utolsó szünetben azt mondta, hogy Eesh-sel és Ninával oda
készülnek. Most már emlékszem, mert tőlem is megkérdezte, hogy velük akarok-e menni.
– A francba! – csapott Christopher a korlátra, de rögtön meg is bánta, amikor fájdalom hasított a
karjába.
– Mintha vásárolni akarnék – nevetett Lucas az ötleten. – Szerintem csak udvariaskodott. Nem
akarta igazán, hogy velük menjek. Hacsak nem akart közben becsmérlő megjegyzéseket tenni a… –
Hirtelen elhallgatott, és oldalról Christopherre sandított. – Mi baj
– Rossz érzésem van, hogy Aisha olyasmit látott, amit nem kellett volna – mondta halkan
Christopher.
Lucas közelebb hajolt.
– Igen És mit
Christopher habozott. Vajon Lucas olyan srác, aki mindent elmond a barátnőjének Sok pasi
viselkedik így, és bármit is mond, Zoey rögtön elkotyogja majd Aishának. Aztán kényszeredetten
elmosolyodott. Az ördögbe is, hisz Lucas volt már sitten. Valószínűleg tudja, hogy kell titkot
tartani.
– Volt egy csaj…
– Aha – mondta Lucas, és bűntudatosan a háta mögé nézett.
Christopher képtelen volt a vigyort eltüntetni az arcáról. – A fenekéig érő szőke hajjal –
áradozott. – Baró csajszi. Tökjó!
– Ó! És azt hiszed, Aisha rajtakapott, hogy nézed
– Néztem, azám.
Lucas a fejét csóválta.
– A lányok sosem értik meg, hogy muszáj néznünk. Muszáj. Ez persze nem azt jelenti, hogy
csinálunk is valamit. És a lányok is néznek, csak ők gyorsabbak. És nehezebb őket rajtakapni: egy
villanás, és már mindent az emlékezetükbe véstek, egészen addig a részletig, hogy a srácnak tiszta
volt-e a körme. A pasiknál mindez időigényesebb. Jó öt-hat másodpercbe telik, míg végzünk.
– Hát ebben igazad van – bólogatott egyetértően Christopher.
– És aztán a lány jól kiosztja a srácot, holott ő is ugyanazt csinálja, csak gyorsabban.
– Ehhez a lányhoz több kellett egy öt-hat másodperces nézésnél – mondta Christopher.
– Aha – vigyorgott mohón Lucas.
– Elkértem a telefonszámát.
Lucas arcáról eltűnt a mosoly.

– Mit csináltál
– Elkértem a telefonszámát. És azt mondtam, valamikor majd felhívom.
– Hát ez jóval túlmegy a nézésen – jegyezte meg Lucas.
Vajon csak a képzelete játszott vele, vagy Lucas helyteleníti, ami történt Lehet, hogy inkább
féltékeny.
– Benne volt, ugyan mit tehettem volna Menjek tovább, és vegyek zoknit
Lucas ne engem kérdezz-arcot vágott.
– Ne izélj már – mondta Christopher. – Csak nem azt állítod, hogy a helyemben nem ugyanezt
tetted volna
– Lehet – ismerte el Lucas.
– Oké.
– De… Várj csak, nem rám tartozik, hogy Aishával miben egyeztek meg.
– Nézd, Aisha nagyon bejön nekem, hihetetlen csaj. De nem állok még készen arra, hogy a
padlóhoz szögezzék a lábamat. Férfi vagyok. A férfi állat, akit kóborlásra teremtettek.
Természetellenes, hogy egy nőre korlátozza magát.
– És mit szólnál egyszerre egy nőhöz – kérdezte szárazon Lucas.
– Azt mondod, nem próbálsz meg mellékesen egy kis extrához jutni Teljesen, százszázalékosan
hű leszel Zoey-hoz
– Így tervezem – mondta Lucas.
Christopher elképedve bámult rá.
– A világ tele van nőkkel, Lucas. Talán túl sokáig ültél a sitten, hogy emlékezz, de mindenféle és
fajta akad belőlük. Magas, alacsony, kicsi, közepes, nagy és XXL-es, szőke, barna, vörös, fekete,
fehér, sárga. Olyan ez, mintha azt mondanád, hogy – hány éves is vagy Tizennyolc –, szóval azt
mondanád, hogy mostantól ugyanazt a kaját eszed mindennap, és sosem próbálsz ki mást
– És ha az a kedvenc ételem
– Honnan tudod biztosan
– Tudom. – Lucas önelégült kis mosolya oktalanul felpaprikázta Christophert.
– Más fából faragtak minket. – Christopher rosszalló tekintetet vetett Lucasra.
– Feltehetően – értett egyet Lucas. – De azért értem, mire célzol. Tényleg. Csak az a kérdés,
hogy Aisha is érti-e Nem kéne karakán módon bevallanod, hogy nem vagy még kész a nagy
elkötelezettségre
– Megérti – mondta bizonytalanul Christopher.
– Akkor miért olyan feldúlt
– Fogalmam sincs – csattant fel tehetetlenségében Christopher. – Nézd, sosem mondtam, hogy
szerelmes vagyok bele, vagy ilyesmi. Ő sem állított hasonlót. Ha így lett volna, oké, mondhatnám,
hogy nem nézek rá másra. Igaz
– Engem ne kérdezz, haver! – mondta Lucas. – A magam módján intézem a dolgaimat, te meg
tégy, ahogy jólesik. Senkinek sem vagyok a példaképe. Csak azt mondom, próbáld meg, hogy ne
okozz fájdalmat Aishának, mert ő nem olyan, akire csak úgy rászállhatsz.
– Nem bántom. – Christopher igyekezett magabiztos hangot megütni. – Kitalálok neki valami
romantikust. Megfeledkezik majd az egészről.
A zsebébe dugta a kezét, és megérintette a leszakított papírdarabot, amin a szőke lány
telefonszáma volt. Angéláé, gondolta. Ha felhívja, és elmegy vele valahova, nagyon óvatosnak kell
lennie, mert Lucasnak igaza van: nem áll szándékában megbántani Aishát.

Nina
Az egyes számú álom a legrosszabb.
Az egyesben nincsenek képek, nincs történet. Csak érzések. Fájdalom, bűntudat és
szégyen. Az egyestől feláll a hátamon a szőr. Úgy érzem magam, mintha fuldokolnék,
képtelen volnék levegőt venni; bármennyire is igyekszem, nem kapok levegőt, míg
végül úgy érzem, mindjárt elájulok, vagy meghalok, a tüdőm olyan, mint egy
lelapított papírzacskó, a torkom görcsösen rángatódzik, és mégsem kapok levegőt.
Az ébredés sem jobb, mert élénken emlékszem mindenre, mintha éppen most
történt volna, és még ott volna a sötétben. Reszketek. A bensőm is remeg. Úgy
érzem, mintha a testemet dörzspapírral dörzsölték volna le, és minden porcikám fáj,
érzékeny, még az is fáj, ahol a lepedő hozzám ér.
Aznap, amikor ezt álmodom, mindvégig így érzem magam: idegesen, feszülten.
Felsértetten.
A barátnőim úgy vélik, megint rám jött a pocsék hangulatom. Menzesz előtti
rosszkedvnek tudják be. Arra hivatkozom, hogy túl sok kávét ittam. Egész nap úgy
érzem, kapkodnom kell levegő után, mintha minden levegővétellel tele kellene
szívnom a tüdőmet.
Tudom, mit jelent ez az álom. De nem olyasmi, amiről beszélni tudnék. Képtelen
volnék valaha is erről beszélni. Ha kimondanám, valóságossá válna, én pedig
igyekszem meggyőzni magam, hogy ez már semmi más, csak egy álom.

Tizenkettedik fejezet
Zoey éppen benyitott Geigerék kertjébe, amikor a magasból valami mozgás magára vonta a
figyelmét. Eltakarta a szemét a reggeli naptól, és felpislogott a tetőre, a ház második emeletén
körbefutó pallóra. Claire fent ült, égszínkék, vastag selyemköntösbe burkolódzott, a hűs szellő megmeglebbentette
hosszú, fekete haját, és egy bögréből valamit kortyolt, ami elég forró volt ahhoz,
hogy gőzölögjön.
– Claire! – kiáltott fel.
– Mi az ördögöt keresel itt már felöltözve, frissen, szombat reggel ilyen korai időpontban –
nézett le Claire az Olümposzi magasából.
– Gondoltam, átugrom, hogy megkérdezzem, nincs-e kedve Ninának, meg persze neked
valamihez ma.
– Mint például
– Le kell mosatnom a kocsinkat, és el kell hoznom egy csomagot a főpostáról, aztán szabad
vagyok, hogy bármit csináljunk.
– És mi lenne az a bármi
Zoey érezte, hogy a nyaka megmerevedik a felfelé bámulástól.
– Vásárlás. Autózás valamerre.
– Izgalmasan hangzik – mondta Claire, aztán elmosolyodott a saját szarkazmusán. – De azt
hiszem, ez egyszer kihagyom. Gyere csak be. Ne kopogj be, mert Janelle süt, és csak bepipulna, ha
ajtót kellene nyitnia. – Intett, aztán hátrálva eltűnt szem elől.
Zoey felkapaszkodott a verandára vezető lépcsőn, és kinyitotta a súlyos bejárati ajtót. Biztosra
vette, hogy Nina még alszik, ezért játékosan felfelé indult, hogy jól ráijesszen, és így ébressze fel.
Megfogta az ajtógombot, hogy visítva berontson, és élvezettel nézze, ahogy Nina zavarodottan
felül, de az ajtó zárva volt. Zoey megrázta a gombot, és próbálta belökni az ajtót, de az továbbra
sem engedett.
– NEM, NEM, NEM!
Vérfagyasztó kiáltás harsant az ajtó túloldaláról. Nina hangja volt, de valami nem emberi
színezettel.
– Én vagyok, Nina, Zoey! – kiabált be Zoey, aztán a fülét az ajtóra tapasztotta, és ismét
megrángatta a gombot. – Zoey, hallod Minden rendben
Mély, szívből fakadó sóhajt hallott, néhány halkan elmormolt káromkodást, amiből inkább
megkönnyebbülést, mint haragot hallott ki. Néhány másodperc elteltével fémes kaparászás ütötte
meg a fülét, és amikor nyílt az ajtó, egy gyűrött, bosszús Nina állt előtte, akinek égnek állt a haja, és
az arca baloldalára kockás mintát nyomott a takaró. A tekintete azonban nem illett a
megjelenéséhez: ijedt, tágra meredt szemmel nézett, mintha megrémült volna.
– Tudsz róla, hogy reggel van – kérdezte mogorván.
– Azért jöttem, hogy megkérdezzelek, nincs-e kedved ma valamihez – kérdezte Zoey, és
alaposabban megnézte a barátnőjét. – Jól vagy
– A következő komp csak két óra múlva indul – hívta fel a figyelmét Nina. – Még két órát
aludhattam volna. – Elhátrált az ajtótól, és háttal lezöttyent az ágyára.
Zoey bement a szobájába.
– Tudom. Általában ennyi időbe telik, míg egy szombat délelőtt bejáratom magam. – Végighúzta
az ujját a záron. – Minek
– Hiábavaló kísérlet, hogy megakadályozzam, hogy egyesek túl korán ébresszenek – mondta
Nina vészjóslóan.
– Haha! Komolyan kérdeztem.
Nina felült, és megvonta a vállát.

– Mit csinálunk ma
– Lemossuk a szüleim kocsiját – javasolta Zoey. – Azután úgy gondoltam, talán átmehetnénk
kocsival Portlandba. A változatosság kedvéért kipróbálhatnánk egy másik bevásárlóközpontot. És
benéznék az ottani Braille-könyvesboltba, hogy vegyek valamit Benjaminnak.
– Ő is jön – kérdezte Nina.
– Nem, csak mi, lányok. Hívtam Claire-t, de nem volt kedve. Aishánál is próbálkoztam, de
valamit el kell végeznie a mamájának. Rendbe kell tennie pár szobát.
Nina felállt. Hirtelen feltámadt az érdeklődése.
– Figyelj csak, mennyit kér Mrs. Gray a szobákért
– Sokat, azt hiszem – válaszolta Zoey. – Nagyon szépek. Aisha mesélte, hogy lehet, hogy
bekerülnek azokba a lapokba, amelyekben fogadókat és panziókat hirdetnek.
– Több száz dolcsit
– Miért, el akarsz menekülni egy éjszakára a világ zajától – kérdezte tréfásan Zoey.
De Nina nem mosolygott.
– Lehet.
– Szóval nem tréfálsz. Egy éjszakára szobát akarsz bérelni Gray-ék fogadójában
– Talán több éjszakára is – mondta komoly arccal Nina, aztán elmosolyodott. – Rokonok jönnek
látogatóba.
– Á!
– A nagynéném és a férje.
– Nem szereted őket
– Mit szeressek rajtuk
Zoey figyelmét ismét az ügyetlenül felszerelt zár vonta magára. Mi van Ninával Zoey-nak úgy
tűnt, hogy napok óta nincs magánál. Dühösebb, feszültebb a szokottnál. Az átlagosnál
ingerültebben reagál a nővérére, emiatt volt az a jelenet is az iskolai ebédlőben. De semmi jelentős,
semmi igazán kézzelfogható. – Rémálmod volt, amikor kopogtattam
Nina arckifejezése mindent elárult. Összehúzta a szemét, és megnyúlt az arca, majd láthatóan
nagy önuralommal sikerült csak ismét felvennie szokásos hetyke, ironikus arckifejezését.
– Hát igen – ismerte el –, borzalmas álmom volt, amiben valaki túl korán ébresztett. Megyek, és
gyorsan lezuhanyozom – tette hozzá, mielőtt Zoey közbeszólhatott volna. Felkapott pár ruhadarabot
a komódról és a szekrényéből, és legalább egyet a padlón heverő kupacból, és eltűnt a fürdőszoba
irányában.
Zoey az ágyon ült, és fürkésző tekintetet vetett a plakáton Axl Rose-ra.
– Nincs baja – kérdezte. – Bár te csak egy pasi vagy, nem tudhatod.
Az órájára pillantott, és körülnézett, hogy mit olvasson, amíg Ninára vár. Kihúzta az
éjjeliszekrény fiókját, és megállt a szívverése.
Egy tíz-tizenkét éves forma kislány régi fényképén egy kicsi, de veszélyesnek tűnő kés hevert.
Rémálom Zár Kés Egy félig-meddig komolyan hangzó kérdés arról, hogy Aishához költözik
Zoey kivette a fényképet, és megnézte a hátoldalát. – Nina, a tizenegyedik születésnapján –
olvasta. Visszacsúsztatta a kés alá, de mélységes nyugtalanság vett erőt rajta.
Hirtelen úgy érezte, mintha valami rettenetes csapná meg ebben az ismerős szobában. Valami baj
van Ninával. Lehetetlen, de mintha a félelmet nem ismerő, öntudatos Nina félne.
Zoey kora délutánig elhozta a csomagot a postáról, lemosatta a kocsimosóban az autójukat,
ügyesen hárította a flörtölni vágyó srácot, aki a kocsit kiporszívózta, és elhajtott Portlandba. A
város nem volt különösebben izgalmas, mivel többé-kevésbé Weymouth-ra hasonlított, ami viszont
egy számmal nagyobb North Harbor volt. De volt egy könyvesboltja, aminek néhány polcán
Braille-írásos könyvek sorakoztak. És legalább nem ugyanazokat az arcokat és helyeket látta.
– Kapitány és katona – olvasta Nina a nyomtatott címet. – Olyannak hangzik, amit Benjamin
szeretne. Hajókról és háborúról szól.
– Vedd le – tanácsolta Zoey. – És mit szólsz a Téli regé-hez
– Sosem hallottam róla – mondta Nina. – Miről szól

Zoey kihúzta a vaskos kötetet, és elolvasta a fülszöveget: – Hm… egy varázslatos, szárnyas
lóról és egy tüdőbajos lányról.
Nina nevetett.
– Benjamin nem szereti a mágiát.
Zoey arcot vágott.
– Honnan tudod, hogy Benjamin szereti-e a varázslatot
– Onnan, hogy olvasok neki – felelte Nina.
– És azt hiszed, szereti a hajókat és a háborút, de a szárnyas lovakat meg a sorvasztó betegséget,
nem
– Százszor jobban szereti a háborút a betegségnél – mondta magabiztosan Nina. – Végtére is
pasi. Hajó, repülő, fegyver, háború, kaland, kém és detektív. De semmi szárnyas ló vagy tüdőbajos
leányzó. Én szívesen olvasnék ez utóbbiról, de ez nem fiúknak való könyv.
– Mikor lettél akkor szakértő a fiúk terén – ugratta Zoey ártatlanul, de amikor meglátta Nina
megfeszülő állkapcsát, békítően tette hozzá:
– Csak hecceltelek.
– Tudom – mondta Nina, de kerülte Zoey tekintetét, és a könyvcímeket olvasta.
Zoey anyjának a Visa kártyájával kifizettek két könyvet, aztán feszült csendben mentek vissza
oda, ahol a kocsit hagyták.
– Szeretem a tiszta kocsi friss illatát – mondta Zoey, amikor kinyitotta az ajtót.
Nina szórakozottan bólintott.
Zoey megcsóválta a fejét, és beindította a motort. Kihajtottak az országútra, aztán északnak
kanyarodva ráfordultak az autópályára. Zoey többször is megpróbált még beszélgetést
kezdeményezni, de az ötödik vagy hatodik érdektelen morgásnál feladta. Bekapcsolta a rádiót, és
hangosra állította.
Nina kikapcsolta.
Zoey hevesen felé fordult, hogy alaposan megmossa a fejét a rosszkedvéért, de Nina komoran
maga elé bámult, és Zoey lecsillapodott.
– Nézd – szólalt meg végre Nina. – Nem vagyok leszbikus, világos
– Egy szóval sem mondtam, hogy az vagy – felelte Zoey. – Nem mintha nekem számítana.
– Hát nem vagyok az – szögezte le Nina. Visszakapcsolta a rádiót, és elővett egy cigarettát a
táskájából.
Most Zoey halkította le a rádiót.
– Figyelj csak, Nina, mi jó barátnők vagyunk, igaz
– Attól függ, hogy most arra készülsz-e, hogy cseszegess – szűrte a szót összeszorított fogai közt
Nina. Az ujjait morzsolta, és a meg nem gyújtott cigaretta végét rágta.
– Miért szereltél zárat az ajtódra
– Ehhez volt kedvem.
Nina előre-hátra kezdett ringatódzni, de csak egy kicsit, mint aki türelmetlenül várja, hogy
elszabadulhasson.
– Kést tartasz az éjjeliszekrényedben.
– Mi az ördögöt kerestél ott – ordította elszörnyedve Nina.
– Valami megrémít, Nina.
– Te rémítesz meg, Zo, hogy turkálsz a holmim közt!
– Mi folyik itt
– Fogd be, és vezess! – förmedt rá vadul Nina.
Zoey hátrahőkölt. Szinte a születése óta ismerte Ninát, és ismerte minden hangulatát. Ez nem
volt normális érzelmi kitörés. Nina haragja mindig megfáradt vagy ironikus volt, ez viszont friss és
vadul kirobbanó volt.
Egy darabig nem szóltak egymáshoz; Nina továbbra is az ujjait tördelte, és szinte ugrált egy
helyben. Zoey végiggondolt minden jelet: a zárat, a kísérteties kiáltást, a kést, Nina öt évvel korábbi
fényképét.
Öt éve Vagyis akkoriban, amikor Nina anyja meghalt. Talán ahhoz van köze

Megpillantotta a pihenőhelyhez vezető kihajtót, és ráfordult.
– Mit művelsz – támadt neki Nina.
Zoey nem válaszolt. Lassított, és beállt egy parkolóhelyre, aztán kikapcsolta a motort. Oldalt
fordult az ülésen.
– Nina, te vagy a világon a legjobb barátnőm. Azt hiszem…
– Hagyj békén! Hagyj békén! A fenébe is, azt hiszed, mindent tudsz Maradj ki ebből! – Nina
ordítása fülsiketítő volt a zárt térben.
– Nem maradhatok ki belőle! – kiabált vissza Zoey. Félelem és frusztráció hajtotta.
Nina arca hirtelen elfacsarodott, mintha egy hatalmas, testét-lelkét megrázó zokogás készülne
feltörni a torkából. A szeme tehetetlenül kerekedett el.
– Nézd – kezdte, és nagyon nehezen igyekezett uralkodni magán. – Tudom, hogy igyekszel
rendes lenni. – Nina láthatóan levegő után kapkodott, és többször is mélyen, keservesen
szippantotta be a levegőt. – Csak éppen… hagyj, kérlek, békén. Nem tehetsz semmit.
Zoey megfogta Nina kezét. Nina lerázta.
– Ha a barátom vagy, Zoey, nem foglalkozol vele – kérlelte Nina.
Zoey habozott. Ez nem is Nina volt, vagy nem az a Nina, akit ismert, hanem valaki más, akit a
rettegés egészen kifordított önmagából. Zoey hátán végigfutott a hideg.
Az ajkába harapott, és újra megfogta Nina kezét. Nina megint lerázta. Zoey látta, hogy Nina
szemébe könnyek gyűlnek, aztán feltépte az ajtót, kiugrott a kocsiból és elfutott.
Zoey utánarohant a füvön át. Elfutottak a piros téglás országúti vécé és Maine üvegtábla alatti
térképe mellett, amíg az erdőszélre nem értek. Nina egy piknikezőknek felállított asztalnál
lerogyott.
Zoey óvatosan, lassan ment oda hozzá, mintha egy rémült őzet cserkészne be.
Nina szomorú, halk zokogással nevetett fel.
– Innen nem mehetek haza gyalog, igaz
Zoey leült mellé, és harmadszor is megfogta a barátnője kezét. Nina ezúttal nem ellenkezett,
hanem szaggatottan felsóhajtott.
– Ugye, említettem, hogy látogatóba jön a nagynéném és a nagybátyám
– Igen.
Nina bólintott.
– Igen. És talán emlékszel, amikor az anyám…
– Meghalt – segítette ki halkan Zoey.
Nina némán bólintott.
– Igen. És emlékszel, amikor az apám azt mondta, hogy egy darabig a nagynénémnél kell
laknom
– Sosem értettem, miért – mondta Zoey sajnálkozva.
– Nagyon szerettem a mamámat – mondta Nina mélységes szomorúsággal. – Ő… az apám…
úgy gondolta, hogy változatosságra van szükségem. A nagynénémnél és a nagybátyámnál.
Környezetváltozás meg ilyesmi.
Zoey nem szólt semmit. A fejében lassan illeszkedni kezdtek a tények, és egybefolyva egy kép
kezdett előtte körvonalazódni.
– Titokban kell tartani – mondta Nina, és a hangja most már szilárd, szinte érzelmektől mentesen
határozott lett. – Meg kell, hogy esküdj. Nem érdekes, hogy hiszel-e nekem vagy sem, mert tudom,
hogy nem fogsz hinni. De nem mondhatod el senkinek.
Zoey úgy érezte, hogy csapdába csalták. Borzalmas érzés vett erőt rajta: hogy azt, amit Nina
elmondani készült, sosem lehetne titokban tartani. De Nina kívánságát is tiszteletben kellett tartania.
– Nem mondom el senkinek.
– Esküdj meg.
– Esküszöm.
Nina lassan és sokáig bólogatott, és amikor megszólalt, a hangja semmihez sem hasonlított, amit
Zoey valaha is hallott.
– A nagynéném és a nagybátyám házában laktam két hónapig. Tizenegy éves voltam. A

nagybátyám… eleinte csak megcsókolt. Aztán mást is csinált.
Zoey szíve majdnem megállt.
– Majdnem minden este, két hónapon át… Bejött a szobámba. Bebújt a… az ágyamba.

Tizenharmadik fejezet
Jake levette a fehér arcvédőt, és az orrára csíptette. Felemelte a nehéz csiszológépet, és
megnyomta a kapcsolót. A gép vadul felsivított, aztán halkabb, érdesebb hangra váltott, amikor a
fölé tornyosuló csónak fából ácsolt törzséhez nyomta a korongot. A levegőben fűrészpor szállt, és
befedte a védőszemüvege műanyag lencséjét. Csípős, égett szag terjengett a levegőben.
Egy idő után abbahagyta, leeresztette a csiszológépet, és végigsimította a fát, a simaságát
vizsgálta. Így jó lesz, gondolta. Majd kézzel átcsiszolja egy finomabb dörzspapírral, és ezzel kész is
a javítás a víztaszító- és festékrétegek alá.
Letette a csiszolót, aztán a kézfejével letörölte a homlokáról az izzadtságot. Az apja óránként
nyolc dollárt fizetett azért, hogy a kikötőben dolgozott, ami jó pénz volt, bár az apja mindig meg is
dolgoztatta ezért.
Jake vágyakozva nézte a vizet, ami a szárazdokktól néhány méternyire hűvösen csillogott.
Lehajolt, és kihalászta az óráját a földre dobott inge zsebéből. Nem is rossz. Öt teljes órán át
dolgozott, egy órával tovább, mint ahogy ígérte, és jól is ment a munka.
Kifűzte nehéz munkabakancsát, és lehúzta a zokniját. Rongyos, térdnél levágott sortot viselt,
aminek igazán nem ártott egy kis sós víz. Az első móló végébe ment, és körülnézett. Bal kéz felől
néhányan heverésztek a városi strandon. A komp félúton járt Weymouth felé.
Mély lélegzetet vett, és fejest ugrott. A víz alatt kinyitotta a szemét, és felnézett a mólónál
kikötött, lágyan ringatódzó hajótestekre. Pár erőteljes mozdulattal már kint is volt a mély vízben, és
felbukott levegőért.
Hideg volt a víz, mint máskor is, de élénkítően, nem bénítóan. Körülnézett, hogy eldöntse, merre
induljon. A hullámtörőn túl kicsi volt a hullámverés, és valahogy nem érezte elég tágasnak a
kikötőt. Úgy döntött, hogy elúszik az északi csücsökig, és esetleg megpihen a világítótoronynál.
Útközben majd megnézi a Bar Harborból érkezett vitorlást, ami Newportba tartva megállt náluk.
Keményen tempózott, élvezte, hogy átforrósodnak az izmai, miközben lehűl a bőre, és a víz
lemossa róla az izzadtságot és a fűrészport. Megállt, amikor a gyönyörű, ötvenszer négy méteres
vitorláshoz ért, ami a horgonyán ringatódzott a kikötő közepén. Egy pillantással felmérte, hogy a
tulaj és a legénység feltehetően a partra ment: a felfújható gumicsónak nem volt a vitorlás mellett.
Azért felkiáltott a hajóra:
– Hé, van fent valaki –, de nem jött válasz.
Nagy kár, gondolta, szívesen körülnézett volna belül is. A hajó fényűző, mégis szakavatott
benyomást keltett. Többször is mély lélegzetet vett, aztán lebukott, hogy megnézze a hajógerincet.
De a horgony láncról lógott valami, amin megakadt a tekintete. Odaúszott, és elmosolyodott.
Három hatos Killian's Red sör lebegett a vízben, egy neccszatyorban, hogy hűljön.
Megfordult, hogy továbbússzon, mert a sziget csúcsa felé akart indulni, de aztán megállt.
Visszanézett a sörre. Sosem tudják meg, gondolta.
De a gondolat nyomában feltört a dühös tagadás. Szó sem lehet róla. Nem tolvaj.
Bár biztos sok pénzt spórolna, amit ki kellene fizetnie Dave Voorhiesnek a hamis személyije
használatáért. Megfordult, és a szatyor felé tempózott. Könnyen menne, és senki sem tudná meg.
Már feszített a tüdeje, ezért feljött a víz fölé, és bűntudatosan körülnézett. Először is nincs
szüksége több sörre. Fizikailag formába kellene hoznia magát, és vissza kellene nyernie a
koncentrálóképességét. A sör egyik cél elérésében sem segítené.
Teljes erőből észak fel kezdett úszni, a maximumig feszítette az izmait, és valahányszor
felbukkant a víz alól, ellenőrizte a parton, hogy hol tart.
Sört lopsz, és hamarosan egy fikarcnyival sem leszel jobb Lucasnál, figyelmeztette magát.
Lucasnál, ismételte meg ironikusan. Nem ártana naprakészebben gondolkodnod, Jake! Nincs okod
lenézni Lucast. Claire a bűnös. Claire.

Claire, akire folyton gondolsz, aki mindent megúszott, az egyetlen, aki nem sérült meg. Az
érinthetetlen, az elérhetetlen Claire.
Ívet írt le a víz felszínén, és a nyíltabb tenger erősebb hullámzásában úszott, az árral szemben,
ami ellenállt az igyekezetének. Feltűnt előtte a világítótorony, egy zömök kis fekete-fehér épület a
kis köves szigeten.
Meg kellett kerülnie a szigetet, hogy eljusson az apró homokos-kavicsos kiszállóhelyig. A víz
erős húzóerejével szembeszállva kiemelkedett a hullámok közül, és elnyúlt a tengeri fűcsomókon.
Vagy százméternyire a vízen túl állt a renovált házak sora, amelyekben egykor a Chatham Islandről
kihajózó bálnavadász hajók kapitányai laktak. Turistákat elbűvölő bájos képet nyújtottak. De Jake
pillantását egyetlen ház vonta magához.
Rájött, hogy csalódott, hogy nem látja Claire-t a tetőn körbefutó pallón. Bár lehet, hogy bent van
a sátortető alatt, valamelyik manzárdablak mögött.
Claire.
Claire, aki azt mondta, hogy szereti.
Egyetlen módját tudta a büntetésnek: ha hidegnek mutatja magát, ha eddigi szerencsés csillagzat
alatti életében egyszer megismerteti vele a visszautasítás fájdalmát. Claire teljes feloldozást várt
tőle azért a kárért, amit neki okozott. Ezt legalább megtagadhatja tőle. Kihasználhatja ezt a kis
sebezhetőségét, hogy fájdalmat okozzon. Ennyivel tartozott Wade-nek. Annyival tartozott a halott
bátyjának, hogy nem bocsát meg a lánynak, aki megölte.
Ez a lehető legkevesebb, amit megtehet érte.
Elhúzott mellette egy motorcsónak, ami a part felé tartott. Meg-megugrott a hullámokon, és
mögötte magasra csapott a víz. A csónakból valaki halkan kikiáltott, és integetett. Jake készségesen
visszaintegetett, de fogalma sem volt, ki lehet az.
Ismét az üres palló felé nézett.
Wade biztos gúnyt űzött volna belőle, amiért ilyen pipogya fráter. Elképzelte, mit mondana,
hallotta megvető hangját: Jake, öreg haver, szánalmas nyúlbéla vagy! Annyira bedőltél ennek a
csajnak, hogy eladnád a saját testvéredet is. Kész voltál bosszút állni Lucas Cabralon, de most, hogy
Claire tette, ó, így már egészen más a helyzet!
Nem lehet más. Muszáj hűnek lennie Wade emlékéhez. Ebben biztos volt.
A pallón egy rebbenésre lett figyelmes. Megdobbant a szíve. Claire!
De a mozgásból fehér szárnyak váltak ki, és tovaszállt egy sirály.
* * *
Aisha bekopogott Christopher házának ajtaján. Hajszálpontosan este hat volt. A ház egy
hatalmas, zegzugos, kissé elhanyagolt viktoriánus panzió volt, aminek homlokzata a sziget belseje
felé nézett.
Amikor pár perc múlva sem nyitott senki ajtót, óvatosan benyitott, és belépett. Csak egyszer járt
Christophernél, de emlékezett, hogy a másodikon lakik.
– Hello! – kiáltott be a komor előcsarnokba. Valahol egy rádióból countryzene szólt, de ez nem
jöhetett Christopher lakásából. – Rendben – szólalt meg. – Reménykedjünk, hogy az Addamscsalád
egy tagja sincs ma itthon.
Felkapaszkodott a lépcsőn, és könnyen megtalálta Christopher ajtaját. A legfelső emeleten lakott,
egy nyolcszögletű toronyszobában. Nem volt nagy a szoba, de különleges, és káprázatos kilátás
nyílt a parti strandra. Aisha bekopogott.
– Christopher
Nyílt az ajtó, és ott állt előtte a fiú zakóban és nyakkendőben, valamint testhez álló fekete
sortban, necc pólóban és fehér Nike edzőcipőben. A dohányzóasztalon egy Dr. Pepperes üveg állt,
benne gyertya. A hifi felől halk zene szólt.
– Isten hozott szerény hajlékomban – mondta merev udvariassággal Christopher.
Aisha szkeptikus pillantást vetett rá, de bement. – Gyertyafény
– Ínyenceknek való vacsorát főzök neked – mondta, majd megfogta Aisha kezét, és egy halom

párnához vezette, amiket egymásra rakott az asztalnál. – Paellát.
– Pa-mit
– Paellát. Csirke, kolbász, kagyló, rák és tintahal sáfrányos rizzsel. Igazi spanyol finomság.
– Hát persze! Nem is értem, miért lepődtem meg. Hisz főzésből élsz. Többek között.
– Bármit elkészítek, ami Passmore-ék étlapján áll – mondta Christopher, és a csöpp konyha,
vagy inkább a rezsóval, apró mosogatóval és ősrégi hűtővel felszerelt kuckó felé indult. – Ez
tizenhét dollár kilencvenötbe kerülne a munkahelyemen. Plusz adó és borravaló.
Aisha nevetett.
– Tetszik a felszerelésed! Kiöltöztem volna, ha tudom, hogy ez ilyen hivatalos randi lesz.
– Ó, erre a régi holmira célzol
– Nagyon elegáns. Bírom a nyakkendős póló variációt.
– Kérsz bort a vacsorához – kérdezte Christopher. Benyúlt a hűtőbe, és kivett egy üveg 7-Up-ot.
– Van fehér… –, majd elővett egy Dr. Peppert –, és barna.
– A tenger gyümölcseihez a fehér illik – felelte Aisha. Elvette az italát, és nézte, ahogy
Christopher leemeli az edényről a fedőt. Illatos gőz szállt fel.
– A büféasztalon találod az előételt – mondta.
Aisha körülnézett, és észrevett egy tál ételt az éjjeliszekrényen.
– A büféasztalon És az ágyat minek hívod Hagyd, nem érdekes – fűzte hozzá sietve. Felemelt
egy töltött gombafejet a tányérról, és bekapta. – Ó, hisz ez nagyon finom!
– Hat dollár hatvanöt, plusz adó és borravaló – vetette hátra a válla fölött Christopher.
Aisha ivott az üdítős üvegéből, és elégedetten nézte Christopher hátát. Magas, sötét bőrű, csinos.
Keményen dolgozik és becsvágyó. Okos, szórakoztató, szexi, paellát és gombát tud főzni, amit
rákkal tölt meg. Mégis, hova tette az eszét, amikor meg akart szabadulni tőle Olyan, mint ahogy a
tökéletes pasi a nagykönyvben meg van írva. Ha megkeresné a szótárban a Nagy Ő-t, Christopher
Shupe fényképe lenne a leírás mellett.
Szó sincs róla, hogy a hormonok, vagy valami ostoba fellángolás áldozata volna, amit
Christopher jó alakja váltott ki. Józan döntésről van szó. Logikus: Christopher óriási pasi, nézze az
ember bármilyen kritikus szemmel.
Amennyiben persze hajlandóak vagyunk elnézni, hogy rossz a memóriája, amikor arról kérdezik,
hol veszi a zoknit.
– Oké – mondta Christopher, és gyorsan kitálalta az ételt két tányérra, majd rádobta a díszítést. –
Foglalj helyet.
Aisha leült a párnákra, és keresztbe vetette a lábát. Christopher elé tett egy tál gőzölgő ételt,
egyet meg maga elé. Leült, és magasba emelte üdítős poharát. – Mondjunk pohárköszöntőt.
Aishára, akinek a neve „életet” jelent.
– És Christopherre – mondta Aisha.
– Ami azt jelenti – nógatta a fiú.
Aisha elmosolyodott. Milyen hosszú ideje történt, amikor a fiú azt mondta, hogy egyszer eljön a
nap, amikor a Christopher „udvarlót” jelent majd. Aisha akkor azt felelte, hogy szó sem lehet róla,
de Christopher magabiztossága akkor is meggyőzte.
– Christopherre! – koccintott az üvegével. – Ami legnagyobb meglepetésemre tényleg udvarlót
jelent.
– És most egyél. Ne hagyd, hogy ez a finom étel kihűljön.
Aisha megkóstolta.
– Hm, ez tényleg fantasztikus.
– Talán ott kellene hagynom a főiskolát, és be kéne iratkoznom a Szakácsművészeti Intézetbe –
vetette fel a fiú. – Aki ott végez, öt biztos állásajánlatot kap, amikor kilép a kapun.
– Megszerezhetnéd mindkettőt. Az üzleti és a szakács diplomát. Lehengerlő kombináció, ha saját
éttermet akarsz nyitni.
– Tudod, mit – Christopher szeme ravaszul összeszűkült. – Nem is rossz ötlet! Már látom is az
országos hálózatot, több száz étteremmel: Shupe Nemzetközi Paella Háza.
– Így az üzleti diplomáddal azt is kisüthetnéd, mit kérj.

Megszólalt a telefon.
Christopher égnek emelte a tekintetét.
– Hát nem tudják, hogy egy nőt akarok itt elcsábítani
– Ó, hát ebben sántikálsz
– Emlékszel, mit mondtam a borravalóról – Túlzottan kéjes vigyorral nézett rá, majd felvette a
kagylót. – Shupe Nemzetközi Paella Háza – szólt bele. Egy másodpercig hallgatott, majd lehalkított
hangon beszélni kezdett. Nem suttogott, de olyan halkan beszélt, hogy Aisha ne hallhassa, amit
mond. A háttérzenével Aisha valóban képtelen volt kivenni a szavait.
De hallotta a hangszínét.
Christopher egy perc múlva jött vissza. – Mellétettem, hogy többet ne háborgassanak minket.
– Ismerem – kérdezte Aisha hanyagul.
Christopher elutasítóan rázta a fejét.
– Egy öreg, akinek a kertjét rendezem. Kíváncsi volt, ültetnék-e rózsabokrokat.
Ilyenkor Rózsabokrot
Aisha a kedvéért mosolygott. Micsoda hazug vagy, Christopher! Olajozottan, begyakoroltan
hazudsz. A szőke, hosszú lófarkas lány volt Vagy egy másik Mert hogy egy öregemberrel biztos
nem ilyen hangon beszélnél.
– Túl sokat dolgozol – jegyezte meg a lány.
– Tudom – nyúlt a keze után Christopher. – Túl kevés az időm arra, ami fontos. Például arra,
hogy veled legyek.
A legbámulatosabb, hogy teljesen őszintének tűnik, gondolta Aisha. És még rosszabb, hogy a
belseje tehetetlenül megremeg, amikor a keze az övéhez ér. Borzalmas, mennyire kívánja még most
is, még így is.
Megfelelő pasi vagy nem megfelelő. Késő, hogy ellökje magától.
Régen mennyit nevetett Zoey-n, hogy olyan reménytelenül romantikus.
És most kiderül, hogy pontosan olyan ostoba vagyok, mint Zoey, gondolta Aisha szomorúan.

Tizennegyedik fejezet
Benjamin a könyvek címét tapogatta az ujjával, amiket Zoey hozott, aztán letette őket a tölgyfa
redőnyös íróasztalának a szélére. Az íróasztalon számtalan, különféle formájú, és méretű rekesz
volt, ami tökéletesen megfelelt Benjaminnak, aki csak úgy talált meg valamit, ha emlékezetébe
véste, hol hagyta. És az íróasztal ráadásul csodálatos fából készült, amit gyönyörűség volt
végigsimítani.
Kopogást hallott, üvegen koccanó ujjakat. A baloldali ablak, azonosította be; az íróasztal mentén
beállította magát a megfelelő irányba, és a napszemüvegével is arra fordult. Ismét meghallotta a
kocogtatást, amit ismerős hang követett.
– Én vagyok az, Ben – szólt be Lucas.
Benjamin egy pillanatig eltűnődött, miért kopogtat Lucas az ablakán, és miért suttog hangosan,
bár az ok elég magától értetődő volt: a problémájának bizonyosan Zoey-hoz volt köze.
Kitapogatta az ablakzárat, elfordította, aztán feltolta az ablakot. Hűs légáramlat csapta meg az
arcát.
– Van valami alapos okod arra, hogy miért nem a bejáraton át közlekedsz – kérdezte Lucastól.
– A húgod – közölte elkeseredetten Lucas. – Komolyan dühös rám, vagy mi az ábra
– Azt hiszed, olyan bárgyú vagyok, hogy közétek állok, amikor szerelmi veszekedésbe
bonyolódtok Ilyen ostobának látszom
– Nem kell közénk állnod – mondta sietve Lucas. – Csak arról volt szó, hogy ma este
elmegyünk, és Zoey pár perce hívott, hogy szeretné lemondani, mert nem érzi jól magát.
– Aha.
– A kérdés az, hogy tényleg rosszul van, vagy csak lepattint e miatt a hülye szalagavató
marhaság miatt Véleményem szerint nagyon kisszerű volna, ha így tenne. Vagy az is lehet, hogy
kiderítette, mit művelek.
– Miért, mit művelsz – kérdezte Benjamin józan megfontolása ellenére.
– Telefonáltam pár helyre. Tudod, a suliban pár gyereknek, hogy ne szavazzanak rám meg
ilyenek.
Benjamin szívből nevetett.
– Csak te lehetsz ilyen, Lucas!
– Arra gondoltam, hogy Zoey talán rájött, és ezért nem jön el velem este.
Benjamin vállat vont.
– Annyit tudok, hogy Ninával vásárolni mentek Portlandbe, és amikor visszajött, nagyon csendes
volt. Úgy hangzott, mintha nem érezné jól magát.
– Komolyan
– Csak azt tudom, amit hallok.
– Á, értem. Talán amolyan női dologról van szó.
– Lehet. Vagy látni se bír – mondta készségesen Benjamin. – Esetleg talált egy másik srácot, és
nem kizárt, hogy fent van vele a szobájában.
– Köszi szépen – hálálkodott szarkasztikusan Lucas. – Mellesleg feléd mutatom a középső
ujjamat.
Benjamin elvigyorodott, és becsukta az ablakát. Lucas megkönnyebbülést jelentett az után, hogy
Zoey olyan sokáig járt az egyenes és unalmas Jake-kel. Lucasszal jól kijött. Volt benne némi
tolvajlelkület.
Hogy képes Claire Jake-kel járni, jutott az eszébe, és ismét elfogta a szomorúság, ami azóta
tanyázott benne, hogy Claire-rel szakított.
Próbálta a gondolatot elhessegetni. Nem töltheti az életét azzal, hogy Claire miatt bánkódik.
Felsóhajtott, és inkább a húgára gondolt. Vajon beteg Vagy csak megszívatja Lucast

Kinyitotta az ajtaját, és felkapaszkodott a lépcsőn Zoey szobájához.
– Hé, Zo! – szólt be. – Itt vagy
– Igen.
Zoey hangjából csüggedtség, talán depresszió áradt. Vagy csak álmából ébresztette fel.
– Beszélhetnék veled Bejöhetek
– Persze.
Benjamin bement, és két lépés után megtorpant: várta, hogy Zoey megszólaljon, és tudja, merre
van.
– Mit akarsz – kérdezte Zoey nem durván, csak szórakozottan. Az ágya felől jött a hangja.
– Most járt nálam Lucas. Kíváncsi volt, hogy nem vagy-e beteg.
– Nem – válaszolta Zoey.
De boldog sem, gondolta Benjamin. – Jól vagy
– Ühüm.
– Ühüm – utánozta lenézően Benjamin.
– Valami gondom van, világos
– Ahogy gondolod – vont vállat Benjamin, és távozni készült, de ekkor Zoey ismét megszólalt, a
hangja távoli és különös volt.
– Tanácsot kérhetnék valamiben
Benjamin akaratlanul is összerándult.
– Tanácsot
– Afféle filozofikus kérdés lenne.
– Biztos, hogy én vagyok a megfelelő ember, akit megkérdezhetsz
– Nem tudom, ki mást kérdezhetnék meg – bökte ki kereken Zoey.
Benjamin kitapogatta a manzárdablaknál álló íróasztalhoz tolt széket, és leült.
– Oké, mondhatod.
Zoey hallgatott egy sort.
– Mi jobb, megtartani a barátodnak adott szavad, vagy megszegni egy ígéretet, ha úgy érzed, a
barátodnak segítségre van szüksége – kérdezte végül.
Benjamin a hajába túrt.
– Csak ennyit mondasz el
– Mindössze ennyit mondhatok.
– Hm. Lássuk csak. Élet-halál kérdéséről van szó
– Nem hiszem, de közel jár hozzá.
– Csakugyan. – Benjamint hirtelen boldogtalanság előérzete csapta meg. Zoey nem volt szokott
önmaga. Még sosem hallotta ilyen komornak. Ki lehet a barát Lucas Lucas nem hangzott
zaklatottnak. Nina Mikor tépelődött Nina bármi komoly kérdésen – Ha ez a barát képes önállóan
döntést hozni, akkor gondolom, hagynod kell – kezdte bizonytalanul Benjamin. – Gondolom, ez azt
jelenti, hogy ha azt akarja, hogy megőrizd a titkát, akkor meg kell őrizned. Hacsak nem egy
bűncselekményről van szó – tette hozzá, miután alaposabban megfontolta.
– Hacsak nem egy bűncselekmény – ismételte meg elgondolkodva Zoey.
– Jesszusom, fogalmam sincs, Zoey. Nem vagyok filozófus.
– Tudom.
– Azt legalább elárulnád, kiről beszélünk – tudakolta Benjamin.
– Még nem döntöttem el – felelte Zoey. – Azt sem, hogy mit tegyek.
– Majd megtalálod a helyes választ – biztatta Benjamin, és felállt. Már kis híján az ajtónál volt,
amikor Zoey megszólalt.
– Akad néhány görény a világon, nem – A hangjából kicsendülő gyűlölködés meglepte
Benjamint.
– Igen
– Kösz, hogy beszélgettél velem – mondta Zoey.
Benjamin hallotta, ahogy becsukja mögötte az ajtót.

– Menj innen.
– Én vagyok – világosította fel Claire.
– Tudom, ezért mondtam, hogy menj innen.
– Apa küldött – közölte Claire, de nehéz volt úrrá lennie a türelmetlenségén. Fémes súrlódást
hallott, és hirtelen kinyílt az ajtó.
– Mi az
Claire a húgára bámult. Nina tekintete üres volt, a szeme vörös, mintha sírt volna.
– Mi bajod
– Semmi – felelte kurtán Nina, aztán megenyhült. – Próbáltam újra rágyújtani, de felpuffadt tőle
a szemem, világos
– Egyszer majd magyarázd el, miért töröd magad azért, hogy rászokj valamire, amiről minden
normális ember igyekszik leszokni – ingatta a fejét Claire.
– Nem vagyok normális – felelte Nina. – Egyébként mit akarsz
– Üzenetet hozok. Apa azt szeretné, ha bizonyos emberek holnapra kitakarítanák a szobájukat.
– Az enyém tiszta – vetette oda Nina.
Claire benyomult a szobájába, körülnézett, aztán elégedetten bólintott.
– Elismerem, hogy a te mércéddel mérve valóban az. Bár egyesek biztos úgy vélnék, hogy a
ruhának a szekrényben a helye, és nem a padlón. És egyesek tán még azt is gondolnák, hogy az
ágyneműt egy hónapnál sűrűbben kellene cserélni.
– Miért nem veted le magad, Claire, arról az ostoba tetőpallódról, és teszel ezzel nekem és a
világnak egy óriási szívességet
– Nézd, Nina, fütyülök az egészre, én csak üzenetet hoztam. Tőlem akár tüzet is gyújthatsz a
szobád közepén, és szalonnát sütögethetsz.
Megfordult, és a fejét csóválva az ajtóhoz masírozott. Nina határozottan pocsék hangulatban van,
gondolta, és ez tovább rontott az ő pocsék hangulatán. A tetejében még az apjuk is pocsék
hangulatban volt, mivel a látogatóba érkező rokonok miatt füstbe ment a szabad vasárnapja és több
azt követő nap is. A Geiger-családnak ez az ága, amelyhez tartoztak, nem rajongott a hátcsapkodós,
régi emlékeket felemlegető, erőltetett barátságosság hívei közé. Az ilyesmitől csak nehezebben
kezelhetőbbek lettek.
Egyesek pedig a többieknél is jobban, mint az ábra mutatta.
– Egyedül ülsz otthon szombaton este, Claire – szúrt bele a nővérébe búcsúzóul Nina.
Claire fagyos mosolyban préselte össze a száját, és Nina felé fordult.
– Otthon ülsz minden szombat este, Nina
– Úgy döntöttem, apáca leszek, neked mi a mentséged
– A pasik attól tartanak, hogy az elmebaj családi betegség nálunk – magyarázta Claire. – És akik
ismernek téged, biztosak benne.
Nina rábámult. Feltehetően az ellentámadáson törte a fejét.
– Ki melyik szobát kapja – kérdezte végül.
Claire megdöbbent. Olyan hirtelen témaváltás volt, mintha Nina figyelmeztetés nélkül csatornát
váltott volna.
– Hogyan
– Elizabeth néni kapja a hátsó hálót – kérdezte Nina. Elködösült a tekintete, mintha a semmibe
bámulna.
– Igen. Jól… jól vagy
Nina még mindig mereven előrenézve bólintott.
– Mikor érkeznek
– Holnap, késő délelőtt, úgy tizenegy tájban, így próbálj meg esetleg előtte kikászálódni az
ágyból.
– Rendben – mondta Nina.
Claire másodszor is távozni készült. De a húga – még a szokott mérce szerint is – furcsán
viselkedett.
– Apa kerti hússütést tervez. Azt mondta, hívhatunk vendégeket. – Semmi válasz, csak a merev

tekintet, és egyfajta folyamatos bólogatás. – Szerintem apa csak azt szeretné, ha lennének itt mások
is, hogy ne kelljen Mark bácsival beszélgetnie.
Nina felkapta a fejét.
– Nem szereti
– Gondolom, a bácsi mindig provokatívan lép fel, mert pénzünk van.
– Igen
– Apa mindenesetre ezt állítja. Én nem tudom. Szerintem kiskorunk óta nem találkoztam vele.
– Laktál náluk – kérdezte Nina, és átható tekintettel fürkészte a nénje arcát.
Claire kényelmetlenül állt egyik lábáról a másikra. Minden viccet félretéve Nina tényleg kezd
megzavarodni.
– Nem. Soha nem laktam náluk. De te igen, igaz
– Ühüm.
Claire-nek kezdett elege lenni ebből a furcsa beszélgetésből. Nina talán drogot szed vagy csak
tényleg furcsa – Nos, akkor lesz miről beszélnetek. Ha nem haragszol, most visszatérek a Földre.
– Viszlát, Claire! – mondta Nina furcsán szomorkás és távoli hangon.
Becsukódott az ajtó, és Claire fülét megint megütötte a fémes súrlódás.

Tizenharmadik fejezet
Nina a Szombat este Élőben című műsort nézte a szobájában a tévében, amíg hajnali egykor vége
nem lett. Utána két órán át ide-oda kapcsolgatott az MTV, a Tévé Vásárlás és a Nick Éjjel
ismétlései között. Nick egy Dick Van Dyke maratont adott elő.
Háromkor megpróbált elaludni, de rögtön fel is adta. Amint a tévé megnyugtató fénye eltűnt, úgy
érezte, mintha rádőlnének a falak. Ismét bekapcsolta a tévét, de semmi sem kötötte le a figyelmét.
Egymással össze nem függő zajok, jobbról balra, balról jobbra céltalanul menetelő árnyékok
összessége lett.
Évek óta tudta, hogy egy nap elérkezik ez a pillanat. Tudta, hogy még nem végzett azzal a
férfivel, aki megismertette vele a szégyent. Végtére is családtag, nem Családtag. Előbb-utóbb
felbukkan, az emlékeiből és a lidérces álmaiból újból a valóságos életébe lép.
Levegő után kapkodott minden lélegzetvételnél, miközben az emlékek ismét megrohanták.
Fájdalommal járt, igaz, de talán ez volt a könnyebben elviselhető. Sokkal rosszabb volt, hogy néha
gyomorforgató élvezetet okozott, mint amikor valakit addig csiklandoznak, amíg már sikítva nem
könyörög, de aki csiklandozza, mégsem hagyja abba. A nagybátyja utána mindig halkan sírt, és azt
hajtogatta, hogy sajnálja. Tudja jól, hogy gyenge, mondta. De Nina hibája is. Nem ő, a bácsi az oka
annak, hogy Nina ilyen csinos és édes. Nem tehet arról, amit érez. Amilyen hatással Nina van rá.
És senkinek, soha nem mondhatja el, mert ha megtenné, senki sem hinne neki. Ki hinne egy
kislánynak egy felnőtt férfivel szemben Mindenkinek azt mondaná, hogy Nina csak kitalálta az
egészet, az emberek hazugnak neveznék, és azt mondanák, hogy undorító, beteges fantáziája van.
Senki sem hinne neki. Soha.
Kivéve…
Nina felült az ágyában, és szorosabban magára tekerte a takaróját. Kivéve, hogy most elmondta
valakinek. Zoey-nak.
És Zoey hitt neki.
Vagy csak úgy tett Titkon azt gondolta, hogy Nina bolond, vagy csak kitalálta az egészet
Igyekezett felidézni mindent, amit Zoey mondott a piknikasztalnál, miközben legyek idegesítették
őket, és a kukákból kifolyó szemét szaga terjengett. Csak színlelte volna
Nem! Zoey sosem hazudott neki.
Valóban elhitte, amit mondott.
Senki sem hinne neki, csak Zoey.
Nina felugrott, és ügyetlenül magára kapkodta a ruháját. Egyetlen helyre mehet, és egyetlen
ember van, akivel beszélhet.
Tíz perc alatt felöltözött, lesettenkedett a lépcsőn, és kiért a ködös éjszakába, a néma utcákra,
amelyekre sötét ablakok néztek le. Végigment a Lighthouse-on – csak a sziklákat csapkodó
hullámok és az utcát szegélyező fák leveleinek susogása törte meg a csendet –, aztán ráfordult a
Camdenre, elhaladt a csukott üzletek és a színes kirakatok mellett, amelyeknek a színei most a
szürke különböző árnyalataira tompultak. A léptei hangosan kopogtak a téglával kirakott járdákon
és a macskaköves utcákon.
Zoey háza is olyan sötét volt, mint a többi. Nem égett a villany a verandán, nem csillant fény a
behúzott függönyök vagy a leengedett rolók közül.
Nina letérdelt a bejárati ajtó melletti alacsony lépcsőpihenőn, és lassan, keresgélve tapogatta
végig a földet, a gallyakat és a köveket. Többszöri próbálkozás után ráakadt a kőre és felvette. Az
alján egy elcsúsztatható lap volt, ami Passmore-ék pótkulcsát rejtette. Nina nemegyszer látta,
amikor Zoey ezt a kulcsot használta.
Nina rémülten, de annál kevésbé ijedten, mint ahogy a saját otthonában érezte magát, kinyitotta a
kulccsal a bejárati ajtót. Halkan tette be maga mögött, és összerezzent, amikor a rugós zárnyelv a

kulcs elfordításakor hangosan helyére kattant.
Felsietett a lépcsőn, és máris Zoey ajtajánál volt.
Most már csak arra kell vigyáznom, hogy Zoey ne sikítson, döbbent rá Nina régi humorával.
Felébred, meglát, és azt hiszi, vagy betörő vagyok, vagy tényleg meleg.
Lopva kinyitotta Zoey ajtaját, és belépett a szobába. Csak Zoey nehéz szuszogását lehetett
hallani. Nina beljebb óvakodott, és megállt az ágy mellett.
Megérintette Zoey vállát.
– Hmmm – morogta Zoey.
– Ébredj – suttogta Nina. – Én vagyok, Lucas. Muszáj, hogy az enyém légy.
Pár másodpercbe telt, de Zoey-nak végre felnyílt a szeme. Pislogott, hunyorgott, aztán megint
pislogott.
– Én vagyok az, Nina.
– Nina – kérdezte Zoey álomtól és értetlenségtől kásás hangon.
– Igen. Sajnos. Három óra negyven van. Hajnal. Vagy éjszaka.
– Nina – hangzott el a kérdés ezúttal érthetőbben.
Zoey következő kérdése az lesz, gondolta, hogy mi az ördögöt keres éjnek idején a szobájában
Csakhogy Zoey nem tette fel ezt a kérdést. Felült, felkattintotta az éjjeliszekrényén a halvány,
sárgás fényt adó lámpát. Zoey egy Bostoni Mackók felsőt viselt, ami kétszer csavarodott meg a
testén.
– Képtelen voltam aludni – vallotta be Nina –, hát gondoskodtam róla, hogy te se tudj. Bocs.
– Ne kérj bocsánatot. Te vagy a legjobb barátnőm.
A keresetlen megjegyzés valami oknál fogva könnyeket csalt Nina szemébe. Igyekezett valami
szellemes megjegyzéssel elütni, de a felajzottság, hogy éjjel, egyedül ment el hazulról, elmúlt, és
nem maradt más, mint csüggedés és mélységes kimerültség.
Zoey odahajolt, átkarolta Nina vállát és magához húzta.
Nina feje erőtlenül koppant a barátnője vállára. Képtelen volt megszólalni. És képtelen volt
magyarázatot adni, amit Zoey nem is kért.
– Vedd le a cipőd – mondat Zoey. Nina lerúgta a cipőjét. Zoey hátradőlt, Nina feje a behajlított
karján pihent. Nina érezte, hogy akadálytalanul ömlenek a könnyei, és átnedvesítik Zoey felsőjének
az ujját. Érezte, ahogy elborítja a fáradtság, megbénítja a tagjait, eltompítja az agyát, és végül
kioltja a tudatát.
Zoey egy órával később gyöngéden kibontakozott Nina karjából, és felkelt. Gondolkodni akart,
és farkaséhes volt. Nem fenyegetett a veszély, hogy Nina felriad. Olyan mélyen aludt, hogy ágyút
sütögethettek volna mellette, és meg sem rezzent, amikor Zoey kiment a szobából.
Zoey mezítláb lement a lépcsőn, és benyitott a sötét konyhába. De mielőtt felgyújtotta volna a
lámpát, már érezte, hogy van ott valaki. És azt is tudta, ki.
Felkapcsolta az éles, fluoreszkáló fényt. Benjamin ült az asztalnál, előtte egy Braille-könyv, a
keze ügyében egy doboz Dorito.
– Zoey – kérdezte.
– Én vagyok.
– Nina veled van
– Nem. Fent alszik. Honnan tudod
A testvére vállat vont. – Hallottam, hogy valaki belopódzkodik. Amilyen piszkos a fantáziám,
azt hittem, Lucas, de biztosra akartam menni, hogy minden rendben, ezért elálldogáltam az ajtód
előtt, amíg meg nem hallottam Nina nevét.
Zoey kinyitotta a hűtőt, és elgondolkodva nézte a maradékok, tej, üdítő, löncshús és olvadni
kitett mélyhűtött csirke egyvelegét. Kinyitotta a mélyhűtőt is, és kivett egy Ben és Jerry Chunky
Monkey-t. Még félig tele volt. Indításnak jó lesz.
Kikapott egy kanalat a fiókból, és leült az asztalhoz, Benjaminnal szemben.
– Valami azt súgja, Nina volt az, akivel kapcsolatban hipotetikus kérdéseket tettél fel – kezdte
Benjamin, amikor Zoey túlesett az első falaton.

– Gondolom, nem hinnéd el, ha tagadnám – felelte Zoey.
– Nem bizony. Kétségkívül bajban van. Elég nagy bajban ahhoz, hogy éjnek idején idejöjjön. És
elég bajban, hogy téged annyira megrázzon, hogy azt mondd: „akad néhány görény a világon.”
Nem Zoey-szerű megjegyzés volt.
– Nézd, biztos nem akarsz ebbe belebonyolódni, Benjamin. Nem a te problémád. Nina az én
legjobb barátnőm.
Zoey meglepetten látta, hogy Benjamin mérges.
– Az én barátom is! – csattant fel. – Nekem igenis fontos, mi van Ninával.
Zoey evett még egy falatot, de valahogy elment az étvágya a fagylalttól. Pár pillanatig tompán
bámult a kenyérpirítóra, és végiggondolta, amit Nina mesélt. Aztán megrázta magát, és a bátyjára
szegezte a tekintetét. Nina a félelem és a szégyen irdatlan terhét cipeli. Még közvetetten is az, amit
megosztott Zoey-val, lesújtó volt.
A döntésre, hogy elmondja Benjaminnak, még azelőtt került sor, hogy a tudatában lett volna.
Egyszerűen beszélni kezdett.
– Van egy nagynénje és egy nagybátyja, akik látogatóba jönnek. Holnap érkeznek, és ők azok,
akiknél az anyja halála után lakott.
Zoey ennél a pontnál megingott. Nina megeskette, hogy nem mondja el senkinek. Ha Nina
megtudja, hogy elárulta Benjaminnak, valószínűleg mérhetetlen megaláztatásként éli meg. De az
ügy már legalább annyira Zoey problémája volt, mint Nináé. Túlságosan nagy volt ahhoz, hogy
Zoey biztosra vegye, hogy Ninának adott szava mindennél fontosabb.
Benjamin türelmesen várt, nem mozdult. Zoey-nak ez mosolyt csalt az arcára. Mennyire
jellemző Benjaminra! A mosoly eltűnt, amikor a végső döntésre jutott.
– A nagybátyja molesztálta. Többször is.
Benjamin nem szólt semmit, csak lehorgasztotta a fejét.
– Azt hiszem, attól fél, hogy megint megpróbálja.
Benjamin továbbra sem szólt, csak alig észrevehetően rázta a fejét. Amikor végül megszólalt,
csak néhány tőle szokatlan káromkodás hagyta el a száját. Aztán láthatóan ismét a problémára
koncentrált. – Most már idősebb, elmondhatná az apjának.
– Ennél azért bonyolultabb – magyarázta Zoey. – Az a baj, hogy úgy érzi, ő legalább annyira
hibáztatható, mint a nagybátyja.
– Hogy az ördögbe lenne Tizenegy éves volt! A nagybátyja felnőtt volt.
– Nina mindenesetre így érzi – tárta szét tehetetlenül Zoey.
– Lehet, de tudnia kell, hogy ez nem így van. Az isten szerelmére, hisz csak tizenegy volt!
Tizenegy évesen nem lehet szavazni, alkoholt fogyasztani, autót vezetni. Nem lottózhatsz, és a
Disney Worldben nem ülhetsz fel a játékok többségére. Gyerek volt még. Tizenegy évesen pusztán
az a felelősséged, hogy elvégezd a leckédet, és megetesd a kutyádat. Nem döntheted el, hogy
akarsz-e szexelni vagy sem.
– Talán ezt Ninának kellene elmondanod – mondta Zoey.
– Valakinek el kellene mondania – ágált szenvedélyesen Benjamin. – Nina nem tett rosszat, csak
az a görény nagybátyja. És csakis ő! Százszázalékosan. A francba is, börtönbe kellene juttatnia azt a
disznót.
– Van rá esélye – kérdezte Zoey, akinek még eszébe sem jutott, hogy erre is lehetőség van.
– Nem tudom – ismerte be Benjamin. – Gondolom, attól függ, hogy mennyi idő telt el meg
ilyesmi. Nem tudom. Azt sem, hogy ezt akarná-e. De ezt kellene tennie. Nem úszhatja meg az az
ember.
– Szerintem senkinek sem akarja elmondani.
Benjamin bólintott. – Képzelem.
– Nyugtalanítja, mit szólnának hozzá az emberek.
Benjamin görbén elmosolyodott.
– Nem is sejtettem, hogy Nina aggódik, hogy mások mit gondolnak róla.
– De ez elég komoly dolog. Nem akarja, hogy őt nézzék, összesúgjanak a háta mögött, és azt
mondják, ott megy az a lány, akit molesztált a nagybátyja. Nina nem bánja, ha furcsának tartják,

csak éppen azt nem szeretné, ha sajnálnák.
– Nekem mondod – felelte szárazon Benjamin.
– Nem tudom, mit tegyek – vallotta be Zoey. – Szerintem valakinek szólnia kellene erről Mr.
Geigernek. És Ninának beszélnie kellene egy agykurkásszal, vagy egy tanácsadóval vagy valakivel,
aki ért az ilyesmihez.
– És azon töröd a fejedet, hogy esetleg neked kellene ennek a valakinek lenni
– Nem tudom. És ha Nina nem mondja el
– Jobb lenne, ha elmondaná – vélekedett Benjamin. – Neki mindenképp jobb lenne, mint ha te
vagy én, vagy bárki más tenné. Ha úgy dönt, hogy elmondja, az olyan volna, mintha visszavágna,
érted A pasinak vannak gyerekei
– Nincsenek. – Zoey a fejét csóválta. Neki is ugyanaz a gondolta támadt. – De az ilyen ember
mindig megtalálja a módját.
– Talán meg kéne kérdeznünk anyát és apát – vélte Benjamin.
– Nem tehetem. Megígértem Ninának. Azt mondta, legalább egy emberre szüksége van, akiben
megbízhat.
Benjamin vonakodva értett egyet.
– Kettő is van.
Zoey felállt, és visszatette a fedelet a félig felolvadt fagylaltra.
– Továbbra sem tudom, mit tegyek.
– Bocs – vonta meg a vállát elkeseredetten Benjamin. – Tudod, olyan állati dühös voltam
másokra, amikor azt mondták, szegény Benjamin, most meg más sem jár a fejemben, mint szegény
Nina.
Zoey szomorúan mosolygott a bátyjára, aki üres barna szemével az erős fluoreszkáló fénybe
bámult, és könnyek csorogtak le az arcán.
– Már senki sem mondja, hogy szegény Benjamin.
A fiú arcán mosoly suhant át.
– Milyen igaz.
– Fel kéne mennem.
– Igen. Sok szerencsét.
Zoey kifelé indult, aztán megállt, a keze a kapcsolón. – Benjamin
– Igen
– Nagyon boldog vagyok, hogy te vagy az én nagy, okos bátyám.
– Ne légy ilyen szentimentális, Zoey.
– Bocs. Biztos keveset aludtam.
– Ühüm. Jó éjt. És…, és én is szeretlek, Zo.

Claire
Nem is értem, miért ilyen a kapcsolat köztem és Nina között. Sok családban megfigyelhető
a lányok, vagy a fiúk, vagy a lány-fiú testvérek kombinációi. Némelyik olyan, mint a Bradyk
vagy a Partridge család, nyalják-falják egymást, és igazán szoros a kötelék. Mások meg igazi
Káin és Ábel marakodásban élnek.
Gondolom, mi Ninával valahol a kettő között vagyunk. Nem állunk össze, és indulunk
együtt útnak, de nem is valószínű, hogy egymás torkát szorongatnánk.
Tulajdonképpen nem törtem még soha a fejemet a kettőnk kapcsolatán, de amikor mégis
eszembe jut, felmerül bennem, hogy nem az anyánk halálával függ-e össze. Úgy emlékszem,
mintha akkor kezdtünk volna kicsit élesebben köszörülni egymáson a nyelvünket.
De sokkal valószínűbb, hogy egyszerűen csak ilyenek vagyunk, és ezen nem lehet segíteni.
Társaságban Nina sokkal közösségibb beállítottságú, mint én. Bizonyos szempontból nálam
sokkal provokatívabb. És kétségtelen sokkal népszerűbb is, mint én valaha leszek, legalábbis a
lányok körében. És Isten a megmondhatója, hogy viccesebb is.
A jövőn töprengve Ninát komikusként látom, aki mondjuk egy Letterman-paródiával fekteti
ki a közönséget. Vagy híres vígjátékokat ír New Yorkban, és a szája sarkában még akkor is egy
meggyújtatlan cigaretta fityeg. Vagy az is lehet, hogy akkorra már áttér a szivarokra.
Egyedül látom magam: az Antarktiszon egy elhagyatott meteorológiai állomáson időjárási
adatokat tanulmányozok, és próbálom megalkotni azt a számítógépes modellt, amellyel végül
az egész földön előre lehet jelezni az időjárás-változást. Nagyon boldoggá tenne.
Mások vagyunk. Tudom, ebből még nem feltétlen következik, hogy folyvást egymást
cikizzük. De így alakult. És késő bármelyikünknek is megváltozni, vagy a változás szándékával
foglalkozni.

Tizenhatodik fejezet
Nina görcsbe állt nyakkal és elgémberedett lábujjakkal ébredt. Egy-két percbe telt, mire rájött,
hol van, vagy amíg eszébe jutott, miért alszik mellette Zoey. Tiszta, reggeli napsütés áradt be Zoey
oldalablakának függönye szélén, és úgy tűnt, hamar eloszlatja az éjszakai sötétséget. Nina
felkönyökölt, és Zoey óráját kereste. Kilenc ötven. Késő, hogy Zoey még aludjon, Nina szokásos
hétvégi keléséhez képest korai. Szegény Zoey. Biztos nem aludt valami jól.
Nina visszadőlt a párnára. Nem akart felkelni. Ha felkel, el kell mennie, itt viszont biztonságban
volt, távol mindentől, ami otthon várta. Talán ez a válasz. Itt is kivárhatná, hogy a nagybátyja
elutazzon. Zoey megengedné. Hála Istennek, hogy Zoey a barátnője… már ha van Isten. Zoey hitt
neki, mert a barátoktól, az igazán jó barátoktól ez el is várható.
De a nagybátyja jóslata ettől még mindenki másra igaz volt. Claire például sosem hinne neki.
Azzal vádolná, hogy kitalálta, hogy mindenki csak rá figyeljen. És az apja… elképzelhető lenne-e,
hogy a húga férjének a szemébe vágja, hogy perverz Nem hangzik hihetően.
Hallotta, hogy Zoey szuszogásának a ritmusa megváltozik. A barátnője felébredt.
– Jó reggelt – köszöntötte Nina.
– Mmm. Szia – mormolta Zoey. Megrázta a fejét, hogy elhessegesse az álmot, és felült. – Hogy
vagy
– A nyakam begörcsölt, a lábam elzsibbadt – sorolta Nina. – Nem tudsz nagyobb ágyat venni
– Bocsi, de nem vártam vendégeket.
– És túl puha a párnád.
– Hű, de késő van! – nézett az órára Zoey.
– Úgy aludtam, mint a bunda – vallotta be Nina.
– Örülök.
– Hát… igen. Köszi – mondta zavartan Nina. – Remélem, nem megy híre a suliban. Akkor aztán
biztosak lennének benne, hogy meleg vagyok!
– Vedd úgy, mintha csak szokás szerint itt aludtál volna – nyugtatta meg Zoey. – Lucas szokott
ilyeneket mondani: „Nem arról van szó, hogy lefekszünk egymással, Zoey, csak egy ágyban
alszunk.”
Nina bólintott, de a gondolatai másutt jártak.
– Azt hiszem, ideje indulnom.
– Nem kell menned, Nina – kérlelte Zoey. – Ami azt illeti, itt is maradhatsz. Veszünk egy
fogkefét. Kölcsönadom a ruháimat.
Nina majd' megfulladt a meghatottságtól. Biztosra vette, hogy Zoey előhozakodik az ajánlatával.
– Nagyon aranyos tőled, Zo…
– Egész nap olvashatnál Benjaminnak – sorolta tovább Zoey. – Tudod, hogy ledolgozd, amibe az
ellátásod kerül.
Nina szomorkásán mosolyodott el. – Benjaminnak pontosan erre lenne szüksége, hogy még egy
lány tegyen-vegyen a ház körül, kifürödje a meleg vizet, és az útjában legyen!
– Szeretné, ha maradnál – árulta el kicsit feszélyezetten Zoey. – Nézd, el kell mondanom
valamit, amivel talán feldühítlek.
– Semmitől sem pöccenek be, Zoey. Óriási hálával tartozom neked.
– Hát, szóval tegnap éjjel nem jött álom a szememre, és amikor lementem a konyhába, valami
rágcsálnivalóért, Benjamin fent volt. Hallotta, amikor megjöttél.
– Ó, istenem, csak nem mondtad el neki Jaj, istenem…
– Nézd, Benjamin…
– Elmondtad! Jaj nekem! – Nina előredőlt, és a fejét fogta. Legszívesebben az ágy alá bújt volna,
és eltűnt volna a föld színéről. Soha többé nem mer Benjamin szeme elé kerülni. –Azt hiszi majd,

hogy bolond vagyok – nyögte. – És most már undorítónak is talál majd!
Zoey Nina vállára tette a kezét. – Szó sincs róla, hogy ilyet gondolna, Nina. Tévedsz.
– Már hogy ne gondolná – kiáltott fel kétségbeesetten Nina. – Mindenütt elkotyogom, hogy a
nagybátyámmal visszataszító dolgokat műveltünk együtt. Jaj, istenem – kapkodott levegő után.
– Nem együtt csináltátok – förmedt rá éles hangon Zoey. – Ő tette veled. Elkövette ellened.
Benjamin is ezt mondta. És még azt is mondta, hogy még gyerek voltál. Valószínűleg a Disney
World látványosságainak a felére még nem ülhettél fel.
– Micsoda – kérdezte Nina, aki képtelen volt követni Zoey gondolatmenetét.
– Nézd, még kisgyerek voltál. Nem dönthettél semmiben. És tudod, mit Még ha döntöttél volna
is, ha az egész a te ötleted lett volna, és akartad volna, még az sem változtat a tényen, hogy felnőtt
volt, és a tett az ő felelőssége volt.
– De nem akartam! – fakadt ki hirtelen Nina.
– Tudom – nyugtatta Zoey.
– Nem akartam, csak kényszerített…
– Nem akadályozhattad meg. Idősebb, erősebb és nagyobb volt nálad. Semmit sem tehettél
volna.
Nina elgondolkodott. Tényleg tehetetlen volt vele szemben Csak felléphetett volna valahogy…,
mondhatott volna valamit. Bármit. Nemet is mondhatott volna.
De hiszen nemet mondott! Százszor is. És sírt és könyörgött.
– Semmit sem tehettél volna, Nina – hajtogatta Zoey. – Semmi sem a te hibád.
Nina megpróbálta elhinni, de a lelke mélyén egy hang még most is azt suttogta, hogy Minden a
te hibád, Nina. Hát persze, ki másé volna Tehettél volna… valamit.
A lelkében azonban most mégis felbukkant, halványan és egyelőre súlytalanul a gondolat, hogy
talán mégsem az ő hibája volt. Talán mégsem tehetett semmit.
Mark bácsi azt állította, hogy az ő hibája volt. És azt is, hogy senki sem hinne neki.
Csakhogy most Zoey hitt neki. És Benjamin is.
– Az apám hússütést tervez nekik – szólalt meg Nina. – Azt mondta, bárkit meghívhatok.
– Tudod, hogy boldogan eljövök, ha kérsz – mondta Zoey. – És Benjamin is.
– Ha ti ott vagytok, nem lennék olyan… – Nina képtelen volt folytatni az újból rátörő érzelmek
miatt.
– Jó mulatságnak hangzik – fejezte be esetlenül Zoey, amin Nina a könnyein át is nevetett.
– Naná! Óriási mulatság lesz.
A sziget egyetlen csemegeboltja kicsi volt, jellegtelenül felszerelt és hírhedten drága. Ha nem ez,
úgy át kellett volna kelni komppal Weymouth-ba, kocsival elmenni az Olcsó Áruk Boltjába,
kocsival vissza, leparkolni, a garázsból a kompra cipelni a heti bevásárlást, és komppal hazautazni.
A szigeten lakók ezt a módszert követték, ha Cheerióból, konzervekből, sörből nagyobb
raktárkészletet akartak összeszedni, de ha mélyfagyasztott árura volt szükségük, vagy hirtelen
eszükbe jutott valami, a Chatham Island Market volt az egyetlen választás.
Claire végigtolta a kocsit a polcok között; már bedobta apja kedvenc lapját, a New York Times
vasárnapi mellékletét, fél kiló vajat a csöves kukoricához, és a borecetet, ami elengedhetetlen volt
az apja otthon kevert szószához, amit a húshoz adott.
Egy-két dolog még, és mindent megvett, amit az apja és Janelle összeírtak. Most már csak az
érdekesebb vagy újdonságnak számító dolgokat kereste, amit magának vehet. Végtére is, ha már
ráparancsoltak, hogy vasárnap reggel azonnal ugorjon le a csemegébe, megérdemel valami jutalmat,
nem
Nina nyilván kiszagolta, mi vár rá, és mielőtt megbízták volna, eltűnt. Egyébként nem jellemző
rá, hogy hét végén ilyen korán már fent legyen.
Claire az üzlet elejébe indult; beletörődött, hogy semmi megvételre érdemeset nem lát. Amikor
Jake-et látta belépni a boltba, hirtelen megtorpant. A fiú rögtön a pénztárhoz sietett, ahol a Boston
Globe vasárnapi számát tették el a családjának. A templomban viselt öltönye volt rajta. Claire az
órájára pillantott. Jómaga nem járt templomba, de majdnem biztosra vette, hogy a mise negyedóra

múlva kezdődik, tehát Jake-nek még bőven volt ideje. Gyorsan bedobott egy nagy zsák faszenet a
kocsiba, és nyílegyenesen a pénztárhoz sietett.
– Jake! Szia!
– Ó, szia! – Jake kicsit zavartnak látszott.
Claire kissé eltúlozta az erőlködést, amikor a faszenet a pénztár előtti pultra emelte, és Jake némi
tétovázás után megragadta a zsákot, és segített neki.
– Az apám hússütést tervez ma délutánra – mutatott Claire a bizonyítékra, a faszenes zsákra. –
Rokonokat várunk. Elfelejtette a faszenet, és most haza kell cipelnem. – Nevetségesnek érezte
magát, hogy ehhez a „tehetetlen, gyönge női” megoldáshoz folyamodik, de úgy látszik, Jake-kel
kapcsolatban kénytelen azokkal az ostoba eszközökkel élni, amikkel máskor nem szokott.
– Apádnak kellett volna érte jönnie.
Claire vállat vont. – Szerintem nem is gondolta, milyen nehéz, arról nem is beszélve, hogy mi
mindent viszek még.
Jake fájdalmas arckifejezéssel ráncolta a homlokát.
– Ha egyenesen hazamész, azt hiszem, segíthetnék hazavinni. Még van tíz percem a miséig.
– Nagyszerű lenne – hálálkodott Claire. Szegény Jake, mindig beleesik az udvariassága
csapdájába, gondolta. Bár az igazat megvallva, tartozott neki.
Claire fizetett, aztán megfogta a szatyrot az élelmiszerrel és az újsággal, Jake pedig a vállára
lendítette a zsákot.
– Tudod, az apám azt szeretné, ha meghívnánk egy-két embert erre a ma délutáni partira – kezdte
Claire.
– Aha.
– Kardhal lesz és marhasült és csöves kukorica.
– Jól hangzik – jegyezte meg semmitmondóan Jake.
– Gondolom, nem jössz – vetette fel félig kérdő hangsúllyal Claire.
Jake vállat vont. – Nem tudom.
– Ha van kedved, nagyon örülnék. Csak, mint egy barát. Ígérem, hogy nem mesélem el fűnekfának,
hogy együtt járunk, ha nem akarod.
Jake áttette a zsákot a másik vállára. – Nem tudom, mit tegyek – vallotta be zordan.
– A partival kapcsolatban – játszotta meg az értetlent Claire.
– Veled kapcsolatban – vágta ki kíméletlen őszinteséggel Jake.
– Ó!
– Sokszor gondolok rád.
– Jókat
– Nem mindig – mondta éles hangon Jake, aztán szelídebben tette hozzá. – Néha.
– Örülök. A néhának.
– Nevetni fogsz, de már beszélni akartam a lelkészemmel.
– Rólam – Claire nehezen megmagyarázhatóan fenyegetőnek érezte, hogy egy lelkésszel
vitatják meg. Erkölcsi dilemma lett belőle Bűn
Jake kurtán felnevetett. – Idős manushoz képest elég klassz fazon. És erről nem igazán tudok az
apámmal vagy az anyámmal beszélni.
– Velem beszélhetnél – ajánlotta Claire.
– Te vagy a probléma.
– Á, igen. El is felejtettem.
Jake megenyhült egy kicsit.
– Nem az egyetlen probléma vagy, világos Csak az egyik.
A ház bejáratához értek. Jake a veranda lépcsőjére lódította a zsákot. Claire leporolta a vállát.
Ugyanabban a pillanatban ébredtek rá, hogy közel vannak egymáshoz, az arcukat csak centik
választják el.
Claire abbahagyta a porolást. Jake lenézett rá, a szeméből kétség és még valami más sugárzott.
Claire közelebb húzódott, ha Jake akarna valamit, de azzal sem akarta elriasztani, hogy túlságosan
rámenős.

– Szeretném – suttogta Jake.
– Akkor tedd meg – súgta vissza Claire.
Jake megrázta a fejét. – Nem tudom. Nem tudom, mi a helyes.
– Hogy mi a helyes – ismételte meg Claire erőltetetten.
– Gyűlölnöm kellene – mondta Jake.
– De nem gyűlölsz.
Jake lesütötte a szemét.
– Nem. – Megfordult, és elindult, a háta meggörbült, mintha még most is a zsákot cipelné.
– Gyere át ma délután – szólt utána Claire. – Csak étel, nem elkötelezettség.
A fiú megfordult, és lassan, hátramenetben távolodott. – Azt mondtad, marhasült
– New York-i bélszín.
– Meggondolom.
– Félreteszek egyet. Közepesen átsütve
Jake válaszra nyitotta a száját, de a kör felől ekkor szólaltak meg a harangok. Jake intett, és
futásnak eredt.

Tizenhetedik fejezet
Zoey-tól hazafelé menet Nina átnyomakodott a templom előtt nyüzsgő tömegen. A templomban
a katolikusok és a protestánsok is miséztek: a műemlék épület a katolikusoké volt nyolctól tízig, és
tíztől a protestánsoké.
Lucas éppen kifelé tartott az anyjával. Jake, a családja, Aisha a családjával csak most sétáltak ki.
Aisha integetett Ninának, és tehetetlenül megvonta a vállát, amikor a kisöccse az ajtó felé lökte.
Nina továbbment. Elfogta a fáradtság utáni állapot. Gépiesen lépkedett, mint egy robot. Az agya
kitisztult, a gondolatai bolondul kergették egymást, újra meg újra végigelemezték a rendelkezésére
álló információt, de nem jutottak sehova. Mit kellene tennie A kérdés szüntelenül felbukkant, és
mindig ugyanarra a pontra vezette vissza.
Egy hétig kellene aludnia. Messzire kellene utaznia. Tele torokból kellene sikítania, és falhoz
kéne csapkodnia mindent, ami a keze ügyébe kerül.
Valaki egy zsák faszenet dobott a lépcsőjükre, és Nina egy percig úgy meredt rá, mintha valami
ómen volna. De a faszén nem adott varázsválaszt.
Felment a szobájába, és leült a hideg ágyára. Egy örökkévalóság választotta el attól a pillanattól,
amikor páni rémületében átszaladt Zoey-hoz.
Az órára nézett. Tíz perccel múlt tíz. A következő komp már elhagyta Weymouth-t, és tizenöt
perc múlva ér ide. Ha a nagybátyja is rajta van, tizenöt perc múlva itt lesz. Két perc a kiszállás. Öt
perc séta a házhoz.
Vagy az apja lemegy eléjük
Nina felugrott, és kiment a folyosóra.
– Claire! Fent vagy – kiáltott fel a lépcsőn.
– Igen. Hol voltál Engem küldtek a boltba, pedig rajtad volt a sor.
– Apa hol van
– Lement a komphoz Elizabeth néniért.
Nina visszament a szobájába. A nagybátyja pár perc múlva itt van. Nem kerülheti el, hogy
viszontlássa. Köszönjön. Vagy akár megölelje.
Nina leült az ágyára. Ha az agya korábban felpörgött, most teljesen megbénult. Olyan érzése
volt, mintha lassított felvételként mozogna, mialatt sebesen szálltak a percek. A komp szokás
szerint időben, éppen most köt ki. Most szállnak ki, odakiáltanak Nina apjának. Egy nagy ölelés
Elizabeth néninek, kézfogás Mark bácsinak. Milyen volt az utatok Ó, milyen csodás itt!
Nem fogják akarata ellenére kicibálni a szobájából. Nem viselkedik úgy, mint egy kisgyerek, aki
fél az első iskolanaptól.
Felállt, és lement a lépcsőn; minden lépcsőfokkal úgy érezte, mintha egy tragédia helyszínére
igyekezne, amelynek bekövetkeztét nincs ereje megakadályozni.
A nappaliban ült, amikor nevetést hallott az udvarról. Közelebb, egyre közelebb. A nagynénje
lépett be először, aztán az apja. Letette a bőröndöket. Mark bácsi jött be utolsóként.
Alacsonyabb volt az apjánál, tésztaképe volt, és csapott válla, de csodálatos kék szeme, ami
szokatlan hatást keltett egy egyébként ilyen hétköznapi külsejű férfinél.
– Á, és itt is van Nina – mondta az apja, mintha éppen róla beszéltek volna.
Elizabeth néni odalépett, és megölelte Ninát, s közben a szokásos dolgokat mondta, hogy
mekkorát nőtt, hogy még úgy élt az emlékezetében, mint egy kislány, holott szinte már felnőtt nő.
Nina érezte, hogy a nagynénje elengedi. A nappali és az előszoba között állt, a lába alatt nem
érezte a padlót, csak a szívét, ahogy a megszokottnál kétszer gyorsabban ver.
– Nina biztos nem emlékszik rám, olyan régen volt – jegyezte meg a nagybátyja.
A hangjában nyoma sem volt a bűntudatnak. Az arcán nem suhant át a kétség.
Nina felkészült rá, hogy megérinti, de pár lépés után a férfi megállt, és leengedte a karját. Aztán

kapkodó, gyors pillantással fürkészte Nina arcát.
Félt!
Nina egy éles pillantással felfigyelt rá, mielőtt gondosan elrejthette volna. A nagybátyja félt.
– Nagyon élveztük, amikor nálunk lakott, bár nem éppen szerencsés körülmények vezettek hozzá
– mondta a nagybátyja az apjának.
– Mindig is hálás voltam nektek, hogy befogadtátok – mondta az apja, aztán összecsapta a két
tenyerét. – Nina, szólj, kérlek, Claire-nek, hogy itt vannak. Vagy inkább felmennétek kicsit rendbe
szedni magatokat
– Nem, nem – tiltakozott Elizabeth néni. – Szeretnénk téged és a lányokat látni.
– Hívom Claire-t – ajánlotta Nina. Felment a lépcsőn, a lelkében érzelmek birkóztak. Felmerült
benne, nem hallucináció volt az egész. Hogy állhatott ott olyan nyugodtan a nagybátyja, amikor
tudta, mit tett Vajon tényleg félelmet látott ártatlan kék szemében Vagy csak megérezte a
Ninában vibráló feszültséget
Megtorpant a legfelső lépcsőfordulóban. Túlélte az első találkozást. De semmivel sem jutott
előrébb abban, hogy kitalálja – már ha ez egyáltalán lehetséges –, hogy mit tegyen.
Szinte lehetetlen úgy tekinteni erre az unalmas, sótlan emberkére, hogy annak lássa, aki évekkel
ezelőtt zaklatta. Hosszú idő óta lidérces álmai főszereplője. Vajon tényleg egy és ugyanarról az
emberről lenne szó
– Milyenek az osztályzataid, Claire Ugye, most érettségizel
– Jók a jegyeim – bólintott Claire. – Egy kis szerencsével jövőre felvesznek az MIT-re.
Claire a nagynénje feje fölött dühösen a húgára meredt, aki az udvar másik végében üldögélt
magában az egyik nyugágyban, üdítőt iszogatott, és azzal, hogy a nyugágyát arrébb húzta, világosan
a többiek értésére adta, hogy nem kapcsolódik be a beszélgetésbe.
Jellemző Ninára, gondolta mérgesen Claire. Az efféle társasági eseményre két viselkedési
formával rukkol elő: vagy visszavonul a saját világába, vagy szándékosan provokált, hülye vitákkal
kergeti őrületbe a vendégeket. Claire e percben nagy hasznát vette volna a másik Ninának. A
nagynénje már vagy egy órája a pasikról faggatta. És a tanulásról, meg a szigetről, a suliról, a
terveiről, aztán megint visszakanyarodott a fiúkhoz. Mark bácsi közben egy sörösüveget markolva
el nem mozdult az apja mellől, és megjegyzéseket tett arra, hogy Mr. Geiger a grillsütőt készítette
elő.
– Klimatológusnak készülsz Az olyan, mint a tévében a meteorológus
– Nem, ennél azért összetettebb dologról van szó – magyarázta Claire türelmesen.
Janelle nagy sebbel-lobbal járkált a ház és az udvar között, csapkodta a szúnyoghálós ajtót,
tűzálló edényeket, szalvétát és nagy kancsókban limonádét hordott ki az asztalra, amit az udvar
közepén állítottak fel. Kék kockás pléddel takarták le, és műanyag villákkal terítettek, hogy
kevesebb legyen a mosogatni való.
Az apja három munkatársa, egy férfi és két nő jött el, akik feszélyezetten üldögéltek magukban,
és láthatóan kínosan érintette őket, hogy a főnök házában vannak. Lafollette-ék, a szomszédjaik
bármelyik percben megérkezhetnek.
– Az Antarktiszon Nem tudnád kellemesebb helyen tanulmányozni az időjárást
– Részben ez a dolog lényege. Ott kell tanulmányozni, ahol sok az időjárás.
Claire látta, hogy Nina hirtelen felugrik, és odasiet Zoey-hoz, aki a karján Benjaminnal abban a
pillanatban bukkant ki a ház mögül.
Claire gyomra megremegett. Hát ez szuper! Ninára jellemző húzás: meghívja a pasit, akivel
Claire nemrég szakított. Mesés. És ha Jake is eljön, ahogy Claire reménykedett, a jelenet teljes lesz:
a pasi, akit ejtett, de aki valószínűleg még mindig epekedik utána, és a pasi, aki ejtette, de aki után ő
még mindig epekedik.
És hol lehet Lucas Már csak ő hiányzik, hogy teljes legyen a kép.
– MIT – kérdezte a néni. – Az nem egy fiú…
– Bocsáss meg, Elizabeth néni – mentette ki magát Claire az utolsó kérdést félbeszakítva. –
Kénytelen vagyok a vendégeinket fogadni.

Claire felállt, de nem érzett megkönnyebbülést, hogy egyik kínos helyzetből a másikba csöppen.
– Szia, Zoey! Benjamin.
– Claire – üdvözölte Benjamin a szokott önelégült gúnyolódásával. – Gondolom, repesel az
örömtől, hogy itt látsz.
– Apa boldog lesz – mondta Claire. – Tudod, hogy te vagy a kedvenc vőjelöltje. Vagy ami azt
illeti, fia.
Claire a könyökénél fogva félrevonta Ninát.
– Ügyes húzás. Felfogod, hogy Jake-et is meghívtam – támadt neki suttogva. – Én, Benjamin,
Jake és Zoey
– Mindegy – felelte szórakozottan Nina.
Claire felsóhajtott. – Muszáj mindig ilyen fárasztónak lenned, Nina
Nina meghökkenve meredt rá. A tekintete odavillant, ahol az apja és Mark bácsi a sütő mellett
álldogáltak. Nina mintha mondani akart volna valamit, aztán hirtelen odébb ment, mintha Claire
nem is számítana.
Benjamin Zoey-ba karolt, mivel nem igazodott el az udvaron. Elizabeth néni bemutatkozott
nekik, és fürkésző pillantást vetett Benjamin napszemüvegére.
Claire észrevette, hogy Benjamin az egyik megszokott eljárásával próbálkozik, és hiába
igyekezett, kénytelen volt mosolyogni. Megállt a nagynénje előtt, és kezet nyújtott, de szándékosan
túlságosan balra tartotta a kezét. Amikor Elizabeth néni balra lépett, hogy megrázza, rögtön a másik
irányba lépett, s ezzel arra kényszerítette a nénit, hogy odaugorjon.
– Claire vagy Nina barátja vagy – kérdezte Elizabeth néni Benjamint, és úgy nézte továbbra is a
szemüvegét, mintha megpróbálna mögé látni.
– Én vagyok a család sofőrje – felelte Benjamin halálos komolysággal.
– Ó, én…
Benjamin elmosolyodott.
– Á, csak tréfa volt! – könnyebbült meg Elizabeth néni. – Értem már!
A ház hátsó ajtaja kitárult, majd ismét becsapódott, amikor Janelle újból felbukkant egy tálca
zsemlével. Utána Jake tűnt fel két karton sörrel.
Claire elmosolyodott, és elé sietett. – Hát eljöttél – mondta csendes elégedettséggel.
Jake vállat vont a nagy súly alatt.
– Apám azt mondta, ha eljövök, sört is illik hoznom. Adott is két kartonnal.
– Nem kellett volna – mondta Claire.
– Hova tegyem – kérdezte Jake, és nem volt hajlandó elmosolyodni, vagy bármi jelét adni
annak, hogy váratlanul benéző vendégnél több volna.
– Ott egy doboz tele jéggel – mutatta Claire.
– Megyek, és beteszem őket – mondta Jake.
Arrébb lódította a nehéz kartont, és Claire-nek ekkor feltűnt valami. A két kartondobozban csak
hat hatos sör volt, és nem nyolc, ahogy két kartonban lennie kellett volna.
Jake talán csak rosszul mondta. Valószínűleg nem is két kartonnal hozott. Vagy eldugott
magának két hatos csomagot. Ez esetben pusztán ezért jött el.

Tizennyolcadik fejezet
Egy tányér kukorica, amit körbeadtak, mellé puha vaj. Egy darab kardhal, amit átjárt a hikorifa
füstje. Zoey hangja, ahogy halkan magyarázza Benjaminnak, mi hol van a tányérján: az összevágott
marhasült hat óránál, a bab két óránál, a jobb keze mellett a limonádé. Az apja munkahelyéről az
egyik férfi Jake-kel próbál beszélgetni a focicsapatról. Egy villa a fűre esik, és az öreg Mr.
Lafollette lehajol, hogy felvegye, mert a feleségét akadályozza az előrehaladott ízületi gyulladása.
Elizabeth néni váratlanul felcsattanó nyers nevetése.
Nina lebámul a tányérjára, ami tele van ennivalóval. Egyszerre kerülgeti a hányinger, és
mardossa a gyomrát az éhség. A halat piszkálja, felvesz egy falatot, és úgy rágja, mintha gumiból
volna.
A beszélgetés nekilódul és elhal körülötte, lelkes, élénk hulláma felkapja a résztvevőket, aztán
alábbhagy, és szürcsölés, rágás zajai hallatszanak, míg ismét el nem kezdődik.
Lehajtott fejjel lopva körülnéz. Jake, aki úgy tesz, mintha senki sem venné észre, hogy a fehér
műanyag pohara nem limonádéval, hanem sörrel van tele. Az apja munkahelyéről meghívott három
ember, akik bizonyára megszokott módon egymással társalognak a munkahelyi problémákról, és
már nem feszélyezi őket annyira, hogy a főnökük a közelben ül. Claire, aki az égre néz, mintha eső
után fohászkodna. Valószínűleg így is van, gondolja Nina. Az apja a barátságos házigazda szerepét
játssza, igyekszik minél több embert belevonni a beszélgetésbe, és szerényen söpöri be a sütési
tudományának szóló dicséreteket.
Zoey elgondolkodó, vagy talán csak fáradt. Lopva az asztal végében ülő Mark bácsit nézi.
Valószínűleg azon töpreng, hogy ez a nyájas, középkorú, átlagos külsejű ember, aki rövid ujjú,
kockás inget és ezüstkeretes szemüveget visel, vajon az-e, akinek Nina leírta. Zoey arcán szinte
tapintható a kétely: vajon Nina nem csak kitalálta az egészet Nem a túlságosan élénk fantáziájának
a szüleménye Hiszen ez az ember olyan normálisnak látszik, és mindenki tudja, hogy Nina nem
egészen… az.
Zoey ránéz. Egy pillanatra találkozik a tekintetük, és Nina úgy érzi, bűntudatot lát a barátnője
szemében. Bűntudatot, mert Zoey a szíve mélyén kételkedni kezdett.
Nina ismét a tányérjára néz, és végighúzza a villáját a gyorsan hűlő babban. Egy dolog
elméletben elhinni Nina sztoriját, más dolog egy asztalnál ülni azzal a férfivel, akit Nina pedofilként
írt le, és aki olyan unalmasan hétköznapinak tűnik.
Nem hibáztatja Zoey-t. Fordított helyzetben, ha Zoey hívná fel a figyelmet valakire, aki úgy néz
ki, mint maga a megtestesült ártatlanság, vajon Nina kétségek nélkül hinne neki
A bácsi hangja túlszárnyalja az általános zsivajt. A hangja sem fenyegető, nem éppen Freddy
Krueger, csak egy férfi, akit kissé megfélemlít a sógora háza, és némileg önbecsmérlő kijelentéseket
tesz arra, hogy a közeli repülőtérrel felszálló lökhajtásos gépek robaja lehetetlenné teszi, hogy a
jóval kisebb hátsó kertjükben hasonló hússütést rendezzen.
– Itt olyan csodálatos a csend! – áradozik Elizabeth néni. – Éjszaka semmi sem zavarhatja az
álmodat, Burke.
– Nem mindenki tud egy szigeten élni – jegyzi meg Mark bácsi, bár elmosolyodik, hogy jelezze,
nem irigykedik. – Fárasztó lehet mindennap komppal közlekedni. Menetrendhez kötni az életet.
– Elég kényelmetlen – hagyja helyben Mr. Geiger.
Nina apja persze ritkán megy komppal. Megengedheti magának, hogy vízitaxival utazzon, de ez
hencegésnek tűnne.
– Bár amilyen a bankárok munkaideje… – jegyzi meg Mark bácsi. – De tényleg, mennyit is
dolgozol, Burke Heti öt napot – nevet, hogy jelezze, csak tréfál, csak ugratja a sógorát.
Nina apja készséggel tesz rá egy lapáttal.
– Á, dehogy, Mark, még annyit sem dolgozom. Ráhagyom a bankpénztárosaimra a munka

dandárját, nem, Ellen – szól oda az asztal másik végén ülő főpénztárosának.
Felbukkan egy tál zsemle, és Nina kénytelen továbbadni. Amikor ismét a beszélgetésre figyel,
azt hallja, hogy a nagybátyja halkan megjegyzi, hogy a vak fiatalember igazán pompásan
elboldogul. – Az ember nem is gondolná abból, ahogy tisztára takarítja a tányérját – teszi hozzá.
Nina megmerevedik. Fel van háborodva. A legszívesebben felordítana: Ne merj lekezelően
beszélni róla! Benjamin tízszer jobb ember, mint amilyen te valaha is leszel!
De Benjamin szokása szerint még ügyesebben vág vissza. Anélkül, hogy bármivel is jelezné,
hogy hallotta a megjegyzést, felemeli a következő falat halat, és szándékosan az állába nyomja. A
homlokát ráncolja, és újra próbálkozik. Most a homlokát találja el.
Zoey, Claire és Jake igyekeznek elfojtani a nevetésüket, és kerülik egymás pillantását, nehogy
kirobbanjon belőlük. Még Nina is elmosolyodik az emléken, ami mindannyiuknak eszébe jut: a
pillanat, amikor Benjamin tíz teljes percet töltött azzal, hogy az iskolai menzán megegyen egy
gyümölcskocsonyát. A többi gyerek először azt hitte, komolyan csinálja. Aztán egymás után jöttek
rá, hogy nem. És úgy nevettek, hogy a könnyük csorgott, és leestek a székükről.
Most Mark bácsi is csak a szemét mereszti. Azonnal rájött Benjamin kis játékára, és az arca
kivörösödik a dühtől. Egy vak kölyök mer gúnyt űzni belőle.
Tessék! Ha Zoey ránézne, most látná, milyen is valójában az a férfi, aki szép kék szem és foltos
szemüveg mögé rejti az igazi énjét. Ó, Mark bácsi nem szereti, ha gúnyt űznek belőle! Nem híve az
öniróniának sem.
Benjamin egy újabb falatot tűz a villájára, és könnyedén bekapja. Mark bácsi elfordítja a
tekintetét, és lenyeli a dühét; máshol vezeti le, amikor túl hangosan mondja Elizabeth néninek, hogy
ételmaradék van a fogai között.
Nina bólint, és rögtön jobban érzi magát. Minek félne egy olyan embertől, akit Benjamin is
megalázhat. Benjaminra néz, aki szemüvegével kiismerhetetlen. Egy látóval szemben, aki odamehet
hozzá, és behúzhat neki egyet, sebezhető. Folyton retteghetne. Mégsem teszi.
Nina úgy határoz, hogy ezt nem olyan lehetetlen túlélni. Napközben három lépés távolságot tart,
éjjel bezárja az ajtaját. Néhány nap múlva vége az egésznek, és a szörnyeteg elmegy. Hosszú ideig
nem jön, és pár év múlva már Nina sem lesz itt, elszólítja innen a tanulás vagy a munka, lesz saját
élete, amelyben eldöntheti, kit enged közel magához. És akkor egyszer s mindenkorra végez vele.
A beszélgetésben újabb szünet áll be, de ezúttal várakozás-teljesebb, feszültebb. Nina fülel. A
nagynénje telt, zengő hangon, boldog várakozással mesél.
– …sosem volt gyerekünk. Nem mintha nem akartunk volna. Miattam – fűzi hozzá sietve,
amikor a férje ránéz. – Úgy értem, nekem nem ment.
– Aggódtam, hogy esetleg miattam – szúrja közbe Mark bácsi, ha valaki netán elsőre nem értette
volna –, de aztán megvizsgáltak minket, és kiderült, hogy nálam minden rendben.
– Mindenesetre úgy gondoltuk, hogy ideje megtenni a nagy lépést. És egy örökbefogadó
ügynökséghez fordultunk…
Nina szíve kihagy egy ütést.
– ...és egy kislányt találtak nekünk. Még kétéves sincs…
Gratulálunk. Nagyszerű hír! Igyunk rá!
Nina látja Zoey-t, aki elbizonytalanodik, nyugtalanság suhan át az arcán. Benjamint, aki
összeszorítja a száját. Nina szédül, lebeg a helyén. Olyan érzés, mintha ájulás kerülgetné. Csakhogy
még hallja, amit mondanak. Most a nagybátyja szavait.
– Azóta szerettem volna egy kislányt, amióta évekkel ezelőtt Nina nálunk lakott.
Nina a torkához kap, a szíve majd' kiugrik a mellkasából, kapkodva szedi a levegőt.
Nem! Nem, nem, nem, nem. Nem teheti. Nem! Nem is fogja.
Mielőtt észbe kaphatna, már áll is.
– Ó, istenem! – suttogta Zoey.
Nina megszólalt, de a hangja halk, rekedtes suttogás volt, amit lehetetlen volt kihallani a boldog
hangok zsivajából. Megköszörülte a torkát. Claire elhallgatott, és helytelenítően nézett rá;
kétségtelen valami viccre számított.
– Attól tartok, nem fogsz senkit sem örökbe fogadni – jegyezte meg halkan Nina, és könnyek

patakzottak az arcán.
A közelében ülők elhallgattak, és bizonytalanul néztek fel rá. A csend egyre terjedt az asztal
körül.
– Valamit mondani akartál, Nina – kérdezte az asztal túlsó végéből türelmesen az apja.
– …igen.
Zoey egy szempillantás alatt észrevette: Mark bácsi arcából kifutott a vér. A szeme elkerekedett,
aztán összeszűkült. Gyilkos pillantással meredt Ninára.
Zoey látta, hogy Nina meginog, de aztán összeszedi magát.
– Azt mondtam, hogy senkit sem fogsz örökbe fogadni. Soha.
Az apja elnézően rezzent össze.
– Szerintem ez nem a megfelelő hely és idő a játékra, Nina. Ha gratulálni akarsz…
– Azt hiszem, nem engedik, hogy pedofilok gyereket fogadjanak örökbe – vélekedett Nina. – Az
államok többségében mindenesetre tilos – tette hozzá merev iróniával.
– Elég legyen, Nina – förmedt rá mérgesen az apja.
– Szereti a kislányokat – szűrte a szót összeszorított fogai között Nina.
– A fenébe is, Nina, elég, ha mondom! – ordította az apja. Az arca elsötétült. – Mi ütött beléd
Mark ültében megdermedt, az arca megfejthetetlen, merev álarc lett.
– Aligha hiszem, hogy ezen mindenki nevetne, Nina – szólt rá Claire.
Nina megingott. Zoey látta, ahogy az apja haragja és Claire rosszallása meghátrálásra készteti.
Zoey szeretett volna mondani valamit, hogy a védelmébe vegye, de mit mondhatott volna Csak
annyit tudott, amit Nina elmesélt.
– Apa – kezdet Nina megváltozott, könyörgő hangon. – Igaz, amit mondok! Minden szó igaz!
Amikor náluk laktam, ő… – Vadul körülnézett a jelenlevőkön. – Ő… mindenfélét csinált velem…
Éjjel bejött a szobámba, és… – Nina most már zokogott.
– Meddig kell még itt ülnöm, és tűrnöm ezt, Burke – csattant fel Mark, aki amint Nina ereje
gyengülni látszott, megelevenedett. – Ha nem tudod féken tartani a gyerekeidet…
– Azonnal távozz az asztaltól, Nina! – morogta Mr. Geiger fenyegetően. – Ez még tőled is sok!
– De igazat mondok! – suttogta Nina.
– Nem – mondta a nagybátyja határozott, teljesen meggyőző hangon. – Nem mondasz igazat.
Tizenhárom ember ült örökkévalóságnak tűnő ideig, mint a szobrok, mozdulatlanul az asztal
körül, mintha egy meredély szélére értek volna, és se előre, se hátra nem mehetnének.
Ekkor egy újabb hang csendült fel.
– Nina nem hazudik – mondta Claire.
– De igen – erősködött Mark. – Vagy azt hiszi, ez mulatságos.
Claire a fejét csóválta, és fagyosan nézett a nagybátyjára.
– Nem. Ismerem Ninát. Ez nem tréfa.
Mr. Geiger hirtelen feltámadó gyanakvással nézett a sógorára.
– De Burke… – kezdte Elizabeth néni.
Claire egyenesen az apja szemébe nézett.
– Hiszek Ninának.
Zoey váratlanul megtalálta a hangját.
– Pár napja mesélte el, Mr. Geiger. A múlt éjszakát nálam töltötte, mert félt találkozni vele. Én is
hiszek neki.
– Sértő és lehetetlen vádaskodás – fröcsögött a bácsi. – Mindig is tudtam, hogy nem kedvelsz,
Burke, de azt nem hittem, hogy hagyod, hogy ezt műveljék! Ennyi ember előtt sárba taposták a jó
híremet. Ha azonnal nem hagyjátok abba, akár a sógorom vagy, akár sem, de úgy beperellek, hogy
arról koldulsz.
– Mark… Burke… – esdekelt Elizabeth néni.
– Pofa be, Elizabeth – förmedt rá Mark.
– Mr. Geiger – szólalt meg Benjamin –, szerintem választania kellene. Vagy a sógorának, vagy a
lányának hisz.
– Hisz ismerhetsz, Burke – érvelt Elizabeth. – Azt hiszed, egy percig is hagynám, hogy ilyesmi

történjen a házamban Azt képzeled
Mr. Geiger szomorúan elmosolyodott, és gyöngéden megfogta a testvére kezét.
– Igen, édesem. Attól tartok, hogy hagynád. – Nem nézett Markra. – Beperelhetlek itt, Maineben,
Mark, vagy felszállhatsz a következő kompra, és Minnesotában állíttatlak bíróság elé.
Dönthetsz. A következő komp félóra múlva indul.
Mr. Geiger felállt, megkerülte az asztalt, és átölelte a kisebbik lányát.

Tizennyolcadik fejezet
Nina bekopogott Claire-hez. Amikor nem jött válasz, óvatosan benyitott, és bement.
– Claire Itt vagy bent
Még most sem kapott választ, és észrevette, hogy a tetőpallóra vezető négyszögletes csapóajtó
nyitva van. A létrához ment, és felnézett a sötét, csillagokkal teleszórt égre.
– Claire
Claire arca jelent meg a négyszögben, hosszú sötét haja lelógott. – Á, szia.
– Feljöhetek – kérdezte Nina.
– Ha akarod, én is lejöhetek – ajánlotta Claire.
– Nem. – Nina felmászott a lépcsőn, míg a fejét ki nem dugta a hűvös éjszakai levegőre. A nyílás
szélének dőlt, és a lábát egy létrafoknak támasztotta. Még sosem járt kint a tetőre szerelt pallón. Félt
a magasban, és ez a hely különben is Claire magánterülete volt.
– Hűvösebb lett – jegyezte meg.
– Igen, hidegfront közeledik – válaszolta Claire. Kihúzta magát a tetőn, és a szárazföld felé
fordult. – Gyorsan halad, jó kis vihart kaphatunk. Látod, a hidegfront úgy mozog alatta, mint egy
ék… – Észbe kapott. – Bocs. Gondolom, nem szeretnél ma este kiselőadást az időjárásról.
Nina vállat vont. – Tudom, hogy szereted a jó viharokat.
– Ezek nem lesznek hosszan tartóak. Ha szerencsénk van, rövid, de heves viharra számíthatunk.
– Claire leült a csapóajtó szélére. – Minden rendben
– Beszéltem apával.
Claire türelmesen várta, hogy Nina folytassa.
– Sok bocsánatkérés és lelkifurdalás meg ilyesmi – mondta Nina.
– Hát, ezzel én is tartozom neked – fordította el a tekintetét Claire.
– Nem.
– Tudnom… nem is tudnom, de valahogy meg kellett volna sejtenem.
– Nem mondtam el – válaszolta Nina. – Senkinek sem árultam el.
Claire az ajkába harapott.
– Sosem könnyítettem meg, hogy megnyilatkozz előttem.
Nina elmosolyodott.
– Senkinek sem könnyű beszélnie veled, Claire. Nehéz természet vagy. Velem ellentétben, aki a
Kilencvenes Évek Miss Normálisa vagyok.
Egy élénkebb széllökés meglibbentette Claire haját, és megrázta a fák lombjának tetejét. Fent a
csillagokat egy átúszó felhő takarta el.
– Tényleg vihar lesz – jegyezte meg elégedetten Claire. – Nemsokára ide is ér. Lemegyek, és
felveszem a ponchómat.
Nina leereszkedett a lépcsőn, Claire rögtön utánamászott, és lekapta a sárga műanyag ponchót a
szekrényajtaján levő kampóról, és belebújt.
– Úgy nézel ki, mintha egy rettenetes baleset ért volna, aminek egy iskolabuszhoz is köze van –
jegyezte meg Nina.
Claire elindult a létra felé, aztán megtorpant, és felé fordult. – Nézd, Nina, tudom, hogy nem
voltunk éppen a…
– Bobbsey ikrek – segítette ki Nina.
– De a testvéred vagyok. Mindent elmondhatsz nekem. Nem nevetlek ki, és nem szívatlak meg.
– De mennyire, hogy megtennéd! – vigyorodott el Nina.
Claire ritkán felcsillanó, fagyos mosollyal válaszolt.
– Na jó, de csak eleinte.
Nina a nővérét nézte: dús, sötét haja leomlott a gyűrött műanyag sapka alól, és szétterült az

élénksárga esőkabáton. Arra készült, hogy felmegy a tetőre, és végigül egy vihart. És állítólag te
vagy a normális Geiger nővér, gondolta Nina.
Villám lobbant a mennyezet négyszögében. – Nem akarom, hogy elmulaszd a viharodat –
nógatta Nina.
– Nemsokára vége, ha beszélgetni akarsz, vagy ilyesmi.
– Gondoltam, elmegyek a régi agykurkászodhoz – vetette fel Nina. – Kiválóan értett hozzá, hogy
a társadalom oszlopos tagját faragja belőled.
– Egészen épkézláb ötlet – értett egyet Claire. – Jó álmokat találj ki neki. Imádja a szimbolikus
álmokat.
– Hát, ezzel éppen szolgálhatok – mondta szárazon Nina. – És… izé… kösz…
– Miért
– Ma délután elég bizonytalanul alakultak a dolgok. És te mellém álltál.
Claire „nem nagy ügy” arcot vágott.
– Csak azt mondtam, amit tudtam. Hogy nem hazudsz, a fontos dolgokban soha. Szerencsére
arról senki sem faggatott, hogy mi a véleményem az öltözködésedről, vagy a viselkedésedről, vagy
arról a hülye szokásodról, hogy meggyújtatlan cigarettát szívsz.
– Hülye – ismételte Nina – egy olyan lány szájából, aki kint ül az esőben. – Nina habozott, és
addig ismeretlen késztetést érzett. – Istenem, de gyűlölöm az ilyesmit! Olyan banális közhely. –
Kitárta a karját.
– Hát… ha már muszáj… – Claire átölelte Ninát, és sokáig álltak így, összeölelkezve.
– Mikor hagyjuk abba – kérdezte Nina.
– Tőled függ – felelte Claire. – Te kezdted.
– Szerintem már elég régóta tart.
– Háromra – javasolta Claire.
– Háromra – hagyta rá Nina.
Egy lépést hátráltak. Mindketten zavartan, esetlenül álldogáltak. Ismét villámlott, és Nina látta,
hogy Claire a távolságot számolja. – Egy egyezer, kettő egyezer, három egyezer…
Dörgés rázta meg az ablakokat.
– Nehogy beléd csapjon a villám – mondta Nina.
– Megtettem a kellő biztonsági intézkedéseket – nyugtatta meg Claire.
– Hát igen, a józan ész iskolapéldája vagy – gúnyolódott Nina. – Remélem, ha nagy leszek,
olyan leszek, mint te.
– Szerintem még most is elég biztos, hogy soha nem nősz fel – morogta Claire, miközben
felkapaszkodott a létrán.

Nina
Idővel egy újabb álommal bővült, a négyes számúval. A többi álom sok képe
szerepel benne. Kislány vagyok, aki a nevetséges, elől nagy masnis ruhát viseli, és
még mindig úgy érzem, hogy a szoba másik végében illő, tüzes, rettenetes tekintetű
férfihez húz valami.
És ebben az álomban is félek. Nem tudom, mikor múlik el ez az érzés. Tudom, hogy
egy nap majd örökre vége, de nem tudom, mikor. De most valami új is van az
álomban. Érzem, hogy valaki más is van mellettem. És tudom, ahogy az ember csak
egy álomban tudhatja, hogy ez a másik ember az én pártomon van.
Amikor felébredek, elgondolkodom, ki lehet az. Zoey Benjamin Aztán rájövök,
hogy valahogy mindketten. Ők és egy kicsit az apám is, és nagyrészt a nővérem,
Claire is.
Nem óvhatnak meg a tüzes tekintetű férfitól, vagy a félelemtől, de mert ott vannak
velem az álomban, már nem érzek szégyent.

Huszadik fejezet
– Hogy hibáztathatsz éppen engem – fakadt ki Lucas már vagy századszor. – Mindent
elkövettem, hogy veszítsek. Minden ismerőst felhívtam. És akit nem ismertem, azt is. Nálam jobban
senki sem igyekezett veszíteni.
Pár lépéssel Zoey mögött kullogott, aki hétfő délután dühös léptekkel haladt az utcán az
iskolából a komp felé. Szolidaritásból Nina és Aisha is mellette mentek, bár őszintén szólva Nina
megértette Lucas szempontját. Nem az ő hibája, hogy megválasztották bálkirálynak. Mulatságosan
alakult, de nem lehetett Lucast okolni.
– Ha tudnám, hogy mondjam le úgy, hogy ne sértsek meg mindenkit a diáktestületben,
megtenném – esküdözött Lucas.
– Te és Louise Kronenberger – sziszegte a nevet Zoey. – Te és az a házhoz hívható cafka!
– Nem az én hibám, hogy nyertem, és az sem, hogy te… hogy nem nyertél.
– Lettél a harmadik – segítette ki Zoey. – Ha nem tévedek, ezt akartad mondani. Hogy harmadik
lettem. Még csak nem is második, míg te, Mr. Messze Felette Állok az Ilyen Dedós Marhaságnak,
Mr. Kemény Fiú, Mr. Klasszabb Vagyok Én Ennél, te nyertél. Te! – emelte magasba a karját.
Nina hátranézett Lucasra.
– Tapintatlan gazember – utánozta Zoey hangvételét.
– Csak egy ostoba verseny – tárta szét a karját Lucas. – Te magad mesélted, hogy tavaly a
diáktanácsban vesztettél Buttheaddel szemben!
Zoey dühösen megperdült.
– Nem Buttheaddel szemben! Ha már tudni akarod, Buttheadet nyolc szavazattal győztem le!
– Beavis-szel szemben viszont veszített, te érzéketlen seggfej – mondta Aisha, és Ninára
kacsintott, ami elkerülte Zoey figyelmét.
– K-berger – folytatta Zoey. – A suliban már minden pasival lefeküdt.
– Velem még nem – dörmögte Lucas, aztán összerezzent, és a fogai közt beszívta a levegőt. –
Úgy értem…
– Késő, Lucas – ingatta szomorúan a fejét Nina. – Most már nagy bajban vagy.
– Mondd meg, hogy tegyen, amit akar a bálkirálynőjével – tanácsolta Zoey Ninának. – Végtére
is ő a bálkirály.
– Azt mondja – tolmácsolta Nina –, hogy ha csak egy pillantást vetsz Louise Kronenbergerre,
véged van.
– És mondd meg azt is, hogy biztos találok valakit, aki elkísér a szalagavató meccsre, és utána a
bálra, mivel az állítólagos barátomnak más dolga lesz – közölte Zoey.
– Ezt majd én – ajánlkozott Aisha. – Lucas, Zoey azt tervezi, hogy keres egy fantasztikusan
jóképű, lehetőleg sárgazdag, feltehetően idősebb srácot, aki miatt meginog az önbizalmad, és
elrontja az estédet, mert folyton azon töröd majd a fejedet, hogy esetleg vele csókolódzik.
Lucas előrenyúlt, és elkapta Aisha és Nina vállát. Megállította a két lányt, de Zoey mit sem
sejtve ment tovább.
– Ti csak maradjatok ki ebből – parancsolt rájuk Lucas.
Futásnak eredt, és utolérte Zoey-t.
– Olyan erélyes és férfias – gúnyolódott Aisha.
– Húsz másodperc egy lehengerlő szájzárig – jósolta Nina.
– Lucas nem ilyen gyors, és Zoey még egy percig szívatja – vitatkozott Aisha.
Nina feltartotta az óráját, hogy mindketten lássák az időt.
– Megállt – közvetített Nina.
– Gyerünk már, Zoey – sürgette halkan Aisha.
– Puff! – kiáltott fel Nina. – Huszonnégy másodperc.

– A francba.
– Mellesleg, Eesh, nem te voltál, aki Lucasszal kapcsolatban elindítottad ezt az egész jelölősdit
– tudakolta Nina.
– Naná. De eszedbe ne jusson valaha is elárulni Lucasnak és Zoey-nak. Azt hittem, mindketten
nyernek.
– Nagyon romantikus cselekedet volt tőled – jegyezte meg Nina, amikor továbbindultak. – Nem
hittem, hogy képes vagy rá.
– Többé nem fordul elő – ígérte Aisha. – Látod, ez is milyen jól sült el.
– Le, negyvenkettő, haza, HAZA!
A labda lepattant, és Jake előrevetette magát. Egy lépés, éles balkanyar, meglátta a labdát a
középhátvéd kezében, elkapta, lehajolt, jobbra cselezett, ott a lyuk…
Futott. Kétméteres, háromméteres, első le, és már semmi sem állja az útját…
A semmiből úgy ütötte el valaki, mintha egy kamionnal ütközött volna. Felrepült a levegőbe, és
a hátára érkezett, de a labdát még akkor sem engedte el. A fűből felbámult a tiszta, kék égre, de a
következő pillanatban a csapattársa vigyorgó képe jelent meg fölötte.
– Ugye, nem esett bajod – nyújtott kezet Mark Simpson.
– Nekem ugyan nem – felelte Jake, és gyászosan visszavigyorgott. – De ha a jövő héten a bathiak
labdavivő hátvédjét így ütöd el, a változatosság kedvéért egyszer megnyernénk a szalagavató
meccset.
Mark hátba veregette.
– Figyelj, megint itt a csajod.
– Miféle csajom – kérdezte Jake.
– Miféle, miféle – visszhangozta Mark, nem nagy meggyőződéssel. – Azt hiszem, tudod, miféle
csaj. De ha nem akarod, haver…
– Több esze van annál, semhogy egy vacak söprögetővel járjon – válaszolta Jake.
– Ennyi volt mára, hölgyek! – ordította az edző. – Gyerünk zuhanyozni. McRoyan
– Igen – kapta fel a fejét Jake.
– Ha mindkét szemedet nyitva tartod, nem ránthatnak le olyan gyakran.
Jake barátságosan a többiek felé tartotta az ujját, mire a csapattársai elismerően nevettek a
rovására.
Lassú kocogással indult vissza a tornaterembe, de lemaradt a többiektől, mintha valami
láthatatlan erő húzná vissza. Megállt, és nézte, ahogy a csapat előrefut. Megfordult. Claire még
mindig ott ült a lelátón.
Jake hosszan elnézte a magányos, páratlanul gyönyörű lányt. Úgy vonzotta, mint egy fekete lyuk
az arra szálló üstököst. Mit akar tőle Vajon pusztán a bűntudat vezérli, vagy valóban másról is szó
van
És mindez számít-e A magának és Wade emlékének tett fogadalmai ellenére megengedte, hogy
segítsen neki, amikor arra volt szüksége. Tegnap elment arra a katasztrofális hússütésre. És most is
oda akart menni hozzá.
Száz méter gyepen és túl sok emléken át nézték egymást. Ha most odaszaladna hozzá, túlesne
mindenen. Végre elárulná Wade-et.
Elindult, és útközben levette a sisakját. Claire kecsesen, tökéletesen sétált le a lelátóról. Jake
átölelte. Claire ajka szétnyílt.
Wade mindig is azt mondta, hogy gyenge. Talán igaza volt.
De nem olyan gyenge, mint ahogy Claire gondolja.
Jake ellökte magától: nem durván, inkább szelíden eltolta. Aztán otthagyta, és vissza sem nézett.
Nina a komp ismerős fedélzetén kóborolt, és élvezte Claire hidegfrontjának csípős, friss
levegőjét. Átsepert a vidék felett a vihar, a világ tisztára mosott és üdítően illatozó lett a nyomában.
A hajó nyomdokvizében két kikötői fóka játszott: lebuktak, aztán újból felbukkantak, és derűsen
bámulták az embereket, akik lemosolyogtak rájuk.

Leült Benjamin mellé. A fiú fülén ott volt a fülhallgató, olykor-olykor halk zenefoszlányokat
hozott a szél. Nina egy darabig elnézte Benjamint. Néhány méternyire ült csak tőle, de nem
tudatában a jelenlétének. Ahogy máskor sem, gondolta szomorkásán a lány. Minden úgy van, ahogy
lenni szokott.
Nina odanyúlt, és felemelte az egyik fülhallgatót.
– Mit hallgatsz
– Zenét – felelte Benjamin. Kikapcsolta a Walkmanjét, és lehúzta a fülhallgatót, így most a
nyakában lógott.
– Meg ne kérdezd – figyelmeztette Nina.
– Mit
– Hogy hogy érzem magam. Zoey már kérdezte, Jake is. És Aisha. Meg Lucas. Tad Crowley.
Két tanárnő és a menza egyik kiszolgálónője. A fél világot az izgatja, hogy vagyok.
– Gyorsan terjednek a hírek – vonta meg a vállát Benjamin. – Kedvességből teszik.
– Tudom. Mégis szörnyen megviseli az idegeimet. Úgy érzem, mintha a fejemen egy hatalmas
neonfény égne, és ezt hirdetné: áldozat. Nem vagyok már a különc, furcsa, „marslakó” Nina, inkább
csak a szegény Nina.
– Nekem mondod – bólogatott Benjamin.
– Járnom kell az egyetemes agykurkászhoz. Úgy hallom, nem lehet addig érettségizni, míg az
embernek nincs legalább egy komoly lelki problémája, amihez szakember segítségét kell igénybe
vennie.
– Nagy divatja van – helyeselt Benjamin. – Nem gondoltál még arra, hogy jelentkezz Oprah
kibeszélős műsorába, és a magánéleteddel a fél országot szórakoztasd
– Inkább a Sally-t célzom meg, az dzsuvásabb. Mellesleg jó ismeretségben vagyok valakivel, aki
a világon a legjobban ért ahhoz, hogy vegyen rá embereket, hogy úgy bánjanak vele, mintha semmi
baja sem volna.
Benjamin elvigyorodott.
– Az egész csak színjáték.
– Nem annak tűnik – felelte komolyan Nina. – Még sosem láttam, hogy önsajnálatba menekültél
volna. Egyszer sem.
– Akkor egyszer éjnek idején nézz meg. Hajnali három-négy körül, amikor felébredek, és nem
jön álom a szememre. Fekszem, és végiggondolom az állásokat, amiket sosem tölthetek be, a
nagyszerű helyeket, amiket sosem láthatok, a remek dolgokat, amiket sosem csinálhatok.
Elképzelem a napot, amikor végigmegyek az utcán, és néhány srác odajön, és amikor látják, milyen
tehetetlen vagyok, a szart is kiverik belőlem.
– Nem is sejtettem, hogy ezt teszed – sóhajtott fel szomorúan Nina.
– A keserűségből bőven kijutott nekem is. Egyszer próbálj meg álmodni, amiben mindent
tökéletesen látsz, aztán… ébredj fel, és ne láss semmit. – Kényszeredetten elmosolyodott. –
Jesszusom, most aztán még saját magamat is lehangolom.
– Végtére is a Depressziós Lúzereknek fenntartott szakaszban ülünk – emlékeztette Nina.
– Tényleg Pedig azt hittem, hogy a Kerge Optimistákhoz ültem!
– Honnan tudtad volna Hisz nem látsz.
Benjamin bólintott. – Rendbe fogsz jönni, Nina. Az emberek is túlteszik rajta magukat.
Nemsokára megint csak a különc, furcsa, „marslakó” Nina leszel. Addig meg tégy rá magasról. Ne
hagyd, hogy a szánalom lebírjon.
– Tudom, hogy te sosem hagytad.
Benjamin felsóhajtott, aztán elmosolyodott. – Mindent elkövettem, hogy lehetetlenné tegyem a
szánakozást.
– A gyümölcskocsonya – kuncogott Nina. – Klasszikus szám. Vagy rávettél, hogy tejet fújjak az
orromon át. Vagy amikor bementél a lányöltözőbe, ahol a szurkolócsapat vetkőzött
Benjamin most már hangosan nevetett. – Igen, én vagyok a boldog vak srác! – mondta halvány
öniróniával. – Mindig arra gondolok, hogy a pokolba is, ha az emberek sajnálkoznak rajtam, akkor
meg kell lepnem őket. Azt hiszik, tudják, mi vagyok, és hogy érzem magam. Ezért aztán mindig

azon igyekszem, hogy találgatásra kényszerítsem őket. Azt teszem, amire nem számítanak, például
kifigurázom, hogy nem tudok szépen enni, vagy elhitetem velük, hogy kifundáltam, hogy fordítsak
mindent a magam előnyére. Képzeld, még mindig vannak olyan srácok, akik azt hiszik, hogy – bár
nem tudni, hogyan –, de sikerült meztelenül látnom a szurkolólányokat.
– Az emberek csodálnak – komolyodott el Nina. – Régóta nem mondják, hogy szegény
Benjamin.
– Aligha hiszem, hogy bárki csodálna – csipkelődött Benjamin.
– Én igen – csúszott ki Nina száján, mielőtt meggondolhatta és lenyelhette volna. – Szerintem
hihetetlen ember vagy.
Benjamin valóban elpirult. Ez egyszer nem talált szavakat. – Ó, én… nem is…
– És tudod, mit – kérdezte Nina hirtelen támadt vakmerőséggel.
– Mit
Nina torka elszorult, alig bírt megszólalni.
– Hát… – nyelt egy nagyot, majd sután folytatta: – Én… szóval… kedvellek. – Az utolsó szót
már motyogta, és rögtön a tenyerébe is temette az arcát. Az ujjai között kukucskált ki. Benjamin a
homlokát ráncolta.
– Komolyan
Nina mély lélegzetet vett. – Nem nagy ügy. Csak éppen az a véleményem, hogy klassz srác
vagy.
– Szóval nem arról van szó, hogy te…
– De igen! – robbant ki Ninából. – Igen, pontosan erről van szó, Benjamin! És tudd meg, hogy
nem csak vak vagy, de korlátolt is! Még ha látnál, sem vennél észre semmit. Nem is értem, miért
kedvellek, mert néha te vagy a világon a legnagyobb tökfej.
– Á… szóval… randizni akarsz velem
– Úgy valahogy.
– És a szalagavató Nincs partnerem.
– Oké, elmegyek veled, de ez most nem lesz olyan, mint a portlandi hangverseny! Amikor úgy
tettél, mintha én volnék arra az estére a sofőröd.
Benjamin hamiskásan elmosolyodott. – Senki sem számítana arra, hogy együtt megyünk el a
szalagavató bálra.
– Hát arra gondolok, hogy a pokolba is, ha az emberek sajnálkoznak rajtam, meg kell lepnem
őket – idézte Nina Benjamin szavait.
– Egy vak sráccal táncolni veszélyes is lehet.
– Sebaj – mondta Nina. – Ha hozzám érsz, valószínűleg úgyis hisztériás rohamot kapok.
– Akkor hát megegyeztünk. Randi.
– Igen. Randi.

Huszonegyedik fejezet
Aisha Zoey-ék háza előtt köszönt el Zoey-tól és Lucastól, és felfelé kapaszkodott a saját otthona
felé. Éppen az első nagy kanyarban járt, amikor meggondolta magát. Ha most rögtön hazamegy, az
anyja biztos bevonja valami takarításba vagy javításba, ami a leckéje mellett lefoglalná az estéjét.
És hétfő van, gondolta. Hétfő esténként Passmore-ék zárva vannak, ami azt jelenti, hogy
Christophernek nem kell főznie.
Befordult azon a sarkon, ahonnan az út visszavitt a Leeward Drive-ra. Lehet, hogy Christopher
otthon van, lehet, hogy nem. De inkább vele van, mint otthon. A szombati randijuk volt élete
legromantikusabb estéje. És az azt követő vasárnap lementek úszni a tóhoz. Ahelyett, hogy elege
lett volna Christopherből, az együtt töltött idő az ellenkező hatást érte el.
Kár, hogy nem jár már iskolába. Kár, hogy olyan sokat dolgozik. Itt egy óra, ott pár óra együttlét.
– Akkor hát hivatalos – mondta magában. – Ezúttal horogra akadtál.
Talán el kellene árulnia Christophernek, mit érez iránta. Még egyszer sem mondta, és
Christopher sem kérdezte. Egyikük sem mondta ki eddig a rettegett Sz-betűs szót.
Biztos halálra rémülne tőle. És valószínűleg azt hiszi majd, hogy elment az esze, gondolta Aisha.
De az is lehet, hogy ő is így érez.
Aisha egy pillanatra átengedte magát, gondolatban élvezettel fontolgatta a lehetőséget. Ha ő
mondaná ki először, talán Christopher nyelvét is megoldaná.
Bár még jobb lenne, ha Christopher mondaná ki először. Így nem kellene szembesülnie azzal a
lehetőséggel, hogy Christopher leesett állal, dadogva fogadja a vallomását.
A hűvös, késő délutántól feldobva sietett végig az úton. Jobbról a strandot félig ellepte a dagály,
és a nap már meredeken alászállt a láthatáron. Maine-ben korán rövidülnek a napok. Hamarosan
már délután ötkor éjszakai sötétség lesz.
Odaért a rozoga viktoriánus házhoz, és miután már egészen jól kiismerte magát, benyitott, és
várakozás teljes örömmel ment fel a lépcsőn.
Talán megmondja Christophernek, talán nem. Talán kivárja, hogy a fiú legyen az első. Ostoba
játék, tudja, de ami Christophert illeti, felhagyott minden józan látszattal.
Bekopogott Christopher ajtaján. Bentről zajt hallott, és boldogan dobbant meg a szíve. Itthon
van!
Aisha egy gyors mozdulattal megigazította a haját, és a következő pillanatban nyílt az ajtó.
Christopher sortban, meztelen felsőtesttel állt előtte, és Aisha abban a percben érezte, hogy
szereti. Meg is mondja neki, és pokolba a következményekkel.
– Szia! – köszönt mosolyogva.
– Aisha – suttogta halkan a fiú.
Aisha lábujjhegyre állva meg akarta csókolni, de Christopher elhúzódott. A háta mögött Aisha
valami mozgásra lett figyelmes.
Aisha a fiú szemét fürkészte; kifejezéstelennek látta, és észrevette azt is, hogy kerüli a tekintetét.
– Most nem alkalmas – szabadkozott Christopher. – Nem tudtam, hogy átjössz.
Aisha ismét valami mozgást látott, és most már azt is tisztán ki tudta venni, hogy a lehetetlenül
hosszú hajú lány egy laza mozdulattal Christopher ágyának szélére gördül, és feláll.