Kettő

Összeszűkült szemmel hátradőlök. Vajon meghallott
egyetlen szót is abból, amit mondtam
— Először azzal vádolsz, hogy gonosz vagyok, amiről
amúgy még mindig nem tudom, mit akar jelenteni, csak hogy
van valami köze Romanhez, akinek nemcsak, hát legalábbis
szerinted, saját gonosztevő törzse van, de történetesen te
egyszerre gyűlölöd és kívánod, mert félresikerült valami
megkötő varázslatod. Miközben nem lehetsz elég biztos abban,
hogy Romy és Rayne ellened van, mert szándékosan kihagytak
bizonyos információkat a magyarázatukból, hogy így elszúrd,
és ezzel elválasszanak téged Damentől. És ha már szóba került
Damen, arról is meg vagy győződve, hogy ő sosem bocsátja
meg neked ezt a kalamajkát, amit csináltál, és... — rázza meg a
fejét. — Érted, mire gondolok
Karba tett kézzel ráncolom a homlokomat, résnyire szűkül a
szemem. Nem vagyok hajlandó beismerni semmit —
egyébként sem ilyen egyszerű, ennél sokkal mélyebben
gyökerezik.
— Ever, légy szíves, szeretnék segíteni, ezt most tudnod
kell, de a helyes dolgot akarom tenni. El kell mondanod
Damennek. Biztos vagyok abban, hogy meg fogja érteni, és...
— Már elmagyaráztam —felelem. —Nem bízik a mágiában,
és már figyelmeztetett, hogy ne használjam. Nem viselném el,
ha tudná, hogy nem hallgattam rá, és hogy milyen mélyre
süllyedtem.
Jude hátradől, és figyelmesen vizsgálgat.
— Ó, de azzal nincs gondod, ha én tudom, ez a helyzet —
kérdezi nagyon halkan, félmosollyal az arcán.
Mély levegőt veszek, és ránézek. Elhatározom, hogy olyan
egyenes és nyílt leszek, amilyen csak tudok.
— Hidd el, nekem is kényelmetlen, de nagyjából senki
máshoz nem fordulhatok. De, ha nem akarsz belekeveredni,
csak szólj, és én...