Kettő

tudok gondolni. Csak róla álmodom. És nem számít, mit
teszek, nem múlik el.
Jude bólint, majd lehajtja kicsit a fejét, mintha mélyen
elgondolkodna. Mintha a varázslat-visszafordító könyvet
lapozná át a fejében, keresve a megfelelő gyógymódot.
— Ez durva, Ever. — Mély lélegzetet vesz, és egyenesen
rám emeli a tekintetét. — Bonyolult. Az ölemben
összekulcsolom a kezemet, és bólintok. Ez máris fájdalmasan
nyilvánvaló.
— A megkötő varázslatok... — dörzsöli a gipszével az állát.
— Hát, nem mindig lehet feloldani őket.
Előrehajolok, és zaklatottságom ellenére igyekszem
nyugodtnak látszani, és úgy beszélni.
— De... azt hittem, mindent vissza lehet fordítani... Csak a
megfelelő varázsigét kell elmondani a megfelelő időben, igaz
Jude válla olyan végleges mozdulattal emelkedik és
ereszkedik le, hogy összeugrik a gyomrom. A szemembe nézve
így felel:
— Sajnálom, én csak azt mondom, amit az évek során
tanultam és gyakoroltam. De megkaptad a Könyvet, így
megvan az a kód, ami megfejti az előző kódot, úgyhogy mondd
meg te!
Felsóhajtok, és hátradőlök a széken. A ruhám szegélyét
birizgálom.
— A Könyv nem nagy segítség. Ugyanazt csináltam, amit
Romy es Rayne mondott... nagyjából ugyanazokat az elemeket
használtam... és...
Jude rám néz.
— Pontoson ugyanazokat az elemeket
— Hát, aha — vonok vállat. — Legnagyobbrészt igen.
Ahhoz, hogy visszafordíts egy varázslatot, ugyanazokat a
lépéseket kell megismételni, mint előzőleg. Ezt írja a Könyv, és
Romy meg Rayne is ezt mondta.