Kettő

Az ujjai végigsiklanak az arcomon, a vállamon, végig a
ruhám laza kivágásán. Az érintése ugyan jeges, mégis izgató, a
szó legszorosabb értelmében, s nem tehetek róla, de átadom
magam neki, és szememet lehunyva elmerülök az érzésben, és
sürgetem Romant, hogy ő is merüljön egyre mélyebbre, és
fedezzen fel. Felkészültem, hogy vele tartsak, bárhová is
megy...
— Ever Te vagy az Ez most rossz vicc, ugye
Kinyitom a szemem, és látom, hogy Haven áll mögöttünk.
Összeszűkült szeme dühösen lángol, miközben Roman és
köztem cikázik a pillantása. Egy kicsit sem enyhül, amikor
Roman felnevet, és ellök magától, gyorsan és könnyedén,
mintha semmit sem jelentene neki.
— Mondtam, hogy visszajön, szivi. — A pillantása
végigsöpör reszkető, verejtékező testemen, amelyet annyira
elönt a vágyakozás, hogy fáj, amikor Haven derekára fonja a
karját. Hátat fordítanak, és befelé menet Roman még így szól:
— Ismered Evert. Nem tudja távol tartani magát.