Kettő

eszembe nem jut, hogy a pajzsom a helyén van. És mindegy,
Haven milyen erős, ha Damen nem hallott, akkor ő sem.
— Figyelj, már elmondtad, ez szükségtelen. Először is
hallottam, ahogy most is hallottalak. És ha visszaemlékszel,
megegyeztünk, hogy nem értünk egyet. Különben hogy
szereznéd meg, amit akarsz, ha nem kerülök közelebb hozzá
— Kettőnk között váltogatja a pillantását, a szeme
macskaszemen összeszűkül. — Hidd el. Roman aligha jelent
fenyegetést, legalábbis rám nem! Olyan hihetetlenül aranyos,
kedves és szeretetteljes, egyáltalán nem olyan, amilyennek
hiszed. Úgyhogy ha ti együtt akartok lenni — billegteti két
ujját közöttünk —, akkor valószínűleg a jobbik oldalamon
kellene maradnotok. Amennyire tudom, jelenleg én vagyok az
egyetlen lehetőségetek, nem
Damen előrelép, dühösen szikrázik a szeme. Halk,
fenyegető hangon szólal meg:
— Veszélyes játékot játszol. És látom, hogy izgatott vagy a
lehetőségeidtől, elbűvölt ez az új erő, ami benned dühöng, de
az egész túl könnyen a fejedbe száll. Tudom, mert valaha én is
olyan voltam, mint te. És az ugyan nagyon régen volt, úgy
emlékszem rá, mintha tegnap történt volna. Emlékszem arra,
mennyi hibát követtem el, a lelkiismeret-furdalásra, mert
hagytam, hogy a hatalomvágy felülkerekedjen a józan eszemen
és az emberi tisztességemen. Ne légy olyan, mint én, Haven!
Ne kövesd el ezt a hibát! És ne is fontolgasd, hogy bármilyen
módon megfenyegeted Evert vagy engem. Sok lehetőségünk
van, sokféle eszközünk, és nincs szükségünk arra, hogy te...
— Elég legyen már! — Haven a fejét rázza, a pillantása
kettőnk között cikázik. — Rosszul vagyok attól, hogy
mindketten folyton lenéztek. Belegondoltatok egyáltalán abba,
hogy talán taníthatok nektek egy-két dolgot arról, hogyan
használjátok ezt az erőt — A szemét forgatva néz ránk
rosszalló fintorral, és megválaszolja a saját kérdését: — Persze,
hogy nem! Csak „ Csináld ezt, Haven, csináld azt, Haven, mi