Kettő

Nagyot nyelek, és nem szólok egy szót sem, jól tudom, hogy
cukkol. Figyelem, ahogy Luna felugrik az ölébe, Haven pedig
simogatni kezdi.
— Szia, cicus... nem az én cicámnak kellene lenned Ezért
jöttél ide Mert érzed, ki az igazi gazdád — Magasra emeli a
kismacskát, és megcsiklandozza az állát. Nevet, amikor Romy
felugrik a kanapé végéről, és kikapja a kezéből. — Nyugi!
Nem akarom ellopni, vagy ilyesmi.
— Nem lophatod el — mered rá Romy, és felteszi Lunát a
szokásos helyére, a vállára.— Nem is birtokolhatod. Az állatok
nem vagyontárgyak, nem kiegészítők, amelyeket kihajíthatsz,
ha már nem akarod őket. Élőlények, akik megosztják velünk az
életüket. — A testvérére néz, és miközben kiviharzik a
szobából, int neki, hogy kövesse.
— Jézusom, de morci! — Haven a válla felett utánuk néz,
ahogy kimennek.
De nem akarom, hogy elterelje a szót, ő kezdte, én csak
követem az eseményeket.
— Ha már szóba került... hogy van Roman —kérdezem,
próbálok úgy beszélgetni, mintha alig érdekelne. Remélem,
senki más nem vette észre, hogy megremegett a hangom,
amikor kimondtam a nevét.
Haven vállat von, pontosan érzi, hová akarok kilyukadni
ezzel, amikor így felel:
— Jól van. Jól van, kösz a kérdést, nem tudok beszámolni
semmiről. Legalábbis semmi olyan, ami téged érdekelne. —
Damenre, majd rám pillant, a szája felfelé görbül, mintha jó
vicc lenne, egy játék, amit ö, a magabiztossága ellenére sosem
játszott. A körmeire terelődik a figyelme, és így szól: —
Basszus, a te körmöd is ilyen gyorsan nő Ma reggel vágtam
le, és ezt nézd, megint hosszú! — emeli fel a kezét, hogy
láthassuk. — És a hajam... esküszöm, hogy a frufrum egy
centit nőtt pár nap alatt!