Kettő

Ilyen csicsás cuccok között élni Mert ha igen, én is
jelentkezem!
— Damen már itt van egy ideje... — jegyzem meg. Nem
tudom, hogyan magyarázzam meg a több millió dolláros házat,
mivel még nekem is meg kell értenem az ősi műremekek
manifesztálását és a megfelelő paci kiválasztását a lóversenyen
— és nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog.
— Jó, és Roman mióta van itt Mert az ő háza is szép meg
minden, de ennek a közelében sincs.
Damennel összenézünk. Most, hogy tudjuk, Haven hallja,
képtelenek vagyunk a szokásos telepatikus módon
kommunikálni, de ettől még mindketten úgy döntünk, ezt a
kérdést figyelmen kívül hagyjuk. Elhatároztuk, hogy olyan
kevés részletbe avatjuk be, amilyen kevésbe csak lehet, és
húzzuk az időt, amíg tudjuk. Késleltetjük az elkerülhetetlen nap
elérkeztél, amikor is Haven megtudja az igazságot mindenről,
többek között arról, hogy mi történt valójában jó barátnőjével,
Drinával.
Követjük a konyhán át a dolgozószobába, és ott találjuk az
ikreket a kanapé két végében. Mindketten ugyanannak a
könyvnek egy-egy példányát olvassák. Rayne egy csokiszeletet
majszol, Romy egy nagy tál vajas pattogatott kukoricát
falatozik.
— Szóval ti is halhatatlanok vagytok —kérdezi, mire
Romy és Rayne felnéz. Rayne arcán a szokásos helytelenítő
fintor, Romy csak nemet int, és visszatér a könyvéhez.
— Nem, ők... ohm... — Damenre pillantok segítségért
esdekelve. Fogalmam sincs, hogy magyarázzam el, hogy az
ikrek a szó szoros értelmében ugyan nem halhatatlanok, de az
elmúlt háromszáz évet egy másik dimenzióban töltötték, és
most, nekem köszönhetően, nem tudnak oda visszatérni.
— Rokonok — biccent Damen, és rám villantja a szemét,
hogy játsszam a szerepet, majd ő vezet.