Kettő

Egy
— Mi a túró
Haven eldobja a rózsaszín cukormázzal bevont, piros
cukorkával meghintett, ezüstpapírban ülő minitortáját.
Vastagon kihúzott szeme az enyémet fürkészi, amikor
körülnézek a nyüzsgő plázában, és behúzom a nyakamat.
Azonnal megbánom a döntést, hogy idejöttem. Voltam olyan
bolond, hogy azt hittem, egy szép nyári napon a legjobb hely a
hírek közlésére Haven kedvenc cukrászdája. Mintha az a kis
epertorta valahogy megédesíthetné a közlést. De már látom,
jobb lett volna a kocsiban maradni.
—Halkabban. Légy szíves! — Finoman akartam közölni,
ehelyett úgy beszélek, mint valami bogaras, vén tanító néni.
Figyelem, ahogy előrehajol, platinaszőkére festett frufruját a
füle mögé kanyarítja, és hunyorog.
— Már bocsánat! De komolyan mondod A nyakamba
dobtál egy óriási bombát, és komolyan mondom, hogy óriásit,
a fülem még mindig cseng, a fejem meg forog, úgyhogy meg
kell ismételned, hogy biztos legyek, tényleg azt mondtad, amit
gondolok — és te csak azért aggódsz, hogy túl hangoson
beszélek Viccelsz
Nemet intek, és körülnézve teljes fordulatszámú kárelhárító
üzemmódba kapcsolok. Lehalkított hangon így szólok:
— Csak azért, mert... senki nem tudhatja meg. Titokban kell
tartani. Ez parancs — nyomatékosítok, rádöbbenve, hogy
olyannak mondom ezt, aki sosem volt képes magában tartani
senkinek se a titkát, legkevésbé a sajátját.