Kettő

un engem is, alig várja, hogy bejusson, és vége legyen a
napnak.
Behunyom a szemem, látom az ajtót kinyílni, majd
meghallom az eltéveszthetetlen kattanást, és betessékelem
Jude-ot. Aztán állok, mint egy idióta, s nevetségesen integetek,
mintha egy klassz kis piknik után hoztam volna haza. Nehezen
mozdulok meg, még az után is, amikor fejcsóválva beljebb
invitál, határozott, szóbeli meghívásra van szükségem, hogy
beljebb merészkedjem.
— Megint meg fogsz támadni — A pillantása végigfut
rajtam, és kellemes, laza nyugalommal tölt el.
— Csak ha kicsúszna a kezemből az irányítás — vonok
vállat.
— Ez poén akart lenni — hunyorog. Kicsit felfelé görbül a
szája. Felnevetek.
— Igen, bár annak is elég rossz.
Jude az ajtófélfának dőlve lassan, kényelmesen végignéz
rajtam, majd hosszú, mély lélegzetvétel után így szól:
— Figyu, utálom beismerni, főleg pont neked, mivel kábé
egy életre megfosztottál a férfiasságomtól. Hogy szükségem
lenne némi segítségre. Kezdenek hatni a gyógyszerek, és fél
kézzel, tiszta fejjel sem voltam valami jó, úgyhogy elképzelni
sem tudom, most hogy menne. Csak egy perc, legfeljebb kettő,
aztán visszamehetsz Damenhez, és tiéd az este.
Homlokráncolva gondolkodom, hogy vajon miért mondja
ezt Felkapcsolom a lámpát, és becsukom az ajtót magam
mögött, amikor bemegyek utána. Körülnézek a kicsi, otthonos
lakásban. Döbbenten tapasztalom, hogy egy valódi, hiteles
laguna beachi villában vagyunk. Régi téglakandalló, nagy,
padlótól a mennyezetig érő ablakok. Ilyet nem lát az ember
ezen a környéken.
— Klassz, nem — biccent, leolvasva az arcomról a
meglepetést. — 1958-ban építették. Lina régen vette, olcsón,