Kettő

Öt
Kisurranok az oldalsó kapun az utcára. Az utolsó üveg
borukat iszogató Sabine és Munoz nevetése száll utánam,
amikor futni kezdek. Gondosan ügyelek a tempóra, nem futok
sem túl gyorsan, sem túl lassan, mert nem szeretném felhívni
magamra a figyelmét annak, aki esetleg lát.
Épp elég kellemetlen volt magyarázkodni Sabinenek.
Különösen, miután lenyeltem a barbecue csirkemell
háromnegyedét, egy kupac krumplisalátát, egy egész főtt
kukoricát és másfél pohár szódát — egyik sem érdekelt egy
kicsit sem, amelyektől végül teljesen új gyanú árnyéka borult
rám.
Sabine emelt hangon nyüszítve, riadtan kérdezte: —Most
De mindjárt besötétedik, és most ettél! — Folyton figyelő
pillantása végigsiklott rajtam, miközben az agyában egy új
eshetőség fogalmazódott meg: Sportbulimia!
Az anorexiát és az egyszerű bulimiát kirostálta, mint a
furcsa viselkedésemet és a még furcsább étkezési szokásaimat
magyarázó okokat, és most valami újat talált. Semmi kétségem
afelől, hogy be fog iktatni egy látogatást a könyvesbolt „csináld
magad" részlegébe a hétvégén.
Bárcsak elmagyarázhatnám neki, leültetném, és azt
mondanám: „Nyugi. Egyáltalán nem arról van szó, amire
gondolsz. Halhatatlan vagyok. Csak az elixírre van szükségem.
De most van némi megoldandó varázsige-problémám,
úgyhogy... ne maradj fenn miattam'."
De ez sosem fog megtörténni. Nem történhet meg. Damen
világosan a tudtomra adta, hogy titokban kell tartanunk a