Kettő

magasabbra fonódik, míg végül egy szálban egyesül. Ezüstös
gubóban vagyok, a legragyogóbb, legcsillogóbb fényben,
amely tökéletesen bevon.
Letérdelek tiszta, szent helyem padlójára. A bal kezemet
magam elé emelem, és a pengét végighúzom az életvonalamon.
Mély levegőt veszek, amikor a tőr hegyét a húsomba
mélyesztem, és folyni kezd a vérem. Behunyom a szemem, és
gyorsan magam elé teremtek egy törökülésben ülő Romant, aki
ellenállhatatlan, mélykék pillantással, hívogató mosollyal
kísért. Igyekszem ellenállni bénító szépségének, a
tagadhatatlan vonzerőnek, és a nyaka köré kötött, véráztatta
zsinórra Összpontosítok.
A zsinóron az én vérem van. Ugyanaz a zsinór, amit múlt
csütörtökön tettem a nyakába, amikor ugyanilyen rituálét
végeztem — amelyben minden működni látszott, amíg csak el
nem romlott, és tragikus véget ért. De ezúttal minden más. Más
a szándékom. Vissza akarom kapni a véremet. El akarom
oldozni magamat
Gyorsan belevágok a varázsigébe, mielőtt Roman
elhalványulna:
E csomót most kioldom,
Előtted a varázslatot kioltom.
Egykor szoros hurok volt,
Forduljon most jóra a sors.
Szorításod semmi marad,
Csomót oldok, legyek szabad.
Elküldöm hát, ne ártson,
A változás egy napot se várjon!
Így akarom, ez a szavam — így legyen!
Hunyorgok az erős szélben, amely átsöpör a
varázskörömön, és nekifeszül a falaimnak, miközben
villámcsapás fénylik, és mennydörgés robajlik a fejem fölött.