Kettő

Biztosítod, hogy soha, soha ne lehessek Damennel Te így
játszol, Jude Őszintén azt gondolod, hogy ettől majd
lemondok a lelki társamról, és téged választalak
Fejcsóválva lenézek Roman ingére, és összeszorul a szívem,
amikor látom rajta a foltot, és Roman szomorú, szánalmas
életére gondolok, és hogy most mivé vált a lelke. Tudva, hogy
közeljártam, nagyon közel ahhoz, hogy megszerezzem, amit
akarok— most meg ez.
Egy szempillantás alatt minden odaveszett.
—Ever... — könyörög Jude. A szavaim szúrása ott van a
hangjában, a szemében. Felém mozdul, a keze felém nyúl, de
nem engedem, hogy közelebb jöjjön, nem hagyhatom, hogy
hozzám érjen. — Hogy mondhatsz ilyet — kérdezi, megállva
végül, beismerve, hogy veszített — Szeretlek. Jól tudod.
Évszázadokon át szerettelek, ez igaz. De nem szándékosan
tettem ezt, hogy így tartsalak távol Damentől. Túl sokat
jelentesz nekem, hogy valaha ilyet tegyek, tisztelem a
boldogságotokat, ahogy már mondtam. És amikor végül
meghozod a döntést, amikor választasz kettőnk között, azt
akarom, hogy igazságos legyen. Ezúttal elhatároztam, hogy
igazságos lesz.
— De én már választottam — felelem suttogva. Egyszerűen
csak nem tudok már harcolni. Még mindig az inget szorongatva
felállok az ágyról, amikor Haven lép be, és meglát így.
Szikrázó szemmel felméri a terepet, azonnal kitölti a
réseket, és összerakja a darabkákat, amikor megpillantja a
kezemben Roman ingét.
— Mit csináltál — kérdezi olyan halkan, fenyegetően,
hogy végigfut a hideg a hátamon. — Mi a francot csináltál
Kikapja a kezemből az inget, csipkébe burkolt melléhez
szorítja, és végigmér, feltételezve, hogy engem kell hibáztatnia,
és figyelmen kívül hagyja Jude-ot, amikor ő odalép, és
megpróbálja vállalni a felelősséget.