Kettő

— És ezért megölted — meredek rá összeszoruló torokkal.
— Mindent, amit megosztottam veled, ellenem fordítottál, és
megölted öt
Jude a lejét rázza, és elém áll. A pólója elszakadt, ahol
megragadtam és áthajítottam a szobán, az aurája nyugtalanul
lángol. A zöld malachit gyűrűt babrálja a kezén, amellyel
megölte Romant.
— Mindig arról beszéltél, hogy ő milyen rossz, hogy milyen
gonosz, hogy ő vezeti a gonosz halhatatlanok törzsét... Meg
hogy a varázsige miatt nem tudsz neki ellenállni. Hozzám
fordultál segítségért. Bennem bíztál meg először, nem
Damenben. Engem választottál, Ever, akár tetszik, akár nem!
Én pedig csak meg akartalak menteni... Romantól... saját
magadtól. Ez volt az egyetlen szándékom, hogy vigyázzak rád,
hogy törődjek veled!
— Tényleg — szűkül össze a szemem, ahogy egy új
gondolat kezd el formálódni a lejemben. — Tényleg ez volt az
egyetlen szándékod Igazán
— Miről beszélsz — hunyorog rám Jude, összedörzsölve
az ajkait. Próbálja megérteni, amit mondok.
— Pontosan tudod, hogy miről beszélek — felelem dühtől,
erőszaktól, legyőzöttségtől reszkető testtel. Szorongatom
Roman ingét, amelyen foltot hagyott az ellenszer. —
Szándékosan tetted. — Rámeredek.
Nincs igazi bizonyítékom arra, hogy igaz, de ettől még,
amikor a szavak elhagyják a számat, hangosan kimondom őket,
a gondolat megerősödik és növekszik, annyira, hogy gyorsan
megismétlem, egyre messzebbre merészkedve, amikor
hozzáteszem:
— Szándékosan tetted. Ez nem véletlen. Pontosan tudtad,
hogy mit csinálsz, amikor idejöttél. Szóval, akkor ennyi Így
gondoltad megnyerni a négyszáz éves játszmát Ez a te nagy
húzásod Megfosztasz engem, a lányt, akit állítólag szeretsz, az
egyetlen dologtól, amit a világon a legjobban akarok