Kettő

soha sem kaptál, amit soha nem tapasztaltál meg, és én ezt
megbocsátom neked.
— Mi ez — mered rám. — Amatőrök órája Aztán majd
küldesz egy számlát a nevetséges pszichodumádról Ez a
helyzet
— Nem— felelem nyugodt hangon, a szemébe nézve. —
Csak azt próbálom elmondani, hogy vége van. Nem vagyok
hajlandó többé küzdeni ellened. Úgy döntöttem, hogy inkább
szeretlek és elfogadlak. Akár tetszik, akár nem.
— Mutasd ki! — mondja, és újból megpaskolja az ágyat. —
Miért nem kúszol ide, és mutatod ki a szeretetedet, Ever
— Ez nem olyan szeretet. Ez a valódi szeretet. A feltétel
nélküli fajta. A nem elítélő fajta. Nem fizikai. Úgy szeretlek
téged, mint egy másik lelket, aki ezen a földön él. Úgy
szeretlek, mint halhatatlan társamat. Azért szeretlek, mert már
unlak gyűlölni, és nem vagyok hajlandó így érezni többé. Azért
szeretlek, mert végre megértettem, mi tett olyanná, amilyen
vagy. És ha meg tudnám ezt változtatni, megtenném. De nem
tudom, ezért úgy döntöttem, hogy inkább szeretni foglak. És
remélem, hogy az elfogadásom a jóra ösztönöz majd, de ha
nem... — Megvonom a vállamat. — Legalább azt mondhatom,
hogy megpróbáltam.
— A pokolba is — motyogja. A szemét forgatja, mintha a
szavaim csak fájnának neki. — Valaki megitta a hippidzsúzt!
— Nevetve rázza a fejét, majd amikor lehiggad, rám néz: —
Jól van, Ever, szeretsz és megbocsátasz. Bravó! Szép munka.
De van egy újság. Még mindig nem kaptad meg az ellenszert,
igaz Még mindig szeretsz Vagy megint gyűlölsz Milyen
mély a szereteted, Ever — hogy egy dalt idézzek a hetvenes
évekből, amiről fogadok, még nem hallottál. — Az ölébe ejti a
kezét, nyitott tenyérrel, ellazultam — Sajnálom a generációdat.
Az a pocsék zene, amit hallgattok. Hallanod kéne a bandát,
amit Haven megnéz ma... The Mighty Hooligans Milyen gáz
egy név!