Kettő

Higgadtan, komolyan bólintok, nem hagyom, hogy a szavai
hassanak rám. Egyszerűen már nem az a lány vagyok.
— Mondd csak, tudja, hogy itt vagy
— Nem — vonok vállat. —Nem tudja. — De amikor az
SMS-re gondolok, amit küldtem neki, mielőtt kiszálltam a
kocsiból és bejöttem, tudom, hogy nemsokára megtudja.
Mihelyt kijön a moziból Avával és az ikrekkel, megnézi az
üzeneteit, és látja, hogy a Montage-ban akarok találkozni vele,
és tudni fogja. De egyelőre nem, fogalma sincs.
— Értem — bólint Roman, és végigmér. — Nos, legalább
rendbe szedted magad. Valójában jobban nézel ki, mint valaha.
Sugárzol, valahogy még ragyogsz is. Mondd, mi a titkod,
Ever
— Meditáció — mosolygok. — Tudod, tisztulás,
összpontosítás, összpontosítás a pozitív dolgokra, ilyesmi —
vonok vállat, és állok tovább, miközben ő olyan nevetésben tör
ki, hogy rázkódik a válla, és hunyorog közben.
Amint lecseng a hisztériás roham, megszólal:
— A jó öreg Damen a Himaláját is megmászatta veled, mi
— Félrebillentett fejjel néz rám. — A vén gazember sosem
tanul. És nagyon jót tesz neki.
— Hát, bocsáss meg, de nem éppen meditáltál te is
— Nem úgy, szivi. Nem, nem úgy, nem meditáltam — rázza
meg a fejét. — Látod, én másképp csinálom. Kifejezetten
egyetlen személy felé nyúlok, nem valami kitalált, univerzális
„minden együvé tartozik" baromság felé. Nem érted, Ever Ez
az. Itt és most. — Megpaskolja a gyűrött ágyneműt maga
mellett. — Ez a paradicsomunk, a mennyországunk, a nirvána,
a mi Shangri-lánk, nevezd, ahogy akarod. — Felhúzza a
szemöldökét, és megnyalja a száját. — Ez az. És ezt átvitt és
szó szerinti értelemben is mondom. Ez minden, amink van, te
pedig az idődet vesztegeted, hogy ennél többet keresel. Most,
természetesen, sok pocsékolni való időd van, ezt meg kell
hagyni, de ettől még nagy kár, hogy ezt a módját választottad