Kettő

Mély lélegzetet veszek, és azt gondolom: ó, remélem, nem
így lesz! Nem fog neked ott tetszeni. És szörnyen érzem
magam, amiért elhitettem vele, hogy én vagyok Drina — bár
nem én voltam a főnök, amikor történt.
De nem mondom ki. Valójában semmit sem mondok. Csak
állok ott, összeszedem a gondolataimat, a szavaimat,
önmagamat, várom, hogy eljöjjön a megfelelő pillanat.
— Roman, figyelj, én... — Megrázom a fejemet, és kezdem
elölről, mondogatva magamnak, hogy meg tudom csinálni.
Összeszedem az erőmet valahonnan egészen mélyről, amikor
ránézek, és így folytatom: — Ez nem az, aminek hiszed. Nem
azért jöttem, hogy elcsábítsalak, vagy játsszam veled, vagy
gúnyolódjak, vagy megpróbáljak megszerezni valamit,
legalábbis nem úgy, ahogy gondolod. Azért jöttem, hogy...
— Megszerezd az ellenszert. — Felhúzza a lábát a gyűrött
ágyra. Karba tett kézzel, a mellkasát elfedve nekidől a
selyembevonatú ágy végnek, és rám hunyorít. — Egy dolgot
mondok, Ever, te kitartó vagy, ha más nem is. Hányszor fogod
még eltervezni, hogy ezt teszed Minden alkalommal, amikor
idejössz, új terved van a támadásra, új lista a fejedben, és
mégis, minden egyes alkalommal rajtavesztesz, még akkor is,
ha bőséges alkalmat adok, hogy véghezvidd. Ez
elgondolkodtatja az embert, hogy mit is akarsz valójában
Talán csak azt hiszed, hogy akarod, de a tudattalanod nem
hagyja, mivel az tudja a valódi igazságot. A mély, sötét
igazságot. — A szeme felvillan, ahogy rám néz, azt akarja,
hogy tisztában legyek azzal, tud a szörnyetegről, és hogy
mennyire mulattatja. — És bocs, szivi, de meg kell kérdeznem,
hogyan vélekedik Damen a te kis látogatásaidról Gondolom,
nem örül túlzottan neki, vagy annak, hogy Miles hamarosan
megtudja egy újabb kis titkát. Tudod, Damennek sok titka van.
Olyan titkok, amelyeket még csak el sem kezdtél felfedni,
olyasmi, amit el sem tudsz képzelni.