Kettő

Ráncolom a homlokomat, és a tárcámban kutatok pénz után,
amellyel a grátisz jóslásért tartozom neki, amelyet akaratomon
kívül csináltam.
— Biztosan ki akarod fizetni — kérdezi Jude, és nem
hajlandó elvenni a pénzt, amit felé nyújtok.
—Légy szíves — tolom felé. Felvonja a szemöldökét, és
tudom, hogy ellenkezni akar, amikor hozzáteszem: — És tartsd
meg az aprót is! Tekintsd úgy, mint fizetséget a... felszabadult
rossz mojó miatt, amit okoztam. Komolyan — legyintek egyet.
— Ha ez nem történt volna meg, ki tudja, talán visszatérő
kliens lett volna a nő, úgyhogy, tudod, csak tekintsd a jövöbeni
bevétel elvesztése miatti fizetségnek.
— Én nem hiszem, hogy elvesztetted— feleli, és belöki a
pénzt a bankba szánt táskába, majd becsukja a pénztárgép
fiókját. — Ha olyan jó volt a jóslatod, amilyennek hiszem,
vissza fog találni hozzád, vagy legalábbis elmondja a
barátainak, akik kíváncsiságból eljönnek, ha másért nem. Az
ilyesminek a legtöbben nagyon nehezen állnak ellen. Tudod, az
erkölcsös ügyvédnő befogadja a sarlatán unokahúgát, aki a
tudta nélkül másodállásban őrülten pontos médiumjósnő, ez
lehetne a hét könyve, vagy legalábbis a hét filmje.
Vállat vonok, egy perc alatt felfrissítem a sminkemet, és a
kicsi kézitükörbe nézve megszólalok:
— Erről ennyit... Jude rám pillant.
— Azt hiszem, Avalon napja leáldozott. Nyilvánvalóan
csalódottan felsóhajt.
— Ne érts félre, tényleg nagyon élveztem, és ma, hát,
legalábbis eddig a fiaskóig, úgy éreztem, nagyon jó vagyok
benne. Mintha elértem volna az embereket, segítettem volna,
de most., hát, talán ideje visszaállítani Avát a csatasorba. A suli
is nemsokára elkezdődik, és...
— Felmondasz— Ráncolja a homlokát. Látszik, hogy
nincs elragadtatva a gondolattól.