Kettő

De ezt aztán tényleg nem akarom elmesélni neki, úgyhogy
inkább csak bólintok.
— Ohm, rendben. — Jól tudom, hogy ügyvéd lévén mindig
ragaszkodik a szóbeli válaszhoz, hogy a választ ne lehessen
elferdíteni vagy félreérteni. És amikor már azt hiszem, a
legrosszabbnak vége — vagy legalábbis egyelőre —, ahhoz is
ragaszkodik, hogy bocsánatot kérjek a barátnőjétől, mintha
valami bűncselekményt követtem volna el. Bár tudom, hogy
később megfizetek még ezért, nem vagyok hajlandó.
Csak ránézek a nőre, és így szólok:
— Amit odabent mondtam, az nem változik. — A hátsó
szoba felé intek. — A múltja, Tommy, a jövője. Tudja, hogy
amit mondtam, igaz. Ó, és a lehetőségről, ami hamarosan eljön.
— A randipartnerére, majd rá nézek. — Hát, bármennyire is
kételkedik most bennem, bölcs dolog lenne megfogadni a
tanácsomat
Sabinére nézek, figyelem, ahogy az aurája dühösen
fellángol, és csak egy kicsit csillapítja az, hogy Munoz
szorosan öleli a derekát. Munoz cinkosán rám kacsint, majd
elfordítja tőlem Sabinét, és kikormányozza az ajtón, a barátaik
pedig követik őket.
Abban a pillanatban, amint kilépnek, Jude rám néz:
— Öreg, komolyan nagyon rossz mojó szabadult itt fel. Azt
hiszem, egy kis zsályával kellene elűznöm. — Csóválja a fejét.
— Mi van Azt hittem, mostanra már elmondtad neki.
Ránézek.
— Hülyéskedsz Láttad, mi történt. Ez pontosan az a jelenet
volt. amit szerettem volna elkerülni.
Jude vállat von, megszámolja a pénzt a kasszában, és így
szól:
— Hát, talán jobban ment volna, ha figyelmezteted, ha nem
azt érezte volna, hátba szúrtad, amikor besétál ide, és azt látja,
hogy itt dolgozol, ráadásul jósolsz.