Kettő

Harminckettő
Bár azt mondhatnám, hogy Haven szavai nem zavartak!
Nemhogy megcáfolni nem tudtam, de előállni sem tudtam
egyetlen olyan meggyőző esettel sem, amivel azonnal az én
oldalamra állítottam volna. Az igazság az, hogy nem tettem, és
nem mondtam semmit. Csak megvontam a vállamat, úgy
tettem mintha leráznám magamról a dolgot, miközben ő olyan
dalokat harsogtatott az iPodjáról, amelyekről nem is hallottam.
Aztán átlapozunk egy halom magazint, csak elvagyunk, mint
azelőtt. Mint régen. De ez csak a felszín. Mélyen mindketten
tudjuk, hogy a dolgok teljesen mások.
Aztán miután elmegyek, amíg Damennél vagyok, folyton
Haven szavai járnak a fejemben, ahogy megkérdezte, hogy
melyikünk szeret jobban. Hogy őszinte legyek, még ma is itt
vannak a fejemben. Ezen gondolkodtam a Sabinével elköltött
reggeli alatt, raktározás közben, és míg a pénztárban dolgoztam
az üzletben, kérdezgettem magamat, hogy vajon én vagy ö
Még a három jóslás közben is, amelyre „Avalonnak" időpontja
volt, beleértve azt is, amelyiket épp most fejezek be, a kérdés
folyton ismétlődik a fejemben.
— Hűha, ez aztán... — néz rám a nő csodálkozástól nagyra
nyílt szemmel. — Ez tényleg, tényleg, tényleg figyelemre
méltó volt. — Megrázza a fejét, és a tárcájáért nyúl, az arcán
izgatottság, kételkedés és hinni akarás elegy ével. A szokásos
jövendölés utáni állapot
Mosolyogva, udvariasan biccentek, miközben összeszedem
a tarot-kártyát, amit a műsor kedvéért raktam ki, de nem igazán
használtam. Csak könnyebb, ha van az embernek valami