Kettő

letelepedett mellém, és újból megcsókolt. Az energiamező
közöttünk lebegett, és biztonságban tartott minket, de az ő
számukra láthatatlan volt.
Vagy legalábbis ezt hittem, míg fel nem néztem, és nem
láttam, hogy Honor figyel, leginkább Dament. A pillantása
Staciáéra emlékeztetett — lusta, vágyakozó, volt benne egy
nagy adag tudás és látás is.
És amikor találkozott a pillantásunk, láttam az ajkán
formálódó mosolyt, amely olyan gyorsan villant fel és tűnt el,
hogy elgondolkodtam, tényleg láttam-e Csak egy kis félelem
maradt utána, amikor elfordulok tőle, és Damenre nézek...
— Ever! Hahó! — kiabál Ava, miközben Romy kuncog,
Rayne pedig morog az orra alatt. — Velünk vagy még Még
mindig élvezed a tisztító lélegzetvételeidet
És egyszer csak összeomlik a strand emléke, és újra Ava
házában vagyok. Megrázom a fejemet, és ránézve így szólok:
— Ohm, nem, azt hiszem, kissé elkalandoztam.
De Ava csak vállat von, ő a kedves tanárok közé tartozik, az
ő óráján nem lehet hibázni.
— Előfordul — feleli. — Segíthetünk valamiben Romyra
és Rayne-re nézek, majd nemet intek:
— Nem. Jól vagyok.
Figyelem, ahogy felnyújtja a karját magasan a feje fölé, és
lustán, pilledten nyújtózkodik egyik oldalról a másikra.
— Mit gondolsz Ki akarod próbálni
Összeszorítom a számat, és vállat vonok. Nem vagyok
biztos abban, hogy bejutok, de készen állok, hogy
megpróbáljam.
— Jó. Szerintem itt az ideje — mosolyog rám. — Szeretnél
társaságot, vagy inkább egyedül mennél
Az ikrekre pillantok, látom, ahogy a lábukat nézik, vagy a
képeket a falon, a ruhájuk szegélyét, mindent, csak engem
nem. Az utolsó néhány kísérlet, hogy Nyárvidékre vigyem