Kettő

gyorsan, erőfeszítés nélkül gyalogolt a homokban, és azon
gondolkodtam, hogy vajon másokat is ennyire lenyűgöz a
látványa, ahogy engem
A pillantásom még mindig rászegeződött, amikor a vízre
ejtette a deszkát, és evezni kezdett, közben egy sor féllapos
hullámot majdnem tökéletes hullámhordóvá formált. Teljes
mértékben elfeledkeztem a magazinokról és az iPodról a
látvány kedvéért, míg Stacia meg nem állt mellettem. A füle
mögé fésülte hosszú, újonnan melírozott haját, feljebb rántotta
a vállán a menő strandtáskát, és az arcára csúsztatta a
napszemüvegét
— Jesszusom, Ever, pincében napoztál
Nagyot nyeltem, levegőt vettem, pislogtam párat, de ennyi.
Nem adtam jelét, hogy láttam vagy hallottam volna őt.
Elhatároztam, hogy figyelmen kívül hagyom, elhatároztam,
hogy úgy teszek, mintha láthatatlan lenne a számomra, és
továbbra is Damenre figyeltem.
Stacia állt mellettem, és undorral ciccegett, miközben
nyersen végigmert, de aztán nemsokára megunta, és
továbbment, elcsoszogott a homokban, és letelepedett a víz
mellett, de megfelelő látótávolságra tőlem.
És ekkor hagytam, hogy megtegyem. Ekkor mentem
mindennel szembe, amit Avától tanultam a saját magam
megerősítéséről, arról, hogy zárjam ki Staciát és minden hozzá
hasonlót a saját, sokkal pozitívabb, magasabb rezgésű
energiám kedvéért. Ekkor történt, hogy hagytam, hogy a szavai
újrapörögjenek a fejemben, miközben a pillantásom
végigsiklott a testemen, és egyetértettem Staciával. Csak pár
perccel azelőtt még jól éreztem magam úgy, ahogy vagyok, el
voltam ragadtatva attól, hogy az addig egészségtelen, éheztetett
testem szépen kitelt újra, de nem tudtam eltekinteni a ténytől,
hogy fehér voltam — rikítóan fehér —, olyan fehér, hogy
napszemüveget kell felvenni a láttomra. Ezt a színt csak
tésztafehérnek lehet leírni. És ha hozzáadjuk a világosszőke