Kettő

— Programhoz — Damen nekidől a régi
bársonyrekamiénak. A pillantása végigmér, és olyan
figyelmesen tanulmányoz, hogy nem tehetek róla, de gyorsan,
elfogódottan végigsimítok a ruhámon, és azt gondolom,
legalább manifesztálhattam volna valami kevésbé gyűröttet,
valami újat és cukit, mielőtt így iderohantam.
De annyira felpörgetett a beszélgetés Avával, és a sok
gyógyító és tisztító meditáció, hogy nem tudtam várni. Nem
várhattam azzal, hogy elmondjam neki, hogy újból vele legyek.
— Ava alávetett egyfajta... tisztítókúrának — nevetek rá. —
Csak ez a mentális fajtája volt, nem zöldteával meg gallyakkal.
Azt mondja, ettől majd... hát... — vonok vállat. — Jobban
leszek, teljesnek érzem magam újra, újnak és jobbnak.
— De... azt hittem, tegnapra már jobban lettél. Vagy
legalábbis ezt mondtad Nyárvidéken — billenti félre a fejét.
Bólintok, és a korábbi közös utazásunkra gondolok, nem az
azt követő szörnyű jelenetre Romannel, amikor belerohantam
Jude-ba.
— Igen, de... most még jobban érzem magam, erősebb
vagyok, mint régen. — Ránézek, és tudom, hogy a következőt
be kell ismernem, ez is része a tisztító rituálénak, hogy
megtisztuljak, kijavítsam a dolgokat. Nem sokban különbözik a
tizenkét lépcsős programtól, de én sem vagyok más, mint a
többi függő, akik szörnyű függőségekkel küzdenek.
— Ava szerint rászoktam a negatív gondolatokra. — Nagyot
nyelek, és erővel ráveszem magam, hogy álljam Damen
tekintetét — Nem csak a varázslat volt, vagy Roman. Szerinte
arra szoktam rá, hogy a félelmeimre gondolok, a rossz
dolgokra az életemben, mint... tudod, mint a rossz döntéseim,
vagy hogy nem tudunk együtt lenni, hát ilyenek. És ezzel, hogy
ezekre koncentrálok, valójában odajutottam, hogy magamhoz
vonzottam, khm, mindenféle sötét és szomorú dolgot és... hát
Romant, aminek az lett a vége, hogy elszakadtam azoktól,
akiket a legjobban szeretek. Például tőled.