Kettő

megváltoztatom a koncentrációm irányát. — Amikor
megpróbáltam visszafordítani, csak rosszabb lett. Aztán,
amikor Hekatéhoz folyamodtam segítségért, egy ideig
működött, de aztán, épp most, amikor újra találkoztam
Romannel... — Elvörösödöm, ahogy a testem felforrósodik, és
elborzadva emlékszem vissza, hogy majdnem mi lett belőlem.
— Hát, mondjuk azt, hogy rájöttem, sehová nem ment, él és
virul, és bulizni akar. És értem, amit mondasz, legalábbis azt
hiszem, értem, de nem tudom, hogyan segíthetne, ha
egyszerűen csak változtatok a gondolataimon. Hekaté van a
nyeregben, nem én, és fogalmam sincs, hogyan léptethetném
le.
De Ava csak néz rám, és halkan így szól:
— Na, ebben tévedsz! Nem Hekaté van a nyeregben, hanem
te. Egész idő alatt te irányítottál. És bár utálok ilyet mondani,
mert tudom, hogy milyen kellemetlen az embereknek hallani,
de a szörnyeteg nem valami idegen lény, amely valahogy utat
talált benned, nem egy démoni megszállottság, vagy ilyesmi.
Az te vagy. A szörnyeteg a te sötét oldalad.
Hátradőlök a széken, és a fejemet csóválom.
— Remek, ez aztán remek. Azt mondod, hogy a Romanhoz
fűződő vonzalmam valódi Ez kedves, Ava, koszi — sóhajtok
fel hangosan, hallhatóan, és egy drámai szemforgatással
jutalmazom.
— Mondtam, hogy sosem esik jól az ilyen. — Megvonja a
vállát, hogy mutassa, immunis a szemtelenségeimre. — De el
kell ismerned, hogy, látszólag legalábbis. Roman
lélegzetelállító, valójában eléggé jóképű... — Mosolyog, szinte
könyörög, hogy értsek egyet vele. De amikor nem teszem, csak
vállat von, és így folytatja: — De nem így értettem. Ismered a
jin-jang szimbólumot, igaz
Bólintok.
— A külső kör jelképez mindent, a fekete és a fehér részek
pedig a két energiát, amely miatt a dolgok történnek— vonom