Kettő

csak azért van hatalma fölötted, mert te adtad neki. Te
nyújtottad át! Igen, tudom, hogy becsapott, és igen, tudom,
hogy ő tart távol attól, hogy igazán Damennel lehess, és igen,
ez biztosan elképzelhetetlenül szörnyű, de ha többé nem állsz
ellen annak, ami már megtörtént, ha nem összpontosítasz
Romanre és a rohadt dolgaira, amiket csinált, képes leszel
eltépni ezt a szörnyű köteléket, ami összefűz vele. És
hamarosan, megfelelő mennyiségű meditáció és tisztulás után
nem tud majd megzavarni többé, közel sem.
— De még mindig nála van az ellenszer... még mindig... —
kezdem, de nincs értelme, Ava pörög, és még nem fejezte be.
— Igazad van. Még mindig nála lesz az ellenszer, és
valószínűleg nem akarja majd átadni. De ezen nem tudsz
változtatni. És sem a megszállottságod, sem a varázsigék nem
fogják megváltoztatni. Valójában csak rosszabb lesz. Ezzel ő
válik a világod középpontjává, pedig pontosan ezt nem akartad,
és higgy nekem. Roman nagyon jól tudja ezt. Keményen
dolgozik azon, hogy magára vonja a figyelmedet, minden
önimádó ezt akarja. Úgyhogy ha tényleg meg akarod ezt
oldani, és visszaterelni az életedet a régi medrébe, akkor csak
hagyd abba! Ne koncentráld az energiádat a dolgokra,
amelyeket nem akarsz! Ne fektess energiát Romanbe!
Egyszerűen utasítsd vissza, és lássuk, mi lesz az eredménye. —
Felém hajol, hullámos, mahagóni haját a füle mögé söpri. —
Szerintem, ha látja, hogy boldogan alkalmazkodtok a
helyzethez, élitek az életeteket a korlátaitok ellenére, megunja
a játékot, és feladja. De így, ahogy most kezeled, akár tigrist is
etethetnél kézzel, csak a primitív ösztöneit elégíted ki. A
vadállat benned van, Ever, mert te tetted oda. De hidd el,
ugyanilyen könnyen meg is szabadulhatsz tőle!
— Hogyan — vonom meg a vállamat. Megértettem, amit
mondott, mert amikor elmagyarázta, tökéletesen értelmet nyert
az egész. És mégis érzem azt a szörnyű, kitartó pulzálást a
felszín alatt, és elég nehéz elhinni, hogy csak azon múlik, hogy