Kettő

aggódni kezdett érted, ellenálltál Romannek és a
szörnyűségeknek, amelyeket tett veled... —Felemeli a kezét,
mert látja, hogy az utolsót meg akarom cáfolni. Egy felemelt
ujjával elhallgattat, és így szól: — És az a helyzet az
ellenállással, az az iróniája, hogy végül annyi időt fecsérelsz
arra, hogy a visszautasítandó dologra összpontosítasz, arra,
amit nem akarsz, hogy végül pontosan azokat a dolgokat
vonzod magadhoz.
Ránézek. Nem vagyok biztos abban, hogy tudom követni.
Nem kellett volna ellenállnom Romannek Hahó, nézzük már
meg, mi történt, illetve, hogy majdnem mi történt, amikor
majdnem megengedtem magamnak, hogy feladjam.
Ava kihúzza magát, és a csészéje két oldalára teszi a
tenyerét. A szemembe néz, és újra kezdi:
— Minden energiából áll, igaz
Azt mondják.
— Tehát, ha a gondolat is energia, és az energia vonz, akkor
minden gondolatod arról, amitől a legjobban félsz... nos,
valójában megtörténésre buzdítja azt a dolgot. Pusztán azzal,
hogy a megszállottja leszel, életre hívod. Vagy ennél is
egyszerűbben fogalmazva, ami megtörténik, az tőled ered,
ahogy az alkimisták mondták: „Amint fent, úgy lent, amint
bent, úgy kint."
— Ez van egyszerűen fogalmazva — csóválom a fejemet.
Kevergetem a teámat. Akár idegen nyelven is beszélhetne,
amennyit értek belőle.
Türelmesen, kedvesen rám mosolyog.
— Azt jelenti, hogy ami bennünk van, az kívülünk is
megtalálható. Hogy a tudatunk belső állapota, a gondolatok,
amelyekre összpontosítunk, mindig tükröződnek az életünkben.
Nincs menekvés ez elől, ez van, Ever. De amire nem jöttél rá,
az az, hogy a mágia nem odakint van, nem az istennő vagy a
királynő kezében, hanem idebent — ütögeti meg öklével a
mellkasát. Rám néz, és az egész arca felderül. — Romannek