Kettő

— Megpróbáltam telefonálni... de... bonyolult — Megrázom
a fejemet. — Választanom kellett valami... valami, amire nagy
szükségem van, és te közötted. És amint látod, téged
választottalak.
Haven nagyra nyílt szemmel rám néz, az agya kattog, nem
szól egy szót sem.
— Roman azt ígérte, odaadja, ami nekem kell, ha hagylak
meghalni. De nem tudtam megtenni... és így... — intek felé. —
Most halhatatlan vagy.
A barátnőm fejcsóválva körülnéz. Egy csapat kölyökre
figyel, akik egy feltuningolt golfkocsival furikáznak az utcán
fel-alá. Olyan sokáig hallgat, hogy már majdnem megszólalok,
amikor így szól:
— Sajnálom, hogy nem kaptad meg, amit akartál, Ever,
tényleg sajnálom. De nincs igazad Romannel kapcsolatban.
Kizárt, hogy hagyott volna meghalni. Abból, amit mondtál,
nála volt az elixír, arra az esetre, ha másképp döntenél. Amúgy
meg szerintem kicsivel jobban ismerem Romant, mint te, és az
a helyzet, hogy tudja, milyen boldogtalan voltam a családom
miatt... — vonja meg a vállát. — Valószínűleg azért akart
halhatatlanná változtatni, hogy attól megmentsen, de nem akart
ő lenni a nemzőm, mert nagy a felelősség. Nem kétlem, hogy
ha te nem itatsz meg, akkor ő megtette volna. Nézz szembe
azzal, Ever, hogy rosszul döntöttél! Be kellett volna dőlnöd a
blöffjének.
— Nincs olyan, hogy nemző — morgom, és magamban
forgatom a szememet. Az egész litániából pont ezen akadok
fenn Megrázom a fejemet, és kezdem elölről. —Nem így
van... közel sem... ez... — Elhal a hangom, amikor Haven
félrenéz. Meggyőződése, hogy igaza van, nekem pedig nincs.
És mivel megpróbáltam figyelmeztetni a veszélyekre —
Romanre —, Damen nem hibáztathat azért, amit mondani
fogok.