Kettő

szerintem el kellene gondolkodnod azon, hogy felmondjál,
hogy egy kicsit lazíthass a strandon, a barátaiddal légy.
— Milyen barátokkal — vonom meg a vállamat. Nyilallást
érzek a szemeim mögött, miközben a gyomrom kissé
megsüllyed. De akkor is, én mondtam. Beismertem egy olyan
fájdalmas igazságot, hogy Sabine nem tehet mást, csak
fészkelődik, és a padlót bámulja. Beletelik egy pillanatba, míg
összeszedi magát, aztán felemeli a pillantását, és a szemembe
néz. A szülinapi meglepik hegyére mutat.
— Hát, bocsánat, hogy ilyet mondok, de a bizonyíték másra
utal.
Behunyom a szemem, és a fejemet rázom. Dühösen
nyomkodom az arcomat, miközben gyorsan elfordulok. Arra a
barátomra gondolok, aki ma nem volt itt, és aki sosem lesz,
köszönhetően a szörnyetegnek és nekem.
— Hé... jól vagy — Sabine felém nyúl. Csak vigasztalni
akar, de gyorsan elhúzódik, mert eszébe jut, hogy mennyire
kényes vagyok arra, ha tapogatnak.
Mély levegőt veszek, és bólintok. Tudom, hogy nagyon
aggódik, s már bánom, hogy belerángattam ebbe az egészbe.
Mert már tényleg jól vagyok. Ahogy ő mondta, már nem
lógnak rajtam a ruhák, szép a bőröm, a kapcsolatom újra
rendben van, és a borzalmas szörnyeteg, a furcsa, idegen
lüktetés, amely irányított, nem hallatott magáról a parton töltött
este óta. És ugyan a családom helyén mindig is hatalmas,
tátongó szakadék marad, és Sabinétől is el kell búcsúznom
egyszer, Damen mindig ott lesz velem. Ha az elmúlt évben
semmi mást nem bizonyított nekem, az egyértelmű, hogy
teljesen elkötelezte magát mellettem — mellettünk. Nem
számít, milyen rosszra fordulnak a dolgok, ő nem adja fel. És
végül is, ennél többet már nem is kérhetek. Minden más, hát,
az, ami.
Sabinére nézek, és bólintok, ezúttal határozottabban, mintha
tényleg komolyan gondolnám. Hónapokkal ezelőtt