Kettő

iztonságban legyek — Megrázza a fejét. — Bocs, Ever, de
ennek semmi értelme. Ki vagy mi ellen kellene megvédenünk
magunkat
Mély lélegzetet veszek, és megerősítem magamban, hogy
jól teszem, ha elmondom, még ha Damen másképp is gondolja.
Remélem, hogy a barátom megbocsát, és így felelek:
— Romantól kell megvédened magad.
Haven megrázza a fejét, és karba teszi a kezét. Nem
hajlandó elhinni.
— Romantól Ez nevetséges. Roman sosem ártana nekem.
Ellátom a számat, alig hiszek a fülemnek, különösen azok
után, amit az imént mondtam.
— Ne haragudj, Ever, de Roman a haverom. És nem mintha
közöd lenne hozzá, de jó úton járunk afelé, hogy több legyen,
mint haver. És mivel nem titok, hogy az első perctől kezdve
utálod őt, nem lep meg, hogy most ezt hallom. Szomorú, de
nem meglepő.
— Nem csak úgy kitalálom. — Vállat vonok, s szeretnék
higgadt maradni, de nem megy. Tudom, hogy az emelt hang és
annak az erőltetése, hogy az én szemszögemből lássa a
dolgokat, sosem fog működni egy olyan makacs embernél,
mint ő. — Igen, talán igazad van, talán nem kedvelem, de ha
végiggondolom, hogy megpróbált megölni téged, meg
minden... Hát, nevezz bolondnak, de szerintem ez elég jó ok.
Még szemtanúim is vannak, tudod, hogy nem csak én voltam
ott!
Haven hunyorog. A körmei kopognak a kilincsen.
— Jó, tisztázzunk valamit! Roman megpróbált
megmérgezni valami vacak teával... — Belladonnával...
álomhozófűnek is nevezik...
— Mindegy — legyint. — A lényeg, hogy azt állítod, meg
akart ölni, és ahelyett, hogy hívtad volna a 911-et, átsétáltál,
hogy lásd, mi van Ezzel mi van Nyilván nem vetted túl
komolyan, akkor én miért tenném