Kettő

néz ki, ez a kedvenc, leggyakrabban ismételt mondata, és nem
tudom elhinni, hogy Damen bedőlt neki.
— Az akashban látta. És ma, amikor képtelen voltam
segíteni neked, én is meggyőződtem róla. Rendbe szedte a
házát, próbálta megtalálni a megfelelő alkalmat, hogy elmondja
nekik, és hát ugyan hittem neki, nem voltam biztos abban,
hogy tényleg ez a legjobb a lányoknak Ezért ma, amikor egy
kis útmutatást kértem, hogy mi lenne a legjobb döntés, felfedte
a történetet. Valójában most is vele vannak.
— Szóval ez van — nézek rá. — Ava már nem gonosz,
egymásra találtak az ikrekkel, mi pedig visszakapjuk az
életünket. — Próbálok nevetni, de nem úgy sikerül, ahogy
szerettem volna.
— Tényleg Visszakapjuk az életünket — néz rám
félrebillentett fejjel.
Felsóhajtok, mert tudom, hogy nincs más választásom, csak
hogy megpróbáljam elmagyarázni, ez a legkevesebb, amit
tehetek
Lerogyok a hintára, a vastag fémláncra fonom az ujjaimat,
és megszólalok:
— Ma... Nyárvidéken... a látszat ellenére, egyáltalán nem az
volt, aminek látszott. És meg akartam magyarázni, mindent
meg akartam magyarázni, ami történt mostanában, de amikor
olyan gyorsan eltűntél, én... — Összeszorított szájjal
elfordítom a fejemet.
— Akkor miért nem magyarázod meg most — kérdezi
Damen engem vizsgálgatva. — Itt vagyok. Tiéd minden
figyelmem. — A hangja olyan merev és hivatalos, hogy
megszakad a szívem. Milliónyi kicsorbult szilánkra törik,
ahogy ott ül mellettem, és olyan csinos, erős, olyan jó
szándékú... És csak helyesen akar cselekedni, mindegy, mi az
ára.
Én pedig olyan nagyon szeretnék felé nyúlni, és szorosan
magamhoz ölelni, megtalálni a módját annak, hogy