Kettő

ahhoz képest, hogy a világegyetem egyik legnagyobb csodáját
látta.
— Hát... érdekes volt — Bólint a szemembe nézve, de egy
pillanat múlva gyorsan elfordul. El sem hiszem, hogy azt
gondolja, így megússza. Ennél kicsivel többet érdemiek, amiért
egészen idáig elhoztam.
— Khm, nem akarod kifejteni — húzom fel a
szemöldökömet. — Pontosan hogyan volt érdekes Mit láttál,
hallottál, tanultál Mit csináltál, amíg bent voltál Megkaptad a
választ, amire szükségem van — Tudom, hogy egy hajszál
választ el attól, hogy belessek a fejébe, ha ő maga nem vall
szint gyorsan.
Mély lélegzetet vesz, és elfordul. Jó néhány lépésre
távolodik tőlem, mielőtt végül a szemembe néz, és válaszol:
— Nem tudom biztosan, hogy tényleg szeretnék-e
belemenni most... sok mindent kell megértenem... Még
értelmeznem kell. Az egész egy kicsit... bonyolult...
Hunyorgok, és elhatározom, hogy megnézem magam.
Nyárvidéken nagyon kevés titok van, különösen az olyan
újoncnak, mint Jude, akinek fogalma sincs, hogyan működik az
egész, de mihelyt nekifeszülök a masszív kőfalnak, tudom,
hogy hol járt.
Az akash.
Emlékszem, Romy azt mondta: Nem minden gondolatot
lehet olvasni, csak azokat, amelyeket megengednek. Bármit
látsz az akashban, az csakis a tiéd.
Összeszűkül a szemem. Most már jobban akarom tudni,
mint valaha, felé indulok, hogy kicsivel tovább tudakozódjam,
amikor megérzem. A melegség hullámát, a bizsergést és a
forróságot, amelyet a puszta közelsége kelt bennem.
Megfordulok, és ott áll Damen, jön le a márványlépcsőn, majd
megáll. Minden megáll. És találkozik a pillantásunk.
Felé kiáltanék, hogy jöjjön, segítsen, tudva, itt a
lehetőségem, hogy mindent megmagyarázzak, amikor