Kettő

hoztak ide, hogy van valami, amit látnom kell, ezért úgy
döntök, maradok még egy ideig. Ráhunyorgok az előttem
elterülő képre, és látom, hogy a szokásos lágy, arany ragyogás
helyett az ég itt borongós és szürke. A csillogó pára helyett,
amelyet megszoktam, kitartó eső áztatja sárrá a földet, amely
úgy tűnik, sosem szárad fel. A kiszáradt növények és a fák
olyan kopárak, mintha évek óta nem öntözték volna őket Ezek
szerint a csapadék nem kifejezetten tápláló eső.
Lépek egyet előre, elhatározom, hogy megfejtem az
üzenetet, megtudom, miért vagyok itt, de amikor a lábam olyan
mélyre süllyed a sárban, hogy az térdig elnyel, úgy döntök,
hagyom, hogy a ló vigyen inkább. De akárhogy dorombolok a
fülébe, mindegy, milyen utasítást adok, nem hajlandó közelebb
jönni. Egy cél lebeg a szeme előtt, hogy visszamenjen oda,
ahonnan jöttünk, úgyhogy feladom, és engedek a száron.
Visszanézek, miközben távolodunk, és eszembe jut, mit
mondtak egyszer az ikrek:
Nyárvidéken minden dolog lehetőségét megtalálod. De most
csak azon tűnődöm, hogyan fogom megtalálni a másik oldalt.