Kettő

— Nem találtam semmit, de akkor is. Boldogan teszek egy
újabb kísérletet, ha még mindig kell a segítségem.
Egyszóval — igen. Tényleg kell a segítsége. Minden
segítséget elfogadok, amit csak lehet. De most, hogy a vadállat
átveszi a hatalmat, a szavak nem jönnek ki a számon. A torkom
olyan forró, és annyira elszorul, hogy csak a csend nyugtatja
meg.
— Rímelnie kell — kérdezi, nem hajlandó annyiban
hagyni. Nemet intek, még mindig képtelen vagyok
megszólalni.
De Jude csak megvonja a vállát, egy hangyányit sem
aggasztja, hogy nem vagyok hajlandó játszani.
— Elég jó vagyok a varázsigékben, ha lehetek szerénytelen,
és ha már itt tartunk, elég jól rappelek, akarod hallani
Behunyom a szememet. Bárcsak hagyná az egészet!
— Bölcs döntés — mosolyog. Megfeledkezik arról, hogy
min megyek keresztül. Úgy tesz, mintha képzeletbeli
izzadságot törölne le a homlokáról a bepólyált kezével, ami
eszembe juttatja, hogy arra kért, vigyem el.
Felállok, és arra számítok, hogy jön utánam, de csak ül ott,
és olyan heves, kitartó pillantással méreget, hogy nem tehetek
róla, de azt recsegem:
— Mi Mi van Riley van itt
Nemet int, rasztafürtjei a válláról a hátára hullanak.
Ragyogó, kékeszöld pillantása a szemembe mélyed
— Nem láttam őt egy ideje — néz rám félrebillentett fejjel.
— Beismerem, időnként megpróbálom, de mindig üres kézzel
végzek. — Megvonja a vállát. — Azt hiszem, csak nem akarja,
hogy elérjük.
Összeráncolom a szemöldökömet, nem tudom, egyetértek-e.
Riley elég titkos üzenetet küldött az utóbbi időben, hogy ebben
kételkedjek, és úgy érezzem, pontosan azt akarja, hogy elérjük.
— Gondolod, hogy talán... — Elhallgatok, nem akarok
nevetséges lenni, de aztán úgy döntök, nem érdekes. Már épp