Kettő

— Jól vagy —A pillantása figyelmes, fürkésző, mintha
valóban érdekelné.
De én jobban tudom. Avát csak egy ember érdekli — és az
Ava. Az ő szempontjából senki más nem számít. Ezt már
bebizonyította, amikor a sorsára hagyta Dament, miután
megígérte nekem, hogy segít neki.
Végigmérem, és meglepetten látom, hogy nem néz ki
másképp, mint mielőtt megszökött az elixírrel, de végül is elég
jó előnnyel indult, úgyhogy talán ő nem változik olyan sokat.
— Hogy jól vagyok-e — utánzóm Ava cukrozott,
aggodalmas hanglejtését. Gúnyos mosollyal hozzáteszem: —
Hát, gondolom, igen. Gondolom igazán, valóban jól vagyok.
Legalábbis ha mindent összevetünk. Bár biztos, hogy közel
sem vagyok olyan jól, mint te. — Vállat vonok. — De ki is
lenne olyan jól
A pillantásom a nyakára vándorol, és keresi a beszédes
Ouroboros tetoválást, vagy valami egyéb jelét a
halhatatlanságának. Meglep, hogy nemcsak hogy nem látok
rajta semmilyen jelet, de a szokásos csillogó, manifesztált
ékszertömeg is lecsökkent egyetlen, nyers citrinkőre, amely
egyszerű ezüstláncon függ a nyakában. Hunyorogva próbálok
visszaemlékezni, mit tanultam erről a kőről — valamit a bőség
és öröm elő segítéséről és... ó igen, a hét csakra védelméről.
Nos, nem csoda, hogy ezt viseli.
Összeszorítom a számat, és hallhatóan felsóhajtok. Olyan
pillantást lövellek Ava felé, amely nem hagy kétséget afelől,
hogyan érzek iránta.
— Most, hogy az egész világ a lábaid előtt hever, senki nem
érezheti nálad jobban magát, ugye Mondd csak, Ava, milyen
érzés Milyen érzés az új, tökéletesített önmagad Megérte
elárulni érte a barátaidat
Aggodalom felhőzi el az arcát.
— Teljesen félreérted — feleli. — Egyáltalán nem az volt,
amit gondolsz!