Kettő

ahol biztonságban vagyok. Ha kimegyek, utána fogok eredni,
és attól a pillanattól kezdve nincs visszaút.
Amúgy is el kell terelnem a figyelmemet. Nem bírom
elviselni Damen kérdő tekintetét, a fájdalmas arckifejezését.
Időre van szükségem, hogy lehiggadjak és összeszedjem
magam, és végül el tudjam magyarázni a furcsa, szörnyű
igazságot arról, hogy mi történik velem.
Megmarkolom Damen kezét, és felvezetem az emeletre,
remélve, hogy a közöttünk lebegő energiafátyol elfedi nyirkos,
hűvös bőrömet. A játékszobába lépve mosolyogva integetek.
Eszembe jut a titok, amit Miles mondott egyszer a
színészetről. Az egész arról szól, hogy az ember elképzel,
elképzel, elképzel — és olyan hevesen hiszel a hazugságban,
hogy a közönség is beveszi.