Kettő

Ő a Napom, Holdam s a csillagok, és boldogan keringek
körülötte.
Teszek még egy lépést, remeg a kezem, sajog a testem,
vágyom a jeges érintését a bőrömön. Már nem érdekel, ki látja,
mit gondolnak rólam, csak az éhező szörnyet akarom táplálni
magamban.
És épp, amikor megtenném azt az utolsó lépést, Roman
elsuhan mellettem, és kimegy a kocsijához. Ingatagon,
bizonytalanul s zavartan állok, nem kapok levegőt, míg Miles
mellettem nem tudja, mit tegyen, Damen pedig aggódva figyel.
Az akarata minden grammjára szüksége van, hogy eszénél
maradjon, összetartsa a dolgokat, legalábbis amíg Miles jelen
van, és visszatér oda, ahol abbahagytuk:
— Roman művészeti ízlése a legjobb esetben is hiányosnak
mondható. Maradj az én listámnál, és nem ronthatod el. — Az
arca összeszedettnek és nyugodtnak látszik, de tudom, hogy
Damen minden, csaknem az. A belőle felszálló energiák
egészen másról tanúskodnak.
De bárcsak érdekelne, ahogy kellene — ahogy végül
érdekelni is fog, ha a lüktetés alábbhagy, és a hatása elmúlik.
De az az iszonyatos pillanat a jövőben fog bekövetkezni.
Jelenleg csakis őrá tudok gondolni.
Hová megy
Hogy Havennel van-e
És hogyan tudnám megállítani őket
Miles tekintete kettőnk között cikázik, és azt kívánja, bár
felszállhatna arra a repülőgépre most azonnal, és túl lenne az
egészen. Idegesen köszörüli a torkát, majd így szól:
— Na, most, hogy ennek vége, szeretnétek csatlakozni a
többiekhez A stáb odafent van a játékszobában, és hamarosan
előadjuk a Hajlakk legjobb jeleneteit.
Damen nem-et intene, de közbevágok. Bár nincs semmi,
amire kevésbé vágyom, mint a danolászás odafent, a
megváltást remélve, itt kell maradnom. Itt, ebben a házban,