komarom es kornyeke 2012 8.indd - Regionálna rozvojová agentúra ...

komarom es kornyeke 2012 8.indd - Regionálna rozvojová agentúra ... komarom es kornyeke 2012 8.indd - Regionálna rozvojová agentúra ...

05.02.2015 Views

Building partnership állították fel, ám sokszor kellett azt felújítani. 1763-ban a földrengés elpusztította, így 1764-ben újat kellett építeni. Mivel ez is hamar megrongálódott, 1819-ben felépült a harmadik református templom is. Az 1840-es tűzvész után ismét fel kellett újítani. Utoljára 2008-ban renoválták. A templom értékes keresztelőkészlete eredeti: még 1755-ben készült. Berendezéséhez tartoznak a barokk ezüstkelyhek, az ónkancsók és a klasszicista tányérok. További látnivaló a falu klasszicista kastélya, amely az 1830-as években épült. 1945 után lakásokat létesítettek benne, később pedig irodaépületként szolgált. 1980- ban felújították, eltüntették a régi építészeti részleteket róla, majd megüresedett. 2002-ben ismét modernizálták, benne bérlakásokat létesítettek. Ezen kívül az ide látogató turisták megtekinthetnek néhány, a 19. század végén épült nádfedeles, nyeregtetős házat is. Remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt továbbá a falu határában, 105 hektáros területen fekvő Nádas természetvédelmi terület. Emellett több emlékmű is található Nagykeszin: a honfoglalási emlékmű a községháza melletti parkban; az első világháború áldozatainak emlékére emelt obeliszkos emlékmű (turulmadárral a tetején, 1929-ből) a régi temetőben; a második világháború emlékműve az új temetőben (1995-ből); az 1948-as kommunista hatalomátvétel emlékműve pedig a kultúrház előtt található. www.husk-cbc.eu/ 92

Csallóközaranyos Régészeti leletek bizonyítják, hogy Csallóközaranyos területe már a kőkorszakban lakott volt, de találtak még római kori és szláv-avar temetőket is itt. Elsős írásos említése 1094-ben történt, amikor Dávid herceg az akkori nevén Locus Aureus-t a tihanyi apátságnak ajándékozta. 1268-ban egy királyi oklevél Villa Oronos néven említi a községet. A XIII. századtól Szolgagyőr és Komárom várához tartozott. Olyan neves királyok fordultak itt meg főként vadászat céljából, mint 1267-ben IV. Béla, 1277-ben IV. László, 1327-ben pedig Károly Róbert. A XV. századtól több nemesi család is uralta. A lakosok megélhetését a molnárkodás és az aranymosás biztosította. A határban számos gyümölcsös állt, a Dunán pedig vízimalmok működtek. Csallóközaranyost számos csapás érte: árvizek és tűzvészek, tatárok, majd a törökök, akik 1676-ben felgyújtották a falut, ami ezután hosszú ideig lakatlan volt. 1847-ben az Erdélyből jövő sáskajárás pusztította a nádfedelű házakat. Fényes Elek így ír Csallóközaranyosról: „ A helység több, pusztákból egyesült, u. m. Aranyos, felső és alsó Örkény, alsó és felső Bök, Újtelek, Vidaháza és Aranyostelekből; és hajdan ott volt, hol most a Duna közepe van; de mivel a Duna nagyon szaggatta, lakosai jelen helyökre költöztek. Aranyos nevét hihetőleg onnan vette, hogy valamint hajdan, úgy most is sok aranyat rak-le az iszap a Duna zátonyain, mit az aranyászok kimosván, Győrbe szoktak beváltás végett elvinni. Határa egészen róna, s a fennelőszámlált pusztákkal együtt 5365 hold, mellynek fele szántóföld, fele pedig rét és Jegelő. Földe kevés székes területet kivéve, termékeny fekete agyag, melly búzát, rozsot, tengerit, árpát, zabot, kendert, repczét, burgonyát terem. A szarvasmarhaés lótenyésztés, valamint áltáljában a gazdaság jól űzetik. Hungary-Slovakia Cross-border Co-operation Programme 2007-2013 93

Csallóközaranyos

Régészeti leletek bizonyítják, hogy Csallóközaranyos területe

már a kőkorszakban lakott volt, de találtak még római

kori és szláv-avar temetőket is itt.

Elsős írásos említése 1094-ben történt, amikor Dávid herceg

az akkori nevén Locus Aureus-t a tihanyi apátságnak

ajándékozta. 1268-ban egy királyi oklevél Villa Oronos

néven említi a községet. A XIII. századtól Szolgagyőr és Komárom várához

tartozott. Olyan neves királyok fordultak itt meg főként vadászat céljából, mint

1267-ben IV. Béla, 1277-ben IV. László, 1327-ben pedig Károly Róbert. A XV.

századtól több nemesi család is uralta. A lakosok megélhetését a molnárkodás és

az aranymosás biztosította. A határban számos gyümölcsös állt, a Dunán pedig

vízimalmok működtek.

Csallóközaranyost számos csapás érte: árvizek és tűzvészek, tatárok, majd a törökök,

akik 1676-ben felgyújtották a falut, ami ezután hosszú ideig lakatlan volt.

1847-ben az Erdélyből jövő sáskajárás pusztította a nádfedelű házakat.

Fényes Elek így ír Csallóközaranyosról: „ A helység több, pusztákból egyesült,

u. m. Aranyos, felső és alsó Örkény, alsó és felső Bök, Újtelek, Vidaháza és

Aranyostelekből; és hajdan ott volt, hol most a Duna közepe van; de mivel a Duna

nagyon szaggatta, lakosai jelen helyökre költöztek. Aranyos nevét hihetőleg onnan

vette, hogy valamint hajdan, úgy most is sok aranyat rak-le az iszap a Duna zátonyain,

mit az aranyászok kimosván, Győrbe szoktak beváltás végett elvinni. Határa

egészen róna, s a fennelőszámlált pusztákkal együtt 5365 hold, mellynek fele szántóföld,

fele pedig rét

és Jegelő. Földe kevés

székes területet

kivéve, termékeny

fekete agyag, melly

búzát, rozsot, tengerit,

árpát, zabot,

kendert, repczét,

burgonyát terem.

A szarvasmarhaés

lótenyésztés, valamint

áltáljában a

gazdaság jól űzetik.

Hungary-Slovakia

Cross-border Co-operation

Programme 2007-2013

93

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!