2008. január - Szövetség a Közös Célokért
05.02.2015 • Views
Share Embed Flag

2008. január - Szövetség a Közös Célokért

2008. január - Szövetség a Közös Célokért

2008. január - Szövetség a Közös Célokért

SHOW MORE
SHOW LESS
ePAPER READ
DOWNLOAD ePAPER
niton.sk

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

START NOW

NEMZETI KULTURÁLIS<br />

HAVILAP<br />

3. ÉVFOLYAM 1. SZÁM<br />

<strong>2008.</strong> Boldogasszony hava<br />

30,– Sk 210,– Ft 1,– €

Kedves Olvasók!<br />

A statisztikák – állítólag – bizonyítják: ha<br />

egy új lap kibírja az első esztendőt, akkor<br />

fennmarad. Az ITTHON fejlécén már a<br />

harmadik évfolyam szerepel ugyan, de<br />

2006-ban csupán egyetlen, bemutatkozó<br />

számot jelentettünk meg, a tűzpróba<br />

2007 volt. Bízzunk hát a statisztika igazában<br />

és találjuk meg helyünket a számtalan<br />

magyar és más nyelvű újság, folyóirat<br />

és lap tülekedésében. 2008, – ha az Isten<br />

továbbra is megsegít – az Itthon helyzetének<br />

megszilárdulása lehet; gyarapodhatnak<br />

előfizetőink, anyagi és erkölcsi<br />

támogatóink, megkapaszkodhatunk a<br />

magyarországi „piacon” is, hiszen jelentős<br />

irántunk az érdeklődés. Reménykedjünk<br />

hát!<br />

Ezúton is köszönöm minden munkatársam<br />

önzetlen, ingyen végzett eddigi<br />

munkáját. Az ő ragaszkodásuk engem<br />

is erősít. Köszönöm olvasóink hűségét,<br />

fizetség nélkül dolgozó terjesztőink támogatását<br />

és köszönöm a lap anyagi<br />

hátterének biztosításán fáradhatatlanul<br />

dolgozó Hrubík Béla, országos Csemadok<br />

elnök erőfeszítéseit. Senki sem állíthatja,<br />

hogy az Itthon pár ember ügye.<br />

Az eddigi visszhangok egyértelműen jelzik,<br />

hogy nemzeti kulturális havilapunk<br />

fontos feladatot tölt be a magyarságtudat<br />

felébresztésében és erősítésében; hogy<br />

nem kizsákmányolandó, hús-vér robot<br />

az ember, hanem lelke van, így feladata a<br />

szeretetteljes világ megteremtése. A magyarság<br />

küldetése éppen ez.<br />

Segítsük egymást, s a haza fényre derül!<br />

Batta György<br />

Köszönjük<br />

a Csemadok nagymegyeri, érsekújvári, nánai, ipolysági, jókai, zonci, szepsi,<br />

ipolyszakállasi, százdi, ímelyi, szalkai, vágai, komáromi, udvardi, ipolynyéki,<br />

pozsonypüspöki, losonci, hontfüzesgyarmati, kalondai, vajáni, ekecsi, apácaszakállosi,<br />

zsélyi alapszervezetének valamint a Csemadok Területi Választmányainak, hogy<br />

részt vesznek lapunk terjesztésében.<br />

Köszönjük<br />

Varga László, Kajtor Pál, Baranyai Anna, Dániel Erzsébet, Duray Éva, Jámbor Mónika,<br />

Vincze Julianna, Takács András, Bodzsár Gyula, Czékus Péter, Farkas Róbert,<br />

Duba Ernő, Pekár József, Vendégh Piroska, Szőke Istvánné, Nagy Rozália, Solymos<br />

László, Mede Vencel, Morvay Péter, Balla Igor, Máté László, Tarcsi Imre, Pázmány<br />

Péter, Petheő Attila, Lajos Zoltán, Czékus Péter, Deminger László, Pálinkás Márta,<br />

Lukács Béla<br />

Mihályi Molnár László, Molnár Bence, Babindák István és Ernő, Böszörményi István,<br />

Urbán Aladár, Urbán Árpád és Őszi Eszter áldozatos munkáját, illetve támogatását..<br />

Köszönjük<br />

magyarországi barátaink: Balczó András, Rókusfalvy Pál, Kellermayer Miklós, Nemes<br />

Andrásné, Hanga Éva, Szidiropulosz Archimédesz, Kolczonay Katalin, Bodosi<br />

György, Kondor Katalin, Sunyovszky Sylvia és Fekete György önzetlen segítségét.<br />

Az Itthon a Felvidéken a Madách Posonium boltjaiban és a Csemadok Területi<br />

Választmányai irodáiban kapható. Szeretnénk, ha a lap mindegyik településünkre<br />

eljutna. Továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik nem pénzért, hanem<br />

magyarságtudatuk megéléseképpen hajlandók (szívesen) terjeszteni az ITTHON-t!<br />

OTP Banka Slovensko –<br />

havilapunk<br />

hivatalos támogatója<br />

A tartalomból:<br />

Kegyelem életfogytig<br />

Molnár Imre könyve<br />

Esterházy Jánosról<br />

Számadás helyett<br />

Hrubík Béla országos<br />

elnök a Csemadokról<br />

A IX. Egressy Fesztivál<br />

gyorsmérlege<br />

Juhász Dósa János írása<br />

6-7.<br />

10-11.<br />

12-13.<br />

Bíborpiros szép rózsa<br />

Huszár Ágnes összefoglalója<br />

14-17.<br />

Takács András: A Szőttes<br />

Gondolatok egy<br />

ősbemutató kapcsán<br />

Hűség az atomfizikához<br />

Duka Zólyomi Árpád<br />

az EU parlamentjéről<br />

20-21.<br />

28-29.<br />

M.Nagy László: Személyfotók<br />

Hogyan fényképezzünk arcot<br />

38-40.<br />

Figyelem! A lapunkban bemutatott Esterházy-könyvet, melyet Molnár Imre történész állított össze dokumentumok alapján, a Csemadok<br />

Országos Választmánya segítségével /is/ be lehet szerezni. Egy példány ára 220.- korona. Az érdeklődők elektronikus postán<br />

is kérhetik a kötetet a csemadok@csemadok.sk e-mail címen. Örömmel vennénk, ha ez a fontos mű eljutna minden gondolkodó<br />

magyarhoz, minden községi és iskolai könyvtárba.!<br />

➤<br />

➤<br />

Címlapunkon<br />

és a 2. oldalon<br />

(Tűzijáték<br />

Esztergomban)<br />

M. Nagy László<br />

felvételei<br />

<br />

<br />

<br />

lej<br />

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap. Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony<br />

Főszerkesztő: Batta György<br />

Megjelenik<br />

a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma<br />

és a Szülóföld Alap támogatásával.<br />

Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR –<br />

program Kultúra národnostných menšín 2007<br />

Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma<br />

Bejegyzési szám: 3655/2006 • Megjelenik 5000 példányban.<br />

A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava<br />

Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: itthon.press@gmail.com<br />

Grafika: Csernyanszky Pista. Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o.<br />

A lap olvasható a www.felvidek.ma honlapon is<br />

ITTHON 3

A MAGYAR SZENT KORONA<br />

Harminc éve ismét itt vagy velünk,<br />

Szent Koronánk!<br />

1978 január ötödikén éjjel különgép fedélzetén Budapestre érkezett legbecsesebb ereklyénk,<br />

a magyar nemzet legkifejezőbb jelképe, a Szent Korona. Koronánkat a második<br />

világháború utolsó hónapjaiban, amikor a budai Vár körül már csaknem teljesen<br />

bezárult az ostromgyűrű, a koronaőrök menekítették ki az országból. Eredetileg Németország<br />

volt az úticéljuk, de csak Ausztriáig jutottak, majd - a Koronára jellemző<br />

módon, - tehát isteni előrelátás hatására – az Egyesült Államokban talált menedékre<br />

az ereklye. Vitéz Pajtás Ernő, a koronaőrök parancsnoka ugyanis úgy döntött, hogy a<br />

magyar nép kincsét biztonságosabb lesz ideiglenes megőrzésre az Egyesült Államokba<br />

elhelyezni. Kérését Eisenhower, az USA amerikai haderejének európai parancsnoka<br />

teljesítette.<br />

A második világháború végeztével, a kommunista hatalom átvétele előtt Nagy Ferenc,<br />

Magyarország miniszterelnöke arra kérte a nyugati hatalmakat, hogy amíg idegen<br />

megszállás alatt van az ország, ne adják vissza a Szent Koronát.<br />

A Koronát tehát az egyesült Államok<br />

arany kincsét őrző Fort Knoxba vitték,<br />

ahol 1978-ig tartózkodott. A fordulat<br />

Jimmy Carter elnöklése idején következett<br />

be, amikor ereklyénk hazatérhetett. Ennek<br />

is megvannak az előzményei. Carter elnök<br />

és felesége a hetvenes évek végén a Házat-Hazát<br />

mozgalom keretében Magyarországon<br />

dolgozott egy rászoruló család<br />

otthonának építésén. Az elnök felesége<br />

fűrészelés közben elmondta kalákában<br />

dolgozó magyar munkatársainak, hogy<br />

álmot látott: férjének „haza kell engednie<br />

Szent Koronát.” Carterné természetesen<br />

elmondta álmát a férjének, aki egyetértett.<br />

Szerencsénkre a hazahozatal engedélyezéséről<br />

nem a kongresszusnak kellett döntenie<br />

– elégséges volt Carter elnöki rendelete.<br />

Igy hát valamennyi magyar hálával tartozik<br />

Jimmy Carter baptista, mélyen hívő<br />

közjogi méltóságnak, aki – valószínűleg<br />

– ezért vesztette el a következő választást.<br />

Döntése ugyanis szinte mindegyik<br />

amerikai magyar ellenérzését kiváltotta<br />

– akkoriban kétmillió honfitársunk élt az<br />

USA-ban, – hiszen még Magyarországon<br />

tarztózkodtak a szovjet csapatok...<br />

A Korona azonban bizonyította, hogy<br />

időben érkezett haza, mert bár eleinte<br />

a nemzeti Múzeumba „dugták”, mégis<br />

vonzani kezdte a magyarokat. 1978-ban<br />

és 1979-ben például egymillióan tisztelegtek<br />

előtte!<br />

A Házat-Hazát alapítvány nevében koronamást ad át, Jimmy Carter elnöknek Callmeyer Ferenc építész és Lőrincz Kálmán alapítványi elnök.<br />

4

A MAGYAR SZENT KORONA<br />

A nemzeti jelkép hazaérkezése gyönyörű,<br />

szelíd koronakutatási forradalmat eredményezett.<br />

Elkezdődött a Korona vizsgálata,<br />

ötvös- és aranyművesek, fizikusok<br />

és művészettörténészek tanulmányozták<br />

minden egyes elemét. Szelényi Károly<br />

többszáz felvételt készített róla, különkülön<br />

a szentképeiről is. (Ezeket a fotókat<br />

láthatjuk azóta a legtöbb kiadványban.) A<br />

Korona eredetéről, tulajdonságairól, őrzéséről,<br />

történetéről,stb. ma már többszáz<br />

könyv és többezer tanulmány áll rendelkezésre.<br />

Hála és köszönet Orbán Viktor<br />

kormányának, – amely a Százak Tanácsa<br />

javaslatát megefogadva a Nemzeti Múzeumból<br />

az Országház kupolacsarnokába<br />

vitette az ereklyét. Bárki megtekintheti –<br />

gyönyörködhet benne, imádkozhat hozzá,<br />

fényképezheti.<br />

az amerikai birodalom politikája és milyen<br />

törpe politikus George Bush Jimmy<br />

Carterhez viszonyítva.<br />

Ha valaki nem a média világából rakja<br />

össze a Kárpát-medence és benne a magyarság<br />

mai képét, összefoglalva a három<br />

évtized – a Szent Korona hazaérkezése<br />

óta eltelt idő – eseményeit, mert tudja,<br />

hogy a világon egyedülálló, beavató Koronánk<br />

mindenkor hatással van a történelmünkre,<br />

akkor bizonyára számba veszi,<br />

mi történt azóta és történik folyamatosan<br />

az ú.n. anyaországban és a határon<br />

túli térségben. Íme:<br />

Mindent elmond a „hivatalos” magyar<br />

politikáról, hogy a Korona hazatérésének<br />

harmincadik évfordulóját állami szinten<br />

figyelembe sem vették. A megemlékezést<br />

civilek kezdeményezték és valósították<br />

meg a budavári Nagyboldogasszony koronázó<br />

főtemplomban, ismertebb nevén<br />

a Mátyás-templomban. Az istenháza<br />

január hatodikán zsúfolásig megtelt. A<br />

hálaadó szentmisét Varjú Imre kanonok<br />

mutatta be, a bensőséges ünnepséget a<br />

Magyar kornaőrök Egyesülete és a Történelmi<br />

Vitézi Rend szervezte. A misén<br />

egyetlen közjogi méltóság, (illetve annak<br />

képviselője) sem vett részt, pedig meghívást<br />

kapott Sólyom László köztársasági<br />

elnök, Szili Katalin házelnök és az amerikai<br />

nagykövet is. Az utóbbi hiánya pontosan<br />

jelzi, milyen hatalmasat változott<br />

A nyolcvanas évek végére térségünkben<br />

megbukott a kommunizmus, amely, mint<br />

a korosabbak tudják, nyíltan istenellenes<br />

és így koronaellenes volt.<br />

A térségből kivonultak a szovjet csapatok.<br />

Bármelyik magyar láthatja a Szent Koronát,<br />

- s ez sokak számára meghatározó,<br />

ihlető élmény! Ne feledjük: hosszú századokon<br />

át ez a lehetőség még legjelesebb<br />

gondolkodóink, művészeink, tudósaink<br />

számára sem adatott meg!<br />

A magyar nemzet 2008-ban egyesek szerint<br />

kilátástalan helyzetben van, ám ez<br />

csak a látszat. Megkezdődött nemzetünk<br />

újjászületése, rövidesen hatalmát veszti a<br />

csalásokkal és hazugságokkal „kormányzó”<br />

országvezetés, hiszen a társadalom<br />

csaknem mindegyik rétege szemben áll<br />

vele!<br />

Egyre több magyar ember fordul múltja<br />

hiteles történetének megismerése felé, fedezi<br />

fel küldetését a Földön: a Szent Korona<br />

„üzenete” szerint nem gyűlölködni,<br />

hanem önzetlenül tanítani és gyógyítani<br />

– szeretni kell embertársainkat. A Tízparancsolat,<br />

Jézus tanítása és a Szent Korona<br />

–eszmény hármas egységet alkot.<br />

Ennél tisztább és jóságosabb „ program”<br />

nincs sehol a Földön.<br />

Batta György<br />

ITTHON 5

OLVASSUK EL!<br />

A magyarok szenvedő Krisztusa volt<br />

Molnár Imre dokumentum könyve Esterházy Jánosról<br />

Alapmű született. Olyan jelentőségű, mint<br />

amilyen Fárbry Zoltán naplójának megjelentetése<br />

volt 1991-ben. /Üresjárat 1945-<br />

1948/ A Kegyelem életfogytig – Esterházy<br />

János szenvedés-történetének dokumentumai<br />

Mycielskiné Esterházy Mária feljegyzései<br />

alapján c. – kötetet Molnár Imre történész<br />

állította össze, szerkesztette és látta<br />

el jegyzetekkel. Az ötvenes éveink elején<br />

járó felvidéki születésű kutató azon kevesek<br />

egyike, aki szorgalma és tehetsége mellé az<br />

empátia , a beleérzés tálentumát is megkapta.<br />

Nemcsak követi és rendszerbe állítja a<br />

történéseket, a szereplők sorsát is képes átérezni.<br />

Esterházy János és családja megpróbáltatásait<br />

tanulmányozva erre bőven nyílt<br />

lehetősége – egy márkás gépkocsival közlekedő<br />

huszadik századi szent és legszűkebb<br />

környezete a szülei, a nyitraújlaki otthon és<br />

lánytestvérei elevenednek meg a könyv lapjain.<br />

Már a borító is sokatmondó – az ereje<br />

teljében lévő, széparcú férfi és a lipótvári<br />

börtönben készült politikai fogoly arcmása<br />

látható rajta. A rab tekintete nem tükröz<br />

elkeseredettséget – lelki béke sugárzik róla.<br />

Molnár Imre könyve /kiadta a Magyar Egyháztörténeti<br />

Enciklopédia Munkaközösség<br />

és a Historia Eccleasiastica Hungarica<br />

Alapítvány, felelős kiadó Várszegi Asztrik,<br />

támogató az Esterházy Privatstiftung/ néhány<br />

fényképdokumentumot is tartalmaz:<br />

ezek egyikén, a boldog családot ábrázoló<br />

fotón, nem sokkal édesapja halála előtt a<br />

gyermek Esterházy Jánost is láthatjuk szülei<br />

és testvérei körében. Nem tudok szabadulni<br />

a felismeréstől: a pár hónapos Jánoska arca<br />

a kisded Jézus - arcra emlékeztet - a legtöbb<br />

festményen ezeket a vonásokat és ezt a tekintetet<br />

látni.<br />

Történelmünkben a tehetséges és jólelkű<br />

grófok óriási szerepet játszottak – a magyar<br />

nemzet pusztítása az arisztokrácia szétverésével<br />

/is/ járt. Az erdélyi, máig háborús<br />

bűnösnek tekintett Wass Albertet még az<br />

amerikai emigrációban is megpróbálták<br />

megölni a román titkosügynökök – két<br />

megcáfolhattalan bizonyíték van rá. Szülőföldjén<br />

Esterházy János is háborús bűnös,<br />

holott éppen olyan ártatlan mint erdélyi<br />

sorstársa.<br />

Molnár Imre könyve egy lezárt élet tanulságait<br />

teszi elénk: gróf Esterházy János a börtönökben<br />

is éppen olyan tiszetességgel és<br />

erkölccsel közeledik embertársaihoz, mint<br />

ahogyan azt politikusként a közéletben tet-<br />

6<br />

Molnár Imre a mírovi Esterházy János megemlékezésen.

te: nem gyűlölködik, úgy véd magyar érdekeket,<br />

hogy abban ellenfelei sem tudnak kifogást<br />

találni. Nem sérteget, hanem elemez<br />

és tanít, felmutatja a kor ellentmondásait és<br />

brebizonyítja, hogy szlovákoknak és magyaroknak<br />

össze kell fogniok, mert ez az az<br />

erő, amely a történelem viharaiban záloga<br />

lehet a megmaradásnak. (Aki a két ország<br />

közötti kapcsolatok alakulását követi a huszonegyedik<br />

század első évtizedének végén,<br />

aligha lehet elégedett, viszont mélységesen<br />

igazat adhat Esterházy Jánosnak. Megállapíthatja<br />

– politizálni csak úgy érdemes,<br />

ahogy „a legnagyobb felvidéki magyar” tette<br />

– csak az szolgálja a közösséget.)<br />

Molnár Imre könyve öt fejezetből, valamint<br />

ajánlásból, bevezetőből, függelékből és utószóból<br />

áll. A beszédes fejezetcímek: Az elveszített<br />

édenkert - Mycielskiné Esterházy<br />

Mária, Esterházy János húgának írása az<br />

újlaki szülőiházban töltött gyermekkorról:<br />

Esterházy Mária naplója, Esterházy János<br />

börtönjegyzetei, Esterházy János életútjának<br />

főbb állomásai, Esterházy János keresztútja.<br />

A kiválasztott emberek sorsát az Isten<br />

valószínüleg születésük pillanatától megtervezi,<br />

hiszen ők lesznek a pédaképek, az<br />

életük hitelességével tanító mesterek. Igy<br />

lehet ez a mi mártírunk esetében is, hiszen<br />

már a család, melybe beleszületik, a nemesnek,<br />

a jónak és az erkölcsösnek meleg fészke<br />

– a nyitraújlaki kastély kis kápolnájában<br />

az édesanya naponta imádkozik, a korán elhunyt<br />

édesapa búcsúszavai a halálos ágyon<br />

egy életre érzelmi alapot teremtenek.<br />

A gyönyörű könyv szerzője ezzel kezdi bevezető<br />

írását: A kötetben közölt naplók, levelek<br />

és feljegyzések Mycielskiné Esterházy<br />

Mária hagyatékában maradtak fenn. Több<br />

mint harminc évig rejtette őket egy csomag<br />

Lengyelországban. E hosszú idő eltelte óta<br />

Mária öt gyermeke közül egyiknek sem volt<br />

Molnár Imre Ipolyságon született 1956-<br />

ban. 1976-ban az ipolysági gimnáziumban<br />

érettségizett, majd magyar–történelem–szociológia<br />

szakon oklevelet szerzett a budapesti<br />

Eötvös Loránd Tudományegyetemen.<br />

Felesége a lengyel Sagun Zdislawa teológusszociológus.<br />

Az Esterházy-könyv szerzője<br />

volt kormányfőtanácsos, múzeumi munkatárs,<br />

a Magyarságkutató Intézet történésze;<br />

a lengyel kultúra szakértőjeként dolgozott a<br />

Magyar Köztársaság varsói nagykövetségén.<br />

Számos tanulmány, könyv és fordítás szerzője.<br />

Napjainkban a Magyar Köztársaság<br />

Külügyminisztériumának munkatársa, aki<br />

példás kapcsolatokat ápol szülőföldjével, hiszen<br />

kutatási területe a kisebbségi magyarság<br />

története Szlovákiában.<br />

elegendő lelkiereje ahhoz, hogy felbontsa az<br />

édesanya hagyatékában fennmaradt csomagot,<br />

s annak tartalmán keresztül betekintsen<br />

saját gyermekkora keserves esztendeibe. Erre<br />

csak az Esterházy János halála ötvenedik<br />

évfordulóján meghirdetett emlékév kaocsán<br />

került sor, elsősorban Mária fia, Mycielski<br />

Péter jóvoltából. Ő nemcsak felkutatta, s<br />

hozzáférhetővé tette édesanyja hagyatékát,<br />

hanem feleségével együtt közreműködött annak<br />

feldolgozásában is.”<br />

E sorok írója 2007 őszén ott volt a párkányi<br />

Esterházy-konferencián és látta, amint<br />

Mária fia, Péter gróf elsírta magát a csomag<br />

kibontására emlékezve... Mélyen az emlékezetembe<br />

vésődött, megrendítő pillanatok<br />

voltak ezek.<br />

A könyvből sugárzik Esterházy és családja<br />

tisztasága, mély embersége. Molnár Imre<br />

alapművet tett le az asztalunkra, melynek<br />

ott a helye minden magyarlakta település<br />

könyvtárában és iskolájában. Talán nem<br />

kell magyarázni, hogy miért. Hetényi József,<br />

Esterházy szovjet-gulag táborbeli rabtársa<br />

a magyarok szenvedő Krisztusának<br />

nevezte Esterházyt, aki éppen ott, a szovjet<br />

gulagok poklaiban vált nemzetünk Krisztusává...<br />

Egy másik fogolytársa, a szlovák<br />

Ján Bošňak, a nyitrai szeminárium nyugalmazott<br />

rektora, így fogalmaz: „...Elmondhatom,<br />

hogy Esterházy hősiesen viselte a<br />

szenvedéseket, s egyáltalán nem veszítette<br />

el sem emberi, sem lelki méltóságát azzal,<br />

hogy éveket kellett a börtönrács mögött eltöltenie.<br />

E belső tartáson és méltóságon is<br />

a mély hite sugárzott át. Ő lelkileg tudott<br />

győzni. Legyőzte nemcsak a börtön világát,<br />

hanem azt a külsőt is, azt, amit a külső világ<br />

jónak és érdekesnek tart, s amiben a világ<br />

fiai boldogulásukat keresik. Ő mindezeken<br />

felül tudott emelkedni.”<br />

Batta György<br />

OLVASSUK EL!<br />

Ajánlás<br />

Megrendítő dokumentumkötetet tart<br />

kezében az Olvasó. Súlya a német<br />

koncentrációs táborokat megjárt rabok<br />

visszaemlékezéseihez mérhető. A<br />

„Kegyelem életfogytig” című, könyvben,<br />

a felvidéki magyarság máig kellően<br />

nem ismert mártírpolitikusának,<br />

Esterházy Jánosnak szenvedéstörténetével<br />

ismerkedhetünk meg. Írója a<br />

mellette testvéri hűséggel kitartó és<br />

távolból együttszenvedő húga, Mariska.<br />

Miközben e Veronika-lelkületű<br />

asszony naplóját, leveleit olvassuk,<br />

lapról lapra haladva kapunk leckét és<br />

tanúságtételt a hithez és szabadsághoz<br />

való állhatatos ragaszkodásról,<br />

a rideg börtönfalakat is átmelegíteni<br />

képes szeretetről.<br />

Két ember szabadságra áhítozó, a<br />

kommunista diktatúra gúzsában történő<br />

vergődéséből így rajzolódik ki<br />

előttünk a csehszlovákiai magyarság,<br />

s egyben egy egész társadalom rabsorsa<br />

is. A magyarság szellemi vezetőjét,<br />

Esterházy Jánost 1947-ben Pozsonyban<br />

halálra ítélték, de ott a börtönrácsok<br />

mögött is az emberség és<br />

életszentség olyan fokára jut el, hogy<br />

számára már nem létezik sem „zsidó,<br />

sem pogány, sem görög”, mert az ő<br />

szemében mindannyian egyformán<br />

kiszolgáltatottak és rászorultak voltak,<br />

akiknek szenvedését ő, krisztusi<br />

szeretetet sugárzó jelenlétével igyekezett<br />

könnyíteni.<br />

Esterházy János önként vállalt életáldozata<br />

„tágabb családja” a felföldi<br />

magyarság számára a megmaradást<br />

eredményezte. Egyetemessé táguló<br />

szeretettel átitatott mártíromsága<br />

pedig beírta őt a boldoggá avatásra<br />

érdemesült XX. századi magyar vértanúk<br />

sorába. Szívből kívánom, hogy<br />

ez a könyv ezt a csodálatos tanúságtevő<br />

életutat minél több magyar és<br />

nem magyar testvérünkkel is megismertesse,<br />

s belőle erőt meríthessenek<br />

a mindennapi élet terheinek hordozásához<br />

és a megpróbáltatások ellenére<br />

is a hitükben való állhatatossághoz.<br />

E sorokkal ajánlom a Molnár Imre<br />

történész által összeállított kötetet<br />

minden példaképre és lelki bátorságra<br />

vágyó, kedves Olvasó figyelmébe.<br />

Pannonhalma, 2007. december 16.<br />

Várszegi Asztrik főapát<br />

Molnár Imre (jobbról) Esterházy János hugának fiával,<br />

ITTHON Mycielski gróffal a párkányi regionális konferencián.<br />

7

SORSKÉRDÉS<br />

A következő nemzedék legnagyobb<br />

problémája a meddőség lesz<br />

Beszélgetés Téglásy Imrével, az Alfa Szövetség főtitkárával<br />

A diszkók, az alkohol, a dohányzás és az ajzószerek világában divatjamúltnak tetszhet ez a beszélgetés. Az interjúalany<br />

dr. Téglásy Imre, a magyarországi Alfa Szövetség alapító főtitkára, aki több mint egy évtizede egy termékeny és gondoskodó<br />

anyaország „ihletében” dolgozik. Kedves doktor úr, Ön egyik írásában idézi a Szent Imre hercegről szóló ének<br />

strófáját:<br />

Tündöklő Tsillaga Magyar Nemzetnek,<br />

Ártatlan Virága tiszta életnek:<br />

Szentül neveltettél, nekünk példa lettél,<br />

Szűz Szent Imre!<br />

Az iffiúságnak, és Magyar Országnak,<br />

Te vagy Szószólója s Pártfogója.<br />

8<br />

Tanulmányából kiderül, hogy Imre herceg<br />

lehetne az ifjúságunk példaképe. Miért<br />

Mert Szent Imre okán sokkal inkább egy<br />

intézményesen támogatott, társadalmi<br />

önvizsgálatra lenne szükség, amit mulasztással<br />

vétkezve – sajnálatos módon<br />

– mintha nem végeznénk el. Arra a mozzanatra<br />

szeretném felhívni a figyelmet,<br />

amit a szüzesség, avagy nemi önmegtartóztatás<br />

/szexuális absztinencia/ kapcsán<br />

a középkori magyar szent kultuszából<br />

ma is érvényesnek érzek, amit ápolnunk<br />

kellene, amit a termékenység, mint közjó<br />

védelmében széles körben ismertté kellene<br />

tenni és újra kultusszá kellene emelni.<br />

A tét ugyanis nem kisebb, mint hogy<br />

magunkat és gyermekeinket, fiataljainkat<br />

meg tudjuk-e tanítani arra, hogyan védjék<br />

meg az utolsó nemzeti kincsünknek<br />

tekinthető testi és lelki termékenységet.<br />

Ez úgy hangzik, mint egy sorskérdés.<br />

Az is! A népesedés sorskérdésére nem<br />

adható más, helyes válasz, csak olyan,<br />

amely e két fogalom újjászületése jegyében<br />

építkezik. Az élet kultúrájának és a<br />

halál civilizációjának arról a világméretű<br />

szembenállásáról van szó, amelyben<br />

pusztul Európával együtt a magtalan vagy<br />

meddő, a gyermektelen, természetes termékenységét<br />

idegen istenek oltárán feláldozó<br />

magyarság is. Egy családvédelemmel<br />

foglalkozó nemzetközi konferencián<br />

hangzott el, hogy a következő nemzedék<br />

kétségkívül legnagyobb problémája a<br />

meddőség lesz.<br />

Hihetetlen!<br />

Ha a lombikbébi-programban részt vevő<br />

magyar házaspárok számát nézzük, akkor<br />

bizony Magyarországon is igazolódni<br />

látszik az előrejelzés. Meddőség miatt<br />

egyre több, gyermekre vágyó férfi és nő<br />

kényszerül a nem mindig eredményes, viszont<br />

annál több testi-lelki megpróbáltatást<br />

jelentő beavatkozásnak alávetni ma-

SORSKÉRDÉS<br />

gát. Jelenleg csak Budapesten<br />

százezer meddő házaspárt<br />

tartanak nyilván. A kutatások<br />

néhány éve visszatérő<br />

megállapítása ugyanis,<br />

hogy a tizenéves fiatalok<br />

túl korán, mondjuk ki:<br />

idétlenül, mindössze a<br />

biológiai érésre alapozva,<br />

vagyis már a társadalmi<br />

érés előtt kezdenek nemi<br />

életet élni. Bár a tizenéves<br />

korosztály valamilyen mértékben<br />

saját szüleinek amúgy<br />

sem mindig tökéletes magatartását<br />

képezi le, még ennél is<br />

veszélyeztettebb a magatartásmodell,<br />

amelyet a média által megjelenített<br />

eszményekből formálnak. A<br />

gyermeteg célszemély nem tudhatja,<br />

hogy e modern „hősöket”<br />

körmönfont piacépítési<br />

módszerek alkalmazásával<br />

agyalják ki, hogy őt minél<br />

előbb vásárlóvá gyúrják.<br />

Mit tehetnek Önök, hogy<br />

megváltozzon ez a helyzet<br />

és a fiatalok megtudják,<br />

becsapják őket ezért<br />

tönkretehetik az életüket<br />

Külföldi példa nyomán<br />

meghonosítottunk egy<br />

magyar programot. Az egri<br />

Sancta Maria Általános Iskola,<br />

Gimnázium és Kollégium<br />

önként jelentkező tizenéves leány<br />

tanulói a résztvevői. A program<br />

pszichopedagógiai módszere a szabad<br />

akaraton alapuló választás felelősségére<br />

épül.<br />

Legyen szíves, mondja el, mi a program<br />

lényege<br />

Te választasz! – figyelmezteti a termékenységvédelmi<br />

klub tagjait a program<br />

az előttük álló két irányra. Választhatod<br />

az élvezetek hajszolását diszkókban, alkohollal,<br />

dohánnyal, kábítószerrel, korán<br />

kezdett nemi élettel s ezekkel együtt a<br />

korai kiégést /depresszió/, nemi betegség,<br />

abortusz, újszülött gyilkosság, korai<br />

szülés vagy kényszerű örökbeadás egészségtelen<br />

állapotát. De választhatod azt is,<br />

hogy tested és lelked, képességeid edzésével<br />

egyéniséged és tehetséged nevelésével<br />

érsz el sikereket egyéni és közösségi<br />

világodban, amikor sportolsz, tanulsz,<br />

zenélsz, s közben komolyan készülsz jövendő<br />

pályádra és a családalapításra. A<br />

program célja nem az, hogy a<br />

serdűlőket elriassza a nemiség<br />

építő értékeitől! Sokkal<br />

inkább arra ügyel, hogy az<br />

eltérő biológiai és társadalmi<br />

érés közötti konfliktust<br />

– a serdülő tizenéves korban<br />

lesz „nő” vagy „férfi”,<br />

de csak huszonéves korba<br />

jut el a házasságkötésig<br />

– építő módon oldja fel.<br />

Az egészséges nemi élettel<br />

együtt járó testi és lelki<br />

termékenység nem küszöbölhető<br />

ki sem gumióvszerekkel,<br />

sem kémiai anyagokkal. A férfi és<br />

a nő érett szerelmében megjelenő<br />

testi és lelki egység olyan egyetemes<br />

alapérték, amit a házasság fogalmába<br />

építve fokozottabban kellene<br />

védelmeznünk a multinacionális<br />

gyógyszeripar és a média<br />

által divattá emelt elméletek<br />

és technikák ellen. /Homoszexualitás,<br />

fogamzásgátló<br />

szerek szedése, abortusz,<br />

művi meddővé tétel./<br />

A program másik jelmondata<br />

az idő előtt leszedett<br />

gyümölcsre, az elsietett,<br />

idétlen magatartásra utalva<br />

arra int, hogy „meg ne<br />

romoljunk, mielőtt megérnénk!”<br />

Egy magyar társadalomtudós<br />

mondta, hogy a<br />

gyermek „közjó”. Ezt a közjót<br />

már most hatékonyan szolgálhatnánk<br />

az általam körvonalazott nemi<br />

egészségvédelmi neveléssel.<br />

Dr.Téglásy Imre rendelkezésünkre bocsátotta az Anya-Ország Alapítványnak, mint az<br />

Alfa Szövetség társult tagjának a XXIII. Életvédő Zarándoklat után közzétett nyilatkozatát.<br />

Ennek egyik pontjában ez áll: „Tudatosítjuk, hogy a hazánkat sújtó abortuszjárvány,<br />

vagyis a magzati életkorukat élő gyermekek életének sebészeti, vegyi vagy más<br />

eszközökkel történő kioltása és az áldott<br />

állapotot inkább tehernek érző szülők termékenységének<br />

megkárosítása az egyéni<br />

tragédiákon túl Európa és azon belül a<br />

magyar nemzet folyamatos és súlyos romlását<br />

jelzi és mindannyiunkat végpusztulásba<br />

dönt!”<br />

A zarándoklat eseménye volt a szombathelyi<br />

Markusovszky Lajos Kórház parkjában<br />

a hatmillió magyar magzat-áldozat<br />

emlékére „emeltetett” 60 szál rózsa, majd<br />

a jövő nemzedékek háborítatlansága reményében<br />

ugyanott elültetett Életfa.<br />

(Tihanyi)<br />

ITTHON 9

I. évfolyam, 1. szám. A Csemadok Országos Választmányának kulturális rovata<br />

Tisztelt Olvasó,<br />

tisztelt Csemadok tagok!<br />

Az új esztendő küszöbén illik mérleget<br />

vonni és bátran szembenézni az<br />

elkövetkező év kihívásaival. Az ITT-<br />

HON havilapon belül egy új rovattal<br />

jelentkezünk FÁKLYA néven. Ebben<br />

szeretnénk a szervezeti élet mindennapjait,<br />

bajait és örömeit, sikereit és kudarcait<br />

bemutatni. Vagy éppen a terveit,<br />

szakmai elképzeléseit. Mindenesetre<br />

elmondhatjuk, hogy ennek a rovatnak<br />

a megteremtésével újabb lépést tettünk<br />

előre. Nem nagyot, mert ez most nem a<br />

mesebeli ,,hétmérföldes csizmák” ideje.<br />

Csak olyan hazai ,,tyúklépést”. Egy lépést,<br />

melyet még belátunk, megőrizhetünk<br />

az ,,ószlovák”hegyek árnyékában,<br />

az egyre szűkülő tájhaza apró dombjai,<br />

folyói között. Teret szeretnénk biztosítani<br />

a vélemények ütköztetésére, rendezvényeink<br />

beharangozására, hogy<br />

az alapszervezetekben szorgoskodó<br />

kultúra-napszámosok érezhesék, van<br />

lehetőségük, fórumuk a párbeszédre.<br />

Fontosnak tartjuk ezt, hiszen az elmúlt<br />

években csak nagyon kevesen hallatták<br />

hangjukat a legnagyobb kulturális szervezetünk<br />

háza tájáról. Ennek egyik oka<br />

minden bizonnyal az volt, hogy nem<br />

volt hol a hangjukat hallatni. Kérünk<br />

tehát mindenkit, aki a Csemadok nagy<br />

családjának a tagja, vagy éppen csak véleménye,<br />

közölni valója van, hogy bátran<br />

mártsa bele pennáját a tintába, hogy<br />

a kalamárisok kiürültével szellemiekben<br />

gyarapodjunk, gazdagodjunk, a hazai<br />

magyarság javára, örömére. A kételkedőknek,<br />

a bátortalanoknak a búslakodóknak<br />

és a reményt vesztetteknek Ady<br />

Endre soraival üzenjük:<br />

,,Most percemberkék dáridója tart,<br />

De építésre készen a kövünk,<br />

Nagyot tenni mégis mi jövünk,<br />

Nagyot, szépet, emberit, s magyart!”<br />

Számadás helyett<br />

Sokat gondolkodtam, vajon hogyan<br />

kezdjem a beszámolómat, hiszen annyira<br />

szerteágazó, sokrétű és gazdag tevékenységgel<br />

teli évet hagytunk magunk mögött,<br />

hogy gyakorlatilag már ez a tény is behatárolja<br />

a lehetőségeimet. Mégis, a számadás<br />

elengedhetetlen, pusztán önmagam<br />

miatt is, hiszen a felvidéki magyarság legnagyobb<br />

civil szervezetéről van szó, ami<br />

tetszik, nem tetszik, még mindig a legnagyobb<br />

befolyással bír a hazai magyarság<br />

önazonosságának megtartásában.<br />

A legfontosabbnak tartom, hogy tavaly<br />

anyagiak hiányában egyetlen országos,<br />

regionális és helyi rendezvényünk sem<br />

maradt el és a hagyományosan jó színvonalon<br />

került megrendezésre, mint az előző<br />

években. Köszönhető ez mindannak,<br />

hogy odafigyeltünk a pályázatok írására,<br />

kellőképpen tudtuk mozgósítani az erőinket,<br />

hatékonyan kerestük meg azokat<br />

az anyagi forrásokat, melyek szükségesek<br />

egy-egy rendezvény létrehozásához.<br />

Természetesen voltak hibák is, melyekből<br />

10<br />

tanulnunk kell, mert, be kell ismerni, sajnos,<br />

hogy egyre nehezebb az embereket<br />

mozgósítani, leültetni a nézőtérre, ami<br />

számos, kitűnő műsort felvonultató fesztivál<br />

kudarca is lehet esetenként. Sokkal<br />

jobban oda kell figyelnünk tehát a reklámozásra,<br />

az emberek megszólítására, a<br />

médiára. Mondhatnám úgy is, hogy professzionálisabb<br />

munkát kell végeznünk<br />

a tájékoztatás terén. Mérhetetlen öröm<br />

számomra, hogy a 2006 decemberében<br />

indított nemzeti, kulturális havilapunk,<br />

az ITTHON megkapaszkodott a hazai<br />

olvasótábornak köszönhetően, és ma már<br />

ismertté vált a csonka Magyarországon<br />

és a tengeren túl is az internet jóvoltából.<br />

Büszke vagyok rá, hogy szinte a semmiből<br />

teremtettünk egy szellemi műhelyt, amely<br />

a hazai kultúrát, a nemzeti megmaradás<br />

eszméjét, gyönyörű, tiszta emberi köntösbe<br />

öltöztette. Képesek voltunk elhinni,<br />

hogy ebben a globalizált világban is létezik<br />

a tiszta emberi hang, – a vox humana<br />

- melyre igény van. Olyan kérdésekkel<br />

foglalkozunk, melyekkel a hazai magyar<br />

olvasó nemigen, vagy csak ritkán találkozik.<br />

Külön öröm számomra, hogy januártól<br />

a Fáklya rovatban jelennek meg hírek<br />

a szervezet munkájáról, ami remélhetőleg<br />

még több helyi szervezetet ösztönöz arra,<br />

hogy véleményét közzé tegye a lapban,<br />

hiszen ez a lap a kultúrában dolgozóknak<br />

és a kultúráltan élőknek készül elsősorban.<br />

Fontosnak tartom, hogy a Szülőföld<br />

Alapnál a Csemadok felkerült az<br />

ún. stratégiailag fontos szervezetek közé,<br />

ami kiemelt támogatást jelent. Ez fontos<br />

a szervezet megmaradása szempontjából,<br />

hiszen az itt elnyert forrásokból közel tíz<br />

év után újra tudunk rendszeresen anyagi<br />

támogatást juttatni a járási irodáinknak.<br />

A kezdeti félelmek után úgy érzem, a magyarországi<br />

támogatási rendszer magára<br />

talált. Persze, mint minden más, amit emberek<br />

irányítanak, tökéletesíthető. Különösen<br />

fontosnak tartom, hogy ezt a fajta<br />

kiemelt támogatást az ígéretek szerint az<br />

elkövetkező három évben is megkaphatjuk,<br />

ami tervezhetővé teszi számunkra is<br />

a munkát.<br />

Fontosnak tartom, hogy a múlt esztendőben<br />

több olyan megállapodást is sikerült<br />

aláírnunk országos szinten, amely<br />

segíteni fogja munkánkat, emeli pályázati<br />

potenciálunkat. Ilyen megállapodás<br />

a szlovák-magyar, immár teljesen megszűnt<br />

és lebontott határszakaszokon területileg<br />

működő Megyei Önkormányzatokkal<br />

való együttműködés – számszerint<br />

hattal – valamint a pozsonyi Nemzeti<br />

Művelődési Intézettel (Národné Osvetové<br />

Centrum) kötött megállapodás. Ez utóbbi<br />

főleg a Csemadok Művelődési Intézetének<br />

jelent szakmai előrelépést, együttműködési<br />

lehetőséget, csoportok, és szakmai<br />

zsűrik cseréjét egymás rendezvényeire.<br />

Tovább mélyítettük az együttműködésünket<br />

a Rákóczi Szövetséggel, ami főleg<br />

a beiratkozási programbeli közös munkáról<br />

szól. Nagyon jó az együttműködés a<br />

Szövetség a Közös Célokért irodáival, főleg<br />

a pozsonyival. Ez a Pozsonyi Magyar<br />

Galéria kiállításai és különböző előadások<br />

közös szervezésében nyilvánul meg. Jó a

kapcsolat a civil szervezetekkel, a pozsonyi<br />

magyar fiatalokkal.<br />

Külön fejezetben kell említenem az<br />

együttműködésünket a Magyar Koalíció<br />

Pártjával, hiszen az elmúlt időszakban és<br />

valószínűleg az elkövetkezendő időben<br />

is számos olyan politikai és társadalmi<br />

kérdés lesz, amelynél napi egyeztetésre<br />

lesz szükség. Ilyen volt tavaly a Pátria<br />

Rádió megmentésének ügye, melynek<br />

érdekében a Csemadok petíciós akcióba<br />

kezdett, és közel 14 000 aláírással bizonyította,<br />

hogy számunkra a Pátria Rádió<br />

kiemelten fontos hírközlő eszköz, mely<br />

nélkülözhetetlen az anyanyelvünkön<br />

való tájékoztatás láncolatában. Ilyen volt<br />

a Beneš-dekrétumok ügye, ami kisebb<br />

politikai vihart kavart a közéletben. De<br />

említhetném még a komáromi Magyar<br />

Kultúra és Duna Mente Múzeuma esetét,<br />

vagy a szlovákiai magyar iskolák ellen irányuló<br />

újabb támadás tényét; az Ifjú Szívek<br />

néptáncegyüttes problémáját, vagy éppen<br />

a civil szervezetek ellen irányuló törvénytervezet<br />

miatti tiltakozást. Mindebből<br />

látni, hogy a Csemadok, bár lényegében<br />

kulturális szervezet, súlyánál fogva kénytelen<br />

bizonyos társadalmi kérdésekben<br />

állást foglalni. Nemcsak a tagság, hanem<br />

a szlovákiai magyar társadalom is elvárja<br />

ezt tőlünk. A sajnálatos és a veszélyes az,<br />

hogy ezt a szlovák kormány nem nézi jó<br />

szemmel és bizonyára megnehezíti majd<br />

a munkánkat. Természetesen a jövőben is<br />

fel kell vállalnunk azt, amit tőlünk a tagság<br />

és a magyar nemzeti közösség elvár.<br />

Ebben az esztendőben új tagkönyveket<br />

adtunk ki, ami a tagság újbóli számbavételét<br />

irányozza elő. Fontos, hogy tudjuk,<br />

mennyien vagyunk. Egy egész évünk lesz<br />

a tagkönyvcserére, remélem sok új taggal<br />

gyarapodunk majd. Ami újdonság, hogy<br />

bevezettük az ún. Ifjúsági kártyát, amit<br />

azok az alapiskolás tanulók kapnak kézhez,<br />

akik a szervezet keretén belül működnek<br />

bábcsoportokban, tánccsoportokban,<br />

kórusokban vagy más területeken,<br />

akik szavalókként, prózamondókként bemutatkoznak<br />

a versenyeinken. Ez egyfajta<br />

kapocs lesz az ifjúság és a szervezet felnőtt<br />

tagjai között, és gyakorlatilag az utánpótlást<br />

biztosítja.<br />

Kiemelten próbáltam foglalkozni a<br />

peremvidéken élő tagsággal; személyes<br />

részvételemmel jeleztem egyes rendezvényeken,<br />

hogy fontosnak tartom: ha<br />

nehéz körülmények között is, teljesítsük<br />

azt a küldetést, amit vállaltunk. Igyekeztem<br />

több anyagi forrást juttatni számukra<br />

egyes pályázati lehetőségeinkből. Csak<br />

remélni tudom, hogy ez a segítség érezhető<br />

volt. Sokszor érzem egy-egy ilyen<br />

kiutazásom alkalmával, hogy pusztán a<br />

jelenlétem is mekkora öröm ezekben a<br />

régiókban, mert értékelik az odafigyelést,<br />

munkájuk megbecsülését. De én is kaptam<br />

erőt, biztatást tőlük – szükségem van<br />

rá. Egyre nehezedik a nyomás a szlovákiai<br />

magyar közösségre; új kérdéseket nyitnak<br />

meg, melyekre megfelelő válaszokat kell<br />

majd adnunk.<br />

Ebben az évben is sok feladat vár ránk.<br />

50 éves lesz Országos Kulturális Ünnepélyünk<br />

Gombaszögön. Kevés civil szervezet<br />

mondhatja el magáról Európában,<br />

hogy van olyan rendezvénye, mely már<br />

ötven éve fut. Ez mérlegvonás is lesz, lehetőség<br />

önmagunk újbóli megfogalmazására.<br />

Remélem tudunk vele élni. El kell<br />

indítanunk azokat a munkálatokat, melyek<br />

Szövetségünk megalakulásának 60.<br />

évfordulóját készítik elő. Erősíteni kell a<br />

szakmai munkát, a képzést a szervezeten<br />

belül. Bejelentettük különböző fórumokon<br />

azt az igényünket, hogy a Csemadok<br />

és a dunaszerdahelyi Művelődési Intézet<br />

külön állami támogatást kapjon, mint<br />

ahogyan azt a Matica Slovenská esetében<br />

törvényben garantálja a szlovák állam.<br />

Ha egyenlőségről beszélünk, hát legyünk<br />

egyenlők mindenben, a jog szerint is, a<br />

munkánk szerint is. Hiszem azt, hogy<br />

együttműködve sok minden sikerül. Hiszem<br />

azt, hogy van jövője a Csemadoknak.<br />

És nemcsak hiszek ebben, de minden<br />

erőmmel dolgozok is, teszek is érte,<br />

mert a bizalmat feltétel nélkül szeretném<br />

megszolgálni. Nem csüggeszt el az sem,<br />

hogy közben tíztonnás kettős keresztek<br />

tömkelege emelkedik magasra az általunk<br />

lakott régiókban, hiszen nemzeti címerünk<br />

többi részét már mi is hozzá tudjuk<br />

hegeszteni, s ékesíteni azzal a Szent Koronával,<br />

mely az itt élő nemzetek szimbóluma<br />

volt ezer éven keresztül. Mert mi<br />

nem rombolni, de építeni születtünk, és<br />

épiteni fogunk. Fogjunk hát össze, tegyük<br />

amit kell, amit lehet, amíg lehet. A nemzet<br />

fáján mindnyájan levelek vagyunk, mindnyájunknak<br />

helye van, mindnyájunkat<br />

egyformán melegít az éltető nap. Segítsük<br />

hát egymást ebben a tudatban, egy erős<br />

szövetség megtartása érdekében. Ehhez<br />

kívánok mindnyájunknak sok sikert, erőt,<br />

kitartást az új esztendőben!<br />

Hrubík Béla,<br />

a Csemadok országos elnöke<br />

ITTHON 11

Falusi és egyéb csoportok<br />

az Egressy Fesztiválon<br />

Higgins professzor szerelmes.<br />

A legigéretesebb tehetség Danis Alica lett.<br />

Tollat fosztanak Szomotoron<br />

Tizenegy versenyelőadás és négy vendégelőadás,<br />

két kiállítás és egy köszöntő – enynyi<br />

a IX. Egressy Fesztivál gyorsmérlege.<br />

De ne feledkezzünk meg a rekordszámú<br />

nézőről sem, voltak előadások, amelyen<br />

gombostűt sem lehetett leejteni.<br />

A vita igazán csak a fesztivál után lángolt<br />

fel Kozsár Zsuzsának az Új Szóban<br />

megjelent cikke kapcsán. Vajon kié is ez<br />

a fesztivál, kik számára készül, s vajon hű<br />

maradt-e eredeti küldetéséhez 1999-ben<br />

ugyanis a Királyhelmecen útjára indított<br />

rendezvény még a Falusi Színjátszók Fesztiválja<br />

nevet viselte, s az alapító atyák és<br />

anyák szerint (egyikük, Jarábik Gabriella<br />

az idén kapta meg a Mics Károly életműdíjat)<br />

ezen a fesztiválon azok a falusi<br />

csoportok kaptak volna lehetőséget, akik<br />

nem férnek be a Jókai Napok programjába<br />

(vagy a csoport minőségbeli mutatói<br />

vagy a választott előadás tematikája<br />

miatt). Ez volt a kezdetekkor, de ahogy a<br />

fesztivál helyszíne megváltozott, úgy annak<br />

monotematikus besorolása is. Amíg<br />

az első fesztiválra négy csoport jelentkezett<br />

be (köztük az a nánai, amely egy kivételével<br />

az összes fesztiválon jelen volt), addig<br />

a későbbiek során a csoportok száma<br />

fokozatosan emelkedett, s már azok is beneveztek,<br />

akik addig rendszeresen a Jókai<br />

Napokra jártak. A szervezők előbb megváltoztatták<br />

a kiírást, s a már Jókai Napokon<br />

versenyben szerepelt előadásokat<br />

kizárták Szepsiből, majd 2003-ban megváltoztatták<br />

a fesztivál nevét is, amely így<br />

a Szepsiben kántortanítóként működött<br />

Egressy Béni nevét kapta. A szervezők<br />

hosszas vita után úgy döntöttek, hogy a<br />

klasszikus falusi színjátszó műfajok (népszínművek,<br />

esztrád, népi hagyományok)<br />

mellett helyet kaphatnak az ún. modernebb<br />

műfajok is. Ezt ugyan egyes falusi<br />

csoportok nem nézték jó szemmel, de a<br />

többség örömmel fogadta a más minőségi<br />

szinten működő előadásokat, s ezt a célt<br />

szolgálják a meghívott vendégelőadások<br />

is, így táncszínházi produkciók mellett<br />

megjelent a fesztiválon a stúdióelőadás, s<br />

a totális színház is. A szervezők nemcsak<br />

hazai magyar csoportokat hívtak meg<br />

vendégszerepelni, hanem Lengyelországból<br />

(Pulawy, Pogodni) és Magyarországról<br />

(Nagykálló, Sajókaza, Budapest) is érkeztek,<br />

sőt több szlovák társulat (Igló, Selmecbánya)<br />

is vendégeskedett már a fesztivál<br />

két helyszínén, Szepsiben és Buzitán.<br />

Amint írtam, a fesztiválra jelentkező csoportok<br />

száma folyamatosan emelkedett,<br />

így a fesztivál állandó háromtagú szervezőbizottsága<br />

kénytelen volt a válogatás<br />

mellett dönteni. Az elmúlt években rendszeresen<br />

meglátogatták az összes bejelentkezett<br />

csoportot, és szakmai tanácsaikkal<br />

is támogatták őket.<br />

Visszatérve a kilencedik évfolyamhoz,<br />

tizenhat csoport nevezett be, közülük az<br />

ímelyiek és a királyhelmeciek visszaléptek,<br />

mivel nem készült el az előadásuk,<br />

míg a nagykürtösi Palóc Varietas és a<br />

galántai gimnázium csoportját nem hívta<br />

meg a válogatóbizottság. Már a jelentkezési<br />

határidő lejárta után nevezett be a<br />

bódvavendégi és a rudnai csoport, így az<br />

ő jelentkezésüket sem tudták elfogadni. A<br />

fesztivál a kassai KGSzT előadásával vette<br />

kezdetét, s mint később kiderült, ez az<br />

előadás vitte el a fődíjat is. A kassai Márai<br />

Sándor Gimnázium mellett működő csoport<br />

már többször szerepelt sikeresen a<br />

Jókai Napokon is, s amíg a csoport első<br />

előadása a Padlás c. mesemusical volt,<br />

most annak egy parafrázisát vitték színre<br />

Zalán Tibor tollából. A Vigyázat, a tetőn<br />

angyalok járnak c. megzenésített mese (a<br />

zenét Hundža Tamás szerezte) jól ismert<br />

mesehősök eddig ismeretlen kálváriáját<br />

meséli el invenciózusan, rengeteg ötletet<br />

beépítve. Ennek az előadásnak az egyik<br />

szereplője, Tóth Károly nyerte el a legjobb<br />

férfi mellékszereplő díját is. Szintén állandó<br />

„jókainapos” csoport a Füleki Zsák-<br />

12

Addig jár a polgármester a kútra Vezekényen.<br />

színház is, amely mintha kiszorulóban<br />

lenne mindegyik fesztiválunkról. Nálunk<br />

a profizmust vetik a szemükre, míg profi<br />

fesztiválokon túl amatőrnek találják a<br />

füleki Városi Művelődési Központ mellett<br />

közel harminc éve működő társaságot,<br />

amelynek több profi társulatot is megjárt<br />

tagja van. Az Anya c. Július Ivan-Barč drámájából<br />

készült előadás a legnagyobb vitát<br />

mégis azért váltotta ki, mert az előadás<br />

mintha a budapesti Vertigo Színház előadásának<br />

másolata lett volna. Tény, hogy<br />

az egyik főszereplő ugyanaz, sőt a díszleteket<br />

is lemásolták... Könnyed hangulatú<br />

bohózatokkal és esztráddal indított annak<br />

idején a Juhász Mária vezette Nánai Színjátszó<br />

Csoport, akik kilenc év után eljutottak<br />

G. B. Shaw Pygmalionjáig, s annak<br />

kétfelvonásos változatáig. A társulatból<br />

most többen is profi színészi pályafutásban<br />

gondolkodnak, s bizony, kassai és komáromi<br />

társulatunkban is elférnének.<br />

A Mics Károly életműdíjat Jarábik Gabriella kapta.<br />

Július Barč-Ivan: Az anya (Füleki Zsákszínház )<br />

A fesztivál többi, versenyben szereplő<br />

csoportja hagyományos falusi műfajokban<br />

gondolkodott, így a szomotoriak<br />

és a csécsiek népi hagyományokat (tollfosztás<br />

és káposztataposás) bemutató játékot,<br />

a nagyfödémesiek és a migléciek<br />

esztrádot, a vágkirályfaiak, a tornagörgőiek<br />

és a vezekényiek kabaréjelenetet,<br />

a jókaiak pedig három felvonásos bohózatot<br />

(Hyppolit, a lakáj) vittek színre. A<br />

Pogodniból érkezett lengyel vendégcsoport<br />

történelmi legendát mutatott be, a<br />

sajókazaiak középkori vásári komédiát, az<br />

iglóiak színpadi játékot, míg a budapesti<br />

Wataridori Színkör Vörösmarty Csongor<br />

és Tündéjét hozta el a fesztiválra.<br />

A Tóth Zsuzsanna, Havasi Péter és Vladimír<br />

Sadílekből álló zsűri a fődíjat a már<br />

említett kassai KGSzT-nek adta, nívódíjat<br />

a füleki Zsákszínház és a Nánai Színjátszó<br />

Csoport kapott.<br />

A legjobb férfialakítás díja a jókai Farkas<br />

Imréé lett, aki Hyppolit szerepét alakította,<br />

a női alakítás díját pedig a vágkirályfai<br />

Kiss Angelika nyerte el.<br />

A fesztiválon az idén is volt dísztök-kiállítás<br />

valamint láthatták Gecse Attilának<br />

az elmúlt években készült pillanatfotóit<br />

is. S naprakészen tájékoztatott a fesztivál<br />

eseményeiről a Lakoma is, amelynek szerkesztőségét<br />

Rozbroy Viktor irányította. A<br />

fesztivál végén a hetvenéves Gál Sándor<br />

költőt köszöntötték.<br />

A viták lassan elcsitultak, a fesztivál szervezői<br />

már a tizedik, jubileumi évfolyamra<br />

készülnek. Hogy merre tovább Idővel talán<br />

ez is kiderül.<br />

Juhász Dósa János<br />

Gecse Attila felvételei<br />

ITTHON 13

Huszár Ágnes<br />

Bíborpiros szép rózsa<br />

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete és a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya<br />

főrendezőként hatodik alkalommal hirdette meg a BÍBORPIROS SZÉP RÓZSA (Örökség) országos népzenei vetélkedőt<br />

népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére.<br />

Fent: Szepsi Asszonykórus, lent: Felsőszeli leány kar.<br />

2007 nyarán és őszén immár hatodik alkalommal<br />

került megrendezésre Bíborpiros<br />

szép rózsa (Örökség) címmel a szlovákiai<br />

magyar népzenekedvelők és művelők<br />

országos seregszemléje, vetélkedőszerű<br />

megmérettetése. A vetélkedősorozat célja<br />

folytatni az egykori, mára már fogalommá<br />

vált Tavaszi szél eszméit, és országos<br />

fórumot biztosítani népdalénekesek és<br />

népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták<br />

és zenekarok részére. A vetélkedő<br />

teret nyújt a népdelénekeseknek,<br />

népdalköröknek és citerazenekaroknak a<br />

szereplésre és megmérettetésre. Emellett<br />

szakmailag támogatja és ösztönzi a vetélkedőn<br />

résztvevő csoportokat. A vetélkedő<br />

három fordulóból áll – járási fordulók,<br />

kerületi fordulók és az országos döntő.<br />

A zsűri szakembereinek vélemény-nyilvánításai<br />

az egyes fordulók alkalmával<br />

visszajelzésül szolgálhatnak a résztvevők<br />

számára, megerősítve vagy irányt mutatva<br />

további tevékenységükhöz.<br />

A Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedőn<br />

részt vevő népdalénekesek, népdalkörök<br />

és citerazenekarok többnyire saját<br />

régiójukból választott népdalokkal szerepeltek.<br />

Az elhangzott népzenei anyag<br />

részeként a szereplők megszólaltattak alkalomhoz<br />

kötött vagyis népszokásokhoz<br />

kapcsolódó népdalokat, alkalomhoz nem<br />

kötött lírai dalokat, katonadalokat, ivónótákat,<br />

gyermekjátékdalokat és egyházi<br />

népénekeket is.<br />

A vetélkedő elnevezése Ág Tibor népzenekutató<br />

által Pereden gyűjtőtt, országosan<br />

ismert egyházi népének kezdősora.<br />

A Bíborpiros szép rózsa elnevezés utal<br />

arra, hogy a népdalokat éneklő csoportok<br />

és szólisták megszólaltathatnak vallásos<br />

népénekeket is. A vetélkedő életrehozói<br />

és szervezői az Örökség alcímet választották,<br />

mely tükrözi, hogy a szlovákiai<br />

magyarok körében a népdalénekesek őrzik<br />

és ápolják az őseinktől örökölt szellemi<br />

kincset, a népdalt.<br />

2007 májusában és júniusában 10 helyszínen<br />

zajlottak a Bíborpiros szép rózsa<br />

népzenei vetélkedő járási fordulói.<br />

Ezekre a fordulókra az I. korcsoportban<br />

105 népdalszólista, a II. korcsoportban<br />

30 népdalszólista, az I. korcsoportban 5<br />

népdalduó, a II. korcsoportban 1 népdalduó,<br />

az I. korcsoportban 12 népdalkör,<br />

a II. korcsoportban 101 népdalkör, az I.<br />

korcsoportban 2 citerazenekar, a II. korcsoportban<br />

6 citerazenekar és 1 citeraszólista<br />

jelentkezett. Az I. korcsoportban<br />

az alapiskolás gyerekek szerepeltek, a II.<br />

korcsoportban a középiskolás tanulók<br />

és a felnőttek énekelték a népdalokat. A<br />

járási fordulók keretén belül a szakemberekből<br />

álló zsűri tagjai szakmai értékelést<br />

és tanácsadást tartottak az egyes énekesek<br />

és csoportvezetők számára. Ezeken a<br />

megbeszéléseken a zsűritagok értékelték<br />

a szereplők népdalválasztását, a népdal-<br />

14

Fent: Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport, lent: Százdi Citera Együttes.<br />

Berczeli Béla (Hárskút)<br />

csokrok összeállítását és a népdalok stílusos<br />

előadását. Pozitívumként kiemelték,<br />

ha a népdalénekesek és csoportok saját<br />

régiójuk dalanyagát a maga természetes<br />

hangzásában szólaltatták meg, beleértve a<br />

tájszólás megjelenését is. A vetélkedő felhívásában<br />

részletesen szereplő tanácsokat<br />

és a felkészülés szempontjait a népdalénekesek,<br />

népdalkörök és citerazenekarok<br />

túlnyomó többsége figyelembe vette,<br />

ezért a zsűri csak apróbb hibák javítására<br />

hívta fel a figyelmet a járási fordulók<br />

szakmai megbeszélésén.<br />

A járási fordulók szakmai értékelésén túl<br />

a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedőhöz<br />

kapcsolódóan szakmai találkozók,<br />

népi ének képzések, citeraképzések<br />

és népzenei tábor rendezését vállalta<br />

fel a Csemadok Művelődési Intézete. A<br />

Csemadok ezzel és a Népzenei Adattár<br />

szolgáltató tevékenységével támogatja az<br />

amatőr népzenei mozgalom működését.<br />

A vetélkedő résztvevői nemcsak az idősebbektől<br />

tanult népdalanyagból, hanem<br />

gyakran archív gyűjtésekből vagy népzenei<br />

publikációkból merítenek műsoraik<br />

összeállításához.<br />

Az egyes fordulók alkalmával a szereplők<br />

hozzájuthattak a Csemadok<br />

Dunaszerdahelyi Területi Választmánya<br />

kiadásában megjelent népzenei<br />

kiadványokhoz. Ezek közül a Bíborpiros<br />

szép rózsa idei fordulóin a népzenei mozgalom<br />

énekeseihez és zenészeihez eljutott<br />

Ág Tibor – L. Jóba Ferenc: Az árgyélus<br />

kismadár (Martos falu népzenei hagyománya)<br />

és Pelle Andrea: Sej, Bást falu<br />

sáros, Óbásttal határos (Medvesalji népdalok)<br />

című kiadványa.<br />

A Bíborpiros szép rózsa kerületi fordulóinak<br />

2007 októberében Szádalmás,<br />

Péterfala, Pered és Farnad községek adtak<br />

otthont. Mindegyik helyszínen a helyi<br />

szervezők példás pontossággal és odafigyeléssel<br />

teremtették meg a népzenei<br />

vetélkedő szereplőinek és értékelő szakembereinek<br />

a megfelelő közeget a népdal<br />

ünnepéhez. Itt kell megemlíteni, hogy a<br />

Közönség: Zobor-vidékiek<br />

vetélkedő nagyszerűen szervezett járási<br />

fordulóinak megteremtésében szintén sokat<br />

fáradtak a helyiek.<br />

A kerületi fordulókon a szereplőket hazai<br />

és magyarországi szakemberek értékelték.<br />

Ekkor szakmai megbeszélésre már nem<br />

került sor az idő szűkössége miatt, de számos<br />

énekes és népdalkör az eredményhirdetés<br />

után megkereste a zsűritagokat,<br />

és kikérte véleményüket a műsorukkal<br />

kapcsolatban.<br />

Az országos döntőre, melynek a<br />

dunaszerdahelyi művelődési központ<br />

adott helyet, 2007 november 24-én és 25-<br />

én került sor. Mivel a Bíborpiros szép rózsa<br />

népzenei vetélkedő három fordulóból<br />

áll, ezért az országos döntőn résztvevő<br />

népdalénekesek, népdalkörök és citerazenekarok<br />

száma a következőképpen<br />

alakult. Az országos döntőre a II. korcsoportban<br />

6 népdalénekes, az I. korcsoportban<br />

18 népdalénekes és 1 népdalduó, a II.<br />

korcsoportban 37 népdalkör, az I. korcsoportban<br />

4 népdalkör, a II. korcsoportban<br />

ITTHON 15

Igricek Éneklőcsoport (Nagymegyer)<br />

Fent: Cimbora Férfi Éneklőcsoport (Béke), lent: Gyöngyvirág Népdalkör (Szentmária).<br />

4 citerazenekar és egy citeraszólista, az I.<br />

korcsoportban 2 citerazenekar jutott el.<br />

A november 24-i műsorrészben a II.<br />

korcsoportban vetélkedő népdalénekesek,<br />

népdalcsoportok és citerazenekarok<br />

szerepeltek. November 25-én az I. korcsoport<br />

szereplői vetélkedtek. Az I. korcsoport<br />

szakmai értékelését Vakler Anna<br />

népdalénekes, a Liszt Ferenc Zeneakadémia<br />

tanára, Juhász Erika népdalénekes,<br />

a Nyíregyházi Főiskola tanára, Borsi<br />

Ferenc citeraoktató, az Óbudai Népzene<br />

Iskola tanára és Huszár Ágnes, a Csemadok<br />

Népzenei Adattárának munkatársa<br />

végezte. A II. korcsoport zsűrijének tagjai<br />

Dr. Tari Lujza népzenekutató, az MTA<br />

Zenetudományi Intézetének tudományos<br />

munkatársa, Méry Margit néprajzkutató,<br />

a Pátria rádió néprajzi műsorának szerkesztője,<br />

Németh István, az MTA Zenetudományi<br />

Intézetének munkatársa, Borsi<br />

Ferenc citeraoktató, az Óbudai Népzene<br />

Iskola tanára, Pelle Andrea népzenekutató,<br />

a Comenius Egyetem Zenetudományi<br />

tanszékének és a Csemadok Népzenei<br />

Adattárának munkatársa voltak. A Bíborpiros<br />

szép rózsa népzenei vetélkedő<br />

országos döntője egyben elődöntője a<br />

magyarországi Vass Lajos Népzenei Szövetség<br />

Kárpát-medencei népzenei vetélkedőjének.<br />

A Vass Lajos Népzenei Szövetség<br />

képviseletében a zsűri tagja volt<br />

Dr. Gerzanics Magdolna néprajzkutató,<br />

újságíró.<br />

A hosszúra nyúló országos döntő műsorát<br />

Dr. Kamenár Horváth Éva vezette. A<br />

háttérszervezésben és a szereplők színpad<br />

mögötti irányításában részt vettek a<br />

Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának<br />

munkatársai, a művelődési<br />

ház munkatársai és a dunaszerdahelyi<br />

Népművelési Intézet munkatársa. Ebbe<br />

a munkába besegítettek további kultúraszerető<br />

önkéntesek is.<br />

Az országos döntő lezajlása után a szereplők<br />

műsorát a zsűri társelnökei a színpadon<br />

értékelték. Dr. Tari Lujza Kodály<br />

Zoltán kettős évfordulója alkalmából<br />

megemlékezett a neves népzenekutató<br />

Szlovákia magyarlakta területen végzett<br />

kutatásairól. Hangsúlyozta, hogy nagyon<br />

fontosnak tartja a Felvidéken még létező<br />

tájnyelv és tájszavak használatát nemcsak<br />

a népdalok éneklésekor, hanem a mindennapi<br />

életben. Bátorította az énekeseket,<br />

hogy a dalanyagukban jelenjenek<br />

meg a régies stílusú népdalok. Méry Margit<br />

néprajzkutató dícsérte a színpadon<br />

szereplő népdalkörök viseletét, és hang-<br />

16

súlyozta a népszokásokhoz kapcsolódó<br />

népdalok fontosságát. Vakler Anna, az<br />

alapiskolások szereplését értékelve köszönetet<br />

mondott a gyerekeket felkészítő<br />

pedagógusoknak és szülőknek. Bíztatta a<br />

gyerekeket, hogy felnőtt korukban is énekeljenek<br />

népdalokat és elmondta, hogy<br />

reméli, húsz-harminc év múlva ugyanezekkel<br />

az énekesekkel találkozunk majd<br />

a népzenei vetélkedőn. Juhász Erika népdalénekes<br />

köszöntőt énekelt a Bíborpiros<br />

szép rózsa szereplőinek. A zsűritagok<br />

megtiszteltetésnek vették, hogy részt vehettek<br />

a népdalvetélkedőn, és örömüket<br />

fejezték ki, hogy Szlovákia magyarlakta<br />

területein ennyi jól működő és színvonalasan<br />

éneklő népdalszólista, népdalkör és<br />

citerazenekar létezik.<br />

A Bíborpiros szép rózsa gálaműsorán,<br />

mely november 25-én dálután zajlott, a<br />

zsűri által kiválasztott énekesek és csoportok<br />

vettek részt. A gálaműsor keretében<br />

a résztvevőket Molnár Tibor, a CSE-<br />

MADOK Dunaszerdahelyi Területi Választmányának<br />

elnöke, valamint Hrubík<br />

Béla, a CSEMADOK országos elnöke köszöntötte,<br />

aki többek között úgy méltatta<br />

az eseményt, hogy „kétféle embertípus<br />

van, az egyik olyan, hogy csak a pénzt<br />

hajhássza, a másik pedig, aki őseitől örökölt<br />

szellemi kincseit, nevezetesen a népdalokat<br />

őrzi, mint a jelenlévők”.<br />

A gálaműsor zárásaként sor került a Vass<br />

Lajos Kárpát-medencei Népzenei Vetélkedő<br />

döntőjébe került énekesek, csoportok<br />

megnevezésére. Minden szereplő emléklapot<br />

kapott a Bíborpiros szép rózsa<br />

népzenei vetélkedő 2007-es évfolyamáról.<br />

A szervezők a zsűri döntése alapján<br />

11 nívódíjat és 11 Bíborpiros szép rózsa<br />

díjat osztottak ki.<br />

Huszár László, a Csemadok Művelődési<br />

Intézetének igazgatója köszönetét fejezte<br />

ki a szereplő énekesek, citerások és csoportok<br />

felé a színvonalas éneklésért és a<br />

zsűri felé az alapos szakmai munkáért.<br />

Zárszóként meghirdette a Bíborpiros<br />

szép rózsa népzenei vetélkedő következő<br />

évfolyamát abban a reményben, hogy két<br />

év múlva is ilyen nagy számban jelentkeznek<br />

a népdalszólisták, népdalduók,<br />

népdalkörök és citerazenekarok a vetélkedőre.<br />

Hangsúlyozta a népdaléneklés<br />

fontosságát, hiszen, ahogy Huszár László<br />

mondta, „aki énekel, kétszer imádkozik”.<br />

A Bíborpiros szép rózsa 2007-es évfolyama<br />

a szereplők, szervezők, zsűritagok közös<br />

énekével zárult.<br />

Fotók: Huszár Ágnes<br />

A Vass Lajos Népzenei Verseny<br />

Kárpát-medencei döntőjébe bekerült szereplők:<br />

I. korcsoport:<br />

Rézműves Róbert<br />

Belán Dóra<br />

Nagy Csomor András és István<br />

Csámpai Péter<br />

II. korcsoport:<br />

Búzavirág Vegyes Éneklőcsoport<br />

Szepsi Asszonykórus<br />

Jámbor Mónika<br />

Cimbora Férfi Éneklőcsoport<br />

Pogrányi Galambok Női Éneklőcsoport<br />

Felsőszeli Leánykar<br />

Nagykéri Férfi Éneklőcsoport<br />

Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport<br />

Kolonyi Gyöngykoszoró<br />

Százdi Citera Együttes<br />

Gímesi Hagyományőrző Csoport<br />

Gyepes Melánia<br />

Czirák Kitti<br />

Farkas Attila<br />

Nívódíjasok:<br />

I. korcsoport:<br />

II. korcsoport:<br />

Cimbora Férfi Éneklőcsoport<br />

Gímesi Hagyományőrző Csoport<br />

Nagykéri Férfi Éneklőcsoport<br />

Kolonyi Gyöngykoszoró<br />

Süttő Mónika<br />

Alsóbodoki Hagyományőrző Asszonykórus<br />

Mezei Virágok Népdalkör<br />

Százdi Citera Együttes<br />

Bíborpiros Szép Rózsa díjasok:<br />

I. korcsoport:<br />

Rézműves Róbert<br />

Belán Dóra<br />

Nagy Csomor András és István<br />

Csámpai Péter<br />

II. korcsoport:<br />

Búzavirág Vegyes Éneklőcsoport<br />

Szepsi Asszonykórus<br />

Jámbor Mónika<br />

Pogrányi Galambok Női Éneklőcsoport<br />

Felsőszeli Leánykar<br />

Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport<br />

Berczeli Béla<br />

Síd<br />

Ógyalla<br />

Nagyölved<br />

Gímes<br />

Naszvad<br />

Szepsi<br />

Ipolyság<br />

Béke<br />

Pográny<br />

Felsőszeli<br />

Nagykér<br />

Nyitracsehi<br />

Kolon<br />

Százd<br />

Gímes<br />

Alsóbodok<br />

Felsőszeli<br />

Pelsőc<br />

Béke<br />

Gímes<br />

Nagykér<br />

Kolon<br />

Kolon<br />

Alsóbodok<br />

Tornagörgő<br />

Százd<br />

Síd<br />

Ógyalla<br />

Nagyölved<br />

Gímes<br />

Naszvad<br />

Szepsi<br />

Ipolyság<br />

Pográny<br />

Felsőszeli<br />

Nyitracsehi<br />

Hárskút<br />

ITTHON 17

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából<br />

a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya,<br />

a Csemadok Művelődési Intézete,<br />

a SZK Kulturális Minisztériumának anyagi támogatásával<br />

meghirdeti a<br />

XVII. TOMPA MIHÁLY<br />

ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ<br />

VERSENYT<br />

Szakmai védnök:<br />

a Csemadok Művelődési Intézete<br />

Társzervezők:<br />

– a Szlovákiai Magyar Pedagógusok<br />

Szövetsége<br />

– a Szlovákiai Magyar Írók Társasága<br />

– a Diákhálózat<br />

– az ANIMA társaság<br />

– a Rimaszombati Gömör-<br />

Kishonti Népmüvelési Központ<br />

– a Rimaszombati Városi<br />

Kulturális Központ<br />

18<br />

A VERSENY KATEGÓRIÁI<br />

I. kategória:<br />

az alapiskolák 1 - 3. osztályos tanulói<br />

II. kategória:<br />

az alapiskolák 4 - 6. osztályos tanulói<br />

(a 8-éves gimnáziumok 1-2. osztályos<br />

tanulói)<br />

III. kategória:<br />

az alapiskolák 7 - 9. osztályos tanulói<br />

(a 8-éves gimnáziumok 3-4-5. osztályos<br />

tanulói)<br />

IV. kategória:<br />

középiskolások<br />

(a 8-éves gimnáziumok 6-7-8. osztályos<br />

tanulói)<br />

V. kategória:<br />

egyetemisták, felnőttek (korhatár nélkül)<br />

VI. kategória:<br />

megzenésített versek – 12 éves kortól<br />

egyénileg vagy csoportokban<br />

VII. kategória:<br />

lírai színpad, versszínpadi összeállítások<br />

(korhatár nélkü)<br />

A VERSENY FORDULÓI<br />

ÉS SZABÁLYAI A 2008 ÉVRE<br />

Általános utasítások:<br />

a) a véleményezések alapján javasoljuk a<br />

2 produkcióra való való készülést az<br />

országos elődöntőt (volt kerületi fordulókat<br />

beleértve)<br />

b) a zsűri vitás esetekben kérheti a második<br />

produkció előadását is<br />

c) 2 helyszínre nem nevezhet be a versenyző<br />

d) a jelentkezési lapon kérjük feltüntetni a<br />

két választott mű szerzőjét és címét<br />

e) a verseny szervezői meghirdetett díjat<br />

oszthatnak ki (versben, prózában)<br />

a hazi szerző művét mondó legsikeresebb<br />

előadónak és a zsűri különdíját<br />

f) a Rimaszombati országos rendezvény<br />

– döntő, ahol az elődöntőben (volt<br />

kerületi fordulón) előadott és díjazott<br />

(csupán 1) produkcióval szerepel a<br />

versenyző<br />

g) a volt kerületi fordulók tehát elődöntők,<br />

ahol jelen kell lenni az országos<br />

zsűrit képviselő<br />

h) szakembereknek. A zsűri nem adhat ki<br />

megosztott díjat. A szervezők kérik a<br />

versenyszövegek leadását<br />

i) a tavalyi országos helyezettek az elődöntőkön<br />

(volt kerületi), fordulókon<br />

kapcsolódhatnak be a versenybe<br />

j) az egyetemi fordulókat a Diákhálózat<br />

klubjai szervezik<br />

k) javasolt maximális időtartam 5 pec<br />

Benevezési határidő:<br />

<strong>2008.</strong> február 8-ig<br />

a Csemadok Területi Választmányain<br />

FORDULÓK, IDŐPONTOK<br />

1. osztály-, iskolai- körzeti és járási fordulók,<br />

megrendezésének határideje:<br />

március 8-ig<br />

2. Egyetemi fordulók: március 15-ig<br />

3. az országos elődöntők (volt kerületi<br />

fordulók) megvalósításának határideje:<br />

április 2-ig<br />

4. A zsűri nem adhat ki megosztott helyezést.<br />

A szervezők kérik a versenyszövegek<br />

leadását<br />

5. az országos döntő színhelye: Rimaszombat,<br />

időpontja: <strong>2008.</strong> április 24-<br />

27.<br />

A rendezvény dramaturgiáját, szakmai<br />

előkészítését, szervezési, anyagi és technikai<br />

megoldását a Csemadok Művelődési<br />

Intézete és a Csemadok Rimaszombati Területi<br />

Választmánya koordinálja és intézi.<br />

Elérhetőségek:<br />

Csemadok Rimaszombati<br />

Területi Választmánya<br />

Jesenského 5.<br />

979 01 Rimavská Sobota<br />

tel.: 047/5623 112, mobil: 0907/87 14 51<br />

e-mail: csemadokrsz@stonline.sk<br />

Csemadok Művelődési Intézete,<br />

Dunaszerdahely<br />

P.O.BOX 16., Bacsákova 240/13.<br />

929 01 Dunajská Streda<br />

tel.: 031/552 24 78, mobil: 0905/358 529<br />

e-mail: intezet@csemadok.sk<br />

huszar@csemadds.sk<br />

Konzultáció:<br />

PhDr. Kamenár Horváth Éva, a Cemadok<br />

Művelődési Intézetének munkatársa<br />

Hrobákova 4, 851 02 Bratislava<br />

Tel.: 0908/ 585929, 0908/788855<br />

e-mail: mkamenar@chello.sk

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete<br />

és a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya társrendezőivel,<br />

Dunaszerdahely Önkormányzatával és a Városi Művelődési Központtal közösen meghirdeti a<br />

XXXIII. DUNA MENTI TAVASZ FESZTIVÁLT<br />

a következő kategóriákban:<br />

a) bábjátékos kategóriában csoportok és szólisták részére,<br />

b) színjátszó kategóriában,<br />

c) szerkesztett játékok kategóriában.<br />

A szerkesztett játék minden olyan előadás, amely különböző<br />

műfajú művek önálló egységgé szerkesztésével készül és valósul<br />

meg, pl.: mozgásszínház, irodalmi színpad, pódiumjáték, dramatikus<br />

népi játék, illetve ezek ötvözete.<br />

A fesztivál jelentkezési lapjai a Csemadok területi választmányain<br />

szerezhetők be, vagy a www.csemadok.sk honlapról letölthetők.<br />

Jelentkezési határidő:<br />

<strong>2008.</strong> február 25.<br />

A jelentkezési lapokat kérjük a következő címre küldeni:<br />

OI Csemadok, Bacsákova 240/13<br />

P.O. BOX 16., 929 01 Dunajská Streda<br />

Fax: 031/550 98 30,<br />

e-mail: intezet@csemadok.sk vagy huszar@csemadds.sk<br />

A regionális fesztiválok, és a válogatások időpontja:<br />

<strong>2008.</strong> április 14 – <strong>2008.</strong> május 4.<br />

A fesztivál időpontja és helyszíne:<br />

<strong>2008.</strong> június 3-6. (kedd-péntek), Dunaszerdahely<br />

Pontos információkkal<br />

a Csemadok Művelődési Intézete szolgál:<br />

PhDr. Kamenár Horváth Éva<br />

(mobil: 0908/788 855, e-mail: ekamenarova@chello.sk)<br />

Takács Ottó (tel.: 031/552 24 78, fax: 031/550 98 30)<br />

ITT JÁRT MÁTYÁS KIRÁLY<br />

Gyermek képzőművészeti verseny<br />

A 2008-as Reneszánsz Év alkalmából, Mátyás király trónra lépésének<br />

550. évfordulóján a Duna Menti Tavasz szervezőbizottsága<br />

Itt járt Mátyás király címmel a Duna Menti Tavasz fesztivál idejére<br />

gyermek képzőművészeti versenyt hirdet azzal a céllal, hogy<br />

a képzőművészeti adottságokkal rendelkező általános iskolás<br />

gyermekeket vizuális gondolkodásra ösztönözze, hogy azok a játék<br />

örömével tapasztalják meg az adott képzőművészeti műfajok<br />

kifejezésbeli tartományait.<br />

A versenybe, alkotásaikkal az alapiskolák diákjai<br />

jelentkezhetnek a következő kategóriákban:<br />

I. kategória 1-4. évfolyam,<br />

II. kategória 5-9. évfolyam<br />

rajzzal, festménnyel, aminek témája Itt járt Mátyás király címhez<br />

kapcsolódik.<br />

Versenyfeltételek:<br />

• Csak A3-as és A2-es formátumú rajzlapra készült alkotásokat<br />

fogadunk el, illetve csak ezeket fogja bírálni a szakmai zsűri!!!<br />

• A beküldött munkák készülhetnek rajz- és festészeti technikákkal,<br />

tematikailag kötetlenül.<br />

• Figyelem: a beküldött munkákat<br />

a Csemadok Művelődési Intézete nem küldi vissza!<br />

Beküldési határidő: <strong>2008.</strong> április 20.<br />

Cím: OV Csemadok,<br />

Bacsákova 240/13., P.O.BOX 16.,<br />

929 01 Dunajská Streda<br />

(tel.: 031/552 24 78)<br />

Az eredményhirdetésre a szakmai zsűrizést követően<br />

a Duna Menti Tavasz fesztiválon kerül sor.<br />

ITTHON 19

Magyarbődi táncok.<br />

A Szőttes<br />

Gondolatok egy ősbemutató kapcsán<br />

Az 1969-es év több jelentős eredményt<br />

hozott a felvidéki magyarok életében,<br />

illetve a Csemadok KB kulturális tevékenységében.<br />

Ekkor jött létre az Országos<br />

Népművészeti Fesztivál, épülve az Országos<br />

Dal- és Táncünnepélyek ötvenes<br />

évek végi színhelyére, Zselízre, újult meg<br />

az irodalmi színpadi mozgalom, kezdte<br />

áldásos tevékenységét az énekkarok országos<br />

fesztiválja – Kodály napok néven,<br />

Galántán, melyet személyes jelenlétével<br />

megtisztelt Kodály özvegye, Sárika is. Sorolhatnám<br />

tovább az eseményeket, mert<br />

helyi, járási és kerületi szintű kulturális<br />

eredményekben is gazdag év volt ’69 -, és<br />

erre tette fel a koronát az, hogy végül bemutatkozott<br />

a Csemadok KB-a keretében<br />

létre jött, a koreográfusként Bilek Gábor<br />

által szervezett és irányított országos központi<br />

tánccsoport, mely később Gyurcsó<br />

István „keresztapaságával” felvette a<br />

Szőttes nevet. Ennek a testületnek nem<br />

sokkal indulása után lett nagy alkotói<br />

eredményeket elért koreográfus vezetője<br />

Quittner János. Aztán, mindaddig ő vezette<br />

az együttest, mígnem 1983-ban egy<br />

„vasvári verbunkban” nem ugrott akkorát,<br />

hogy csak Ausztrália fővárosában,<br />

Sydneyben esett földre. Ezt a súlyos csapást<br />

is, akárcsak fennállása során sok-sok<br />

más kalváriáját átélte az együttes, mert<br />

volt ereje mindig megújulni.<br />

Dicső évtizedeket ért meg ez a Szőttes<br />

együttes. A vezetőkkel karöltve sokan<br />

bábáskodtunk körülötte, de a leglényegesebb<br />

az volt, hogy műsorát elfogadta<br />

magyarságunk, alkotói irányzatát pedig<br />

példaként vállalta a hazai magyar<br />

néptáncmozgalom.<br />

Ez, az élete nagyon eredményes korát élő<br />

együttes „döntögette a falat” 2007. december<br />

3-án, az új műsora bemutatásával.<br />

A bemutató helyszínének megválasztásával<br />

is bátor volt, a felújított négyszáz<br />

nézőt befogadó pozsonyi Ružiňov kultúrházat<br />

választotta. Zsúfolásig megtelt a<br />

nézőtér. Annyi tapsot, amennyit előadásukon<br />

ők kaptak e bemutató előtt, már<br />

rég gyűjtött be együttes. Megalakulásuk<br />

óta ez volt a 19. egész estés bemutatójuk.<br />

(Volt Csemadok főtitkárok, illetékesek,<br />

mi bűnt követtetek volna el, ha az együttes<br />

fenntartásával járó nehézségek megoldása<br />

helyett a feloszlatását hagyjátok<br />

jóvá – Olyan bűnt, amilyet elkövetett a<br />

Csemadok felső vezetése, amikor 1955-<br />

ben képtelen volt a dicsősége fénykorát<br />

élő hívatásos Csehszlovákiai Magyar<br />

Népművészeti Együttest, a NÉPESt az állami<br />

bürokráciával, az újraéledő szlovák<br />

nacionalizmussal szemben megvédeni.)<br />

Figyelemre méltó és érdekes volt a műsor<br />

hármas tagoltságú megoldása: a cigányfolklór<br />

eredetiben, hagyományőrzők<br />

általi bemutatása, a szlovák tánckultúra<br />

nagyon magas színtű színpadi megoldásának<br />

tolmácsolása és Kárpát-medence<br />

magyar táncainak színpadra vitele. Mit<br />

akart a szerző e hármassággal bizonyítani!<br />

Talán válaszolni akart az ország nemzeti<br />

és nemzetiségi torzsalkodására, bizonyítva<br />

azt, hogy a Kárpát-medencében<br />

évezred óta együtt élő népeknek közös<br />

hagyománykincse, kultúrája van, amely<br />

az évszázadok alatt együtt fejlődött, de<br />

úgy, hogy mindegyik népfaj, náció, nemzet<br />

vagy nemzetiség mindenkoron megtartotta<br />

saját nemzeti/faji sajátosságát.<br />

Ezek a sajátosságok alkotják ma is a nemzet/nemzetiség/népfaj<br />

karakterét. Európába<br />

is úgy kell betársulnunk, hogy ezeket<br />

a sajátosságainkat magunkkal visszük<br />

és ott is gondosan megőrizzük.<br />

Az előadás színvonala is a tökéletes egyetértést,<br />

az egymás kultúrájának precíz<br />

megismerését és tolmácsolását prezentálta.<br />

Amikor egy-egy tánc közös megszólaltatására<br />

került sor, nem lehetett megkülönböztetni,<br />

hogy ki a tánc igazi cigány,<br />

szlovák vagy magyar hordozója. Ki<br />

a táncban népfajilag a beleszületett. Valahol<br />

itt van az együttélés „úgymond kutyája”<br />

elásva. Nem elég csak politikai szólamokat<br />

puffogtatni arról, hogy milyen<br />

20

Fent: Hallgató, györkei verbunk és friss csárdás. Takács Ádám, Szabó Dániel, Lelkes Tibor, Németh Dénes és<br />

Hanusz Zoltán. Lent: Gömöri karikázó. Apró Szőttes - Békei gyerekcsoport.<br />

Lent: Szepsi cigány táncok - hallgató. A szepsi Bascsúr család valamint a Szőttes táncosai<br />

fontos a termékeny és békés együttélés<br />

érdekében egymás kultúráját, szokásait,<br />

stb. megismerni, hanem azt gyakorlatilag<br />

is meg kell valósítani. Példát mutatnak<br />

rá a legjobb együtteseink: az Ifjú Szívek,<br />

a Szőttes, az Ilosvai, a Megyer, a Garam<br />

Menti, a Búzavirág, a Kisbojtár, a Rakonca,<br />

a Fehér Liliomszál, az Új Barkóca,<br />

stb., a rendszeresen dolgozó gyerek- és<br />

felnőtt néptánckollektívák.<br />

Filozófiai kérdés. Miért érzi szükségét<br />

annak egy magyar táncegyüttes vezetője,<br />

koreográfusa, tagsága, hogy meg kell<br />

ismernie a saját nemzeti hagyományos<br />

tánckultúrája/kultúrája birtokba vétele<br />

után Kárpát-medence összes népének<br />

tánckultúráját is S miért csak a magyar<br />

együttesek, vagy főleg a magyar együttesek<br />

esetében van ez így, illetve alakult<br />

ki ez a belső kényszerítő erő Az én válaszom:,<br />

mert így tudja igazán becsülni,<br />

értékelni saját nációjának kultúráját, így<br />

tudja összehasonlítani azt másokéval, s<br />

ezen ismeretek birtokában tudja becsülni<br />

a kultúrában is , a nemzeti sajátosságot<br />

jelentő másságot.<br />

Beérett a fennállásának jövőre 40. évét<br />

elérő Szőttes Kamara Néptáncegyüttes.<br />

Táncban, dalban, zenében, viseletkultúrában<br />

amatőr státuszán magasan felülit<br />

tud nyújtani. Ezért is van sikere, ezért<br />

természetes a műsor végén a többszöri<br />

visszatapsolás. Volt szerencsém ezt érezni<br />

az utóbbi évtizedben is az együttes soksok<br />

előadásán: Szekszárdon, Ostraván,<br />

Brünnben, Zselízen, Východnán, Gombaszögön.<br />

Mindenütt, ahol a műsorukkal<br />

a nap szebbé tételének részesei voltak.<br />

De hasonló siker koronázza műsorukat/<br />

előadásukat bármely kisebb faluközösségünknél<br />

is. És ez nagyon jó, értékké váltak,<br />

magasra emelt példaképpé.<br />

Olyan művészi kollektívává, amelyet magyarságunk<br />

körében mindenütt szívesen<br />

várnak, fogadnak és főleg sajátuknak,<br />

magukénak éreznek, tartanak. Legyünk<br />

rájuk büszkék, és őrizve vigyázzuk<br />

ŐKET.<br />

E frissen született gondolatok birtokában<br />

volt nagyon jó, örömmel végigtapsolni a<br />

Konkoly László szerkesztette, és alkotó<br />

társaival – Balta Aranka, Nagy Myrtil,<br />

Oláh Attila, Hanusz Zoltán - megkomponált<br />

„... S TETTÉK SZÉPEN FIGU-<br />

RÁSAN” című műsorukat. Gondolom<br />

turnéjuk során mindenütt hasonló jó érzésekkel<br />

gazdagítják nézőiket.<br />

A rajcsányi templom oltárképe<br />

Takács András. Fotók: Zsemlye Gábor<br />

ITTHON 21

Magyarok,<br />

tartsunk össze<br />

Cseh Angéla levele és beszámolója még<br />

akkor érkezett, amikor csak a terve volt<br />

meg az Itthon-ban most először szereplő<br />

Fáklya–rovatnak. Úgy tetszik, a jabloncai<br />

Csemadok elnök ráérzett a szándékunkra,<br />

mert még a múlt évi sikeres rendezvényükről<br />

már akkor írt a szerkesztőségnek. Kár,<br />

hogy a mellékelt felvételekből nem tudunk<br />

közölni egyet sem, de reméljük, hogy M.<br />

Nagy László kollégánk sorozata a fotózás<br />

titkairól hozzájárul sikeresebb felvételek<br />

készítéséhez.<br />

Jablonca gyönyörű fekvésű apró, kétszáz-egynéhány<br />

lelket számláló falucska<br />

a Rozsnyói járásban, a Szoroskőnek nevezett<br />

szerpentin alatt. Az ottani Csemadok<br />

szervezet mégis képes volt rá, hogy<br />

megrendezze a környékbeli éneklőcsoportok<br />

találkozóját. A faluban a körtvélyesi,<br />

szádalmási, tornagörgői és persze, a helyi<br />

Búzakalász énekesei mutatkoztak be, mert<br />

„nem élhetnek muzsikaszó nélkül.” A rendezvénynek<br />

nem volt egyéb célja, mint<br />

együtt lenni, együtt énekelni, nótázni, mivel<br />

– írja cseh Angéla<br />

– „A szebbnél-szebb<br />

magyar nótákat hallgatva<br />

öröm tölti el az<br />

ember szívét. Dalban,<br />

dallal kifejezhetjük<br />

érzéseinket és hovatartozásunkat.”<br />

Ezért<br />

fontosak a Csemadok<br />

szervezetek, hiszen<br />

azokba tömörülve<br />

megőrizhetjük értékeinket.<br />

A jabloncai népdalkör<br />

11 tagot számlál, vezetője<br />

Csobádi Magdaléna,<br />

aki egyben a<br />

dalszövegek szerzője.<br />

A csoport évente 8-10<br />

alkalommal lép fel. A<br />

Búzakalász tagjai: Angyal<br />

Renáta, Angyal<br />

Valéria, Cseh Angéla,.<br />

Cseh Noémi, Cseh<br />

Rózsa, Cseh Sarolta,<br />

Cseh Valéria, Csobádi<br />

Magdaléna Csontos Olga, Kázmán Mária,<br />

Kovács Katalin. Reméljük, hogy a népdalkörök<br />

minden magyarlakta településen<br />

Ne temessük a magyarnótát...<br />

Kamocsai Gál László<br />

Jabloncai látkép<br />

A Csemadok Kamocsai Alapszervezete<br />

2007-ben immáron 3. alkalommal rendezte<br />

meg a helyi kultúrházban hagyományosan,<br />

mulatsággal egybekötött nótaműsorát,<br />

mely a „Várjatok még őszirózsák...” című<br />

nótával nyílt meg. A nótaesten Tóth Irma, a<br />

szervezet elnöke nagy tisztelettel köszöntötte<br />

a termet zsúfolásig megtöltő közönséget.<br />

Ezt követően Lukács Edit műsorvezetésével<br />

megkezdődött a színvonalas és tartalmas<br />

nótaműsor, amely évente összehozza a környék<br />

nótaénekes és nótakedvelő közönségét.<br />

Elsőként köszönthettük a színpadon a műsor<br />

főrendezőjét, Kamocsai Gál Lászlót,<br />

Pepes Sándor és zenekara kíséretével, akiket<br />

a hálás közönség lelkes tapsa fogadott. A<br />

nagyérdemű örömére átnyújtotta nótacsokrát:<br />

Győrög Attila Felsőszeliből, Matus Ernő<br />

Várkonyból, Horsicza Tibor Padányból, akik<br />

mindannyian a kispesti nótaklub elismert<br />

felvidéki tagjai. Megörvendeztett bennünket<br />

nótáival Gál Zoltán andódi, Vígh Valéria<br />

nádszegi, Katona Katalin nagymegyeri,<br />

Gőgh Zoltán gútai, valamint Szabó Árpád<br />

és Halász Béla hazai nótaénekesek.<br />

reneszánszukat élik majd a huszonegyedik<br />

században – ehhez kívánja Isten áldását a<br />

szerkesztőség.<br />

/gy/<br />

A műsor második részében Kamocsai<br />

Gál László a „Hiányzik valaki...” című<br />

nótával emlékeztetett a Zsámbokon 65<br />

évesen elhunyt Ferkó István Cselényi-<br />

díjas műsorvezetőre, aki gyermekeikként<br />

szerette és felkarolta a felvidék ifjú<br />

nótaénekeseit.<br />

A kamocsai nótaest bebizonyította, hogy<br />

fölösleges „temetni” a magyarnótát,<br />

merthogy nincs rá igény, nincs nótaénekes<br />

utánpótlás. Kamocsán ugyanis szinte<br />

csak fiatalok léptek színpadra. Az est<br />

főrendezője Kamocsai Gál László műkedvelő<br />

nótaénekes volt, aki közel másfél<br />

évtizede énekel és 37 éves, s aki így<br />

nyilatkozik a Nótás Újságban: „... Szülőfalumban,<br />

Kamocsán, összetartó, népes<br />

család vett körül, nem hiányoztak a családi<br />

alkalmak, ahol mindig felcsendültek<br />

a szebbnél-szebb magyarnóták. Kora gyerekkoromtól<br />

szinte észrevétlenül nőttem<br />

bele a nótázásba. A húszas éveimben lettem<br />

a magyarnóta szerelmese. 2002-ben<br />

a Bősön megrendezett szlovákiai amatőr<br />

nótaénekes versenyen elnyertem a nemzetközi<br />

zsűri Aranyserlegét. Örömmel megyek<br />

el mindenüvé, ha meghívnak, mert<br />

úgy vélem, a magyarnóta éneklés küldetés.”<br />

(k)<br />

22

Két választmány<br />

két lapja<br />

A Tisztelt Olvasó két lapcímet – fejlécet –<br />

lát ezen az oldalon. Mindkettő Csemadok<br />

kiadványhoz kötődik: a Kürtös a Csemadok<br />

Nagykürtösi Területi Választmányának,<br />

a Csemadok Hírlap a komárominak<br />

lapja. A Kürtös havonta jelenik meg és ötödik<br />

esztendeje tájékoztatja olvasóit abban a<br />

térségben, amely hagyományokban gazdag<br />

és szorgalmas magyarok lakják A komáromi<br />

lapocska tavaly év végén indult útjára<br />

és negyedévenként jelenik majd meg, hogy<br />

hírt adjon a nagyrészt egy tömbben élő<br />

magyarság kulturális és egyéb eseményeiről.<br />

Mondanunk sem kell, hogy a komáromi<br />

térség is rendkívül gazdag hagyományokban,<br />

maga a város a hazai magyarság<br />

szellemi központjának számít színházával,<br />

egyetemével, múzeumával, stb.<br />

A Kürtös legutóbbi száma 16 oldalon,<br />

gazdag tartalommal került olvasóihoz. A<br />

vezércikk a schengeni határbontástól értekezik:<br />

a lap tartalmazza a 2007-es esztendő<br />

értékelését „négy szólamban” – Csáky Pál<br />

országos, Hamerlík Richard járási MKP<br />

elnök, illetve Hrubík Béla országos és Balogh<br />

Gábor járási Csemadok elnök mondja<br />

el, mit tekint az elmúlt év legnagyobb sikerének,<br />

illetve sikertelenségének. A Kürtös<br />

főszerkesztője Bodzsár Gyula.<br />

A komáromi Csemadok Hírlap négy, A-<br />

4-es formátumú színes oldalon ad képet<br />

a Komáromi járás Csemadok szervezeteinek<br />

tevékenységéről 2007 második<br />

felében. Afféle képes krónika ez, fényképek<br />

és rövid szövegek váltják egymást. A<br />

lapocska felelős kiadója Petheő Attila, a<br />

Csemadok Komáromi Területi Választmányának<br />

elnöke, a főszerkesztő Németh<br />

Péter. Ha térségeinkben másutt is megjelenik<br />

Csemadok-lap vagy egyéb kiadvány,<br />

szívesen vesszük az őket bemutató<br />

beszámolót.<br />

A felvidéki<br />

rockszínházak<br />

találkozója<br />

Decemberben Bátorkeszin adtak<br />

egymásnak randevút a felvidéki<br />

rockszínházak. A Karkó Henrietta<br />

főszervezése mellett színpadra lépett<br />

társulatok azt bizonyították,<br />

hogy egészséges rivalizálással, de<br />

egymást tisztelve működhetnek<br />

hasonló műfajt űző csoportok.<br />

Az összefőgás erejére mutatott<br />

rá Hrubík Béla országos Csemadok<br />

elnök is. Annak, hogy a<br />

rockszínházak nagy népszerűségnek<br />

örvendenek a Felvidéken, ékes<br />

bizonyítéka, hogy viszonylag kis területen<br />

párhuzamosan működik a<br />

bátorkeszi Felvidéki Rockszínház,<br />

az Érsekújvári Rockszínház, a komáromi<br />

Álmodozók Diákszínpad<br />

és a Musical Színpad. Sőt, a közelmúltban<br />

új társulás is alakult,<br />

a Kaszás Attila Diákszínpad. A<br />

színvonalas, kétórás műsort Ürge<br />

Tamás, a Pátria Rádió munkatársa<br />

konferálta.<br />

(fm)<br />

ITTHON 23

A volt iskola ma az óvodáso birodalma<br />

Száz éves a volt<br />

barsendrédi népiskola<br />

2007 október 13-án a községi önkörmányzat<br />

és az MKP helyi szervezetének rendezésében<br />

ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a<br />

barsendrédi kétosztályos katolikus népiskola<br />

átadásának 100. évfordulójáról, egyúttal emléket<br />

állítottak egy nagyszerű, munkáját szívvel-lélekkel<br />

végző pedagógus családnak.<br />

Jozef Bielokostolský polgármester és Luky<br />

János, az MKP helyi szervezetének elnöke<br />

ünnepi beszámolójukban kiemelték az<br />

iskola felépítésének szükségességét, mivel<br />

Barsendréden a múlt század elején több mint<br />

100 iskolaköteles kényszerült tanulni az egyosztályos<br />

iskolában.<br />

Egy kicsit menjünk vissza a múltba: 1860-<br />

ban hatalmas tűzvész volt Nagyendréden; a<br />

templommal és a plébániával együtt leégett<br />

az iskola is. 1862-ben felépült egy új mesterlakás,<br />

de a tanulók számára csak egy tantermet<br />

biztosítottak. Az iskolaszék1906 júliusi<br />

közgyűlésén elhatározta, hogy a felsőbb hatóságok<br />

felhívására a tankötelesek megemelkedett<br />

száma végett egy másik tanítói állást<br />

szervez, ezért tervbe vették egy új, kétosztályos<br />

iskola építését. Az építkezéshez a polgári<br />

közösség is segítséget nyújtott, hiszen az<br />

építési költségek több, mint a felét állta. 1907<br />

március 20-án nagy ünnepélyességgel folyt<br />

le az alapkőletétel. Az iskola építésében az<br />

egész falu segédkezett és fél év múlva, 1907<br />

szeptember 8-án az új iskolát ünnepélyesen<br />

felszentelték és átadták rendeltetésének. Külön<br />

köszönet illeti az iskola akkori gondnokát<br />

és pénztárosát, Bakó Kálmánt, valamint<br />

az iskola kántortanítóját, Beluch Imrét, akik<br />

nagy hozzáértéssel vezették és irányították az<br />

építkezést. Fel lett újítva a régi mesterlakás,<br />

hogy az újonnan érkezett tanerőnek is legyen<br />

lakása.<br />

24<br />

Az új tanerő Stróbentz Gizella volt, akit az iskola<br />

igazgatója, Beluch Imre 1908-ban feleségül<br />

vett. A házasságból hét gyermek született,<br />

akik közül szüleik példáját követve hárman<br />

léptek a pedagógus pálya rögös útjára.<br />

Beluch Imre 1900-ban szerezte meg a tanítói<br />

oklevelet. Négy évig Nagyölveden tanított,<br />

majd 1904-ben került Barsendrédre. Itt 40<br />

évig tanított, 1941-ben ment nyugdíjba, de<br />

1942-től 1945-ig újra a katedrára állt, a katonai<br />

szolgálatra bevonult barsendrédi tanerőt,<br />

fiát, Besey Gyulát helyetesítette. Barsendrédi<br />

müködése alatt fellendítette e kisközség kulturális<br />

és gazdasági életét. Mindvégig a népi<br />

érdekekhez igazodva töltötte be néptanítói<br />

funkcióját, különböző továbbképző tanfolyamokon<br />

vett részt. Nemcsak Barsendréden<br />

volt ismert, de tevékenysége kiterjedt az<br />

egész környékre, sőt a felvidéki magyarság<br />

egyik vezéralakja volt. A község mindenese<br />

lett, megalakította a Gazdakört, faiskolát<br />

létesített, meghonosította a méhészetet, a<br />

minisztériumban kieszközölte egy vetítőgép<br />

adományozását és vetítőgépes előadásaival a<br />

kisparasztok mezőgazdasági termelését vitte<br />

előre. Az ő kezdeményezésére 1932-ben<br />

kultúrházat építettek a községben. Könyvtárat<br />

létesített, színjátszó csoportokat vezetett,<br />

gyermekkórust, négy szólamú vegyes<br />

kart szerepeltetett rendszeresen a községben<br />

rendezett ünnepségeken. Iskolakertet<br />

létesített, tanulmányi kirándulásokat szervezett,<br />

gyűjtésekkel biztosította a szegény<br />

sorsú gyermekek taneszközökkel, ruházattal<br />

történő ellátását. A Magyar Tanítók Országos<br />

Énekkarának alapító tagja, alelnöke,<br />

1936-tól dísztagja, a Szlovenszkói Általános<br />

Magyar Tanítóegyesületének zselízi járási<br />

elnöke. 1941-ben vitézi rangot kapott, ekkor<br />

felvette szülőfaluja, Bese nevét. 1945-ben<br />

Magyarországra, Tát községbe települt át. A<br />

Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai<br />

tevékenységéért Wodianer-díjat adományozott<br />

Besey Imrének. 1958-ban Budapesten<br />

halt meg.<br />

Amikor Besey Beluch Imre a második világháború<br />

végén Magyarországra települt át,<br />

a barsendrédi magyar iskolát bezárták. Az<br />

épület mint iskola megszűnt, mert a szlovák<br />

iskolát egy másik épületben nyitották meg. A<br />

volt népiskola épületében azóta nem volt tanítás,<br />

ma az egésznapos óvodának ad otthont.<br />

Tehát ezen épület csak addig volt iskola, amíg<br />

Besey Beluch Imre és családja Barsendréden<br />

tartózkodott.<br />

Az ünnepség kicsúcsosodásaként a község<br />

polgármestere, Jozef Bielokostolský elismerő<br />

oklevél és emlékplakett átadásával fejezte<br />

ki a község tiszteletét a 86 éves Besey Gyula<br />

irányában, aki az egyetlen ma élő pedagógus,<br />

aki ebben az iskolában tanítottt. Besey Gyula,<br />

Beluch Imre fia ma Esztergomban él. Sajnos,<br />

leromlott egészségi állapota miatt nem vehetett<br />

részt az ünnepségen, helyette fia, Besey<br />

László mérnök vette át édesapja nevében a<br />

megtisztelő elismerést. Besey Gyula szép levélben<br />

köszönte meg a község vezetőinek és<br />

lakóinak, hogy szülőfaluja ennyi év után is<br />

emlékezetében őrzi. Szülőfaluját sohasem felejtette<br />

el, s mint levelében írta: „Új hazában<br />

kellett folytatnom és befejeznem pedagógus<br />

munkámat, de szülőföldem és szülőfalum<br />

szép emlékei örökre élnek szívemben.”<br />

Az ünnepi hangulatot fokozta a helyi kultúrcsoport,<br />

a Star Kids fellépése Ruženka<br />

Hamranová vezetésével, akik zenés-táncos<br />

előadásukkal örvendeztették meg a közönséget.<br />

Természetesen nem hiányoztak a szavalatok<br />

sem.<br />

Az rendezvény igen érdekes része az az iskolával<br />

kapcsolatos fényképkiállítás volt, ahol a<br />

régi iskolaképeken az érdeklődők mosolyogva<br />

szemlélték családtagjaikat, ismerőseiket,<br />

ha egyáltalán segítség nélkül felfedezték őket.<br />

A képek a községi színjátszó csoport fellépéseiről<br />

is készültek az 1920 és 1940 közötti időből,<br />

valamint a sok-sok kirándulásról, ahol az<br />

iskolásgyerekek Beluch Imre vezetésével jártak.<br />

A kirándulásiok célpontjai Garamhalászi<br />

/Sliač/, Körmöcbánya, Vihnyepeszerény, Selmecbánya,<br />

Garamszentbenedek, Komárom,<br />

Léva, Zselíz, Oroszka, stb. voltak.<br />

Mindenesetre mindenki elégedetten távozott,<br />

hiszen megismerték a község történetének<br />

egy darabját és tudatosították, hogy a<br />

múlt ismerete nélkül nehezebb élni a jelent és<br />

tervezni a jövőt.<br />

Luky János<br />

Luky János, Besey László, Bielokostolský Jozef

ITTHON 25

A kassai dóm Szent Erzsébet legendája. Erzsébet születése. Fotó: Méry Gábor<br />

JANUÁR<br />

K Sz Cs P S V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs<br />

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

EURÓPA PARLAMENT<br />

Duka Zólyomi Árpád,<br />

Európa Parlament:<br />

Szénfűtésű hőerőműre nem<br />

lenne szabad jövőt építeni!<br />

A hazai magyarságot két tapasztalt közéleti<br />

ember – Bauer Edit és Duka Zólyomi<br />

Árpád képviseli az Európa Parlamentben.<br />

Mindketten az Együttélés Politikai<br />

Mozgalomban kezdték pályafutásukat;<br />

– Bauer Edit társadalomkutató, Duka<br />

Zólyomi Árpád atomfizikus volt – írtuk<br />

az Itthon tavalyi utolsó számában, majd<br />

így folytattuk: feladatuk Strasbourgban<br />

korántsem könnyű – olykor saját kormányuk<br />

ellen kell megnyilvánulniok,<br />

ha tisztességgel akarják végezni munkájukat.<br />

Lapunk most Duka Zólyomi<br />

Árpádtól kért interjút, hogy bepillanthassunk<br />

– bár nagyon tömören – munkájába,<br />

megismerhessük véleményét<br />

erről-arról.<br />

Képviselő úr: mi újat hozott életében<br />

az Európa Parlament-i képviselői tisztség<br />

Nagyon hamar rájöttem, hogy ez egy<br />

másfajta munka, mint amilyen a nemzeti<br />

parlamentekben folyik. A legnagyobb<br />

különbség az, hogy itt nincs kormányerő,<br />

így nincs ellenzék sem. Vannak frakciók<br />

– a legnagyobb a Néppárt, 248 képviselővel,<br />

de ez kevesebb, mint a testület<br />

összlétszámának fele. Ebből az is következik,<br />

hogy tárgyalni kell, ha érvényre<br />

akarjuk juttatni véleményünket. A második<br />

legnagyobb frakcióban a szocialisták<br />

ülnek, a harmadikban a liberálisok,<br />

a negyedikben a zöldek. Tárgyalni azért<br />

kell, hogy szövetségeseket szerezhessünk<br />

egy-egy döntéshez. „Be kell oltani”<br />

másokat, hogy támogassanak. Ezért sok<br />

a lehetőség a vitára. Vannak, akik eleve<br />

másképp látják a dolgokat – a britek, a<br />

lengyelek vagy a csehek ODS pártjának<br />

tagjai – ők másképpen szavaznak. A<br />

helyzetünk tehát nem könnyű. Hasonló<br />

munka folyik a 22 szakbizottságban,<br />

ahol a hivatalos anyagok készülnek. Én<br />

egyébként a külügyi és az emberjogi bizottság<br />

tagja vagyok.<br />

28<br />

Mi mindenre figyelnek<br />

Mindenre figyelünk, ami a nagyvilágban<br />

történik és azonnal foglalkozunk a<br />

témákkal – legutóbb például a szudáni<br />

eseményekkel kapcsolatban nyilvánítottunk<br />

véleményt. Külügyi munkánk<br />

leghasznosabb része azonban a szomszédsági<br />

politika: segíteni egyes országokban<br />

kialakítani a jogállamiságot,<br />

támogatni a reformokat, a szabad piac<br />

létrejöttét. Most ezen van a hangsúly<br />

Keleten és Délen. Ugyanakkor élénken<br />

érdeklődik az Európai Unió iránt Izrael<br />

és Marokkó, illetve a kaukázusi államok,<br />

amelyek szeretnék harmonizálni<br />

jogrendjüket az Európai Unió mintájára.<br />

Sok problémánk van, de például a<br />

lisszaboni szerződés nagy siker. A problémákat<br />

pedig tárgyalások útján meg<br />

lehet oldani, mindig meg lehet egyezni,<br />

és ez a jó. E nagy közösség hasznosságát<br />

igazolja, hogy az eltelt fél évszázad<br />

alatt senki sem akart kilépni az unióból,<br />

ugyanakkor vannak megtorpanások és<br />

nagy teher az új tagok csatlakozása –<br />

legutóbb Románia és Bulgária – miközben<br />

folynak a tárgyalások Horvátország<br />

felvételéről is. A távlat Horvátország,<br />

Szerbia, Montenegro, Bosznia-Hercegovina<br />

és Albánia csatlakozása, de az<br />

EU-tagság lehetősége vonzza az ukránokat,<br />

a moldávokat, az arab államokat<br />

és Törökországot is...<br />

Az Ön munkája két helyszínen zajlik:<br />

Brüsszelben és Strasbourgban.<br />

Brüsszelben havonta három hetet töltünk<br />

– itt üléseznek a bizottságok és a<br />

frakciók. Strasbourgban vannak a plenáris<br />

ülések.<br />

Tudjuk, hogy munkáját asszisztensek és<br />

tanácsadók segítik.<br />

Három asszisztensem van és vannak tanácsadóim<br />

is.<br />

Tudjuk, hogy olykor hazai magyarok is<br />

ellátogatnak Önökhöz az Európa Parlamentbe,<br />

hogy nemcsak képernyőn lássák<br />

a képviselői munka helyszíneit.<br />

Évente száz vendéget fogadhatunk<br />

Strasbourgban, s ezzel a lehetőséggel<br />

élünk is. Vendégeink autóbuszokon érkeznek<br />

– általában polgármestereink és<br />

a Magyar koalíció Pártjának tisztségviselői<br />

látogatnak el hozzánk. Ilyenkor<br />

– a Kodály-emlékév kapcsán vagy az<br />

1956-os forradalom és szabadságharc<br />

évfordulója alkalmából – kiállításokat<br />

is rendezünk, hogy a közönség – más<br />

nemzetiségű képviselők és az intézmény<br />

hivatalnokai – bepillantást nyerjenek<br />

a szlovákiai magyar nemzeti közösség<br />

életébe. Az egyik tárlaton Kodály Zoltán<br />

gyűjtőútjait mutattuk be fotókon, de láthatták<br />

kollégáink a felvidéki népviselet-

EURÓPA PARLAMENT<br />

be öltöztetett babacsaládokat is. Sokak<br />

számára az ilyen kiállítások és rendezvények<br />

adják az első információkat rólunk.<br />

A képviselő úr jó pár nyelven beszél, így<br />

például az angol mellett oroszul és Prágában<br />

cseh egyetemet végzett... Tudjuk,<br />

hogy az Európai Unió illetékes bizottságai<br />

együttműködnek a világ parlamentjeivel.<br />

Ön, mint a külügyi bizottság tagja,<br />

hová utazik a leggyakrabban<br />

Az én területem a Dél-Kaukázus, ezekben<br />

az országokban többször megfordultam.<br />

Jártam a grúzoknál, az<br />

örményeknél, azerbajdzsánoknál.<br />

Fehéroroszországban inkább a civil szervezetekkel<br />

tartom a kapcsolatot – ezek<br />

ellenzékiek – de ott az embert figyeli a<br />

hatóság...<br />

Ön évekig kutatott a volt Szovjetunióban,<br />

a dubnai Egyesített Atommagkutató<br />

Intézet neutronfizikai laboratóriumának<br />

tudományos főmunkatársa volt.<br />

1995-től részt vett a pozsonyi Szlovák<br />

Ciklotronközpont tervezésében és kivitelezésében.<br />

A politikai pálya nem vetett<br />

véget ilyen jellegű ténykedésének<br />

Nem, sőt. A pozsonyi ciklotronközpont<br />

– a részecskegyorsító – nagy segítséget<br />

jelent majd a hazai gyógyászatban, főként<br />

a rosszindulatú daganatok felismerésében.<br />

Ma már olyan leletek is készíthetők<br />

a test belső, láthatatlan részeiről, melyek<br />

egy-egy sejtet is képesek feltérképezni. A<br />

rákos daganat kialakulását szinte az első<br />

kóros sejtek burjánzásától nyomon lehet<br />

követni... Ezzel a részecskegyorsítóval én<br />

a mai napig együttműködöm, sőt, hazai<br />

parlamenti képviselőként én javasoltam,<br />

hogy a szovjet államadósság egy részét<br />

ciklotronközpont-alkotóelemek szállításával<br />

lehessen törleszteni.. Németországban<br />

80 ipari tomográf működik. Ezek<br />

egyes nagyvárosok légszennyezettségét<br />

diagnosztizálják. A rétegröntgeneket 22<br />

részecskegyorsító üzemelteti a szennyezett<br />

nagyvárosokban.<br />

Egyre több szó esik Szlovákia magyarlakta<br />

déli részeiben a környezet védelméről.<br />

Az elmúlt hónapokban a Sátoraljaújhely<br />

és Tőketerebes térségébe tervezett<br />

hőerőművek tartják izgalomban<br />

– és félelemben – az ott élőket annál is<br />

inkább, hogy az ottaniak nem csak a<br />

szülőföldjüket próbálják megvédeni a<br />

szennyeződéstől, hanem a világörökség<br />

részét képező Tokaj-körzetet is.<br />

Tudok róla, hogy az emberek tiltakoznak,<br />

tüntetnek és petíciós íveket írnak<br />

alá és igazat adok nekik. A huszonegyedik<br />

században nem lehet a jövőt a széntüzelésű<br />

hőerőművekre építeni, ez már<br />

korszerűtlen megoldás. Én most itt az<br />

atomenergia és az alternatív energiák<br />

bevezetését ajánlom, igaz, hogy a geotermikus,<br />

szél- és egyéb erőművek csekély<br />

százalékban tudják fedezni a szükségleteket.<br />

Ugyanakkor máris léteznek olyan<br />

eljárások – egyelőre néhány üzemben<br />

csupán, - melyekben az atomhulladék<br />

ú.n. felezési idejét külön féle eljárásokkal<br />

a felére lehet csökkenteni. Még ez is<br />

kevés ugyan, de előbb-utóbb lehet majd<br />

javítani a hatásfokon. A környezet védelme<br />

fontos téma az Európa Parlamentben<br />

is – tavaly például megalkottuk a levegő<br />

tisztaságát szavatoló irányelveket. Foglalkoztunk<br />

a felszíni vizek védelmével,<br />

az árvízvédelmi együttműködéssel, a<br />

higany használatának ellenőrzésével és<br />

korlátozásával...<br />

A beszélgetés befejeztével örömmel teszem<br />

közzé Duka Zólyomi Árpád még<br />

egy mondatát: „Nagyon jól együttműködünk<br />

Bauer Edit képviselőtársammal<br />

a szlovák frakcióban.<br />

Batta György<br />

ITTHON 29

TISZTELGÉS<br />

A mi Kodály Zoltánunk<br />

Emlékhangverseny Komáromban<br />

„Kodály Zoltánban nemcsak a magyar kultúra veszítette el nagy kritikusát, tudósát, alkotóművészét<br />

és tanítómesterét, hanem a világ vesztette el azt az embert, aki világviszonylatban<br />

vitte a zenét új utakra.”<br />

(Eugen Suchoň)<br />

A 2007-es esztendő Kodály-év volt. A kettős<br />

évforduló (a zeneszerző születésének 125., halálának<br />

40. éve) okán a világ Kodály Zoltánra,<br />

– ahogy a hű barát, Bartók Béla méltatta őt – a<br />

legjobb magyar zenészre emlékezett. Ezt tettük<br />

mi is Komáromban, már másodízben. Az<br />

első megemlékezésre 2007. áprilisában, a már<br />

hagyományos VOX HUMANA – a komáromi<br />

énekkarok fesztiválja – alkalmából került<br />

sor, a másodikra pedig december 14-én, amikor<br />

hagyományos adventi hangversenyünket<br />

szenteltük Kodály Zoltán emlékének. Mindkét<br />

rendezvényt a helyi művelődési Központ<br />

(VMK) és a Gaudium Polgári Társulás szervezte.<br />

Az adventi hangverseny szereplői a<br />

VMK kórusai voltak: a Jókai Mór alapiskola<br />

Kicsinyek Kórusa – Pfeiferlik Annamária;<br />

Gyermekkara – Bartal Éva és Gaudium vegyes<br />

kara – Stirber Lajos; a Kantantína női kamarakórus<br />

– Katarína Čupková; a Csemadok<br />

helyi szervezetének Concordia vegyes kara<br />

– Stubendek István vezetésével. Az ünnepi<br />

hangversenyen vendégszerepeltek: a koloni<br />

Zobor Hangja vegyes kar – Balla Viktória és<br />

Varga Imre vezetésével, valamint (Komárom<br />

szülötte) Rácz Csaba gordonka - és Vincze<br />

Mária zongoraművész.<br />

Az est szóvivője Csengel Mónika üdvözölte<br />

a kedves közönséget; köszöntötte a város alpolgármestereit:<br />

Dr Hortai Évát és Szabó Béla<br />

mérnököt, akik a jelenlétükkel megtisztelték<br />

a rendezvényt. A hangverseny nyitányaként<br />

30<br />

az egyesített kórusok közös előadásában,<br />

Kodály Zoltán – Dr. Vargha Károly: Fények<br />

ragyogása című kórusműve hangzott el<br />

Stirber Lajos vezényletével. Azután Katarína<br />

Čupková szlovák nyelven, Stirber Lajos magyarul<br />

emlékezett Kodály Zoltánra. Mint<br />

elhangzott: Ha valakitől kijár a tisztelet, a főhajtás<br />

Kodály Zoltán emlékének, akkor azok<br />

mi vagyunk – a Csallóközben a Mátyus-földön,<br />

a Zobor-vidéken élők. A „legjobb magyar<br />

zenész” ugyanis nagyon erős szálakkal<br />

kötődött hozzánk. 1905-ben, a Budapesti<br />

Liszt Ferenc Zeneakadémián tanulmányait<br />

befejező ifjú zeneszerző, Kodály Zoltán Párizsba<br />

is mehetett volna, ő azonban Galántára<br />

és környékére jött első népdalgyűjtő útjára.<br />

Mint írta:”Hátizsákkal a vállamon, bottal a<br />

kezemben és 50 koronával a zsebemben indultam<br />

el a Csallóközbe.”, ahonnan egy Párizsban<br />

tartózkodó barátjának ezt írta: „Nem<br />

hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz.(...)<br />

Azt hiszem ez szebb, mint Párizs”. Még az év<br />

végén Mátyus-földi gyűjtés címmel megjelent<br />

első népdalpublikációja. Erre figyelt fel Bartók<br />

Béla, ekkor kezdett érdeklődni a gyűjtés<br />

iránt, innen indult el kettejük életre szóló<br />

barátsága. Mint azt Kodály Zoltán a későbbiekben<br />

megfogalmazta: „...feltetszett előttünk<br />

egy a népből újjászületett művelt Magyarország<br />

képe. ennek megvalósítására rászántuk<br />

életünket.” Közös tervet dolgoztak ki: Bartók<br />

Békés megyéből indult délre és kelet felé, Kodály<br />

északon (Nyitra megyében) és nyugaton<br />

folytatta a gyűjtést. A Zobor-vidék valóságos<br />

kincsesbányának bizonyult. Az ott gyűjtött<br />

dalok közül rangos kórus- és színpadi műveiben<br />

jónéhányat feldolgozott. A (talán)<br />

leggyakrabban előadásra kerülő – mélyen a<br />

galántai hagyományban gyökerező – Galántai<br />

táncok című zenekari művével is rólunk ad<br />

hírt a világnak. Sőt, annak partitúrájában ez<br />

olvasható: „Galántán töltötte a szerző gyermekkora<br />

legszebb hét esztendejét.” A magyar<br />

Dalosegyesület Országos Szövetsége, már az<br />

1942-es esztendőt is Kodály-évnek nyilvánította.<br />

Kodály Zoltánt Galánta is vendégül<br />

hívta. 1943. május 30-án (a meghosszabbított<br />

Kodály-év alkalmával) Galánta város nagy<br />

ünnepséget rendezett tiszteletére; a város<br />

díszpolgárává avatta. Az Esterházy-parkban<br />

a környező falvak iskolásai, (mintegy ezer<br />

fiatal) közös énekléssel köszöntötte. Kodály<br />

Zoltán akkor, ott (többek közt) így szólt az<br />

egybegyűltekhez: „Rozi! Ágnes! Hol vagytok<br />

És a többiek, a vágai, vízkeleti, taksonyi derék,<br />

daloskedvű lányok, apám tovatűnt drága<br />

cselédei, merre vagytok Eljöttem Galántára,<br />

hogy itt mindenki előtt megköszönjem nektek,<br />

ti kedves, mosolygós, dolgos parasztlányok,<br />

örök, leróhatatlan hálára kötelező, múltba<br />

veszett professzoraim, hogy tőletek tanulhattam<br />

meg a legelső magyar dallamot, hogy (...)<br />

általatok tudtam meg, nemzetem legjavától,<br />

mi a magyar zene, s hogy van magyar zene.”<br />

Kodály Zoltánról megemlékezni erkölcsi kötelességünk;<br />

„professzorunk” saját példájával,<br />

egész életművével – örök érvényű tanításával<br />

ma is mutatja a nemzettudatunk megőrzéséhez<br />

vezető utat: ...addig élünk, míg nem feledjük,<br />

mik vagyunk... Ami megtartott Európában<br />

idáig, majd csak megtart ezután is. Mi<br />

lehet az Nem az, amiben alkalmazkodtunk,<br />

hasonlóak lettünk környezetünkhöz, hanem<br />

amiben különböztünk tőle. Hisz ha mindenben<br />

hasonlókká lettünk volna, eltűnt volna a<br />

magyarság. ... Kultúrát nem lehet örökölni.<br />

Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha<br />

minden nemzedék újra meg újra meg nem<br />

szerzi magának.”<br />

Az emlékhangverseny záróakkordjaként, az<br />

egyesített kórusok – az összkar, Kodály Zoltán:<br />

Adventi ének és Esti-dal című kórusműveit<br />

énekelte Stubendek István vezényletével.<br />

A Tiszti pavilon dísztermét zsúfolásig megtöltő<br />

közönség a fellépőket mindvégig nagy<br />

tetszéssel fogadta; gyakran csattant fel vastaps.<br />

A szervezők és a fellépők nagy örömére<br />

most is bebizonyosodott: Komáromban van<br />

igény a kórusmuzsikára, a nemesebb zenére,<br />

a „valódi” kultúrára is. Csak a helyi médiák<br />

részéről nincs igény, azok – magukat minősítve<br />

– szinte teljesen ignorálják az ilyen jellegű<br />

rendezvényeket: nem vesznek részt propagálásukban<br />

és hírt sem adnak felőlük.<br />

A fellépők köszönik a VMK minden dolgozójának<br />

– Varga Anna igazgatónővel az élen<br />

– a mindenkori korrekt együttmunkálkodást,<br />

a Tímea Virágszalonnak és a Klapka Vigadónak<br />

a támogatást.<br />

Stirber Lajos

TÁRULKOZÓ EURÓPA<br />

Határfolyó<br />

A szekér lassan döcögött ki a<br />

márianosztrai börtön kapuján. Kerekei<br />

egyik macskakőről a másikra gurultak,<br />

zörögtek, mint a közeli bányában a kőtörő<br />

masina. Amikor a mezei útra értek,<br />

a bakon ülő két rab fellélegzett. Körülöttük<br />

tombolt a nyár. Tücskök ciripeltek,<br />

madarak énekeltek. Az egész mező tele<br />

volt illattal, muzsikával. Szabadnak érezték<br />

magukat.<br />

A lovak komótosan ballagtak. Patkójuk<br />

halkan merült a porba, melyet az Ipoly<br />

felül érkező szellő méltóságteljesen széthintett<br />

a harmattól lassan megszabaduló<br />

mezőn.<br />

-Szép napunk van, - mormogta a gyeplőt<br />

hanyagul egy kezében tartó, kissé hajlott<br />

hátú, kissé kopaszodó, vékony testalkatú,<br />

csontos arcú fegyenc.<br />

Mellette szótlanul gubbasztott egy fiatal,<br />

a börtöni koszt ellenére kinézésre is<br />

jól táplált, a bányában naptól barnára<br />

égetett izmos fickó. Szótlanul nézte az út<br />

melletti bozótot. Olyasmi járt az eszében,<br />

hogy ott, a bokrok mögött van a szabadság,<br />

az a világ, amiről naponta álmodik,<br />

de az még messze van..., igaz szabadon<br />

lélegezhet, nézelődhet, és a rácsok se<br />

gátolják a kilátásban. Olykor nagyokat<br />

sóhajtott... Mögöttük, a szekér oldalán,<br />

puskájára támaszkodva ült, ugyancsak<br />

szótlanul a fegyőr.<br />

A folyó mellé érkezve megitatták a<br />

lovakat, majd előszedték a lapátokat, és<br />

nekiláttak a munkának. Az őr a vízhez<br />

ment. Az egyik kezében a puskáját tartotta,<br />

a másikkal vizet fröcskölt az arcára.<br />

Élvezte az Ipoly vizének illatát, hűsítő,<br />

simogató bársonyát.<br />

A szekér derekában lassan emelkedett<br />

a homokrakás. A túlsó parton egy ember<br />

közeledett a vízhez. Nem nagyon érdekelte<br />

őket, mi történik a határ másik<br />

oldalán. Mégis, amikor beugrott a vízbe,<br />

egy pillanatra odanéztek. Hosszú másodpercek<br />

teltek el, az ember sehol, majd<br />

felbukkant, csapkodott, hadonászott kezével,<br />

hörögve tört ki torkából valami<br />

értelmetlen hang. Fuldoklott. A két rab<br />

egymásra nézett. Az őr a fövenyre dobta<br />

fegyverét, futtában levetette zubbonyát<br />

és a habokba vetette magát. Csak a felkavart<br />

iszap jelezte útját. A fuldoklót a<br />

közelebbi partra hurcolta, oda, ahonnan<br />

érkezett és ez a határ másik oldala volt...<br />

Miközben élesztgette, a bokrok közül<br />

egy gépfegyveres határőr bújt elő.<br />

-Fel a kezekkel!, letartóztatom - ordított,<br />

szinte állati hangon. Az életmentő fegyőr<br />

nem is hallotta, ő most mással volt elfoglalva.<br />

A két rab viszont árgus szemekkel<br />

figyelte, mi történik a túlsó parton. De<br />

amikor a határőr közvetlen közelről,<br />

széttett lábbal az őket kisérő őr mellének<br />

szegezte a fegyvert, a fiatalabbik fejét<br />

elöntötte a vér, eldobta a lapátot, rávetette<br />

magát a parton heverő puskára és<br />

egy pillanat alatt csőretöltötte, és célzott,<br />

majd elemi erővel kiáltotta,<br />

– KUSS...!, te mocsok, meg ne mozdulj,<br />

azonnal tedd el azt a rohadt fegyvert,<br />

mert szétlövöm a fejedet... A váratlan<br />

fordulat meglepte a szolgálatot teljesítő<br />

támadót, egy darabig még tétovázott,<br />

majd nagyokat káromkodva, tehetetlenül<br />

eltűnt a bokrok sűrűjében...<br />

A fuldokló lassan magához tért. A fegyőr<br />

visszaúszott az övéihez.<br />

-Megtetted volna – kérdezte reszkető<br />

hangon.<br />

-Meg! – szólt amaz keményen, majd<br />

lélekzetvételnyi szünet után remegő kézzel<br />

kinyitotta a závárt, és a puskát odaadta<br />

az fegyőrnek...<br />

Az Ipoly már nem határfolyó.<br />

A megtörtént eseményt helembaiak elbeszélése<br />

alapján lejegyezte M. NAGY László<br />

Határbontás az Ipolynál. M. Nagy László felvételei<br />

ITTHON 31

HATÁRBONTÁS<br />

Hazádnak határtalanul...<br />

A karácsonyt, s új évet megelőző napokban<br />

szinte mindenki a határokról beszélt,<br />

legalábbis tájainkon, a schengeni övezet<br />

kibővítésében érintett Közép-Európában.<br />

Voltak, akik nem elégedtek meg a beszéddel.<br />

A tátrai góralok, fűrésszel, baltával<br />

estek neki a gyűlölt, ezerszer megátkozott<br />

határsorompónak, amit ott helyben el is<br />

tüzeltek, pusztuljon, ne is lássák többé.<br />

Szűkebb és tágabb pátriánk tájainak lakói<br />

azonban mintha kevésbé mertek volna teret<br />

adni érzelmeiknek, s felhőtlen örülni<br />

a határtalanság új időszámításként beköszönő<br />

tényének. S itt most nemcsak azon<br />

leszakított részekre kell gondolnunk, ahol<br />

még az eddigieknél is erősebb, s szigorúbban<br />

strázsált lakat került a határátkelőkre,<br />

hanem azon honfitársaink lakta égtájaikra<br />

is, ahol a néhány nappal a Luca ünnep<br />

után váratlanul beköszöntő SCHENGENI<br />

VÁKUM valóban felszippantotta az eleddig<br />

rendíthetetlennek tűnő határőrizetet.<br />

Talán azért, mert az errefelé élők között<br />

sokan vannak, akik emlékeznek még<br />

egy korábbi határnyitás akkoriban valóban<br />

felhőtlen örömére, s épp ezért nem<br />

tudják feledni az ezt követő megtorlás<br />

cunamiként rájuk zúduló terrorhullámait<br />

sem. A ki- és betelepítéseket, a deportálásokat,<br />

a „magyartalanítás” számos más<br />

változatban megnyilvánuló rettenetét, s<br />

ebből kifolyólag máig magukon érzik a<br />

bűnbakképzés rájuk sulykolt tudatátmosó<br />

folyamatát is. Felsorolni is nehéz mi<br />

mindennek voltunk mi kikiáltva a második<br />

világháború óta eltelt időszakban,<br />

ahol voltunk már: horthysták, fasiszták,<br />

revansisták, irredenták, soviniszták, nacionalisták,<br />

szeparatisták vagy ugyancsak<br />

máig hallhatóan, s némiképp enyhébb<br />

szóval kifejezve (de ugyanazt célozva)<br />

egyszerűen csak békebontók, a második<br />

világháború eredményének megkérdőjelezői,<br />

a közép-európai statusquot fenyegetők.<br />

Politikai értelemben véve pedig örök<br />

megbízhatatlanok, büntetett előéletűek,<br />

szakadárlelkűek. Miért ,,Vádak vádja a<br />

magyarságom” foglalta össze a választ három<br />

szóban egykor a néhai galamblelkű<br />

Fábry Zoltánunk, stószi magányában töprengve<br />

sorsunkról.<br />

Nehéz örülni a szabadulásnak akkor,<br />

amikor hova tovább a rabságot fogadjuk<br />

el az életünk természetes velejárójának -<br />

mondta a napokban egy a Garam-mentén<br />

élő földim. Eddig míg a Kárpátok hegykoszorújára<br />

is csak titokban bandzsíthatott<br />

az ember, mert rögtön ráfogták, hogy<br />

a „Nagymagyarország” híve, ha pedig arról<br />

beszélt, hogy itt még a folyók is dél felé<br />

folynak, akkor ez már egyenest felért egy<br />

hazaárulással... nehéz hát elhinni, hogy<br />

most egyszerre mindent szabad, s az eddigi<br />

határszigor csak úgy felemelkedett, s<br />

eltűnt a semmibe mint egy könnyű színpadi<br />

függöny...<br />

No meg aztán – folytatta földim – megkeseríti<br />

az ember örömét az is, amikor azt<br />

tapasztalja, hogy tízből nyolc ideáti magyarnak<br />

a mostani határnyitás kapcsán<br />

legfeljebb az jár eszében, melyik oldalon<br />

mi fizetődik ki számára jobban a bevásárlás<br />

tekintetében. Mert sokunkat odáig sikerült<br />

zülleszteni erkölcsileg, szellemileg,<br />

hogy az olyan fogalmak mint: együvé-tartozás,<br />

összefogás, felelősségvállalás, már<br />

szinte semmit sem jelentenek számukra.<br />

Kollektív létünket lassan elnyeli az asszimiláció<br />

feneketlen gyomra.”<br />

Nem sok vigaszt jelent az errefelé szemlélődőnek<br />

az sem, hogy nem különb a<br />

helyzet az immár nem létezővé bűvészkedett<br />

határszakasz másik oldalán sem.<br />

,,Hát eldöntötték a fejünk felett, hogy ez<br />

mostantól így lesz a jó, s akkor annak így<br />

kell jónak lennie. Engem most sem kérdezett<br />

meg senki, hogy nekem mi lenne<br />

a jó” – vélekedik egy másik magyar ember,<br />

aki történetesen határőrként szolgált<br />

a korábbi időkben az egyik magyar-szlovák<br />

határszakaszon. Most ugyan már leszerelt,<br />

de nehezen tudja felejteni azokat a<br />

harmadik világbeli szerencsétleneket, akiket<br />

nemrég még – parancsra – puskával<br />

a kézben kellett üldözőbe vennie errefelé.<br />

Társának, aki egy ízben – ugyancsak parancsra<br />

– fegyverét is használta az említett<br />

földönfutókkal szemben, most majd<br />

a számonkéréstől kell rettegnie. A legfőbb<br />

baj az, hogy sokan úgy érzik későn, túl<br />

későn érkezett meg hozzájuk ez a határeltüntető<br />

ünnepség.<br />

Bizony úgy durrogtatták a petárdákat és<br />

a pezsgős palackokat ama schengeni ünnepnapon,<br />

mintha az azt megelőző negyven,<br />

ötven vagy akár nyolcvan év nyomorúságát<br />

egy pillanat alatt elfújta volna a<br />

szél vagy magával sodorta volna a Duna<br />

habja. Pedig az egykori határzár nyomorúsága<br />

még sokáig fogja perzselni tudat<br />

alatt az itt élő ember, no meg a társadalom<br />

lelkét is. Vajon hány, egykor a puszta életét<br />

menteni akaró, de csak a tiltott határátlépésig<br />

jutó névtelen áldozat emlékművévé<br />

vált ez a most éterivé szublimálódott<br />

32<br />

A Mária-Valéria híd. kép: www.wikipedia.org

HATÁRBONTÁS<br />

határ És hányan vannak a túlélő, de épp<br />

e határmegvonás következményeként létükben<br />

és lelkükben örökre megalázottak,<br />

megnyomorítottak, akiket elszakítottak<br />

szeretteiktől, rokonaiktól, ősi kultúrájuktól,<br />

nemzetüktől, s akik mától kezdve<br />

– megroppant öntudattal és anyanyelvvel<br />

– újra itt élnek majd köztünk, és velünk, s<br />

nem lehet már őket sajnálkozó vállvonogatással<br />

egy másik ország állami felelősség-körébe<br />

utalni S mikor gyógyulnak<br />

be azok „lelki sebei”, akiket később épp itt<br />

e határoknál tartóztattak fel, vagy épp le,<br />

akikre szuronyt, vagy géppisztolyt szegezetek<br />

a hatalmi téboly itt szolgáló véglényei<br />

Akiknek más vétkük nem volt, csak<br />

annyi, hogy övéik közé kívánkoztak. Egy<br />

volt iskolatársam nagybátyját a háború<br />

után itt a határ közelében úgy puffantották<br />

le a csendőrök, mint ahogy körvadászaton<br />

a nyulat szokás puskavégre kapni,<br />

mert azt a főbenjáró bűnt követte el, hogy<br />

egy pár kiscipőt csempészett át a határon,<br />

amit gyermekének szánt elsőáldozási<br />

ajándékként. Az életünket kettészelő határvonalak<br />

szentségét őrző fegyvereseket<br />

nem érdekelte az elsőáldozás. Ők élethalál<br />

uraként később is épp oly undorral<br />

túrtak bele holmijaink közé, mint lelkünk<br />

legbensőbb zugaiba. Mert a felsőbb szintről<br />

kapott utasítás és felhatalmazás alapján<br />

a lelkünket is uralni akarták, amikor<br />

kényük-kedvük szerint kobozhatták el a<br />

tiltó listákra került személyes tárgyainkat,<br />

készpénzünket vagy épp a hatalom urainak<br />

nemtetsző tartalmú könyveinket, újságjainkat.<br />

Hány személytől vonták meg<br />

a határátlépés jogát önhatalmúlag még<br />

akkor is, ha az áldozatuk sokszor egy fél<br />

vagyont költött az utazási, átlépési engedélyek<br />

megszerzésére. Mert a tárgyakkal<br />

egyidőben a gyanús személyek hosszú<br />

sora is tiltó-listákra került. S e nevek után<br />

vizslatva vaskos dosszárokat lapoztak végig<br />

az erre felhatalmazott vámosok és farizeusok.<br />

Az általuk kiszemelt, s horogra<br />

kerülve kiemelt, megalázott, kizsigerelt<br />

bűnbakok ezreit pedig hivatali eljárással<br />

vagy anélkül, parancsolták le vonatokról,<br />

buszokról fagyban, télvízben, koromfekete<br />

éjszakákban, s küldték vissza a határról,<br />

a rangjelzéseiket villogtató vállapjaik<br />

mögött rejtőzködő sötét hátországaik felé.<br />

Mert itt, a legátlátszóbb ürügy is elég volt<br />

arra, hogy hatalmuk biztos tudatában gorombán<br />

ordítva és vallatva eleve banditaként<br />

vagy potencionális bűnözőként kezeljék<br />

a határt átlépni szándékozókat. Aki<br />

látott már a személyi motozástól halálra<br />

rémült asszonyokat és lányokat, (nem<br />

egynek közülük egyéb erőszaktevést is<br />

el kellett szenvednie) levetett kalapjukat<br />

alázatos gyermekként a kövér vámparancsnok<br />

előtt gyűrögető, lehajtott fejű<br />

parasztembereket, tudja miről beszélek.<br />

Mert egy magyar ember részéről legtöbbször<br />

már maga a határátlépés szándéka,<br />

sőt annak godolata is eleve gyanúra okot<br />

adó tettnek, a saját helyzete elleni lázadásnak<br />

bizonyult, amit aztán szűkös vizsgáló<br />

szobákban fejére lehetett olvasni. Pedig Ő<br />

csak a saját atyjafiához, indult volna látogatóba,<br />

persze csak abban az esetben ha e<br />

jámbor szándékába (a véren és erőszakon<br />

vett határait hétfejű sárkányként őrző)<br />

kegyes hatalom is méltóztatott volna belegyezni.<br />

S ha úgy adódott, hogy épp méltóztatott,<br />

abban sem volt sok köszönet.<br />

Hová, miért, kihez, mi okból, meddig és<br />

minek Pattogtak golyózáporként az átkelést<br />

megelőző kérdések. Majd jött a jól<br />

ismert „fegyvert, bibliát hord-e magánál”<br />

keresztkérdés. Mert az ilyen kérdéseket<br />

feltenni joga volt minden határőrmundért<br />

viselő, s ezért különös kiváltságokkal rendelkező<br />

homo primitívusnak. Kiváltsága<br />

volt a kocsiban, a kézipoggyászban, az<br />

utazóbőröndben kiszemelt, s neki tetsző<br />

tárgyat eltulajdonítani, (s hogy ezt, s más<br />

hasonló disznóságokat ne tegyen annyi<br />

kenőpénzt, „zabra-ajándékot” elfogadni<br />

amennyit nem szégyellt) a sok ide-oda<br />

utazgató „palimadártól”. Ismerek olyan<br />

erdélyi embert, aki negyvenöt óta még a<br />

határ közelébe sem ment épp az onnét érkező<br />

megalázó tortúrák híre miatt.<br />

Ilyen „bűnözőként” látom lelki szemeim<br />

előtt nagyszüleimet, kiknek az ötvenes<br />

évek elején a tanulmányai miatt a magyar<br />

oldalon rekedt, s váratlanul elhunyt<br />

huszonéves fiúgyermekük temetése miatt<br />

sem engedélyezték a határátlépést az egyik<br />

csinált országból a másikba. Ott állt hát a<br />

két feketébe öltözött öregember a testvéri<br />

szocialista tábor országait légmentesen<br />

egymástól elkülönítő határvonalon<br />

a temetés egész ideje alatt, ott hullottak<br />

könnyeik, majd onnét lökdösték hátrább<br />

őket puskatussal a szögesdrótot védő<br />

ideológiai szigor barbár elvtársai. Pedig<br />

ugyanezen a határszakaszon, ugyanaz a<br />

hatalom, amely most átlépésüket halált<br />

megvető hősiességgel megakadályozta,<br />

nemrég még maga kergette át egy batyuval<br />

a hátukon nagyszüleim családjának<br />

másik felét.<br />

De térjünk vissza a múltból a mostani határnyitás<br />

témájához. Errefelé ugyanis azon<br />

is furcsálkodhat az ember, hogy amíg az<br />

Unió vezetői valóban a határok eltörléséről,<br />

megszünéséről, s közös Európa-politikáról<br />

beszélnek és (bár nyugtával kell<br />

dicsérni a napot, de) még az sem elképzelhetetlen,<br />

hogy azt komolyan is gondolják,<br />

addig egyik másik szomszédos szemétdomb<br />

ilyen-olyan rendű, s rangú kakasai<br />

mindegyre azt kukorékolják, hogy szó<br />

sincs itt határmegszűnésről. Jól tesszük,<br />

ha mindezt afféle illúziónak, hallucinációnak<br />

tekintjük, mert a határok igen is ott<br />

maradnak a térképen, még ha momentán<br />

talán halványabban is látszódnak vonalaik.<br />

Persze, sejthető, sőt jól tudható mitől is<br />

áll fel a toll a hátuk közepén az efféle kiskakasoknak.<br />

Leginkább attól félnek, (de<br />

ezt persze kimondani már nincs merszük)<br />

hogy a begyükbe felszippantott, s máig ott<br />

tartogatott gyémánt félkrajcár egyszerre<br />

csak előkerül, s akkor vajon mi lesz Nos<br />

az efféle, magukat úrnak s még mindig<br />

mások feletti uralkodónak képzelő kakaskodóknak<br />

üzenjük Márai szavával: „Minden<br />

térkép mesterséges volt, tehát mulandó:<br />

emberek rajzolták önkényesen, vagy<br />

ahogy éppen eszükbe jutott... De az idő<br />

mindent megrág és felőröl. A valóságos<br />

hegyeket épp úgy mint a rajzolt határokat.<br />

Néha gyorsabban, mint a térképészek hiszik.<br />

Mert az emberek csak hiszik, hogy<br />

ceruzával vagy akár szuronnyal, mesterségesen<br />

át lehet szabni, és meg lehet változtatni<br />

azt, amit egy évezred természetes<br />

törvényei kialakítottak. Ami ezer éven át<br />

egységnek áll össze, azt nem emberek határozzák<br />

el, hanem természet és időjárás,<br />

történelmi végzet és köznapi szükség... A<br />

térképek belülről állnak össze az időben,<br />

alakzatnak, egységnek. Emberek hiába<br />

piszmognak kék és piros tintával: a térkép<br />

titkos tartalma ellenáll. Ezért nem örökbecsű<br />

iparcikk a térkép.”<br />

De egy más helyen üzen Márai a határ<br />

innenső oldalán a legújabb fejlemények<br />

kapcsán talán oktalanul légvárakat építő<br />

kései utódoknak is, amikor azt írja: „megmaradni<br />

több, feladatszerűbb vállalkozás,<br />

mint szerezni és hódítani.”<br />

Soha aktuálisabb nem lehetne Márai Sándor<br />

üzenete a folyton változó és maradandó<br />

határok közé szorított, hitehagyott és a<br />

pislákoló reményt még őrizni tudó, többségi<br />

és kisebbségi hazánkfiának egyaránt.<br />

Figyelmezzünk hát szavaira az eddigi<br />

számtalan határ tépte sebe után lassan<br />

határtalanná gyógyuló hazában.<br />

Palásti Károly<br />

ITTHON 33

AZ ELNÖK NEM PIHEN<br />

Rudolf Schuster<br />

könyvbemutatója és fotókiállítása<br />

Rudolf Schuster volt köztársasági elnökről<br />

sok mindent elmondtak és leírtak, de azt<br />

hogy tétlen lett volna, sohasem. Jellemzője<br />

nyugdíjasként is az állandó nyüzsgés, a maximumra<br />

törekvés, Váci Mihállyal mondva: „a<br />

százhúszat verő szív” intenzitásával megélt<br />

élet. Néhány nappal ezelőtt még Budapesten<br />

járt Gorbacsov alapítványának a meghívására,<br />

majd utána Nürnbergben egy német<br />

alapítvány vendégeként, Luca napján pedig<br />

már Kassán mutatta be legújabb könyvét és<br />

Alaszkában készített fotóit, kisfilmjét.<br />

A kassai Szlovák Műszaki Múzeumban sorra<br />

került rendkívül színvonalas esemény<br />

– könyvbemutató és fotókiállítás – méltóképpen<br />

bizonyította Rudolf Schuster kreativitását,<br />

szívósságát és sokoldalúságát. Személye<br />

tovább gazdagítja az olyan értelmiségiek /<br />

pedagógusok, lelkészek, művészek, műszakiak<br />

- és politikusok!/ sorát, akik könyvekben<br />

és más dokumentumokban is nyomot hagynak<br />

maguk után. /Első könyvei megjelenése<br />

után róla is terjedt olyan mendemonda, hogy<br />

könyveit biztosan mások írják, mint sok politikus<br />

esetében ez megesik, de az alábbiakban<br />

kiderül, hogy az esetében ez teljesen<br />

lehetetlen!/ Az ország volt első embere nem<br />

csak könyveket ír, de fotózik, filmeket ír és<br />

készít, vagy éppen filmtörténeti múzeumot<br />

adományoz felcseperedésének színhelyén: a<br />

mánták lakta Mecenzéfen. Mindezek közben<br />

pedig volt építészeti mérnök a Vasgyárban,<br />

főpolgármester és megyei elnök Kassán – és<br />

köztársasági elnök az országban!<br />

A bemutatott könyv – a szerző 35. könyve!<br />

- Štefan Bubán festőművészről készült monográfia,<br />

amely a zempléni festődinasztia<br />

megalapítója születésének 75. évfordulója alkalmából<br />

jelent meg. Az igényesen kivitelezett<br />

album gazdag képillusztrációkkal vezeti<br />

végig az olvasót Bubán emberi és művészi<br />

pályáján, aki az ismert zempléni tájak megjelenítésétől<br />

eljutott az absztraktba sűrített<br />

kompozíciókig, amelyekkel sok hívet szerzett<br />

magának nem csak itthon, de külföldön<br />

is, többek között: Magyarországon, Németországban,<br />

Franciaországban és Ukrajnában.<br />

Művészete olyan eszenciát jelent Schuster<br />

értelmezésében, mint a zempléni lankák<br />

csodás ajándéka: a tokaji aszú. Azt, hogy<br />

a szinte évente sorjázó könyvek sorában<br />

nem egyedüli a képzőművészettel foglakozó<br />

könyv, bizonyítja az is, hogy Schuster hasonló<br />

albumot jelentetett meg Jozef Fabiniról és<br />

Zmeták Ernőről.<br />

Rudolf Schusterról közismert, hogy fáradhatatlan<br />

utazó. Olyan utazó, aki fényképezőgéppel<br />

és kamerával járja a világot, hogy<br />

másokkal is megossza utjain szerzett benyomásait.<br />

Most éppen Alaszkában készített képeit<br />

és filmjét mutatta be a közönségnek. A<br />

több mint 4200, Alaszkában készült felvételből<br />

testes album is kiadásra került, szlovák és<br />

angol nyelven. A természet iránti csodálatos<br />

beleérzéssel dokumentálja ennek a vidéknek<br />

minden jellegzetességét:<br />

virágait, állatait,<br />

vizeit és hegyeit. Találóan<br />

szerepel a meghívón<br />

a behemót grizzly<br />

medve, amint a vízesésből<br />

kiröppenő lazacot<br />

légyként elkapja.<br />

A medvék fényképezése<br />

Schuster különleges<br />

kedvtelése, hiszen az<br />

idén már járt az Északi-sarkon<br />

is, ahol a jegesmedvék<br />

fényképezése<br />

jelentette számára<br />

legnagyobb kedvtelést<br />

és kalandot. És, hogy<br />

ebből is lesz majd egy<br />

kiállítás, illetve album,<br />

arra a garancia Rudolf<br />

Schuster. Fotóiról a<br />

szlovák fotósok nesztora<br />

Karol Kállay bölcsen<br />

állapította meg,<br />

hogy „a legjobb profi<br />

az amatőrök között”.<br />

Rudolf Schuster kötődése<br />

a szlovákiai<br />

magyarokhoz gyökereiből<br />

adódik. Irántuk<br />

táplált empátiáját<br />

igazolta főpolgármesterként,<br />

megyei elnökként,<br />

köztársasági<br />

elnökként. A 98-as<br />

változások idején tiszavirág életű pártjának<br />

/SOP/ elnökeként ő állt ki következetesen az<br />

MKP kormánytagsága mellett. Érthető volt,<br />

hogy rá egy évre a magyar párt is támogatta<br />

jelöltségét a köztársasági elnöki tisztségbe.<br />

Azért azonban már nem érdemel dicséretet<br />

a párt, hogy az utóbbi elnökválasztáson egy<br />

esélytelen jelölt értelmetlen támogatásával<br />

akaratlanul is helyzetbe hozta a jelenlegi köztársasági<br />

elnököt, aki inkább való lett volna a<br />

politika süllyesztőjébe, mint az elnöki székbe.<br />

Rudolf Schuster hetvennégy évesen is utazik,<br />

tárgyal, ír, fényképez, egyszóval: nyüzsög.<br />

Készíti újabb könyvét a jegesmedvékről és<br />

tervez egy Déli-sarki utazást. Ha tervezi, akkor<br />

abból valóság is lesz - erre mérget vehetünk.<br />

Közben dolgozik emlékiratainak újabb<br />

opusán, ami valószínűleg nem kis port kavar<br />

majd. Biztosan lesznek politikai szereplők,<br />

akik ebbe a tükörbe belepirulnak. Mert<br />

Rudolf Schuster fáradhatatlanul jegyzetel:<br />

konyhában, autóban, vonaton, repülőgépen<br />

– és a tárgyalásai alatt!<br />

Addig is, amíg a szerző újabb művét a kezünkbe<br />

vehetjük, tekintsük meg Alaszkában<br />

készült fotóit és kisfilmjét a Szlovák Műszaki<br />

Múzeumban, Kassán. (Fő utca 88.)<br />

Érdemes!<br />

Máté László<br />

34

SZÜLŐFÖLD<br />

Jeles nagykaposiak<br />

„Hálás vagyok a sorsnak, hogy épp e vidék<br />

lett születésem helye...” – mondja a hírneves<br />

nagykaposiakról szóló könyvben Ferenc György<br />

szobrász, aki pedig nem is Nagykaposon született,<br />

hanem az alig kődobásnyira lévő Leleszen.<br />

(A távolságot a két település között csak az<br />

növelheti, hogy Lelesz Királyhelmecről nézve<br />

„vízen innen” van, Kaposról ítélve pedig „vízen<br />

onnan”, de mindenképpen a Latorca partján!)<br />

Mintha ebben a vallomásban is ott volna igazolása<br />

annak, hogy számunkra, szlovákiai magyarok<br />

számára, közelebbit jelent a szülőhely,<br />

illetve a lakóhely, mint maga az ország: a régebbi<br />

(Csehszlovákia), és a mostani (Szlovákia)<br />

egyaránt. Generációkba kódolódott be ezekben<br />

az alakulatokban a nem szeretem kisebbségi<br />

voltunk, s kevés a jele annak, hogy ez belátható<br />

időn belül megváltozna!...<br />

De maradjunk a témánál! Számomra mindig<br />

izgalmat jelent egy helytörténeti kiadvány<br />

megjelenése, különösen akkor, ha jómagam<br />

is – mondjuk szerényre fogva – „lobbiztam”<br />

a megjelenése érdekében. De legalább ennyit<br />

nyom a latban az a tény is, hogy noha gömöri<br />

vagyok, Nagykaposon sokszor megfordultam,<br />

kiváló emberekkel találkoztam, barátokra leltem<br />

és örömömre szolgál, hogy többen közülük<br />

ott vannak a Jeles nagykaposiak kötetben.<br />

Megható a nagykaposiak hűségében az is, hogy<br />

máig megtartották emlékezetükben híres vendégeiket:<br />

Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Fábry<br />

Zoltánt, Czine Mihályt és másokat. Azt pedig<br />

píronkodva kell bevallanom, hogy vannak a<br />

„jelesek” között olyanok is, akiket én rozsnyóinak,<br />

illetve kassainak tartottam. Csak egy példa:<br />

a néhai W. Szmutkó Viktória tanárnő, festőművész,<br />

aki az ötvenes évek derekán Rozsnyón<br />

volt tanárnőm, majd a kassai életében kiteljesedett<br />

művészi pályája eredményeként csodás<br />

alkotásokkal, számtalan varázslatos gyermekportréval<br />

ajándékozott meg bennünket.<br />

Nagykaposról már az első látogatásomkor<br />

tudtam, hogy a hozzá hasonló településekhez<br />

hasonlóan (Kapos, Kapus) két táj határán<br />

fekszik. Kapos esetében ez többszörösen igaz,<br />

mert a két táj mellett /ungi, zempléni/ ott van<br />

még etnikai is, amely annyira megközelítette,<br />

hogy – eleink szavaival élve – ott van már<br />

a kertek alatt – a nagykaposi kertek alatt! Ha<br />

pedig figyelembe vesszük a decemberi változásokat<br />

is (Schengen), akkor elmondhatjuk, hogy<br />

Nagykapos két világ határán – a limesen - áll: a<br />

legkeletibb uniós poszt – kapu!<br />

Biztosan nem tudom, de szeretném hinni, hogy<br />

ez a földrajzi archimedesi pont (is) kovásza<br />

lett annak a szellemi pezsgésnek, ami utóbbi<br />

időkben a kaposi magyarok életében zajlik, s<br />

ez intézményi gyarapodásban, hagyományos<br />

kulturális rendezvényekben és könyvek sorjázásában<br />

manifesztálódik, közöttük két helytörténetiben:<br />

Géczi Lajos Nagykapos a 2. évezred<br />

alkonyán (2006) és Demjénné Kovács Erna Jeles<br />

nagykaposiak (2007).<br />

Megvallom tiszta szívből: Demjénné Kovács<br />

Erna könyve számomra meglepetés, kellemes<br />

meglepetés. Tanulmányokban és interjúkban<br />

20 neves nagykaposit mutat be, akik a történelmi<br />

időben és a jelenben a város hírét és nevét<br />

öregbítették, illetve öregbítik ma is. Persze itt<br />

megfogalmazható az ominózus kérdés: ki a<br />

nagykaposi, és mi nagykaposinak lenni, hasonlóan<br />

a sokszor vitatott: ki a magyar, s mi a<br />

magyar..! Mert a könyvben szereplő húsz személy<br />

közül csak 8 /!/ született Nagykaposon,<br />

mások itt élték le életük jelentős részét, illetve<br />

rokoni ágon kapcsolódnak a városhoz. Tehát<br />

nagykaposi az, aki vállalja a várost; ahogyan<br />

magyar is az, aki vállalja!<br />

A város arculatáról / még inkább a szerző személyiségéről/<br />

sokat árul el az a tény, hogy döntő<br />

többségük a szellemi kultúra területéről való:<br />

pedagógus, lelkész, író, újságíró, irodalomtörténész,<br />

zenész, festő, szobrász, fotós, színész,<br />

táncművész és sportoló – egy futballista!<br />

Nagykapost a 19. században a magyar irodalom<br />

térképére Erdélyi János írta fel, majd a 20.<br />

században az Erdélyi-leszármazottak: T. Erdélyi<br />

Ilona és Erdélyi Zsuzsanna. A két háború<br />

közötti időben Mécs László költészete jelentett<br />

hozzájárulást – Fábry Zoltán szavával – a<br />

„szlovenszkói” magyar lírához, az utóbbi két<br />

évtizedben pedig Géczi Lajos művei jelentettek<br />

tájékozódási pontokat a nagykaposi és ung-vidéki<br />

magyarok önismeretéhez.<br />

Az ízig-vérig pedagógus Albert Sándor rektor<br />

és dr. Herczegh Géza nemzetközi jogász, a Professzorok<br />

Batthyányi Körének tagja mellett meg<br />

kell említeni három református lelkészt: Apáti<br />

Madár Miklóst, Dr. Magda Sándort és Pándy<br />

Bertalant, hiszen ezen a tájon (s nemcsak itt!)<br />

a templom és az iskola jelentette a közösségépítés<br />

és közösségmegtartás zálogát. A fontossági<br />

sorrend néha hatalmi szóra változott, ideje egyformán<br />

erősíteni mindkettőt, mint a kisebbségi<br />

közösségek őrzőjét és megtartóját.<br />

Szólni kellene még a képzőművészekről, Braun<br />

Irén és W. Szmutkó Viktória festőkről, Ferenc<br />

György szobrászról, a világhírű fotósról, Robert<br />

Caparól, a színész Somló Sándorról, Nagy Zoltán<br />

táncművészről és dr. Skultéty Csabáról, a<br />

Szabad Európa Rádió legendás szerkesztőjéről<br />

és az egyedüli sportolóról, futballistáról, Strausz<br />

Jánosról – „Johann”-ról -, aki a hatvanas-hetvenes<br />

években ünnepelt sztár és gólkirály volt.<br />

Hasonlóan mint Szikora György, Móder József,<br />

Józsa László, vagy a diszkoszvető Bugár Imre,<br />

akiknek a nevétől hangos volt a /cseh/szlovák<br />

és a nemzetközi sportélet.<br />

Mindent összegezve: hasznos és fontos kiadvány<br />

a Jeles nagykaposiak publikáció. Könyvként is<br />

tetszhetős. A közzétett anyag alapján nyilvánvaló,<br />

hogy szerzője Demjénné Kovács Erna tanárnő<br />

éveket szentelt a dokumentumok összegyűjtésének.<br />

Tanulmányok és riportok keretében<br />

rajzolja meg híres nagykaposiak tablóját. A két<br />

műfaj sajátosságaiból adódnak bizonyos aránytalanságok<br />

az egyes személyek portréjának az<br />

elkészítésénél, s problémát okozott a kétnyelvű<br />

/szlovák – magyar/ terminológia következetes<br />

használata például a sport területén.<br />

A könyv a Csemadok Nagykaposi Alapszervezetének<br />

kiadásában jelent meg, gazdagítva<br />

azt a hagyományt, amelyet a helytörténet és<br />

a hagyományos kultúra feldolgozása terén a<br />

Csemadok elvégzett. Egyben biztatás is a települési<br />

monográfiák és helyi hagyományok<br />

további feldolgozásához, melynek szintje vidékekként<br />

eltérő. A közös összefogást bizonyítja<br />

az is, hogy a kiadványt támogatta Kassa Megye<br />

Önkormányzata, Nagykapos Városi Hivatala<br />

és a Rákóczi Szövetség – Nagykapos és Vidéke<br />

Társulása.<br />

A neves nagykaposiakról szóló könyv forgatása<br />

közben olyan gondolat is éri az embert, hogy<br />

alapozó kiadványt tart a kezében, amelynek<br />

folytatása is lesz. Hiszen jómagam is számon<br />

tartok olyan kaposiakat, akiknek a neve hiányzik<br />

a kötetből, s remélem, hogy a következő<br />

kiadványban már ott lesz. És ha már a szó<br />

legteljesebb értelmében nagykaposiakról van<br />

szó, akkor közöttük a helye a szlovák közösség<br />

jeleseinek is, még akkor is / vagy talán éppen<br />

azért!/ ha a mostani állás szerint a kisebbség<br />

jelenti a többséget! Mert a mi önismeretünk és<br />

önbecsülésünk mások megbecsülésével is jár. S<br />

talán ilyen kölcsönösség mellett egyszer az sem<br />

tűnik reménytelennek, hogy a kaposi magyarok<br />

soraiból választják meg a város első emberét<br />

– polgármesterét!/Michal Vaško Könyvkiadója,<br />

Eperjes, 2007/<br />

Máté László<br />

ITTHON 35

ELŐ MÚLTUNK<br />

Az őshazán túl<br />

Juliánus barát nyomában<br />

Varga Sándor a gyerekekkel<br />

Csodálatos dolog a történelem. Persze,<br />

nem a kitalált, az előre meghamisított,<br />

esetleg a rendelésre megírt. A valódi,<br />

melynek kutatása közben feldereng az őshaza,<br />

megérint az ősök szelleme. Boldog<br />

és büszke lehet az a nép, melynek ilyen<br />

történelme van. Lapunk előző számaiban<br />

már hírt adtunk az egykoron török<br />

rabláncra fűzött magyarokról, akik már<br />

nem beszélik nyelvünket, mégis magyarnak<br />

tartják magukat 2000 kilométerre a<br />

mai hazától, mert a lelkük mélyén érzik,<br />

magyarok. Nem kevésbé szívszorító volt<br />

a Régusse-i magyarok története is, vagy<br />

a magyaráboké. Attila seregének maradéka<br />

a svájci Hun-völgyben talált menedékre.<br />

Bár több ezer kilométerre vannak<br />

egymástól, mégis összeköti ezeket az embereket<br />

valami: egy eltűnt, de egykoron<br />

létezett őshaza, ahonnan elindult egy nép<br />

új otthont keresni. Mostani történetünk<br />

kissé különbözik az előzőektől, mert viszszavezet<br />

abba a hazába, melyet egykoron<br />

a végtelen sztyeppek uralták, ahol szabadon<br />

szálltak a magyarok szent madarai, a<br />

sólymok, a gyakran gúnyolt turulmadarak.<br />

Az ő szárnyukon, történelmi tények<br />

és bizonyítékok nyomában indulunk el<br />

választ keresni a kérdésre: kik vagyunk<br />

és honnan jöttünk Nem mítoszt s nem<br />

álmot kergetünk. Amit láthatunk, az valóság,<br />

kő, élő emberek, megőrzött szokások.<br />

Nekünk nem kell lopnunk másoktól,<br />

mert a múltunk a miénk. Azok őrzik,<br />

akiknek őseivel egykoron benépesítettük<br />

a végtelen füves mezőket, valahol Belső-Ázsiában.<br />

A XIII. században élt egy<br />

barát, Juliánus, aki elhatározta, elindul<br />

megkeresni az őshazát, a Magna Hungáriát.<br />

A történelem 1236-os útját ekképpen<br />

jegyzi: egy ember, aki megtalálta az<br />

őshazában maradt magyarokat. Juliánus<br />

útja során a Volgánál, a bolgároknál találkozott<br />

egy ázsiai magyar nővel, aki egy<br />

volgai bolgár felesége volt. Az asszony és<br />

rokonai segítették eljutni a Magna Hungáriába,<br />

ahol magyar szót hallott. Azonban<br />

felfedezése megkésett. A hatalmas<br />

Batu Kán elpusztította az uráli magyarok<br />

földjét. A maradék törzsek szétszóródtak<br />

a nagy sztyeppén, jobb esetben a Kán seregében<br />

harcoltak, majd visszavonulásuk<br />

után letelepedtek, családokat, nemzetségeket<br />

alapítottak. Elvesztek volna a történetírás<br />

számára, ha nem akad egy magyar<br />

tudós antropológus, Tóth Tibor, aki<br />

nagydoktori disszertációját a Szovjetunióban<br />

akarta megírni 1965-ben, amikor<br />

javában építettük a világbékét, szocialista<br />

módon: fegyverekkel. Ez a tudós eljutott<br />

egy konferenciára Alma Atába, A Kazak<br />

Szocialista Köztársaság fővárosába. Itt<br />

sorsdöntő találkozásra került sor. Szeitbek<br />

Nurhanov kazak nyelvész és Tóth Tibor<br />

antropológus között. Nurhanov arról érdeklődött,<br />

hogy vajon létezhet-e rokonság<br />

a Kárpát-medencei magyarok és a<br />

kazaksztáni magyar törzsi nemzetség között.<br />

A magyar tudóst meglepte a kérdés,<br />

hiszen a Szovjetunió nem arról volt híres<br />

/és mai utódja, Oroszország sem/, hogy<br />

támogatta volna a birodalma területén<br />

élő több száz nemzet, nemzetiség és törzs<br />

hagyományainak megőrzését. Sőt! Tiltotta<br />

azt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a<br />

Szovjetunió, miután leigázta a kazakokat<br />

megtiltotta addigi hagyományos, nomád<br />

életmódjukat. Ennek következtében több<br />

mint 2 millió kazak halt éhen. Tóth Tibor<br />

a konferencia lezárultával megkérdezte<br />

Nurhanovot: miből gondolja, hogy Kazahsztánban<br />

élnek magukat magyaroknak<br />

valló törzsek Nurhanov ízig-vérig<br />

kazak volt és ízig vérig nyelvész, kutatási<br />

területe pedig a kisebb nyelvek vizsgálata.<br />

Mi több, fiatalon éppen abban a térségben<br />

tanított, ahol a kazak magyarok élnek<br />

a mai napig. 1965-ben nem sokan<br />

tudtak erről Kazahsztánban sem, hiszen<br />

ez a bizonyos terület az országon belül is<br />

elszigetelt régiónak számít.<br />

Mivel az akkori Szovjetunióban ebben<br />

a „nagy és szabad országban” ahogyan<br />

nekünk tanították, nem lehetett hatósági<br />

engedély nélkül ide-oda utazgatni.<br />

Nurhanov segítségére és némi adminisztratív<br />

csúsztatással, egy félreírással amit a<br />

hatóság csak később vett észre, Tóth Tibornak<br />

sikerült eljutnia a Torgaj-kapui<br />

magyarokhoz. A szovjet rendőrség azon-<br />

36

ELŐ MÚLTUNK<br />

A földház<br />

ban három napon belül észrevette a hibát<br />

és attól kezdve a magyar tudós már csak<br />

kísérővel mozoghatott, ami a gyakorlatban<br />

lehetetlenné tette további kutatásait.<br />

Magyarországra hazatérve jegyzeteiből<br />

írt néhány cikket és levelezett is kazakokkal,<br />

hogy további szálakat göngyölíthessen<br />

fel, azonban az Akadémia nem nézte<br />

jó szemmel ténykedését és lesöpörte az<br />

asztalról a kazaksztáni magyar törzzsel<br />

foglalkozó témát. Tóth Tibor soha többé<br />

nem jutott el a Torgaj- kapui magyarokhoz.<br />

Ez nem csoda, hiszen kutatásai nem<br />

erősítették meg a hivatalos, finnugormagyar<br />

rokonság elméletét. Az 1989-<br />

bben elhunyt tudós feljegyzéseit, levelezését,<br />

hagyatékát azonban megőrizte a<br />

Magyar Antropológiai Intézet abban a<br />

reményben, hogy a titkok ládája egykoron<br />

felnyílik és elvezet bennünket ázsiai<br />

hajszálgyökereinkhez, a történelem és<br />

az idő homályában eltűnt őshazába, a<br />

Torgaj-kapuhoz.<br />

A felvidéki Varga-törzs<br />

Mielőtt azonban elsodornának bennünket<br />

a múltbéli események, néhány gondolat<br />

erejéig foglalkozzunk a mai szlovákiai<br />

magyar valósággal, illetve valótlansággal,<br />

a szűkebb pátriánkban honos hivatalos<br />

állásponttal, hogy az elmagyarosodott<br />

szlovákok mindennapjaiba betekinthessünk.<br />

De félre a tréfával és az agyament,<br />

műkedvelő önjelölt történészek rögeszméjével,<br />

vezessük be az olvasót a valóságba,<br />

hogy tudnillik a felvidéki magyarok<br />

közül is egyre többen érdeklődnek honfoglaló<br />

őseink szokásai iránt. Gyermekeiket<br />

az ősi életforma szerint nevelik,<br />

mindennapjaikban egyre nagyobb teret<br />

kap az ősiség. Egyre többen ismerik fel,<br />

hogy a természettel és a lelkünkkel harmóniában<br />

élve új távlatok nyílnak. Az<br />

egyik ilyen felvidéki család a Vírt községtől<br />

alig 2 kilométerre fekvő, tanyán<br />

élő Vargáék kis közössége. A tanya közigazgatásilag<br />

Dunaradványhoz tartozik.<br />

Varga Sándor a családját Varga-törzsként<br />

határozza meg. A tanyán harmadmagával<br />

él, a saját maga építette földházban,<br />

melyhez két jurta sátor tartozik. Racka<br />

juhokat és mangalicákat tart és van hat<br />

lova, ezekhez mostanság egy újszülött<br />

csikó is csatlakozott. Beszélgetésünkkor<br />

többször hangsúlyozta, hogy nem szándéka<br />

elfelejteni: a XXI. században él; nem<br />

akarja elutasítani a civilizáció vívmányait,<br />

de számára a természettel kialakított<br />

harmónia mindennél többet ér. Házában<br />

a világítást napelem biztosítja. Nagyobb<br />

áramfogyasztás esetében áramfejlesztőt<br />

használ. Igy érzi jól magát és a gyermekeit<br />

is ebben a szellemben neveli. 12 évvel<br />

ezelőtt ismerkedett meg ezzel az életformával.<br />

Azóta tagja lett a Kassai Lovasíjász<br />

Szövetségnek és családját Varga törzsként<br />

említi. Tanyáján a lovasíjászattal, íjászattal,<br />

a magyar harcművészettel ismerkedő<br />

fiatalokat nevel, hogy megszerezhessék<br />

a honfoglaló őseinktől örökölt tudást. A<br />

tudást, melyet saját tapasztalatból, felismerésből<br />

vagy a barátai révén szerez<br />

meg az ember, a végletekig lehet tökéletesíteni.<br />

Véleménye szerint ez egy olyan<br />

út, amelynek soha sincs vége, elkíséri az<br />

embert a sírig, élete bármelyik szakaszában<br />

megismerkedhet vele az ember. Tanyáját<br />

fokozatosan fejleszti és már tart<br />

lovasíjász bemutatókat a saját tanyáján<br />

is. „Tavaly gyerektábort rendeztünk be<br />

a tanyán, itt ismerték meg a kisfiúk és<br />

kislányok honfoglaló őseink szokásait, de<br />

az ünnepnapokon is várjuk mindazokat,<br />

akiket érdekel a múltunk” – tájékoztatott<br />

Varga Sándor. Hogy miért is tartottam<br />

szükségesnek ezt a kis kitérőt beilleszteni<br />

Varga Sándor bemutatásával, elmondom<br />

azt is. Sándor néhány évvel ezelőtt<br />

egy lovasíjász bemutatón megismerkedett<br />

a Magyarországon élő Bíró András<br />

humángenetikussal, antropológussal. Ez<br />

a találkozás eredményezte, hogy Varga<br />

Sándor eljusson a kazaksztáni magyarokhoz,<br />

hogy megismerhesse azt a népet,<br />

melynek gyökerei a mi gyökereinkkel<br />

közösek. /folytatjuk/<br />

Hrubík Béla<br />

ITTHON 37

1<br />

2<br />

3<br />

4<br />

5<br />

7<br />

8<br />

9<br />

10<br />

11<br />

12 13<br />

1 a fekete háttérből kiemelkedő markáns<br />

cicaarc, a környezet csak jelezve van,<br />

de így is gazdagítja a képet, az árnyékkal<br />

történő vágás nem kelt hiányérzetet,<br />

mert nem drasztikus<br />

2 a néni arca tele van kérdésekkel, ezt a<br />

változatos háttér még aláhúzza, a kép<br />

sarkában a világos rész mintha kiutat jelentene<br />

3 átlós kompozíció, leszűkített kivágás,<br />

kinti, szórt fény<br />

4 duplaportré az alkotóról és alkotásáról,<br />

lágy megvilágítás hátfénnyel, a szemüveg<br />

ezúttal mint dekoráció szerepel<br />

5 egy ellesett pillanat, nem kevés rutint<br />

igényel, a kivágás már a fényképezésnél<br />

megtörtént, az objektívbe néző szem azt<br />

eredményezi, hogy a fotóra bármilyen<br />

szögből nézünk, a fiú mindig ránk tekint<br />

6 Hizsnyai Zoltán dinamikus, vidám, kacérkodó<br />

arcát a káros szenvedélyéről<br />

meggyőző fotó kissé visszafogottabbá<br />

varázsolja<br />

7 Grendel Lajos kerek arcát a beárnyékolt<br />

előtér karcsúbbá, az oldalról érkező fény<br />

pedig plasztikusabbá teszi<br />

8 Inci mama törékeny, kedves alakja kora<br />

ellenére is dinamikus, optimista alkatról<br />

tanúskodik, a háttér nem zavaró, lezárja,<br />

részben bekeretezi a képet<br />

9 játékos, ugyanakkor drámai pillanat, a<br />

kép szélei a hagyományos nagyításnál<br />

többszörös megvilágítással be vannak<br />

sötétítve, ez kiemeli az arcot, ugyanakkor<br />

bekeretezi fotót<br />

10 kedves családi fotó kifejező arcokkal, az<br />

anyuka arcát nem látjuk, mégis meg tudjuk<br />

fejteni a tekintetét<br />

11 Koncsol László a kiállított képek hatása<br />

alatt, a lélek ablaka - a szemek - zárva, az<br />

arc hitelességét alátámasztja a tárlat többi<br />

résztvevőjének tekintete is, mi is azonosulunk<br />

velük<br />

12 közeli, árnyékban készült portré, a cifra<br />

öltözet kissé elvonja tekintetünket az<br />

arcról, a kézről, a kilences számú képnél<br />

alkalmazott eljárással ez kiküszöbölhető<br />

13 leszűkített személyi kép erős jellemvonásokkal,<br />

az oldalról érkező fény plaszticitást<br />

ad a portrénak<br />

14 Mács József portréja a teleobjektív jóvoltából<br />

kissé elmosódó háttérrel, két hölgy<br />

társaságában, akiknek az arcát ugyan<br />

nem látjuk, de tekintetüket az író arcát<br />

nézve mégis érzékeljük, a szemüveggel<br />

kissé eltakart szem esetünkben nem zavaró,<br />

mert az arc kifejezését nem befolyásolja,<br />

igazolványra készített képnél a<br />

szemnek látszani kell<br />

15 Zsé egyik utolsó portréja hosszabb expozíciós<br />

idővel készült, az elmozdult alsó<br />

ajak mintha mozgóképpé varázsolná a<br />

felvételt, ellentmondásba kerülve a fejet<br />

merevítő kézzel és az ugyancsak merev<br />

tekintettel, a háttérben felvillanó csempét<br />

sötétítéssel semlegesíteni kellene<br />

6<br />

38<br />

14 15

MŰHELY<br />

Személyfotók<br />

Az illusztrált folyóiratokban tengernyi<br />

fénykép kerül közlésre. Valószínű, nem<br />

véletlen, hogy közöttük csak hébe-hóba<br />

találunk egy-egy igazán jó felvételt. Korunk<br />

rákfenéje – az örökös rohanás, felületesség,<br />

igénytelenség, képzettség hiánya,<br />

a mindenhez értés – és még sorolhatnám,<br />

de nem érdemes, mert képtelenek vagyunk<br />

a dinamikusan fejlődő, rohanó világ<br />

száguldó vonatáról, akár rövid időre<br />

is kiugorni, hogy felvértezzük magunkat.<br />

Vagy mégis, ha igen, ez maga a remény<br />

sugara, és ebbe kapaszkodjunk bele.<br />

Játsszunk el a gondolattal, hogy végignézzük<br />

lapunkat és kiértékeljük a benne<br />

leledző fotókat. Csak úgy, minden szakmai<br />

felkészültség nélkül. Egészen biztos,<br />

meg tudjuk jelölni a legjobb – maradjunk<br />

végig ennél az egyszerű kifejezésnél - képeket.<br />

Hogy ez a jövőben könnyebben<br />

menjen, ejtsünk most néhány szót arról,<br />

hogyan is készül, milyen is legyen egy jó<br />

portré. Elsősorban azok figyeljenek, akik<br />

fotóikkal aktívan részt vesznek lapunk<br />

küllemének, tartalmának kialakításán.<br />

Ne feledjük, ha látási kultúránkat hoszszabb<br />

ideig fejlesztjük, biztos ösztönnel<br />

választjuk ki mindenhol a legjobb fotókat.<br />

Érdemes egy kicsit odafigyelni, mert<br />

a fényképezéssel az élet kimeríthetetlen<br />

csodáinak megörökítőivé válhatunk.<br />

E sorok iránti érdeklődést csak visszajelzések<br />

után tudjuk felmérni és ez határozza<br />

majd meg kisiskolánk terjedelmét.<br />

Egyelőre keveset foglalkozunk a technikával,<br />

és az aprólékos, részletes tárgyalástól<br />

is eltekintünk. Csak néhány fontos<br />

mozzanattal foglalkozunk.<br />

A személyfényképezés a széles műfajskála<br />

legszebb, de legigényesebb része. A<br />

műszaki jártasság mellett jó megfigyelő<br />

képességgel, gyors elhatározással, emberismerettel,<br />

közvetlen modorral és jó<br />

ízléssel kell rendelkeznünk. A meglátást<br />

nemcsak a külső tulajdonságokra, hanem<br />

a felveendő személy jellegére – mondanám<br />

lelkére – is ki kell terjeszteni. Jó<br />

portrét csak akkor készíthetünk, ha nem<br />

érjük be az arc közönséges megörökítésével.<br />

Hogyan lehet ezt elérni Semmiképpen<br />

nem a filmekből ismert, széttett<br />

könyökű, figyelmet felkeltő paparadzók<br />

utánozásával. Az első jó tuladonság<br />

– HÁTTÉRBEN MARADNI teljes feltűnés<br />

nélkül, természetesen amennyire<br />

ez lehetséges, például egy műteremben,<br />

ahol a portrék egy része készül. Jóllehet<br />

ezek elsősorban klasszikus képek lesznek.<br />

Ilyenkor úgymond hozzá kell nyúlni<br />

a fényképezendőhöz, be kell állítani, de<br />

azt jó érzékkel csináljuk, hogy ne merev,<br />

semmitmondó fotó legyen az eredmény.<br />

Mivel elsősorban a sajtó részére készített<br />

képekről beszélünk, nem mindegy mikor<br />

exponálunk, mert a beszédes képek közlése<br />

kívánatos, magyarán nem árt, ha fotónk<br />

hordoz még jónéhány információt a<br />

puszta hasonlóság mellett..<br />

Ilyen fotókat akkor készíthetünk könynyedén,<br />

ha van beszélgető partnerünk.<br />

Mi csak figyeljük a fényképezendő arcot,<br />

és a legalkalmasabb pillanatban exponálunk.<br />

Ilyenkor VÉGTELEN TÜRELEM<br />

kell ahhoz, hogy kivárjuk azt a pillanatot,<br />

amikor a kiszemelt személy nem pózol. A<br />

mikor Ő! Ha jó emberismerők vagyunk,<br />

rövid idő alatt is kileshetjük emberünk<br />

legjellegzetesebb vonásait. Ha ez sikerül,<br />

akkor nyertünk. Tapasztalatból tudom,<br />

nem szabad olyan helyzetet teremteni,<br />

hogy MOST FÉNYKÉPEZKEDÜNK !<br />

Könnyebb a helyzetünk akkor, ha egy<br />

esemény részesei vagyunk és sikerül a<br />

HÁTTÉRBEN maradnunk. Ilyenkor nem<br />

kell rendeznünk, teleobjektívet használva<br />

tetszés szerint készíthetünk jobbnál-jobb<br />

felvételeket, anélkül, hogy a kiszemelt<br />

bármit is sejtene célunkról. Maga az arc<br />

megörökítése nem elegendő ahhoz, hogy<br />

a fotó jó legyen. Lényeges a HÁTTÉR is.<br />

A tiszta háttér a legegyszerűbb megoldás,<br />

de ugyanakkor a legjellegtelenebb is.<br />

A környezet ugyanis gazdagítja a képet,<br />

mondanivalója, hozzáadó értéke van.<br />

Hosszabb gyújtótávolságú objektívvel<br />

elérhetjük, hogy a háttér elmosódjon.<br />

Ilyenkor az arc szinte kiemelkedik, előtérbe<br />

kerül. Igyekezzünk úgy fotózni,<br />

hogy a képen ne legyenek zavaró tárgyak<br />

– fejből kinövő oszlop, a fejet a háttérben<br />

átszelő kontrasztos csíkok, huzalok,<br />

színes fotóknál erős, esetleges színkontrasztok<br />

– vagy bármi más, ami az arcról<br />

elveszi a figyelmet.<br />

Nagyon fontos, hogy senkit ne fényképezzünk<br />

ELŐNYTELEN HELYZETBEN,<br />

esetleg olyan pózban, ami sértő lehet.<br />

Például a széleslátószögű objektív erősen<br />

torzítja az arcot. Az alulnézet is deformál,<br />

és nem kívánatos főleg ha a toka erősebb<br />

a megszokottnál. A túlságosan nagy orr<br />

oldalról még nagyobbnak tűnik, a ráncokat<br />

se szükséges minden esetben kiemelni,<br />

hacsak ezekkel nem a bölcsességet, a<br />

megpróbáltatásokat akarjuk kihangsúlyozni.<br />

Fontos a hasonlóság, ami a képen<br />

azt jelenti, hogy megközelítettük azt a képet,<br />

amely a felvétel személyéről az emberek<br />

emlékezetében van. A gyerekek fényképezésénél<br />

célszerű leguggolni, hogy ne<br />

a feje búbjára tereljük a néző figyelmét.<br />

Az arckifejezés legfontosabb meghatározója<br />

A SZEM. Ezért a szemet mindig szem<br />

ITTHON 39

MŰHELY<br />

előtt tartjuk, mert a szem a lélek ablaka,<br />

mondanivalónk legfontosakbbezköze.<br />

Sorrendben talán A SZÁJ következik,<br />

mert arcunk legmozgékonyabb, legkülönbözőbb<br />

pózt produkáló része. A szorosan<br />

összeszorított ajkak például félelmet, zárkózottságot,<br />

elhatároltságot jeleznek. A<br />

lazán tartott picit nyitott száj megszólít,<br />

a kivillanó fogak sejtelmes mosollyal társulva<br />

szexi külsőt kölcsönöznek. A NYAK<br />

hosszú vagy rövid, vékony vagy vastag.<br />

Itt az öltözetet is segítségül hívhatjuk.<br />

Az előrehajtott fej rövidíti a nyakat, ez<br />

jó, szélesíti a tokát ez nem kívánatos. A<br />

rövid nyak a fej elfordításával nyújtható.<br />

Sok-sok apróság segíthet célünk elérésére.<br />

A legszűkebb arcképnél a térdkép és<br />

az egész alak ábrázolásával újabb lehetőség<br />

nyílik az egyén jellemének ábrázolására.<br />

De elsősorban AKARNUNK KELL<br />

a jó fotót!!!<br />

A kompozíció, a KÉPTÉR ELREN-<br />

DEZÉSE, jobb esetben bennünk lakozik,<br />

de meg lehet tanulni is. Nagyon fontos<br />

a fotó összhatásának elérésénél. Nyugalmat,<br />

kiegyensúlyozottságot, olykor<br />

dinamikát zűrzavart érhetünk el vele. A<br />

fekete fehér fényképeknél elsősorban a<br />

képen előforduló alakok, tárgyak elhelyezéséről<br />

beszélünk, míg a színes fotónál<br />

színkompozicióról is tárgyalhatunk. Ez<br />

természetesen egy külön fejezetet igényelne.<br />

Egyenlőre szorítkozzunk arra,<br />

hogy a fekete fehér színek közelében maradó,<br />

nem rikító színes portrékat fényképezünk.<br />

Essen néhány szó a FÉNY ÉS ÁRNYÉK<br />

szerepéről a személyi fotók készítésénél.<br />

Széles skála áll rendelkezésünkre a lágy<br />

tónustól az erősen kontrasztos, átmeneti<br />

tónusokat nélkülöző alkotásokig. A lapos<br />

megvilágítástól a plasztikus fenti, lenti<br />

vagy oldalfényekig. A háttérvilágításnak<br />

is megvan a maga szerepe. Soha ne használjunk<br />

vakut!!! Esetleg derítésre, mert<br />

megöli a megszokott TERMÉSZETES<br />

megvilágítást. Elég, ha nagyobb érzékenységre<br />

állítjuk digitális fényképezőgépünket,<br />

gondolom többségünk ezzel<br />

fotografál.<br />

Az egyik kállításomon megjelent NAGY<br />

József pozsonypüspöki festőművész, és<br />

megállapította, hogy jó sebész lenne belőlem,<br />

- - mert fájdalommentesen amputálok.<br />

Ez elsősorban a vállak, karok,<br />

kezek vágására vonatkozik. Jó érzés volt<br />

ezt hallani a mestertől. Nagyon figyeljünk<br />

oda a KIVÁGÁSRA. Ez olyan mint a csomagolás.<br />

Az áru eladásánál nagyon fontos<br />

szerepet játszik. A jó fotót elsősorban<br />

AKARNI kell!!!<br />

A teljesség igénye nélkül útmutatónak<br />

ennyit azok számára, akik embertársaink<br />

képmását azzal a szándékkal örökítik<br />

meg, hogy azok sajtóban megjelenjenek.<br />

A következő számunkban a riportfotó<br />

tengerébe merülünk bele.<br />

M. NAGY László<br />

40

EMLÉKEZÜNK<br />

Két naplórészlet 1945 augusztusából –<br />

a Beneš-dekrétumok apropóján<br />

közreadja Böszörményi István<br />

A felvidéki magyarság kálváriája már 1945<br />

tavaszán megkezdődött. Edvard Beneš május<br />

9-én úgy nyilatkozott, hogy „a németek<br />

és magyarok túlnyomó részének el kell<br />

tőlünk mennie” . A kommunista Klement<br />

Gottwald még tovább ment, mikor kijelentette,<br />

hogy „ a németeket és a magyarokat<br />

megfosztjuk állampolgárságuktól és szigorúan<br />

megbüntetjük őket„ . A helyi önjelölt<br />

hatalmaskodók ennek szellemében<br />

el is kezdték az etnikai tisztogatást. Ennek<br />

áldozatai ártatlan, közmegbecsülésnek örvendő<br />

polgárok voltak, akiknek egyetlen<br />

„bűne” magyarságuk volt. Az egyik napról<br />

a másikra hontalanná, hajléktalanná vált<br />

emberek közt akadt nem egy tollforgató<br />

is, aki megörökítette élete legtragikusabb<br />

óráit, napjait. Igy tett két elüldözött losonci<br />

polgár, Kövy Árpád református lelkész és<br />

Scherer Lajos tanár is.<br />

Scherer Lajos, volt losonci tanár<br />

A 120 éve született és 60 éve halott Kövy<br />

Árpád 1914-től 1945 augusztusi kiutasításáig<br />

volt második, majd első lelkésze a losonci<br />

ref. egyháznak. Mindemellett tisztelt,<br />

kedvelt, közéleti ember, egyházi és közíró,<br />

a Losonci Hirlap szerkesztője, a Losonci<br />

Magyar Dalegylet igazgatója, történetének<br />

megörökítője, a losonci Református<br />

Theologiai Szeminárium előadója, két<br />

majdani ref. lelkész apja volt. Egyikük, Dr.<br />

Kövy Zsolt, a Pápai Református Kollégium<br />

volt igazgatója, 1999 augusztusában a Doktorok<br />

Kollégiuma Egyháztörténeti Szekciójában<br />

előadás formájában nyilvánosságra<br />

hozta apja, „Egy elüldözött kálvinista pap<br />

drámai naplóját”. Az alábbiakban ebből<br />

idézek részleteket:<br />

„1944.dec. 24. Lelkész és családja a fokozódó<br />

bombatámadás miatt az óvóhelyre, a<br />

tanácsterem alatti pincébe ment. (Itt élte át<br />

a legborzalmasabb napokat 1945. febr. 18-<br />

ig)<br />

Dec. 25. Súlyos találat érte a paróchiának<br />

utcai részét (a tanácstermet és a lelkészi<br />

hivatalt is). ... Január 13. Vasárnap. Az<br />

orosz hadsereg bevonul Losoncra, és elfoglalja<br />

a várost. ... Január 21. Vasárnap.<br />

Az első istentisztelet a pincében. Prédikál<br />

Kövy Árpád (Jelenések 21: 1-6) résztvevők:<br />

Kövy Árpád, Böszörményi László,<br />

Kövy Árpádné, Kövy Ildikó, Párducz Mária,<br />

Sörös Lilla, Sörös Zsuzsa, Farkas Miklós,<br />

Nagy Sándor és Bőd István menekült<br />

lelkészek, Jeszenszky Lenke tanítónő, özv.<br />

Wagner Károlyné, Deli Lajos. ... Február<br />

4. Kövy lelkipásztor és családja a pincében<br />

lakik mint kibombázott. Lakását állandóan<br />

keresztül-kasul járják, és minden elvihetőt<br />

elvisznek. ... Április 9. A gimnázium előtti<br />

Kármán- emlékoszlopnak a templom-kertben<br />

való felállítása. Ápr. 14. A ref. elemi<br />

iskolában a tanítást megszüntették. ... Ápr.<br />

28. A gimnázium falába illesztett hősi emlékmű<br />

levétele és a templom-kertben való<br />

elhelyezése. ... Május 5. Az első bibliaóra<br />

Sörös Béláné, püspökné lakásán.<br />

Máj. 7. Este 8 órakor a losonci templomok<br />

harangjai megkondultak, hogy hírül<br />

adják a háború befejezését. ... Augusztus<br />

3. Kövy Árpád lelkipásztort és családját 50<br />

kilós csomaggal kitették a határon, azzal<br />

az indokkal, hogy ellensége a csehszlovák<br />

államnak. Ebből egy szó sem igaz. A tulajdonképpeni<br />

ok a magyarságért való bátor<br />

helytállás. Bűnéül rótták fel, hogy tiltakozni<br />

merészelt a magyar tanítási nyelv megszüntetése<br />

s a losonci magyarság üldözése miatt.<br />

... Az igazságtalan és törvényellenes kiutasítás<br />

teljesen váratlanul érte. ... A kiutasítást<br />

végrehajtó közegek elrabolták a lelkipásztor<br />

bútorait, ruha, fehér- és ágyneműinek nagy<br />

részét, festményeket, szőnyegeket, arany és<br />

ezüst értékeket. Nem kímélték a lelkészi hivatal<br />

értékeit. ...Délután 6 órakor a lelkész<br />

családjával együtt a határmenti Ipolytarnóc<br />

községbe érkezett. ... Aug. 5. A kiutasítások<br />

napirenden vannak. Naponként 5-6 családot<br />

tesznek át a határon. Valósággal tobzódik<br />

a szlovák politikai és rendőri hatóságok<br />

gyűlölete a magyarság ellen. ... Aug. 7.<br />

Lelkipásztor és családja –felesége és leánya<br />

Litkén, fiai hadifogságban. Losoncról az az<br />

értesítés érkezik, hogy Böszörményi László<br />

második lelkész, akit szintén kiutasítottak,<br />

haladékot kapott, de funkciót nem végezhet.<br />

Ezzel a magyar egyházi élet –átmenetilegmegszűnt<br />

Losoncon. Aug. 11. A Losoncról<br />

kiutasított r. kath. plébános, Mihalovics<br />

Gyula is megérkezik a litkei plébániára 50<br />

kilós csomaggal. ... Szept. 2. A lelkipásztor<br />

továbbra is Litkén vendégeskedik. Három<br />

személy útján is hír jön Losoncról, hogy<br />

fiai (Attila és Zsolt) a csernovici /helyesen<br />

stanislaui- szerk./ táborban tartózkodnak<br />

és jól vannak. Soli Deo Gloria et Gratia ”.<br />

Kövy Árpád, volt losonci lelkész<br />

Epilógus – Kövy Zsolttól „Mácsai Imre<br />

litkei apátplébános vendégszeretetét szept.<br />

25-ig élvezhette a Kövy család. Szept. 26-tól<br />

Lévay Pál diósjenői ref. lelkipásztor mellett<br />

szolgál Kövy Árpád kisegítő lelkészként. ...<br />

ITTHON 41

EMLÉKEZÜNK<br />

Több hónapos diósjenői szolgálat után kerül<br />

Városlődre, ahol egy felvidékiekből és<br />

alföldiekből verbuválódott telepes gyülekezet<br />

lelkipásztora lett. ... A Magyarországi<br />

Református Zsinat a Felvidékről kitelepített<br />

református lelkipásztorok eszmei egyházmegyéjének<br />

esperesi tisztével ruházza<br />

fel. Fiai az orosz hadifogságból 1947. szept.<br />

Ahonnan Scherer Lajost kiutasították – volt losonci háza előtt unokái állnak<br />

akiket a szlovák testvérek nem tűrtek meg<br />

hazájuk földjén. Emlékük legyen áldott s<br />

példájuk örök mementó s protestáló tiltakozás<br />

mindenféle erőszakkal szemben.”<br />

Scherer Lajos 1874-ben született a délvidéki<br />

Óverbászon, német telepes családban. A<br />

pozsonyi evangélikus líceumban folytatott<br />

tanulmányai alatt vált tudatosan magyarrá,<br />

nyelvében, érzéseiben egyaránt. Kolozsvárott<br />

szerzett magyar-német szakos tanári<br />

oklevelet, melynek birtokában az akkor<br />

nevezetes losonci gimnáziumban kezdte el<br />

pedagógusi és közéleti pályáját. Összesen<br />

31 évig tanított a Magyar Királyi, majd a<br />

Csehszlovák Állami Reform-reálgimnáziumban.<br />

Tagja, szervezője volt számos<br />

szakmai, egyházi és társadalmi egyesületnek.<br />

Gyakorlati pedagógiai és cserkészparancsnoki<br />

munkája mellett 7 tankönyvet<br />

írt a szlovenszkói magyar diákok számára,<br />

rendszeresen publikált honismereti, pedagógiai<br />

sőt szépirodalmi írásai rendszeresen<br />

megjelentek úgy a helyi, mint az országos<br />

sajtóban. Legnevezetesebb műve az A Mi<br />

Lapunk című diák- és cserkészújság megteremtése,<br />

szerkesztése és kiadása volt.<br />

Az 1921 és 1932 között megjelent lap a<br />

csehszlovákiai magyar ifjúság lapjának indult,<br />

de színvonalával, mondanivalójával,<br />

szerzői gárdájával hamarosan fölébe nőtt<br />

a kor diáklapjainak és tulajdonképpen a<br />

szétszabdalt Kárpát-medencei magyarság<br />

– és nem csupán a fiatalság- mértékadó,<br />

véleményformáló közéleti fórumává vált.<br />

A köz érdekében tevékenykedő Scherer<br />

tanár úr nem volt a sors kegyeltje : 1929-<br />

ben elvesztette tanári állását. Az állami iskolaügyi<br />

hatóság - mely soha sem nézte jó<br />

szemmel Scherer magyar szellemiségű tevékenységét,<br />

31 évi tanári munkásság után<br />

nyugdíjjogosultság nélkül elbocsátotta. Az<br />

ezt követő országos felháborodás után került<br />

sor a Sarlósok – Balogh Edgár és társai<br />

emlékezetes prágai látogatására a köztársasági<br />

elnöknél. Ennek eredményeképpen<br />

Ahonnan Kövy Árpádot kiutasították – a volt parókia<br />

/balra/, ma imaterem a ref. templom mellett<br />

1-jén térnek haza. ...Kövy Árpád vérmérgezésben<br />

hal meg 1947. nov. 13-án. ... A<br />

svábok földjén, katolikus temetőben aluszsza<br />

örök álmát, feleségével s sógornőjével<br />

együtt. Hárman a losonci háborús pincéből,<br />

akiket az orosz katonák nem bántottak, de<br />

kitelepülésre felszólító hirdetmény 1945 augusztusából, Scherer Lajos unokája tépte le a falról és őrizte meg<br />

Masaryk elnök saját keretéből segélyt utalt<br />

ki a losonci tanárnak... Scherer Lajos legnagyobb<br />

megaláztatására azonban 1945<br />

augusztusában került sor, amikor is az etnikai<br />

tisztogatás egyik első losonci áldozatává<br />

vált. Szégyenfoltja Losonc, de Csehszlovákia<br />

történetének is, hogy ezt a köz-<br />

42

EMLÉKEZÜNK<br />

tiszteletben álló, 71 éves tanárt méltatlan,<br />

embertelen módon, egy batyuval a hátán<br />

kiutasították Losoncról. A következőkben<br />

az ő, kéziratban fennmaradt naplójából<br />

idézzük a tragikus eseménysorozatot:<br />

„1945. aug. 1-jén, szép, száraz, nyári nap<br />

volt. Egy VI.osztályos bukott diákot készítettem<br />

elő a javító vizsgára. Tíz óra tájt két<br />

detektiv és négy fegyveres katona hatolt be<br />

lakásomba azzal, hogy irredenta vagyok, s<br />

hogy d.u. 2 órakor el kell hagynom Szlovákiát.<br />

Meghatalmazást, vagy kiutasító parancsot<br />

nem mutattak fel. ... Megengedték,<br />

hogy a legszükségesebb ruhaneműmet<br />

magammal vihetem. ... A többi holmimat<br />

...a bútorral együtt jegyzékbe vették.<br />

Szobámat pedig lepecsételték. ... Az egyik<br />

detektiv azt hazudta, hogy apróbb holmimért<br />

– határátlépéssel- bármikor viszszatérhetek.<br />

Eltávoztuk után a temetőbe<br />

siettem, feleségem sírjától elbúcsúzni. ...<br />

unokám segitségével a ... rendőrségre vontattuk<br />

kevés vagyonkámat. Itt d.u. 5 óráig<br />

kellett várnom a többi kiutasítottal együtt.<br />

Aztán megjelent egy rozoga stráfkocsi (talán<br />

dögszekér) melyet egy sánta és vak ló<br />

húzott. ...Kalondáig vittek ezen. Ezért a 14<br />

km-es útért 200 koronát kellett fizetnem,<br />

mint a többi útitársamnak. ... Igy fejtek<br />

meg bennünket, szerencsétlen kiutasítottakat.<br />

Az úton két fegyveres katona kisért<br />

gyalog. A városon kívül felültek a stráfszekérre.<br />

... A kalondai csszl. vámházban alaposan<br />

átvizsgálták a holminkat ...egy fegyveres<br />

vámőr kisárete mellett kivittek az új<br />

országhatárra, ahol holminkat egy árokba<br />

hányták... A Kalonda és Tarnóc közti határon<br />

sokáig kellett várakoznunk, míg a Balázs<br />

fiú a faluban szerzett ökrös szekérrel<br />

megérkezett, s holminkat bevitte Tarnócra.<br />

Este tíz órakor érkeztünk be a faluba nagy<br />

fáradtan. Ki ki szállást keresett. ... Reggel a<br />

határt őrző magyar katonák irodájában jelentkeztünk.<br />

Erről írást kaptunk. ... átgyalogoltam<br />

a litkei jegyző irodájába, a hol tíz<br />

pengőért utazási engedélyt kaptunk. Egy<br />

jómódú parasztgazda megvendégelt ebéddel.<br />

Arra is vállalkozott, hogy másnap,<br />

aug. 3-án szekéren átvisz Karancskeszibe,<br />

fejenként 30 pengőért. Innen bányavonaton<br />

Salgótarjánba utaztunk...”<br />

A tanár úr sok viszontagság után – a vonaton<br />

egy orosz katona elrabolta holmiját<br />

– megérkezett Bihartordára, ahol lányánál<br />

ideiglenes otthonra lelt. 1947-ben,<br />

Nagymaroson írt megrendítő versében<br />

így tekintett vissza életútjára Scherer Lajos<br />

- szegedi sírfelirata szerint - „ a felvidéki<br />

fiatalok nevelője”:<br />

Félszázadig...<br />

Félszázadig éltem Losoncon<br />

Bú és öröm között, de boldogan.<br />

Volt mindig dolgom,terhem, gondom...<br />

De férfiként küzdöttem harcosan!<br />

S azt hittem, hogy özvegységemre<br />

A hitvesem mellé temetnek el.<br />

Hol ifjon álmodtam kedvemre:<br />

Sírom felett csalogány énekel.<br />

És emberek közt ember voltam!<br />

Mindig csak jót akarva éltem én.<br />

Kincsért rangért én nem loholtam ...<br />

Szegénynek a szerencséje is szegény!<br />

Szerettem, mert szerettek engem.<br />

Becsültek, mert becsültem másokat.<br />

Az igazamból nem engedtem.<br />

De bíztam, és bíztak reám sokat.<br />

Ám sorsom ezt másként akarta.<br />

Reám szakadt két gyilkos háború.<br />

Kis hajlékomból kizavarva,<br />

Rámtört szegénység, ínség és ború.<br />

Hiányoznak a régi arcok,<br />

Bár most is a hazámban élek én.<br />

Megtörtek végképp a kudarcok,<br />

S jobb változásra nincsen már remény !<br />

Epilógus – Szalatnai Rezsőtől, az A Mi<br />

Lapunk hajdani munkatársától – „1957.<br />

február 16-án életének 83. évében meghalt<br />

Scherer Lajos ny. főgimnáziumi tanár. Utolsó<br />

éveit a Szeged melletti Kiszomborban<br />

töltötte. Febr.18-án temették el a szegedi<br />

belvárosi temetőben. ...Losoncon töltötte<br />

el pedagógiai, egyházi és társadalmi munkában<br />

gazdag életét. Országossá vált szereplése<br />

akkor, amikor 1920-ban Losoncon<br />

szerkeszteni kezdte az A Mi Lapunk c. ifjúsági<br />

folyóiratot. A csehszlovákiai magyar<br />

ifjúság nevezetes eszmei forrongása ebben<br />

a lapban bontakozott ki. ... Mint tanár is értékes<br />

munkát végzett ...Évtizedeken át közművelődési<br />

előadóként szerepelt Losoncon<br />

és környékén. Több tanulmányt írt Losonc<br />

múltjáról. ... 1945-ben azonban el kellett<br />

hagynia Losoncot. Azóta Bihartordán,<br />

Nagymaroson és Kiszomborban élt ...<br />

örömmel vállalta a mezei és házi munkát<br />

is, ezüstkalászos gazda lett a híres tanárból,<br />

aki sohasem veszítette el hitét. Egyházának<br />

hű fia, évtizedeken át a losonciak egyik<br />

presbitere, mindenkinek készséges segítője,<br />

diákjainak nagyon szeretett nevelője,<br />

nemzetének rendületlen és bölcs tagja volt<br />

Scherer Lajos.” /Evangélikus Élet, 1957.3.3-<br />

1./<br />

A két drámai naplórészlet megrázó, tanulságos<br />

olvasmány, amit persze elsősorban<br />

azoknak kellene elolvasni, akik manapság<br />

nyilatkozatokat tesznek arról, hogy kitelepítés<br />

nem is volt, vagy ha igen, akkor az<br />

csak háborús bűnösökre vonatkozott ...<br />

Kövy Árpád kézírásos naplórészlete<br />

ITTHON 43

KISEBBSÉGEINK<br />

Franciaország<br />

A cigányság történelme – VIII. rész<br />

Bár 1453-ban, a százéves háború végén az<br />

angolokat kiűzték az egész Franciaországból,<br />

csak Calais-t tartották meg, az ország<br />

nagy része mégsem került közvetlen királyi<br />

fennhatóság alá.<br />

A nagyobb fejedelemségek, mint Burgundia,<br />

Anjou, Bretagne és Bourbon<br />

csak a mintegy 50 évvel később kezdődő<br />

vagyonelkobzások útján váltak a francia<br />

korona részévé, a bennünket érdeklő időben,<br />

tehát a mai Franciaország területén<br />

még igen eltérő politikai befolyások érvényesültek.<br />

A cigányoknak nem jelentett hátrányt a<br />

politikai hatalom ilyen megosztottsága.<br />

Kezdetben jól ment a dolguk Franciaország<br />

legnagyobb részén. Provense-ot<br />

igen csak kitüntették a cigányok, jóllehet<br />

a vendégszeretet itt is egyre visszafogottabbá<br />

vált, amikor egy kis-egyiptomi gróf<br />

1438-ban Arles kapuinál megjelent, tíz<br />

ezüstöt kapott, néhány évvel utánna két<br />

másik vezetőnek, Jánosnak és Györgynek<br />

már be kellett érnie először hat, majd négy<br />

ezüsttel. El szász és Lotharingia, ez idő tájt<br />

a Német-római birodalom részei, egészen<br />

a XV. század végéig szívélyes kapcsolatokat<br />

ápoltak a cigányokkal, ekkor azonban<br />

őket is elragadta a nyugat-európai hangulatváltás.<br />

Kolmar 1442-ben és 1444-ben nemcsak kenyeret<br />

osztott cigányoknak, hanem az első<br />

alkalommal jónak látta polgármesterén és<br />

tanácsán keresztül biztosítani a város barátságáról<br />

András kis-egyiptomi herceget<br />

és cigányait. 1450-ben ugyanezek a hatóságok<br />

menlevelet állítottak ki Fülöp herceg<br />

nevére annak igazolásul hogy ő és alattvalói<br />

jóravaló keresztények módján viselkedtek<br />

a városban. A kapcsolatok nem romlottak<br />

a francia király földjein sem. Tudomásunk<br />

van róla, hogy 1447-ben Barhélémy gróf<br />

alamizsnát kapott Romans-ban, majd pedig<br />

Orleánsban is. Millant csak 1457-ben<br />

legalább kétszer látogatták meg a cigányok.<br />

A második csoport élén Tamás gróf állt, de<br />

a menlevelét bizonyosan a francia király állította<br />

ki, ezzel a bizar címzéssel „A csehországi<br />

kis Egyiptom grófjának“. A bohemien<br />

– vagyis „cseh“ akkoriban terjedtt el Franciaországban<br />

a cigány szinonímájaként.<br />

Barátságos a fogadtatás 1483-ban Bayonneban.<br />

Előfordultak azonban súrlódások is.<br />

Néha az egyház megkísérelte lebeszélni a<br />

híveket, hogy szóba álljanak a cigányokkal.<br />

IX. Károly 1561-ben rendeletet adott ki és<br />

utasította a hivatalnokokat, hogy két hónapon<br />

belül űzzenek ki minden cigányt és aki<br />

az országban marad vagy visszaszökik, azt<br />

sújtsák testi fenyítéssel vagy gályarabsággal.<br />

Minden cigánynak a haját le kellett vágni<br />

a férfiakat pedig három évi gályarabsággal<br />

sújtották. Navarre 1538-ban hasonló intézkedéseket<br />

léptetett életbe, itt négy napot<br />

adtak a cigányoknak, hogy örökre eltűnjenek,<br />

s akit ezután a grófságban találtak, arra<br />

korbács vár, aki pedig menedéket nyújt a cigányoknak<br />

vagy üzletet köt velük, az súlyos<br />

bírságot köteles leróni. Az intézkedéseket<br />

az idők múltával többször súlyosbították.<br />

A cigányokat azonban nem nagyon zavarta<br />

a rendeletözön. Nem bújtak el, a<br />

vezetőik nem tartották titokban rangjukat.<br />

Továbbra is grófnak vagy új divattal<br />

kapitánynak titulálták magukat.<br />

Sir Angus Fraser A cigányok<br />

című könyve alapján<br />

Santino Spinelli: Tűz<br />

(Sztanó László fordítása)<br />

Meztelen földről nyújtódzol az égnek,<br />

az ég sötétjét megfényesíted,<br />

fényt és meleget szikrázva zihál<br />

rőt tekinteted;<br />

világló pattogásod<br />

ünnepre gyűjti néped,<br />

a cigány szájharmonikájából dalt fakaszt,<br />

s a magasba fel-felkapó<br />

meleghozó karjaidat<br />

ének és tánc körülállják.<br />

Világon túli arcokat<br />

rajzolsz a remegő<br />

szurokfekete, tiszta levegőbe,<br />

az évgyűrűket s kérget lassan emészted,<br />

s ahogy múlóban az éj,<br />

ragyogó erőd megroppan;<br />

s midőn az ember öröme szunnyad<br />

eregetsz fehér füstöt<br />

s ajándékoddal: ősz hamuval<br />

búcsúzol barátaidtól<br />

a hajnallal indulóban.<br />

Santino Spinelli olaszországi zenész, zeneszerző, énekes, tanár és költő. A toscanai<br />

Pietrasantában született 1964-ben, az abbonazzói Lancianóban végezete kitűnő eredménnyel<br />

iskoláit, s jelenleg is ott él. A bolognai egyetem bölcsészhallgatója. Előadói<br />

pályafutása során számos koncertet adott Olaszországban és külföldön. Négy hangszeres<br />

és énekes lemez készült vele (cigány nyelven), a legutóbbi, Gili Romané címmel,<br />

melynek szövegei az azonos című, 1988-ban megjelent verseskötetből származnak.<br />

44

KISEBBSÉGEINK<br />

ifj. Járóka Sándor,<br />

a prímáskirály<br />

Mádl Ferenc 2003. augusztus 20-án tüntette ki a<br />

Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével<br />

ifj. Járóka Sándort<br />

Ifj. Járóka Sándor 1954. szeptember 30-án<br />

született Budapesten, a Józsefvárosban.<br />

Apja nyomdokain haladva - aki prímás,<br />

zenekarvezető volt - már kilenc éves korától<br />

kezdve zenekarokkal lépett fel. Előbb<br />

a kígyósi zeneiskolában, majd hat évig az<br />

OSZK Stúdióban, Égerland István zenetanárnál<br />

tanult hegedülni, de a Rajkó zenekarnak<br />

is növendéke volt. Édesapjával,<br />

Járóka Sándorral, a népművészet mesterével<br />

1971-ben hathetes amerikai koncertkörúton<br />

vett részt, majd hazaérve saját zenekart<br />

alakított, így mindössze 18 évesen<br />

robbant be a cigányzenei életbe.<br />

Első munkahelye a Kárpátia étterem volt.<br />

Még ebben az évben bemutatkozott együttesével<br />

a rádióban, nem sokkal később a<br />

televízióban is. 1975-ben Saarbrückenben,<br />

két évvel később pedig Hollandiában<br />

szerepelt. Házasodom nemsokára, édesanyám<br />

c. nótája Babusa Miklós szövegére<br />

született.<br />

Zenekarának egymást követő sikerei hatására<br />

nemzetközi pályája is magasan ívelt<br />

felfelé, számtalan külföldi meghívásnak<br />

tett eleget, az Egyesült Államokban, Kanadában,<br />

Hollandiában, Németországban és<br />

Ausztriában is több hónapos koncertkörutat<br />

tartott.<br />

ifj. Járóka Sándor nemcsak a cigányzenében,<br />

hanem a tánczenében és a dzsesszben<br />

is jeleskedett, a hegedű mellett basszusgitáron<br />

is játszott, zeneszerzőként nótákat,<br />

csárdásokat, slágereket komponált, amelyeket<br />

ma is gyakran játszanak különféle<br />

stílust képviselő zenekarok.<br />

Számos lemezfelvétele közül Apáról fiúra<br />

című lemeze aranylemez, míg korábbi<br />

feleségével, Bangó Margittal közös lemeze<br />

kétszeres platinalemez lett.<br />

A cigánymuzsikusok társadalma, elismerve<br />

a prímás tehetségét és személyiségét,<br />

úgy látta, hogy a Járóka-dinasztia folytatásaként<br />

méltó utódja apjának, idősebb Járóka<br />

Sándornak, akit 1973-ban Detroitban<br />

prímáskirálynak koronáztak. Az 1985 áprilisában<br />

elhunyt legendás zenész helyére<br />

lépve ezért 1994-ben, szintén az Egyesült<br />

Államokban, a prímások királyává koronázták<br />

a cigányzenészek.<br />

A zenész súlyos cukorbetegségben szenvedett,<br />

Járóka a lakásán lett rosszul és az<br />

oxigénhiány következtében trombózist<br />

kapott.<br />

Három és fél évvel ezelőtt kómába esett,<br />

és többé nem tért magához. A család az<br />

utolsó percig bízott felépülésében, ezért<br />

gyógyításának elősegítése érdekében alapítványt<br />

hoztak létre, majd zenész barátai<br />

és a családtagok szervezésében tavaly februárban<br />

jótékonysági koncertet rendeztek<br />

a Művészetek Palotájában kórházi kezelésének<br />

segítésére. A család gondos ápolása<br />

és a Péterfy Sándor utcai kórház orvosainak,<br />

ápolóinak kezelése ellenére szeptember<br />

18-án meghalt.<br />

Kolompár Orbán, az Országos Cigány<br />

Önkormányzat elnöke - a magyarországi<br />

cigányság nevében kifejezve részvétét - korábban<br />

úgy fogalmazott: ifj. Járóka Sándor<br />

prímáskirály magára hagyta a magyarországi<br />

cigányságot és zenész dinasztiákat,<br />

nemcsak a cigányság, hanem a többségi<br />

társadalom is az egyik legnagyobb kulturális<br />

értéket képviselő személyiségét veszítette<br />

el. Kiemelte: a prímáskirály unikum<br />

volt a cigány közéletben és a zenésztársadalomban<br />

egyaránt, távozása hatalmas<br />

űrt hagy a magyar, illetve a cigány kultúrában.<br />

Nem úgy szól a nóta a szép magyar honban,<br />

nincs aki húzzassa vagy nincs aki húzza.<br />

Hát húzd rá cigány, csak azért is<br />

ha mindjárt az ingemért is<br />

hadd szóljon a nóta, a szép magyar nóta.<br />

Így mulattak régen szép Magyarországon<br />

estétől hajnalig húzták a cigányok.<br />

Hát mutassuk meg, csak azért is<br />

hogy belőlünk a magyar érzés<br />

nem halt ki azóta, szóljon hát a nóta.<br />

Hát mutassuk meg csak azért is<br />

hogy belőlünk a magyar érzés<br />

nem halt ki azóta, szóljon hát a nóta.<br />

(Ifj. Járóka Sándor szerzeménye)<br />

Összeállitotta: Babindák István<br />

ITTHON 45

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS<br />

Elődeink kincse<br />

A bécsi Művészettörténeti Múzeum egyik<br />

legféltettebb kincsén rovásfeliratok olvashatók.<br />

Az ún. nagyszentmiklósi kincsről<br />

van szó, amely a magyarság felbecsülhetetlen<br />

értékű kultúrkincse. A vélemény<br />

megoszlik arra vonatkozóan, hogy kié,<br />

kikké lehetett, honnan származik, mit jelentenek<br />

a rajtuk látható rovásjelek.<br />

Pulszky Ferenc, a XIX. sz. végének egyik<br />

legmérvadóbb régésze, művészettörténésze<br />

a hunokénak tartja a leletet. Ugyanezt<br />

a véleményt osztotta egészen 1905-ig<br />

Hampel József is, akkor megváltoztatta<br />

46<br />

véleményét és magyar-bolgár alkotásnak<br />

minősítette, amelyet a VII-VIII. századból<br />

származtatott. A hunszármazás mellett<br />

foglalt állást Baráth Tibor kolozsvári<br />

egyetemi tanár is, aki szerint Roga hun<br />

királyé volt (Roga Attila nagybátyja volt).<br />

Ugyancsak erre a következtetésre jutott<br />

Fischer Károly Antal az 1890-es években,<br />

összgyűjtvén és rendszerezvén az addig ismert<br />

rovásemlékeket. A kincs utolsó tulajdonosa<br />

Nagy Géza történész szerint Ajtony<br />

lehetett, akit I. István győzött le. Ugyanezt<br />

bizonyítja László Gyula is, mivel Ajtony<br />

seregének helyszíne Nagyszentmiklóshoz<br />

közel esik. Hívei a menekülés közben áshatták<br />

el a kincseket, a sietségre utal az is,<br />

hogy közel a talajszinthez (kb. 60cm) találták<br />

meg.<br />

A nagyszentmiklósi aranyedények megtalálását<br />

és utóéletét Friedrich Klára leírásával<br />

idézzük fel (Friedrich Klára-Szakács<br />

Gábor: Kárpát-medencei birtoklevelünk,<br />

a rovásírás, 2003): „Ki tudja hány évszázad<br />

óta nyugodtak már az aranyedények a<br />

föld alatt, amikor 1799. július 3-án Nákó<br />

Kristóf földesúr jobbágyai, Néru Vuin és<br />

felesége, Ikonia rátaláltak árokásás közben.<br />

Kezdetben 23 aranyedényről volt szó,<br />

amelyet részint két görög kereskedőnek,<br />

részint a helybéli aranyművesnek eladtak,<br />

több darabot a hallgatásuk fejében nekik<br />

ajándékoztak, egyes edényeket pedig megrongáltak,<br />

pl. két kancsónak, valamint egy<br />

csészét díszítő bikának a füleit letörték és<br />

egy szelence tetejével együtt beolvasztották<br />

anélkül, hogy a földesurat a leletről

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS<br />

értesítették volna. Egy harmadik görög<br />

kereskedő is megorrontotta az eseményt<br />

és felvásárolta Vuinék, majd az aranyműves<br />

edényeit. Mindhárom kereskedő Pestre<br />

indult a nagyobb haszon reményében,<br />

de a kincs híre megelőzte őket, így kénytelenek<br />

voltak bejelenteni Boráros János<br />

polgármesternek. A kereskedők kártalanítása<br />

után, augusztus 3-án leltárba vették a<br />

kincset a városházán: azaz hét korsót, egy<br />

ovális tálat, négy kerek tálat, két poharat,<br />

három bikafejes csészét, egy nyeles tálat,<br />

egy ivókürtöt, egy szelencét üvegpaszta<br />

berakással, két talpas kelyhet. Az edények<br />

súlya 74 gramm híján tíz kiló. A megrongált<br />

és beolvasztott részek miatt Vuinéknál<br />

vizsgálatot rendeltek el, ahol ők maguk<br />

még egy keresztet és egy fülbevalót bevallottak,<br />

egy szemtanú pedig több, az eddiginél<br />

is nagyobb korsóról beszélt. Ikonia<br />

elmondta, hogy a keresztet a földesúrnak<br />

adta engesztelésképpen a kincs elhallgatása<br />

miatt. Az elhallgatást azzal indokolta,<br />

hogy néhány évvel azelőtt a közeli Aranka<br />

patakban talált régi pénzekkel teli ládát becsületesen<br />

beszolgáltatta a hatóságnak, de<br />

még csak meg sem köszönték neki. Nákó<br />

Kristóf a keresztet egy zárdának adományozta,<br />

ahonnan az a II. világháború alatt<br />

eltűnt. Így tehát kideríthetetlen, hány darabból<br />

állt eredetileg a kincs.<br />

Szeptemberben a császári és királyi Régiségtár<br />

igazgatója, Neumann abbé értesítette<br />

Ferenc császárt a leletről, és javasolta annak<br />

megszerzését, amely 1799. október 2-<br />

án a bécsi Régiségtárba került. Ikonia Vuin<br />

mezítláb és gyalog indult Bécsbe némi<br />

jutalom reményében, mivel Mária Terézia<br />

rendelete alapján a megtalálók és a földtulajdonosok<br />

a leletek értékének egyharmad<br />

– egyharmad részére jogosultak, a harmadik<br />

harmad pedig az államé. Könyörgésére<br />

a a kincstár szerény összeget ítélt meg a<br />

családnak és a földesúrnak, erről azonban<br />

akkor nem értesítették őket. A pénz csak<br />

1813-ban jutott el Nákó Kristóf fiához, aki<br />

abból házat építtetett Vuinéknak, őt magát<br />

bárói rangra emelték.<br />

A kincs 1799 óta csupán egyszer került<br />

vissza szülőföldjére – 1884. február 17-<br />

től június 16-ig – a budapesti Országos<br />

Ötvösművészeti Kiállítás idejére. Nem<br />

csak az arany finomsága (legtöbb 21-22<br />

karátos ) és a művészi ötvösmunka miatt<br />

felbecsülhetetlen értékű, hanem 14 darabján<br />

rovásfeliratok is vannak: öt korsón, az<br />

ovális tálon, a két kerek tálon (ezeknek a<br />

közepén van az ozorai fejedelem keresztjével<br />

megegyező mintázat), egy poháron,<br />

a két nyeles tálkán, az ivókürtön és a két<br />

kelyhen. ” (Legutóbb az Orbán-kormány<br />

idején állították ki a Nemzeti Múzeumban.)<br />

Az aranyedényeken található rovásfeliratok<br />

máig őrzik titkukat. Sokan sokféleképpen<br />

próbálták megfejteni, aszerint, hogy<br />

milyen identitásúnak vallották magukat<br />

a megfejtők. Egy Dietrich nevű német rúnáknak<br />

tartotta a jeleket. Szentkatolnay<br />

Bálint Gábor 1901-ben értelmezte, megfejtését<br />

benyújtotta a tudományos akadémiának,<br />

ahol Hunfalvy Pál főkönyvtáros<br />

( aki német létére „magyar nyelvész” volt)<br />

elégette azokat, mert nem egyezett a finnugor<br />

elmélettel.<br />

Supka Géza régész, művészettörténész<br />

brahmi, óindiai nyelvűnek, Mészáros<br />

Gyula turkológus türk feliratnak tartotta,<br />

Csollány Dezső régész török nyelvű szövegnek<br />

látta a feliratot. Pataky László mérnök<br />

egyértelműen magyar nyelvűnek tartja<br />

a feliratokat, mint ahogy Forrai Sándor<br />

és Fehérné Walter Anna is. Idézzük még<br />

a nagy tekintélyű Bakay Kornél régész<br />

professzor véleményét is (Őstörténetünk<br />

régészeti forrásai I., Miskolci Bölcsész<br />

Egyesület, 1997), aki megállapítja, hogy „a ><br />

ITTHON 47

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS<br />

><br />

nagyszentmiklósi arany edényeken ugyanis<br />

három fajta írás van: görög betűs görög<br />

nyelvű, görög betűs török nyelvű és rovásírás”.<br />

Ezután felteszi a kérdést : „De hát<br />

akkor milyen eredetű a nagyszentmiklósi<br />

kincs edényein olvasható rovásírás Vékony<br />

Gábor meggyőző érveléssel megállapította,<br />

hogy párthus eredetű!”<br />

A nagyszentmiklósi aranykészlet bizonyára<br />

még hosszú ideig a kutatások tárgyát és<br />

a vélemények ütközését képezi majd. Ám<br />

afelől aligha lehetnek kételyeink az eddigi<br />

eredmények összevetése után, amit maga<br />

Bakay professzor így summáz:„.. a rovásfeliratok<br />

és más átalakítások is bizonyosan<br />

már a IX-X. századi beavatkozásokról tanúskodnak,<br />

valamint arról is persze, hogy<br />

igenis volt írásbeliségünk már a honfoglalás<br />

korában is.”<br />

Befejezésül Fischer Károly Antal gondolatát<br />

idézzük: „E feliratok oly fényes bizonyítékai<br />

elődeink írástudásának, mint az<br />

arany, amelybe beróva vannak.”<br />

Z. Urbán Aladár<br />

Kárpát-medencei Rovásírásverseny – 2008<br />

A verseny célja: megismertetni és megszerettetni a fiatalokkal ősi magyar kulturális örökségünket,<br />

a magyar rovásírást s általa elmélyíteni a magyarsághoz való tartozás tudatát.<br />

A verseny döntője <strong>2008.</strong> június 21-én Budapesten lesz. Ezt megelőzően Magyarországon öt körzeti,<br />

illetve erdélyi, délvidéki és felvidéki válogató lesz. A felvidéki országos válogató szervezője a Palóc Társaság.<br />

Versenyföltételek:<br />

a, Korosztályok<br />

- alsó tagozatos (III – IV. évf.)<br />

- felső tagozatos két csoport (V – VI. és VII - VIII. évf.)<br />

- középiskolás (ide soroljuk az alapiskola IX. évfolyamos<br />

tanulóit is!)<br />

b, Korosztályok szerinti kötelező feladatok<br />

1. Feladatok az alsósoknak<br />

- 5 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre<br />

- 5 sor terjedelmű átírás latin betűsről rovásírásra<br />

- 3 sor terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása<br />

2. Feladatok a felsősöknek<br />

- 10 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre<br />

- 10 sor terjedelmű átírás latin betűsről rovásírásra<br />

- 3 sor terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása<br />

3. Feladatok középiskolások számára<br />

- 15 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre<br />

- 15 sor terjedelmű átírás latin betűsről rovásírásra<br />

- 3 sor terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása<br />

4. Valamennyi korosztálynak<br />

Írjuk, mondjuk magyarul!<br />

Közhasználatú idegen szavak magyar szavakkal történő<br />

írásbeli helyettesítése<br />

c, Nem kötelező, választható feladat:<br />

- botrovás (saját faragó, bicska, törülköző). Eszközszükséglete:<br />

- alsó tagozatos: 80 cm kérges botra rovás, minden betű kiírva<br />

- felső tagozatos és középiskolás: 100 cm hosszú négy<br />

oldalára gyalult 2x2 cm széles léc, minden betű kiírva<br />

d, Versenyszabályok:<br />

- Forrai Sándor ábécéje használandó írásban és olvasásban,<br />

jobbról balra haladva<br />

- a feladatok megoldásához segédeszköz nem használható<br />

- a verseny időtartama 45 perc<br />

- az eredmény a hibaszámtól, illetve hibátlanságtól, valamint<br />

a megoldásra fordított időtartamtól függ<br />

e, Résztvevők<br />

- iskolák, rovásírás-szakkörök, szervezetek képviseletében<br />

korosztályonként legtöbb 3 versenyző, valamint egyének onnan,<br />

ahonnan szervezetten nincsenek jelentkezők<br />

- a budapesti döntőbe kizárólag a felvidéki válogatón részt vett<br />

korcsoportonkénti első három helyezett versenyző kerül,<br />

vagyis 12 versenyző a Felvidékről<br />

f, Jelentkezési határidő: <strong>2008.</strong> február 29.<br />

A jelentkezést név, korosztály, elérhetőségek (levélcím, távbeszélő,<br />

villámlevél) feltüntetésével kell elküldeni a<br />

z.urban@paloctarsasag.real-net.sk címre.<br />

g, A felvidéki országos döntő időpontja és helyszíne:<br />

<strong>2008.</strong> április 26., Zselíz (Želiezovce)<br />

A jelentkezőknek részletes felvilágosítást tartalmazó meghívót küldünk<br />

a verseny előtt.<br />

A résztvevők megjutalmazásáról a szervező és támogatói gondoskodnak.<br />

Az ország minden részéből várjuk a magyar fiatalok jelentkezését.<br />

Sikeres felkészülést és a versenyen tisztes helytállást kíván a Palóc<br />

Társaság!<br />

48

A Pozsonyi Casino műsoraiból:<br />

Klarissza (Klariská) utca 7.<br />

A PC kedden, csütörtökön, szombaton 16.oo-tól 21.oo-ig üzemel. Kapucsengő: PC / telef.: 544 10 395 ( 16.oo-tól 21.oo-ig )<br />

<strong>2008.</strong> január 22. kedd 17.00 (1. rész)- 18.20 (2. rész)<br />

1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. Ezt az eseményt<br />

1989 óta január 22-én ünnepeljük, a Magyar Kultúra Napján. Ebből az alkalomból<br />

a PC Mozgóképszínháza bemutatja Koltay Gábor – Horthy a kormányzó c.<br />

dokumentum filmjét. A vetítés 1. része 17.00 órakor kezdődik, a 2. rész 18.15-kor.<br />

<strong>2008.</strong> január 24. csütörtök 18.00<br />

Kóczán Mór olimpiai bronzérmes gerelyhajítóról, aki református lelkészként Aranyoson<br />

és Csilizradványon is működött, Gonda Pál tart előadást.<br />

<strong>2008.</strong> január 26. szombat 16.00<br />

A szokásos, haszontalan ajándékok árverésére kerül sor ma délután. A kalapáccsal<br />

Hritz István működik, a zongora billentyűit Mács József kezeli. Az árverés bevétele<br />

a Casinó pénztárába kerül.<br />

<strong>2008.</strong> január 29. kedd 18.00<br />

Lengyel Tünde történész - Magyar nagyasszonyok címen tart előadást Czobor<br />

Ezsébetről (Thurzó György nádor második neje), Nyári Krisztináról (ő lett a nagynevű<br />

Esterházy család ősanyja), Széchy Máriáról (a „Murányi Vénusz”), Lorántffy<br />

Zsuzsannáról (a sárospataki kollégium megalapítója), Boldog Bosnyák Zsófiáról<br />

(Sztrecsény várának szentje) és másokról.<br />

<strong>2008.</strong> január 31. csütörtök 18.00<br />

Lampl Zsuzsa szociológussal beszélget Dobos Éva tanárnő. Aktuális a téma, a most<br />

6 éves gyermekek útnak indítása, hová, merre, hogyan<br />

<strong>2008.</strong> február 2. szombat 16.00 - fánkvetélkedő<br />

Farsangi fánkok versenynapja, komoly díjazással értékelve a legsikeresebb fánkok<br />

alkotóit. A verseny zsűrijét csak férfiak képviselik, akik egyúttal fánkimádók.<br />

A FELVIDÉKI CORVIN KÖR<br />

A Komáromi Csemadok. alapszervezete<br />

Közremüködésével, meghirdeti:<br />

az 1956 – os<br />

forradalom emlék szavalóversenyét<br />

Nyitra-Nagyszombat-Pozsony kerület és<br />

Komárom-Esztergom megye<br />

KÖZÉPISKOLÁSAI részére.<br />

Helyszín: Révkomárom, Kossuth tér, a Csemadok épülete<br />

Időpont: <strong>2008.</strong> február 23, szombat, 10:00<br />

Az anyanyelv nem eladó!<br />

Megkezdődtek a beiratkozások<br />

A magyar szülők és nagyszülők,- sok<br />

helyütt a magányos anyukák – látszólag<br />

nehéz döntés előtt állnak: hová<br />

írassák be szemük fényét, a kicsi gyermeket<br />

Az anyanyelvű vagy a szlovák<br />

iskolába A kérdés már önmagában<br />

iszonyatos a huszonegyedik század<br />

első éveiben azzal, hogy egyáltalán<br />

létezik. A világ szerencsésebb részein<br />

– a vegyesen lakott térségeket is beleértve<br />

– nincs ilyen, olykor a gyerek<br />

egész életére dilemma. Anyanyelv<br />

csak egy van, nincs hát min gondolkodni.<br />

Az anyanyelv mindegyik szavához<br />

múlt, érzelem és kultúra tartozik.<br />

Az anyanyelv ősi kincsünk, nem<br />

lehet alkudozni eladásáról, mint ahogyan<br />

a szüleink használta kedves tárgyak<br />

elkótyavetélésről sem.<br />

Aki veszi a fáradtságot és körbenéz<br />

a világban, megtapasztalhatja, hogy<br />

erősödnek a nemzeti gyökerek, egyre<br />

többen érdeklődnek a múltjuk iránt,<br />

mert rádöbbentek, hogy a gyökértelenség<br />

kiszolgáltatottságot hoz magával.<br />

A saját anyanyelvét sem ismerő<br />

embert naponta tízszer csapják<br />

be, míg végül teljesen magára marad<br />

– elszakad a megtartó és óvó közösségtől.<br />

Jelentkezés: - forradalmi témájú vers<br />

szabadon választott vers<br />

Minden jelentkezőnek kell mindkét témával<br />

foglalkozó verssel készülnie!<br />

Nevezési feltételek: Teljes név, kor, telefonszám,<br />

iskola hivatalos neve, címe<br />

Jelentkezésüket és további kérdéseiket a<br />

corvin1956@gmail.com címre vagy a 0907/433298<br />

telefonszára várjuk, febr. 20-ig.<br />

„ A nemzetért mindent, a nemzetet semmiért !”<br />

A változás jogát fent tartjuk!<br />

A magyar iskola, a magyar irodalom,<br />

a magyar kultúra világszerte megbecsült<br />

érték. Nem véletlen, hogy a<br />

nemzetrombolók szét akarják verni<br />

hagyományainkat – uralkodni akarnak<br />

fölöttünk, leigázva a lelkünket is.<br />

Aki gondolkodik, jó döntést hozhat.<br />

Bár ez történne az idei beiratkozások<br />

során is!<br />

/t/ M. Nagy László felvétele<br />

ITTHON 49

FELVIDÉKI FALUMÚZEUMOK – APÁTÚJFALU<br />

Falumúzeum a gémeskút árnyékában<br />

Apátújfalu a történelmi Hont és Nógrád<br />

határán fekszik. Hont vármegye régi térképein<br />

Újfalu és Apáti még két önálló településként<br />

van feltüntetve. Bakács István<br />

,,Apaty” első írásos említését 1302-re teszi.<br />

Ettől kezdve a Hontpázmán nemzetség<br />

családjai uralták a falut. Győrffy György<br />

szerint a helységet már a XII. század elején<br />

is említik. Újfaluról hosszú időn át úgy<br />

tudtuk, hogy 1330-ban tettek róla említést<br />

először. Bakács István ír egy 1323-ban kelt<br />

okiratról, amelyben már szerepel a helység<br />

neve Vyfalu alakban. A faluról Fényes<br />

Elek is megemlékezik geográfiai szótárában.<br />

Apátiról írja, hogy ,,földje és rétje jó,<br />

szőlője kitűnő bort termő, erdeje csekély”.<br />

A magyar falunak a XIX. század közepén<br />

168 katolikus lakosa volt. Újfalu Balassagyarmattól<br />

negyed mérföldre települt,<br />

265 katolikus és 9 evangélikus lakossal.<br />

A palóc községnek hosszú időn át temploma<br />

sem volt. 1923-ban Haller plébános<br />

kezdeményezésére kezdtek neki a templom<br />

építésének. Iskola is csak a század<br />

elejétől működött a faluban. Árfa Tamás<br />

erdélyi tanító kezdte meg az iskolában<br />

az oktatást. A magyar iskola az 1974-75-<br />

ös tanévben zárta be kapuit 21 diákkal,<br />

utolsó pedagógusa Pölhös Miklós volt.<br />

Sajnos a magyar iskola hiánya érezteti hatását<br />

a község kulturális életében is. Bár<br />

a Csemadok helyi szervezetének egy-két<br />

lelkes, idős tagja megpróbálkozik még a<br />

múlt felidézésével és a fontosabb évfordulókon,<br />

az évente megtartott falunapokon<br />

hallatják hangját, bemutatkoznak a kultúra<br />

helyi napszámosai, már nincs meg az<br />

a lelkesedés, mely egykoron annyira jellemezte<br />

ezt a néhány száz lakosú magyar<br />

települést. Ennek némileg ellentmond az<br />

a tény, hogy pár lelkes magyar ember, a<br />

krónikában olvasható bejegyzés alapján<br />

Schmidt László, Bevíz József, Kukolík<br />

László és Blaho Emil közreműködésének<br />

és elszántságának köszönhetően 2003-<br />

ban megnyitották a helyi Falumúzeumot<br />

,melyre igazán büszkék lehetnek a helyiek,<br />

de még a környékbeliek is. A krónika<br />

bejegyzéseiből látni,hogy minden eddigi<br />

látogató szép élményekkel gazdagodva<br />

távozott a helyszínről. Ha kicsit végigkalauzoljuk<br />

az olvasót a Falumúzeumon,<br />

akkor elmondhatjuk, hogy az épület szerves<br />

részét képezi a ház melletti nyitott fészer<br />

vagy szárazalja, ahogyan a palócok<br />

mondják, mely alatt ott állnak az egykori<br />

parasztvilág dolgos hétköznapjait megörökítő<br />

szerszámok, a hagyományos szénásszekér,<br />

a föld megmunkálásához szükséges<br />

eszközök, mint az eke és a borona,<br />

de számos olyan dolog is, melynek nevét a<br />

mai fiatalok már nem is tudják, hírét sem<br />

hallották. A különbejáratú kamrában a<br />

helyi borkultúra hagymányainak igazolásaként<br />

ott áll az a fából készített szőlőprés,<br />

melynek az aljára vésett bejegyzés 1913-<br />

ból való. A két nagyobb belső szoba egyikének<br />

padlóját az eredeti formában hagyták,<br />

vagyis agyaggal és tehéntrágyával<br />

felöntve. A szobában felállított szövőszék<br />

áll, mellette az igen ritka iker tiló, amit a<br />

kender megtörésére használtak, valamint<br />

a szövéshez és fonáshoz szükséges eszközök.<br />

A másik szoba, az ún. tisztaszoba , a<br />

palóc nép vallásosságáról, viseleti szokásairól<br />

és hazaszeretetéről tesz tanúbizonyságot.<br />

Különösen értékes darabja a gyűjteménynek<br />

az egykori paraszt-Bocskay<br />

kabát, melyhez hasonlót még komolyabb<br />

néprajzi múzeumokban sem láttam.<br />

A múzeum gondnoka, Schmidt László<br />

panaszolja, hogy az épületet, sok környékbeli<br />

múzeummal és kápolnával<br />

egyetemben, már egyszer kifosztották, és<br />

minden értékesebb kegytárgyat elvittek<br />

belőle. Ezeket egy későbbi helyi gyűjtés<br />

alkalmával pótolták. Az adományozókról<br />

pontos listát vezet, ezzel is jelezve, hogy<br />

ez a közgyűjtemény a helyi palóc emberek<br />

összefogásából jött létre, kelt életre.<br />

Ez tiszteletre méltó, mert jelzi, a gyökerek<br />

még élnek az ezeréves földben. És ezek<br />

a gyökerek minden látszat ellenére, magyarok.<br />

Csak az új, friss hajtásokat kellene<br />

nagyobb odafigyeléssel ápolni, óvni.<br />

Hogy olyan fákká cseperedjenek, mely<br />

fáknak a tetejéből látni lehessen még a<br />

magyar múltat és jövőt is, itt, kődobásnyira<br />

az immár határtalan Európa valóban<br />

lebontott határa közelében, az Ipoly völgyében.<br />

A falubéliek ebbéli felelősségére<br />

a község főterén álló Szent István szobor<br />

is gyakran figyelmeztet, reméljük, nem<br />

eredménytelenül.<br />

Palócz<br />

50

ITTHON 51

FELVIDÉKI FALUMÚZEUMOK – APÁTÚJFALU<br />

52

logo

products

Resources

Company

Terms of service
Privacy policy
Cookie policy
Cookie settings
Imprint
Change language
Made with love in Switzerland
© 2024 Yumpu.com all rights reserved

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!