közPONT. 35 Mekkora a gáz 38 Finanszírozás a fenntarthatóság jegyében
közPONT. 35 Mekkora a gáz szöveg: Kiszl Ivett, Rajkó Anna A napjainkban tapasztalható éghajlatváltozás olyan sebességgel és mértékben zajlik, amilyenre az elmúlt 120 ezer évben nem volt példa. A legutóbbi száz évben a földi átlaghőmérséklet csaknem 0,5 Celsius-fokkal emelkedett, s az ENSZ égisze alatt működő Klímaváltozást Elemző Kormányközi Testület (IPCC) vizsgálatai szerint a 21. század végéig akár 5,8°C-kal is növekedhet az átlaghőmérséklet 1990-hez képest. Mára egyértelműen uralkodóvá vált az a nézet, mely szerint a globális felmelegedésért az üvegházhatású gázok, leginkább pedig a szén-dioxid kibocsátásának növekedése a felelős. Ebből a szempontból valóban riasztó, hogy a szén-dioxid-kibocsátás üteme nemhogy csökkenne vagy legalább stabilizálódna, hanem még gyorsult is az utóbbi években. A kibocsátás 2000 és 2005 között két és félszer nagyobb ütemben nőtt, mint a kilencvenes Erdő minden mennyiségben Bozsó Brigitta szerint a légköri szén-dioxidot az erdők és a különböző természetes társulások, sőt a talajok is képesek megkötni, elnyelni. Ezért az erdőállomány szűkülésének megfékezése (globális szinten) kiemelkedően fontos. Az esőerdők nélkülözhetetlenek a szén-dioxid elnyelésében, hiszen azok termelik a legtöbb biomasszát. Hazánkat tekintve elsődleges szempont, hogy az erdőtelepítés és -kezelés fenntartható módon történjen, előnyben kell részesíteni a honos fajokat, természetes rendszereket. A biomassza-ültetvényekhez használt műtrágya gyártása például szintén jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár. években. Ennek egyik oka az, hogy a kőolaj árának emelkedésével párhuzamosan a világ országai nemhogy a környezetkímélőbb energiatermelés felé vették volna az irányt, hanem éppen ellenkezőleg, sokan a nagyobb szén-dioxid-kibocsátással járó szénre álltak át. Őserdő a kongó folyó mellett A CO 2 kibocsátását legjobb volna azonnal nullára csökkenteni. Tervek és remények A légköri szén-dioxid-kibocsátás mérséklésére és a globális felmelegedés lassítására eddig is számos törekvés irányult. Olyan globális megegyezést, amelyet minden nagy szén-dioxid-kibocsátó magára nézve kötelezőként ismert volna el, mindmáig nem sikerült összehozni (lásd a kiotói jegyzőkönyvet, amelyet még az Obamakormányzat sem tett magáévá), de a remények szerint idén decemberben Koppenhágában létrejöhet a nagy megegyezés a világ tizenöt legfejlettebb országa között. Addig is maradnak az önkéntes felajánlások: az Európai Tanács például 2007 márciusában úgy határozott, hogy az EU 2020-ra kész 30 százalékos kibocsátáscsökkentésre 1990-hez képest, ha más fejlett államok is ezzel összemérhető vállalást tesznek, továbbá a gazdaságilag fejlettebbnek számító fejlődő államok is kellőképpen hozzájárulnak a globális klímavédelemhez. A Tanács állásfoglalása szerint addig is, amíg nem jön létre egy új nemzetközi megállapodás, az EU egyoldalúan vállalja a legalább 20 százalékos kibocsátáscsökkentést a nevezett időszakra. A testület ezzel egyidejűleg úgy döntött, hogy az unió energiamérlegén belül 2020-ra 20 százalékra kell növelni a megújuló energiaforrások arányát. Csökkentés vagy megszüntetés Egyes tudományos eredmények szerint az éghajlatváltozás kockázata odáig fajult, hogy napjainkban nem elégséges a korábban elegendőnek gondolt mértékben redukálni a légköri szén-dioxid-kibocsátást. A legoptimálisabb megoldás az volna, ha a kibocsátást szinte a nullára tudnánk mérsékelni. Például idén tavasszal a norvégiai Tromsöben tizenhárom ország külügyminiszterének és Al Gorenak, az Egyesült Államok volt alelnökének részvételével megrendezett tanácskozáson az a konszenzus formálódott ki, hogy a felmelegedés megállításához 2050-re a kibocsátás akár 85 százalékos csökkenését kell elérni. 2009. augusztus
Change language