pdf, 636.9k - Adatbank

amelyek a romániai magyar elit számára már-már megkérdõjelezhetetlen
evidenciák voltak, akkor az eltérés – mint már említettük
– nyilvánvaló. Úgy tûnik, sok tekintetben a nemzet- és népépítés
nem volt sikeres. Ez a következõ problémához vezethet: a mai
kelet-európai politikai reformok nem lehetnek népszerûek, mivel
csökkentik az életszínvonalat anélkül, hogy képesek lennének
pozitív, aktív (mozgósító, de nem föltétlenül egy közös cél érdekében)
értékeket ajánlani, reményt adni. Ezzel is magyarázható, hogy
az alku-, vagy döntési pozícióba került RMDSZ-nek késõbb komoly
legitimációs problémái keletkeztek. Hiszen olyan értékeket kellett
forgalmaznia, olyan döntéseket kellett vállalnia, amelyeket csak a
lakosság egy kis része fogad el. Nem meglepõ, hogy egy idõ múlva
alternatív identitásképek, programok, értékek, politizálási stílusok
jelentek meg.
Jegyzetek:
1. Ezt a témát dolgozza fel White – Gill – Slider (1993) kötetének 11. fejezete: Letters
and political communication. A Szovjetunióban a lakosságnak a párt- és államapparátushoz,
vagy az újságokhoz írt panaszaival (beleértve a leveleket) foglalkozni
alkotmányos kötelezettség volt. A központi és helyi államapparátusnak, a nagyobb
újságoknak külön irodái voltak, ahol az alulról érkezõ észrevételeket, véleményeket,
leveleket feldolgozták.
2. A kutatásban feldolgozott leveleket jelenleg a Sepsiszentgyörgyi Megyei Könyvtárban
tárolják.
3. Az 1990-es levélcsomagban találtam 36 levelet az 1980-as évekbõl. Ezek véletlenül
maradhattak ott, mert már lejárt problémákról szóltak.
4. Csak a 19. században lett Háromszék része.
5. Gamson (1992).
7. Ebben az esetben a levélíró nem tudja pontosan az 1989 decemberében uralomra
jutott politikai szervezet, a Nemzeti Megmentési Front nevét.
8. Egy volt tsz-tag nyugdíja akkoriban nagyon alacsony volt: körülbelül 100–200 lej.
Elõfordultak (igaz, rendkívüli) esetek, hogy csak havi 10, sõt 5 lej volt – az országos
havi átlagbér ekkor körülbelül 2500 lej.
9. Nagyon valószínû, hogy a lappal való ilyenszerû azonosulás sokkal elterjedtebb,
még ha kevés is a hasonló hangvételû levél. Szem elõtt kell tartanunk, hogy az
emberek többsége valószínûleg nem veszi a fáradságot, hogy egy második,
felháborodott levelet küldjön, amelyben „jogait” követeli, mint a publikum tagja.
Könnyebb elképzelni, hogy inkább magában keresi a hibát, vagy megbékél a
helyzettel.
151