pdf, 636.9k - Adatbank

Erre két magyarázatot találunk: az egyik egy bizonyos politikai
kultúra, önmérséklet. 59 Ebben a vonatkozásban nem az együttélés
tapasztalata, hanem az elit példája volt mérvadó. A romániai
magyar nyilvánosságban közvetlen románellenes megnyilatkozások
gyakorlatilag nem léteznek. Ezt bizonyítja az illetõ napilap
szerkesztõinek az önmérséklete is: azt a néhány nacionalista
felhangú levelet sem közlik, és elzárkóznak még azoknak a
polemikus írásoknak a közlésétõl is, amelyek a helyi román lap
elfogult kijelentéseire reagálnak.
A másik ok az ambivalens diskurzusban kereshetõ. Az absztrakt
románellenesség a mindennapi együttélés gyakorlati szabályai
szerint nagyon jól megfért egy-egy konkrét személy pozitív
megítélésével („román, de rendes ember”, vagy éppenséggel „román
ugyan, de ilyen rendes embert a magyarok között is ritkán
találni”). Azaz a románok iránti jól ismert ellenszenvet a konkrét
kapcsolatokban elnyomhatta az illetõ helyzetben kialakult jelentés,
értékelés; illetve az illetõ személyt más normák szerint ítélhették
meg. Ez még nem jár föltétlenül a szociális távolság feladásával.
Nem biztos, sõt ritka (volt, és most is az), hogy a kiváló munkahelyi
kapcsolatok kiterjednek a magánéletre is (egymás meglátogatása,
közös étkezés, esetleg házasság, stb.). 60
Elit
Az egyik hipotézisünk az volt, hogy az elitnek távolról sincs
olyan fontos szerepe a nemzet- vagy népépítésben, mint ahogy azt
a szakirodalom egy része feltételezi. Nem lehet megérteni sem a
nemzeti identitást, sem más értékek mûködését csak az értelmiség
nyilvános szereplése, az általa forgalmazott értékek alapján. A
közvélemény sokszor nem is vesz tudomást bizonyos kijelentésekrõl,
félremagyarázhatja, vagy esetleg az elit szándékaitól eltérõen
értelmezi õket. Ugyanakkor a Nagy Hagyomány sok eleme nem
az elit sikeres „építési” munkájának, propagandájának köszönhetõen
épül be a Kis Hagyományba, hanem az utánzás, a „kultúrjavak
148