pdf, 636.9k - Adatbank

kötelessége elfogadni és ápolni a vidék „magyar jellegét”. A gyenge
helyi adminisztráció amiatt is bûnös, hogy ezt elhanyagolja.
Másrészt viszont az is egyértelmû, hogy az idegeneket nem
szívesen fogadják be. Bár azt is meg kell jegyeznünk, hogy az
idegent eléggé sajátos módon határozzák meg: a más vidékekrõl
beköltözött emberektõl általában csak akkor idegenkednek, ha
azok románok. Azokat a magyarokat, akik Erdély más vidékeirõl
költöztek be, illetve azt a néhány németet, aki idetelepedett,
minden további nélkül elfogadták. (Ha azonban konfliktusba
kerülnek, akkor az idegen – nem háromszéki – származást
felemlegetik.) Másrészt viszont a cigányokat kétségtelenül helybélinek
tartják. Ebben az esetben a negatív sztereotípiák kizárólag
a kulturális különbségre vonatkoznak, annak ellenére,
hogy nagy többségük magyarul beszél.
Konfliktusok
A konfliktusok zömmel nem az átmeneti idõszak következményei.
A falu és város, munkás és „fõnök”, munkás és „irodista” 43 ,
a kérvényezõ és bürokrata közti ellentétek egy címszó alá helyezhetõek:
megalázott, dolgozó elnyomottak – arrogáns, lusta elnyomók.
44 Ami új téma, az a „gazdag–szegény” ellentétpárban rajzolódik
ki – de ez a vizsgált idõszakban még nagyon ritka, és mint
valamilyen átfogó, radikális társadalomkritika része nem is létezik.
Az 1990-es évben az „igazság mint egyenlõség” téma robbanásszerûen
jelentkezik. De az év végére el is tûnik. Az új („régi–újnak”
is nevezett) elit iránti ellenszenv oka nem az, hogy gazdag, vagy
mert kihívóan viselkedik, fitogtatja gazdagságát (ebben a térségben
ritkán viselkedik kihívóan), hanem mert a közfelfogás szerint
korrupt, arrogáns, mert jogtalanul, igazságtalanul jutott vagyonhoz
a múlt (és a jelen) rendszerben, és mert újraelosztói szerepében
nem biztosít egyenlõ részt mindenkinek.
143