pdf, 636.9k - Adatbank

értetõdik, hogy ezért az államot kell vádolni, hiszen „õk” azok,
akik nem javítják meg az utat.) A tó partja azonban tele van
szeméttel, és ez már bizony a „mi” felelõsségünk. „Nem érdemlünk
meg egy ilyen tavat, képtelenek vagyunk értékelni, tönkretesszük
a környékét.”
A szemétért, a szabályok és törvények hiányáért nemcsak a
lakosok mentalitását, a helyi hatalmat okolják, hanem elég gyakran
magát a demokráciát is, amely gyakran a piacgazdaságnak, az
agresszív individualizmusnak a szinonimája. A problémák forrása
eszerint az új társadalmi–politikai rendben, az általa hordozott
értékekben kereshetõ. Ebben az esetben a mindennapi élet gondjait
a rend hiányából, a „káoszból” eredeztetik, mivel ezek teszik
lehetõvé az egyéni érdekek „arrogáns” elõtérbe helyezését. Eszerint
egyesek nem hajlandók szem elõtt tartani az együttélés
megszokott szabályait, vagy más emberek elemi igényeit, érdekeit,
elvárásait. Ezekben az esetekben az „individualizmus” a civilizált
viselkedésmód ellentéte. Az utóbbi feltételezi, hogy az egyén
szorosan kapcsolódik egy adott konkrét vagy akár absztrakt
közösség értékeihez, normáihoz, együttélési szabályaihoz. A pusztító
individualizmust eszerint szigorúan szabályozni kell, és nemcsak
falun. Az egyéni érdekek túlzott érvényesítésének a fõ okát
abban látják, hogy eltûntek a tisztesség elemi szabályai. A büntetés
– írják gyakran – nem tudja teljesen megoldani a helyzetet. Íme,
hogyan fejezõdik be egy levél, amelyben a levélíró arról panaszkodik,
hogy lassan kivész a pisztráng a hegyi patakokból, mert
odahordják a szemetet (a patakba!): néhány évvel ezelõtt az
emberek „nem attól féltek, hogy meglátja õket a polgármester,
hanem érezték, hogy ez nem jó”.
A régió elhanyagoltságát, a „magyaros tisztaság” hiányát egy
„magyar városban” elsõsorban mégis az „idegenek” – azaz a
cigányok és a betelepített románok – jelenlétével magyarázzák. Az
egyik esetben a levélíró panaszkodik, hogy a tehenek a város egész
területén legelnek, fõként a központi parkban. Íme, írja a levél
szerzõje, hogyan értelmezik a szomszéd falusi román parasztok a
134