pdf, 636.9k - Adatbank

ázták, hogy az illetõ idõszakban nagyon sok volt a kiemelkedõen
fontos téma, míg az olvasó cikke idõtálló problémát dolgozott fel,
tehát úgy döntöttek, hogy közlését egy ideig elhalasztják. 9
Amikor az elõfizetések kérdése életbevágóan fontossá vált az
újság számára, akkor a levélírók régi elõfizetõi státusukat hasonló
érvelésekben használták fel. Vagy pedig bizonygatták hûségüket
egy jó minõségû lap iránt:
Rendes olvasója vagyok a Háromszék-nek nem mondok le akár
milyen ára lesz, mert meggyözõdtem hogy nagyon sok esetben
megnyugtatást, felvilágosítást nyujt olyan dolgokról amit másképp
nem tudnék nem jutnánk hozza ha ezt a kis élettablettát nem
kapnánk meg, minden reggel.
És mégis, az esetek többségében a levélíró – mint a publikum
tagja – azért ír, mert segítségre van szüksége. Nemegyszer
bevallják, hogy az illetõ probléma szerintük sem tartozik a lapra,
de – a már említett „funkcionális”, vagy jelen esetben „intézményi
analfabetizmus” következtében – nem tudják hová forduljanak, ki
oldhatná meg a gondjaikat.
A „normális” helyzet az, amikor a levélíró tudja, hogy a laphoz
fordulhat, és ezért rögtön a kéréssel kezdi. Általában emlékeztetik
a szerkesztõket, hogy a lap olvasói mind tudják, hogy az újság
rendszeresen válaszol az olvasók kérdéseire, javaslatokat tesz,
esetleg segít adminisztratív problémáik megoldásában. És azt is
tudják, hogy a problémák egyéniek is lehetnek, nemcsak közösségiek.
Bár, mint látni fogjuk, igyekeznek ezeket az egyéni problémákat
úgy bemutatni, mint(ha) tágabb érvényességûek lennének.
Íme egy példa:
A Háromszék ujságból már többször olvastam olyan cikket,
amelyben szót emeltek az olyan falusi emberek érdekébe, akik
csökkent munkaképességük miatt nem tudták elvégezni a kötelezõ
munkanormát a Termelõszövetkezetbe. Igy aztán nem részesülhetnek
egyéni parcelába, sem öregségi nyugdíjba.
Néha – de elég ritkán – megpróbálják emlékeztetni a szerkesztõket,
hogy személyesen is találkoztak már, beszélgettek, hogy jól
ismerik egymást:
101