Adalékok az aranymosás történetéhez - II. Rákóczi Ferenc Megyei ...

só-felszerelésnek tartotta a Kolkhiszban őrzött „aranygyapjút”. A
birka „bundája” a víz alatt kifeszítve vagy fateknő kibélelésére
használva kétségkívül alkalmas az aranyszemek felfogására. Erre
utal az a tény, hogy még a 16. században is találkozunk ezzel a
módszerrel.
Gergelyffi a 19. század elején arról ír, hogy Magyarországon
marhabőröket feszítenek ki a vízben az apró fémszemcsék összegyűjtésére.
Ez a gyakorlat szinte azonos a Kolkhiszban több mint
kétezer évvel korábban megfigyelt aranyász-eljárással.
Aranymosás ferde deszkalapon, asztallapon
Diodorus közli az ókori aranybányászattal kapcsolatban, hogy
a porrá zúzott ércet egy lapos, kissé lejtős deszkán dörzsölgetik,
miközben vizet öntenek rá. Így a víz a földet lemossa, az arany
azonban súlyánál fogva visszamarad a deszka ferde lapján. Ezt
többször megismétlik, először kezükkel könnyedén dörzsölgetve,
majd puha szivacsokkal nyomkodva. Így felszedik a laza, földszerű
meddőt, addig, amíg az arany tisztán visszamarad. Ez a leírás
lényegében a korunkig használatos mosópadokra, -asztalokra és
-deszkákra vonatkozik.
Diodorus megfigyelése a részletekre természetesen nem tér ki,
így nem beszél egy igen lényeges technikai kérdésről: milyen volt
a deszka felülete Ugyanis az aranyszemek kivonásához nem elég
a ferde deszka, ahhoz érdes, illetve érdesített felületre, vagy a
szemcsék összegyűjtésére szolgáló akadályok kialakítására van
szükség.
A lejtős deszkán történő aranymosásról több mint ezer évvel
később, a 11-12. század fordulóján a már említett Theophilus
Presbiter ír újra, amikor a Rajna menti aranytermelésről tudósít.
Részleteket ő sem említ, mert nyilván a maga korában természetesnek
tartott, ismert műveletet jegyzett fel, így csak annyit mond,
hogy a Rajna fövenyét, homokját fatáblára hányják, s folyamatosan
vizet mernek rá, mely a homokot tovasodorja, az arany pedig
visszamarad rajta.
23